Negyvenezerért már táborozhat celebekkel

2010. július 14., szerda 12:14
Felmértük az idei kínálatot: Zoltán Erikától kezdve Kikin keresztül egészen Somáig mindenki szervez celebtábort, melyek ára negyvenezertől indul és kétszázharmincezernél áll meg. Az utóbbit Görögországban tartják, és különrepülő szállítja a fogyni vágyókat.

A legolcsóbb együttlétet Pély Barnáék kínálják, a legdrágábbat Schobert Norberték. Középen helyezkedik el Soma, aki önismeretet ígér százezerért. Aki csak arra vágyik, hogy közel lehessen a kedvencéhez, az olcsóbban megússza. Celebtábor-körkép, amiből kiderül, mennyit kell fizetni azért, hogy ismertemberekkel okosodjunk, vagy csak jól érezzük magunkat.

Lépjen színpadra

Aki szeretne kikapcsolódni a kedvenc hangszerével, vagy már idegbajt kap attól, hogy a gyereke éjjel-nappal szaxofonozik, az küldje - vagy menjen el maga - a Jazz Táborba. Pély Barna és csapata azt állítja, gondoskodnak arról, hogy a táborozók szakmailag fejlődjenek, és mindezért nem kérnek sokat, pusztán negyvenezer forintot. Cserébe egy hétig lehet okosodni Balatonbogláron, napi háromszor étkezni, sőt, aki akar, színpadra is léphet. Mits Gergő, a United basszusgitárosa szerint a táborozók nemcsak életkorukat tekintve vegyesek, de a felkészültség szempontjából is. „A lakók zöme 18-30 éves, de persze volt olyan is, aki a fiatalságot kereste köztünk.”

Színészkedjen Létay Dórával

letay250
Létay Dóra

Aki Létay Dórára vagy Gáspár Andrásra kívánja bízni a gyerekét, és nem sajnál erre közel hetvenezer forintot, annak azt javasoljuk, hogy küldje az Ász Ifjúsági Színjátszó Táborba.

A nyári tábor neve a kádárista időkre emlékezetet, de a program - elvileg - feledteti a kínos egybecsengést. Augusztus második hetére még van szabad helyük, igaz, akkor be kell érni Kálloy Molnár Péterrel, ugyanis Létay művésznő csak július utolsó hetében tartózkodik ott. Az exhibicionista 10-19 évesek Dorogon élhetik ki magukat, illetve ott tudhatják meg, hogy lehetnek-e kiváló színészek, vagy inkább ne pazarolják erre a drága idejüket. Meg a szülők pénzét.

Barátok közt

Szerettük volna megkérdezni az Élj, Láss, Alkoss Művészeti Tábor szervezőit, hogy mekkora embertömegre számítson, aki Kálloy Molnár Péter vagy Varga Izabella segítségével akarja tágítani a multimédiás univerzumát, de sajnos a Magyar Televíziós, és Filmművészeti Szövetség annyira titkolja a telefonszámát, hogy még a tudakozóban sem tudtak arról, hogy léteznek.

rap 04
Varga Izabella

Így csak annyit tudtunk meg, hogy Orosházán tartják a nyári élményeket garantáló tábort, aminek az árát – 60.000 forintot – akár részletben is lehet fizetni.

Kubában a gidákkal

R-GO-ék hagyományszerűen szerveznek minden évben egy kis összetartozást erősítő tábort, csak idén még nem tudni, sikerül-e ott tölteni azt a bizonyos egy hetet, ahol tervezik. „Most Kubába szeretnénk menni, de még szervezés alatt van a dolog, így megtippelni sem tudom azt az összeget, amennyiből kijön a tábor. Tavaly a görögországi tábor 29.000 forintra jött ki” – mondta Hanza Zoltán, az együttes menedzsere.

Fogyjon nyaralás közben

Augusztus végén vagy szeptember elején ismét lesz görögországi Update alakformáló tábor Rubint Rékával. Schobert Norbert azt ígéri, hogy neje nemcsak testileg, de lelkileg is felfrissíti majd a hölgyeket. „Rávezeti őket a helyes táplálkozásra, reggel és este svédasztalos étkezés lesz mediterrán gyümölcsökkel és Update péksütikkel. Réka minden nap tart egy 90 perces alakformáló tréninget, miközben én a férjekkel elmegyek fekvőtámaszokat nyomni és futni a tengerpartra.” Schobert azt is elmondta, a táborozok 3-4-5 kilóval lesznek könnyebbek a közös nyaralás végén, és az eredményt egy profi fotós meg is örökíti. Sminkest, fodrászt is visznek magukkal, így mindenki a legjobb formájában tud majd tündökölni. A fanoknak 223.000 forintot kell fizetniük az élményért, amiben a különgép, az egyentáska, a póló és a kemikáliák ára is benne van.

