Nyaklánchalommal takarja Ronaldo csaja a mellét a GQ-ban

2010. július 15., csütörtök 11:59
Cristiano Ronaldo fürdőruhamodell barátnője, Irina Sheik eddig jellemzően a Sports Illustratedben pózolt fürdőruhában, de a foci VB örömére az eddigieknél sokkal jobban megmutatta magát a dél-afrikai GQ-nak. Van topless fotó nagy nyaklánccal, meg egy kis mellbimbó is áttetsző fürdőruhában.

Lehet, hogy Christiano Ronaldo 24 éves barátnőjének nagyobb sikere lesz Dél-Afrikában, mint amekkora futballista pasijának volt. A sztárcsatár úgy esett ki, hogy nem sokat mutatott az egész világbajnokságon, a barátnője Irina Sheik viszont most úgy esik be a nemzetközi ismertségbe, hogy viszonylag sokat megmutat magából. A GQ magazin ügyesen repült rá a focista csajára, aki eddig névtelen fürdőruhamodell volt, de mióta pár hónapja Ronaldóval jár, egyre nagyobb körötte az érdeklődés.

20100714-irina sheik gq magazine 4
Klikk a többiért!

Sheik 2007 óta stabil szereplője a Sports Illustrated fürdőruhás különkiadásának, de ez senkit sem érdekelt különösebben, míg össze nem szedte a futball-világsztárt. Természetes, hogy ezután már saját anyagot kap a vetkőztetős magazinoktól, és ezen már nem fürdőruhában, hanem a mellét takaró nyakláncban, illetve átlátszó csipkebodyban látható.

A vetkőzéshez készült interjúban az orosz modell cáfolta azt a róla szóló anekdotát, miszerint egy háromnapos vonatúton fedezték volna fel. Ezt a sztorit viccből adta elő egy meghallgatáson, de úgy látszik, mindenki komolyan vette, a valóságban éveket készült arra, hogy sokan ismerjék. Először zenei iskolába járt a testvérével hét éven keresztül, de később, miután 19 évesen elköltözött otthonról, átiratkozott egy kifejezetten modellképző iskolába, ahol aztán már jöttek az első felkérések.

Sheik jelenleg az Intimissimi fehérneműmárka arca, de korábban dolgozott már a Lacoste-tal és a Martinivel is. Most azonban, hogy Cristiano Ronaldóval jár, minden eddiginél nagyobb körülötte a figyelem. Ezt a modell igyekszik is gyorsan és jól kihasználni, mert ismerve Ronaldo párválasztási szokásait, a kapcsolat jó, ha megéli a néhány hónapot.

Sheikről eddig csak annyit tudott a világ, hogy nem okozott törést a kapcsolatukban, amikor a focista hirtelenjében apa lett, és hogy saját bevallása szerint az egyrészes fürdőruhákat kedveli, így könnyen elképzelhető, hogy hamarosan induló, saját fürdőruha márkájával is inkább ezt a fazont fogja népszerűsíteni.

Kommentek

  • 2010.07.15 12:05:02Félre Beszélő

    Igen

  • 2010.07.15 12:13:44Neve Senki

    Nem

  • 2010.07.15 12:17:44xira06

    nem, de ego.

  • 2010.07.15 12:19:15campobaszo

    Kém?

  • 2010.07.15 12:34:28fingerbangs

    segg ötös

  • 2010.07.15 12:37:37devreddave2

    URISTEN!!!!!!!!

    ATTETSZO FURDORUHABAN MELLBIMBO !!!!!

    EGYSZERUEN BESZAROK....

    /logout

  • 2010.07.15 12:38:58Sackos

    A címlap jó, de a reklámon ásítoztam, pedig iszonyat dögös próbál lenni a csaj.

  • 2010.07.15 12:43:18puhaporno

    Kedves "Szerző",

    Ha már vetted a fáradtságot, hogy lefordíts egy küldöldi újsághírt, akkor arra is vehetted volna, hogy befejezés után még egyszer elolvasd és helyesen írd le a hölgy nevét, akiről az egész cikked szól... kókler vagy... ennyi.

  • 2010.07.15 12:44:51Kendaq Pendragon

    Most én vagyok régi, hogy a címről még mindig a brazil jut eszembe? :)

  • 2010.07.15 12:47:37pingpong

    2010.07.15 12:44:51Kendaq Pendragon

    Ez volt a lényege :)

  • 2010.07.15 12:59:24TemplarOmega

    Ez alapratyival a cimlapért...

  • 2010.07.15 13:14:12f@szharcos

    ordas ribanc

  • 2010.07.15 13:28:14RedLipStick

    Helyesbítsünk.. Cristiano Ronaldo EGYIK csaja a sok közül...

