Miután kiszivárgott két hangfelvétel a dühöngő Mel Gibsonról, csak idő kérdése volt, hogy mikor vetik össze teljesítményét az agresszív kitörésekre szintén hajlamos Christan Bale hasonló alakításával, amit egy forgatáson produkált. Nemrég meg is született a hanganyagok összevágott verziója, ami tulajdonképpen egy képzeletbeli, igen vulgáris, ám szórakoztató vita a két híresség között, akiknek nem ártana megtanulniuk, hogy hogyan kezeljék a dühüket. Pedig ha minden igaz, Mel Gibson a békés szakítás reményében már egy ideje kezelteti magát.

A napokban két felvétel is kiszivárgott  a családon belüli erőszak miatt bajba került Mel Gibsonról , és egy élelmes internetfelhasználó úgy döntött, hogy párbeszéddé, vagy inkább csúnya szavakban bővelkedő veszekedéssé vágja össze a rögzített telefonbeszélgetéseket, valamint azt a hanganyagot, amit akkor készítettek, amikor a szintén színész Christian Bale kibukott egy forgatáson . Először az újabb Batman-filmek sztárja szólal meg, majd Gibson figyelmezteti, hogy ne tegye le a telefont, mert autóba ül, és odahajt hozzá. „Figyelj ide, a kurva életbe!” – üvölti Gibson, és egy határozott nem formájában már érkezik is a válasz a vulgáris felszólításra. „Legszívesebben szétrúgnám a kibaszott seggedet” – ordít többször Bale, amit persze Mel Gibson válogatott kedvességekkel viszonoz.

„Kibaszottul nincs lelked. Ehhez mit szólsz?” – lihegi a Passió rendezője a telefonba, aki azt is megjegyzi, hogy beszélgetőtársa – az eredeti verzió szerint volt barátnője, Okszana Grigorjeva - „egy tisztességtelen pina”. „Gondolkozz el egy rohadt pillanatra!” - ereszti ki a hangját Bale, aki ezek után megkapja ellenfelétől, hogy egy agyátültetésre lenne szüksége. „Akkor miért másztál bele a díszletbe?” – kérdez vissza Bale, aki egyébként szintén nem spórolt az alpári kifejezésekkel. „Mert annyira megbántottál. Nyomorulttá teszlek. Van még egy lehetőséged!” – üvölt Gibson, akit egyébként ügynöksége is dobott a felvételek miatt. „Kurvára nincsenek barátaid rajtam kívül, és úgy bánsz velem, mint egy darab szarral” – folytatja a színész/rendező a volt barátnőjének szánt becsmérlő szavakat.

Hasonszőrűek

Bár Christian Bale-ről akkor készült a felvétel, amikor egy forgatáson egy operatőr miatt eldurrant az agya, számára sem ismeretlen fogalom a családon belüli erőszak. Kollégájához hasonlóan ugyanis ő is bántalmazta már hozzátartozóit. Az Amerikai pszichó főszereplőjét 2008 júliusában tartóztatták le, ugyanis megtámadta édesanyját és nővérét. Bale-t, aki tagadta bűnösségét, óvadék ellenében szabadon engedték, és még vádat sem emeltek ellene. Az édesanyja és testvére meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott a történtek után, így egy ideig nem lehetett tudni pontosan, hogy mi is történt. Egy névtelen forrás a Sunnak végül is elcsacsogta, hogy egy anyagi természetű vita közben fajultak el a dolgok, a színész családtagjai ugyanis szerették volna, ha anyagilag segít egyik testvérén. Christian Bale nővére a tavalyi dühkitörés után kifejtette, hogy fivérének kezeltetnie kell magát lobbanékony természete miatt.

Egészségtelen kapcsolat

Azt nem tudni, hogy Bale felkeresett-e egy szakembert a történtek után, de úgy tűnik, hogy hasonszőrű kollégája nem zárkózik el ettől a megoldástól. A People magazin szerint ugyanis Mel Gibson terapeutához fordult segítségért, amikor megromlott a kapcsolata Okszana Grigorjevával. „Rájött, hogy mennyire egészségtelen kettejük kapcsolata, hogy nagyon nem stimmelnek a dolgok, hogy mennyire dühíti a helyzet” – nyilatkozta egy bennfentes, aki szerint a színész arra törekedett, hogy minél békésebben oldja meg a problémát. A People informátora szerint az 54 éves híresség még mindig kezelés alatt áll, és megpróbál megbirkózni az őt ért vádak miatt kialakult helyzettel. Az illető hozzátette, Mel Gibson a körülményeknek megfelelően halad a gyógyulással.