Mindenki tácol

Hiperaktív tíz év fölötti gyermekét Inárcsra száműzheti egy hétre, amennyiben úgy érzi, kevés volt neki a Bad Boyz vagy Südi Iringó tánctábora - esetleg lecsúszott ezekről -, emellett mind szakmailag, mind emberileg érett Kátai Róbert és Zoltán Erika oktatására, és napi háromszori étkeztetése megér önnek közel negyvenezer forintot.

IMG 5721

A túlaggódó véranyáknak sincs okuk a pánikra, a házaspár szülőket is fogad, akiket csapatuk aerobik-edzésekkel hoz formába, miközben gyermeküket is képzik. A képzettség nem előfeltétel, a fogadható 160 főből általában 15 diák ebbe a csoportba tartozik – tudtuk meg Kátai "Roby D” Róberttől, aki elmondta, az éjszakai rendre egy őrzőszolgálat felügyel, baleset pedig nem szokott előfordulni.

Zokogjon százezerért

Spitzer Gyöngyi önismereti és belső erő fejlesztő táborából tavaly csak három napot kaphattak az arra vágyók, idén azonban egy egész hétig szembesülhetnek a problémáikkal azok, akiknek van százezer forintjuk a lelki és testi egészségükre. A főtrénertől, Somától megtudtuk, kemény, több hónapnyi meditációja fekszik a részletes program megálmodásában, így olyat nem várnak, aki egy hét helyett csak két-három napra érkezne a tudattisztító zánkai táborba, ahol a lélekorvos mellett keramikus-művészetterapeuta, családállító-kineziológus, dúla-testtudat oktató foglalkozik a vendégekkel.

10-holtlelkek

Feltételezésünkkel ellentétben nemcsak az idősebb korosztály gyógyul és tornázik Spitzer Gyöngyivel. Hogy a zsebkendő benne van-e az árban, nem tudjuk, de érdemes készülni, az énekesnő-pszichológus szerint ugyanis senki sem hagyta úgy el a tábort, hogy legalább egyszer ne zokogta volna ki magát.

Bobozzon Kikivel

Az elmúlt évekkel ellentétben idén hazai terepre szervezte táborát az Első Emelet, amelynek tagjai nem akarnak oktatni, csak együtt szeretnének szórakozni a rajongókkal. A négynapos szigetmonostori közös együttlét negyven és ötvenezer forint közötti összegbe kerül attól függően, hogy teljes ellátást vagy félpanziót kérnek-e a táborlakók, illetve, hogy két – három – vagy négyágyas szobába vágynak. „Megyünk strandra, nyilvános próba lesz, koncertlátogatás, elmegyünk majd Visegrádra bobozni. Együtt bulizunk, karaokézunk, minden este van valami program” – vázolta a képlékeny tervet Patkó Béla. A zenekar táborát elsősorban harminc és negyven év közöttiek választják, közülük is főleg a kemény mag, akik minden koncerten ott vannak. A fanatikusoknak köszönhetően az augusztusi ötvenfős keret már áprilisban megtelt, de biztosan lesz jövőre is, akkor talán ismét külföldön, és az sem kizárt, hogy Kiki addigra ismét felveszi azt a narancssárgás bőrszínt, amivel már reprezentálta a szoláriumok hatásait.

Kommentek

  • 2010.07.14 12:25:34laptopppp

    Harácsoló szánalmas magyar celebek...Hülye akik hozzájuk iratják be a gyereküket szakképzett emberek helyett

  • 2010.07.14 12:38:29spanyi

    ezek a celeb barmok rajtunk akarnak PÉNZT keresni- meddig tudnak elmenni POFÁTLANSÁGBAN?????!!!!!

  • 2010.07.14 12:48:01wmiki

    a soma tábor jó lehet, de ez vajon all inclusive?

  • 2010.07.14 12:52:28Martian

    spanyi: amíg találnak fizetős balekokat. És nincs ezzel semmi baj, nem kötelező elmenni.