  • 2010.07.15 13:29:08Seduxen

    na de Uraim!

    SENKI sem sunázná? :))

  • 2010.07.15 13:32:52Pong

    Na ne már Ronaldo, az OK, hogy megvetted a Sports Illustrated-et, de meg kellett volna azért kérdezni Mel Gibsont, mi a véleménye az orosz nőkről.

    Mellesleg meg orosz luvnya annyira 2009 már.

  • 2010.07.15 14:14:51pettypóó

    Én sunáznám ha pasi lennék :)

    Jó csaj, nagyon!!

  • 2010.07.15 14:15:27Jimbo75

    Sunáznám.

  • 2010.07.15 14:23:04Kassian

    Az én ízlésemnek kicsit girhes, de azért egy patront azért elsütnék rá.

  • 2010.07.15 14:23:40Kassian

    f@szharcos: ezt te honnan tudod? Ismered?

  • 2010.07.15 14:36:27fagzal

    Menjetek inkább strandra.

  • 2010.07.15 15:02:23Pedoc

    Életemben ilyen szar retust nem láttam! A popsi mögött, a hátsócomb mögött miért fehér a kép? És miért van az, hogy itt egy szál bél giliszta, a többi képre kattintva meg már egy hús-vér nő látszik izmos combokkal. Egyébként jó csaj....

  • 2010.07.15 15:08:10Lendab

    Photoshop nélkül kicsit másabb

    [link]

    [link]

  • 2010.07.15 15:10:11KuT

    Én megszavazom neki is az álláskeresési járulékot, biztos fel tudná állítani az enyémet is.

  • 2010.07.15 15:19:47Karachar Nevian

    Gyönyörű! Imádom Irinát!

  • 2010.07.15 16:17:22lillush

    Lacoste, Armani, La Perla és sorolhatnám még...
    [link]
    ő nem csak egy focista EGYIK csaja, és főleg nem egy névtelen fürdőruhamodell, a nő 2007óta minden évben benne van a Sport Illustrated magazinban ami nem kis dolog szinte minden modell erről és a Victoria Secret modellkedésről álmodik!

    Ti szerzők,irók miért nem olvastok utána valakinek ha már firkáltok itt rólla össze-vissza???Az nem elvárás? Jah vagy ti is csak fikázni tudjátok azt aki többre vitte nállatok!? Esetleg szebb esetleg jobb esetleg gazdagabb vagy csak irigyek vagytok!?

  • 2010.07.15 16:25:54emesemese

    nah végre valaki aki jól is néz ki

  • 2010.07.15 16:26:09lillush

    [link]

    [link]


    esetleg! és itt még nagyon nem járt a Cristiano Ronaldoval :)

  • 2010.07.15 16:30:49T-Mac1

    lillush!
    Kb. pont ugyanezt akartam írni!Mekkora barmok ezek az indexesek, mi az hogy Irina "névtelen fürdőruhamodell"!? Az legkeresettebb modellek közt van már 2007 óta, nem éppen abból lett híres, hogy Ronaldó csaja. De hát már megszokhattuk az itteni, szenzációhajhász, totál tájékozatlan, igénytelen cikkeket...

  • 2010.07.15 16:31:26Karachar Nevian

    Jah!
    Amúgy meggyőződésem, hogy az 1-2 éve óriásplakátokon szerepelt piros bugyis képe komoly mennyiségű autóbalesetért lehet felelős a fővárosban.
    Fenti jobb oldali képét nézzétek, nincs az a körző amivel ilyen formát szerkeszteni lehet.
    A Photoshop is csak pisloghat rá...

  • 2010.07.15 19:15:26Turk Hava Yollari

    Az volt már, hogy rossz a zIndex címlapján a link?

  • 2010.07.15 20:25:21bordilici

    áá
    ez a lány már évek óta szerepel az intimissimi plakátokon..nem gondoltam volna hogy ruszki..
    azt hittem olasz.

  • 2010.07.15 21:03:44a nyugalom megzavarására alkalmas

    nem gondoltam volna hogy ruszki


    HAT MERT NEM AZ HANEM KEVEREK

  • 2010.07.15 21:14:24bordilici

    elkerülte a figyelmemet...
    és miből lett kikeverve?

  • 2010.07.15 22:39:01vernarancs

    Nincs melle. A feje meg total unszimpatikus.

  • 2010.07.15 23:32:55Jurij Rochlitz

    de kibaszott unalmas már ez a sok teleszart gombás ribanc, milliárdos trógerek oldalán

  • 2010.07.15 23:34:59darvinda

    Ez a GQ címlap nagyon gáz. Deréktól lefelé, mint egy etióp éhező. A csípője vetekszik egy halálos beteg öregasszonyéval.