  • 2010.07.14 12:56:12gonosztojás

    Mi a rosseb ez??
    A "szánalmas.hu" promója?

  • 2010.07.14 12:56:30SzeLepke

    Én egész évben a celebekkel táborozok a Velvetnek köszönhetően. Minek ezért elutazni?

  • 2010.07.14 12:59:50Jurij Rochlitz

    aki velem akar táborozni, annak csak 25 ezer forintot kell kifizetnie
    igaz, el se megyek ezért az összegért

  • 2010.07.14 13:09:39Mr. Blowfish

    Varga Izabella eddig nem tudom melyik táborba járt, de az biztos hogy jobban néz ki mint 10 éve. Vele szívesen táborozgatnék... :)

  • 2010.07.14 13:09:39Toyota

    fikázók közül volt már valaki valamelyik táborban? vagy mire alapozzák, hogy szar?

    Somáéra elmennék.

  • 2010.07.14 13:16:46yabu

    Barátok Közt színésztábor, az olyan mint Győzike énektábor, vagy Fekete Pákó nyelvművelő tábor. Estleg még Stohl András drogprevenciós tábor...

  • 2010.07.14 13:26:11Mammika

    Toyota! Ezt komolyan kérdezed???

    Csináltak maguknak ismét egy műsort a T. celebek... Hónapokig erről fog zengeni a média, az tuti és tuti pénzecske is...

    Van akin csodálkozom, hogy belemegy ebbe, de elhiszem, hogy komolyan veszi és tud is adni annyit", hogy megérje annak, akinek telik erre, de van akitől hánynom kell kétszázegynehányezerért..

  • 2010.07.14 13:27:01Kulminaator

    @ 2010.07.14 12:52:28Martian

    Pontosan.Elsősorban nem az a marha aki kitalálja, hogy pénzért árulja a kutyaszart hanem az aki van akkora fasztarisznya, hogy meg is veszi.

  • 2010.07.14 13:29:56átlátó

    Én csak annyit mondok, hogy aki ilyenre befizet, azt kapja, amire megérdemelten befizetett. Mindezt önállóan elkövetve, valószínűsítve, hogy erőszak alkalmazása nélkül.
    Az R-Go táborhoz annyit, hogy annak legalább vannak valamiféle évtizedekre visszanyúló tradiciói. De innen üzenem a Róbertnek, hogy ezt ő is unja, csak ezt meg kéne mondani már egyszer annak az uszkve 50 fanatikusnak. Lehet túloztam a létszámot illetően. Ja... és jut eszembe. Az a Kuba nem véletlen.

  • 2010.07.14 13:35:02daVidka

    Somának NINCS pszichológusi diplomája, ha nem egy kétéves mentálhigéniás OKJ-sa (legfeljebb) így baromira nem értem miért hívja magát pszichológusnak, holott csak egy kuruzsló

  • 2010.07.14 13:37:37fuck anál

    a megadott összegeknél sokkal többet kellene fizetniük NEKEM, hogy elmenjek velük táborozni...Somának a legmagasabb a szorzója az irritáció faktor miatt

  • 2010.07.14 13:37:48pedoform

    nem örülök annak, hogy mamagésa pszichológusnak nevezteti magát és nagyüzemben tanácsokat oszt 3 év nem akkreditált magánegyetem után
    mintha egy eü szakközepes orvosnak adná ki magát

  • 2010.07.14 13:40:43mental masturbator

    én sok dolgon csodálkozom most
    1. ennyire nincs pénzük, hogy ilyen ultragagyi táborokat kell szervezniük?
    2. ezek szerint van erre igény

  • 2010.07.14 13:44:39mental masturbator

    Zimánylindácska is szervezhetne vmilyen tábort. hátha nem kellene kuncsorognia 80ezerért

  • 2010.07.14 13:45:33Vénuszi nő

    pedoform

    Soma nagyon sok nőnek segített már. Te nem szereted. Ettől még nem kell fikázni. Többet tett a nőkért, mint sok nagyon magasan kvalifikált pszichológus, aki nem akkreditált képzésen, hanem egyetemen szerezte a diplomáját.

  • 2010.07.14 13:45:51Kulminaator

    @ 2010.07.14 13:37:48pedoform

    Ha ez így van akkor miért nem indul ellene eljárás?