  • 2010.07.15 23:36:07dru.

    a feje ocsmány, de jó az alakja.

  • 2010.07.16 00:52:04Androsz

    Sunáznám a Photoshopot.

  • 2010.07.16 08:13:38Csirke72

    A média mindig itt puccolja ezeket jött ment prolikat:(
    Ennél csak külömb nöket találsz és nem kell ahhoz lovettát kicsengetni, hogy szóba álljon veled... Ezek a futballisák nem vágják, hogy a pénzükért csak venni tudnak nöket? Ebben nincsen love. Ha nem lenne elegendö zseton nem lenne olyan érdekes ez a Ronaldo.

  • 2010.07.16 08:15:44Csirke72

    Jurij Rochlitz-nak:

    Teljesen igazad van:) Itt ugy adják elö, mintha a barátnöje lenne, pedig ha nem lenne elegendö lovetta a Ronaldo számláján le se állnának vele ezek az ipari k...ák:)
    Ezzel butitják az egyszerü népet:)

  • 2010.07.16 08:18:15Csirke72

    T-Mac1:nak

    EMber te hol élsz? Itt nyugaton sehol nem hallani erröl a jött ment ipari modellröl!
    Esetleg a davajoknál meg 1-2 volt coccialista országban ö a világhirü modell...
    Na meg szerinted 1 Ronaldo kit érdekel németben?
    Itt csak jobb focisták vannak....
    Ugyan má ne égesd magad kicsirigó:(((

  • 2010.07.16 08:22:40Csirke72

    Ugyan már miröl beszéltek????
    Egy Heid Klum féle fotozáson még sosem hallottam róla ill. Karl Lagerfeld környékén sem tünt fel:((((
    Nemzetközileg ismeretlen senki:(
    Ti vagytok tudatlanok és nem az indexesek!
    Legalább ne lenne ekkora az arcotok. Nem tünt még fel, hogy magyarországon millio olyan cucc és név van amit 1 birka elkezd nemzetközinek emlegetni és akkor a többi birka ezt hajtogatja.....
    A németeknél miért nem hallani erröl a "világhirü modellröl" soha...

  • 2010.07.16 08:24:06Csirke72

    Amugy a feje tök gáz, na a szája meg olyan mintha bedagasztották volna:(

  • 2010.07.16 08:50:53victor vacendak

    Ezen a nőn nincs olyan retusálás, mint a szokásos csípő kissebbítés stb. Elég megnézni egy kifutón készült képet. Arányos, vékony, van melle satöbbi. Egyszerűen tökéletes.

  • 2010.07.16 09:02:00Lendab

    Hol a melle, meg a segge?

    [link]

    [link]

    [link]

    [link]

    [link]

  • 2010.07.16 09:06:46Lendab

    Ráadásul még buta is.
    Olvastátok a GQ-ban az interjút vele, mert én igen. Pl. mikor csincsilla bundát vett a testvérének. "Vettem a testvéremnek egy nagyon drága bundát. Nagyon drága állat. Csincsilla? Nem tudom, nagyon aranyos állat rövid szőrökkel."
    Szegény csincsilla.

  • 2010.07.16 10:51:02victor vacendak

    A képek nyilvánvalóan a modellkedés vagy a szépségversenyek kezdetén készültek, egy serdülő lány teste pont ilyen. Azóta eltelt 5-6 év. Nem értem mi a bajod a mostani testével. Az esze meg, hát kit érdekel (épp úgy, mint a szépségversenyen, kurvára leszarom, hogy sík hülye valaki, a szépségről van szó)? Nem olvastam még topmodellel készült interjút, ami kicsattant volna a mensa-tagságtól.

  • 2010.07.16 11:58:29hazárdember

    Hát én a Ronaldót nagyon nem szeretem, a másikat őt igen, a brazilt.
    Ami a nőket illeti sztem a C az csontbuzi.
    Valahogy a buzikat, arról a bágyadt tehén-pillantásról én felismerem, nos a C. az buzi, na jó bisex, de akkor is inkább csontbuzi.
    Ja és a mostani barátnőm előtti előtti, na az szebb volt és -még okos is volt, mint ez z orosz kurva testestől-fejestől.

  • 2010.07.16 12:05:19Lendab

    A képek régen készültek?
    Hát az egyiken pl. Ronaldoval van és nem olyan régóta járnak. Kettő másikon Jessica White színesbőrű modellel van, ami Jessica 26. születésnapi buliján készült és ő 1984 jún. 22-én született. 2010-ben 26 éves. Szóval a fotók még egy hónaposak sincsenek.

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....

Hirdetés

hirdetés