    TK. szerint:

    Kuruzslás
    285. § (1) Aki jogosulatlanul, ellenszolgáltatásért vagy rendszeresen az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet fejt ki, vétséget követ el és egy évig terjedő; szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő

    (2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a kuruzslást az orvosi gyakorlatra jogosultság színlelésével követik el.

    (3) E § alkalmazásában orvosi gyakorlatra jogosult az, akinek hazai egyetemen szerzett vagy külföldi egyetemen szerzett és honosított (egyenértékűségi záradékkal ellátott) orvosi oklevele van, illetõleg az a külföldi állampolgár, aki a népjóléti miniszter engedélye alapján oklevelének honosítása nélkül fejthet ki orvosi tevékenységet, feltéve mindegyik esetben, hogy nem áll az orvosi tevékenységtől eltiltás hatálya alatt.

  • 2010.07.14 14:01:23Toyota

    aha, komolyan kérdeztem. értem én, hogy egyeseknél kicsapja a biztosítékot a Soma vagy update Norbi vagy bármelyik fent szereplő említése de egyikőtök sem mesélt arról, hogy részt vett volna valamelyiken és ezért meg azért volt szar, gagyi vagy éppen jó. Somáról annyit, hogy engem nem érdekel milyen végzettsége van, jó fejnek tartom, kedvelem, értelmes, szimpatikus.
    sok az előítélet, sztereotípia. amúgy meg hadd menjen aki akar.

  • 2010.07.14 14:08:57Gryllus Villamos

    "A fanoknak 223000 forintot kell fizetniük az élményért..."
    A fanok az mi? Nemi szőrzetek? Nem fan-ek vagy fenek véletlenül?

  • 2010.07.14 14:11:11magyar-thaicsirke

    Zimi Lindi-Duki Regcsi shopi @ xopcsi tábor NINCS? :((

  • 2010.07.14 14:11:44magyar-thaicsirke

    -@ + &

  • 2010.07.14 14:15:58SumQuiSum

    Azért a Jazz tábort ebbe a listába venni elég meredek húzás. Eleve nem is az ő nevével van fémjelezve az egész, másrészt a tanarak - közéjük értve a Barnát is - azért garanciát adnak a színvonalas szakmai oktatásra.
    Arról, hogy az átlag velvet cikkszerző csak annyit lát ebből, hogy húúúú celebtábor, nem nagyon lehet tenni.... :(

  • 2010.07.14 14:22:07Cucli

    Majka nem szervez tábort?
    én vele BÁRHOVA elmennék!!

  • 2010.07.14 14:37:54Lionking

    Ez egy jó alkalom arra, hogy az ember a kedvenc Celeb-jével együtt töltsön egy kis időt, és ennek bizony ára van. Hol magasabb, hol alacsonyabb. Az persze kérdés, hogy "szakmailag" van-e valami értéke, de hát ezt mindenki döntse el maga. Az biztos, hogy egy Bill Gates, Steve Jobs táborba szívesen elmennék, ha lenne, és ha meg tudnám fizetni. Egyébként a legértékesebbnek a Schobert féle "edzőtárbort" tartom, és nem az ára miatt. Még akkor is jó, ha az ember nem fogy le 5 kilót, csak kicsit kondiba hozza magát. Edzőterembe mászkálni, és edzésterv nélkül súlyokat emelgetni és tornázni felesleges pénzkidobás. Minden embernek más edzésterv kell, és máshogy épül rájuk az izom, ezért kell a személyi edzésterv, vagy edző. Már aki megengedheti magának.

  • 2010.07.14 14:53:51Sudák

    fasza. még jó hogy a cigány győző nem csinál ilyen lebutító tábort.

  • 2010.07.14 16:34:56TemplarOmega

    Pornos csajokkal nem lehetne elmenni fogyókurvázni.

    Aletta Ocean megérne már deákot, de ezek?

  • 2010.07.14 16:36:17bogyóc

    Ejha kicsit se pofátlanok. Ha lenne felesleges kétszázötvenezrem lemennék a családommal horvátba két hétre,aztán nem zabálnék,sokat úsznék,és pár kilóval könnyebb lennék. És nem visítozna a rékácska hogy fúúú de jó a zenee pídzsííí! Mert bevallom kipróbáltam már a tornáját,uggyanazok a gyakorlatok minden kaziján,és Pídzsííí de jó a zenneee,húú de jó pídzsííí,ez az pídzsíí,de jó zenét csinálsz,pídzsííí jaja de jó szááám pídzsííí! Kábé ennyi a szöveg. Béres Alexandra FOREVER!!!! Jaa és de jó szám pídzsíííí!!!

  • 2010.07.14 16:37:06TemplarOmega

    Zimi Lindi-Duki Regcsi shopi @ xopcsi tábor NINCS?

    Pedig segélykét is vinnék a drágáknak.

  • 2010.07.14 16:55:45Gatto Negro

    Fura ez a Sóheres fogyitábor. Nem tudom elhinni, hogy nem lehetett volna országhatárok között megoldani.
    Akkor talán többen megengedhették volna maguknak, mert nyilván olcsóbb lett volna.
    Láttam pár képet...nem volt tolongás.

    Ezek után biztos vagyok benne, hogy az ápdét a gazdagoknak van kitalálva. Bármit mond is Sóhernorbi.

  • 2010.07.14 18:07:54marica

    bogyoc...fetrengek a rohogestol pedig nincs jo kedvem.....egyet nemertek ha mar ilyen jol keres a soher bagazs ..annak a szegny asszonynak miert nemcsinaltatjak meg a fogsorat.. borzalmas ..meg eletembe nemlattam ilyet pedig hasonlo szakmaban dolgozok/felnott igenyes nore gondoltam/

  • 2010.07.14 18:08:22lutria

    Hiányolom a Zimány Linda karriertanácsadó,képességfejlesztő és álláskereső tanfolyam-tábort.
    Extra szolgáltatás:segítség a munkaügyi hivatal okmányainak és segélykérelmeinek kitöltéséhez.

  • 2010.07.14 18:09:33marica

    ja es beres alexandra forever......

  • 2010.07.14 19:15:41kakaósbögre

    a sóhertábor érdekelne de csak akkor ha meg is pofozhatom.

  • 2010.07.14 19:44:00Turk Hava Yollari

    Aham... Bízd rájuk a gyereked, hogy két hét alatt lerombolják azt, amit évekig építettél...

    Jönnének el hozzám napszámba a celebek a krumpliföldre!

  • 2010.07.14 19:45:56Gatto Negro

    Bögre!
    És ezért képes lennél kifizetni 230.000 Ft-ot + 24.000 Ft reptéri illetéket?
    Várd meg míg hazajön, aztán pofozd meg itthon ingyen...

  • 2010.07.14 19:48:53Gatto Negro

    Ja...És Béres Alexandra forever...:)))

  • 2010.07.14 21:15:23queensryche

    Követelem a Velvet tábort! Reggel-délben-este közös fikázás és komment-edzés. Külön foglalkozás keretében borivás, majd víz prédikálás, valamint savanyú szőlő kúra.

  • 2010.07.14 22:25:42neccharisnyás útonálló

    @Queensryche: Imádlak! :DD

    Kikiből is mi lett! Fel se ismertem. :/

  • 2010.07.15 00:56:22omnipräsent

    Soma bizony kuruzslo (hol a diploma orvosirol) a "szinten zeneszeknek" meg, ellentetben Somaval, meg zenei diplomajuk sincs, ök is csalok! Soma legalabb konzervatoriumot vegzett, jazz szakon, de mi a francot tanult a Pely Barna, a Szikora Robi. Es latta mar valaki Zoltan Erika diplomajat?

  • 2010.07.15 02:15:19queensryche

    2010.07.15 00:56:22omnipräsent

    Pély speciel zeneművészetit végzett.

  • 2010.07.15 12:47:22Mammika

    Nem értem miért a Somát cikizitek?! Ő egy született boszi és nem kell Neki orvosi diploma sem, mert mondjuk nem fog megoperálni, ellenben a depidnek jót fog tenni a tábora.
    A Norbikának van valamilyen szakképzettsége ehhez? a rendőrtiszti":) középiskolán kívül? Nincs! és mégis elhiszitek neki, hogy lefogytok az updatejétől.
    A Réka és az Ő látványától, ez gyorsan fog menni:) Jó utat!:)

    A zenészek, meg tudnak!, de nagyon!!! Akár zenei iskola nélkül is. Ha tehetném akkor én velük mennék, mert nagyvalószínűséggel jó bulik lesznek.

    .....

    Egyeseknek felhívnám a figyelmét arra, hogy ezek nem gyermektáborok! Tessék figyelmesebben olvasni!:P

CímkékCímkék

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
hirdetés