Az énekesnő nürnbergi koncertjét félbe kellett szakítani, mert a koreográfia egyik akrobatikus eleme, amiben Pink a közönség fölött repkedett volna, csúnyán félresikerült. Tóth Gabi amerikai hasonmása nagy sebességgel csapódott be a színpadról az első sorban állókba. Az énekesnőt kórházba szállították, de szerencséje volt, megúszta komolyabb sérülések nélkül.

Az egész közönség hallhatta csütörtök este Nürnbergben, ahogy Pink az angol nyelv káromkodáskészletének alapjait felhasználva szentségel, miután egy félresikerült mutatvány miatt lezuhant a színpadról.

Az énekesnő Funhouse című turnéja bővelkedik a látványos elemekben, az egyik ilyen, hogy Pink belebújik egy hámba, aminek a segítségével behúzzák a közönség fölé a levegőben. Ez a mutatvány nem jött most össze, ami azt eredményezte, hogy becsapódott az első sorban álló nézőkbe, alaposan összezúzva magát - írja a Daily Mail.

Pink az esés után még visszaküzdötte magát a színpadra, de bejelentette, hogy nem folytatja a koncertjét, amit nagyon sajnál, majd mentővel gyorsan elszállították egy közeli kórházba, ahol megállapították, hogy nincs komoly baja.

"Minden nürnbergi rajongómnak: Nagyon, nagyon sajnálom, hogy így kellett befejeznem a műsoromat. Nagyon kínosan érzem magam, és sajnálom. Most még a mentőben vagyok, de minden rendben lesz" - írta Twitteren a csalódott énekesnő.

A baleset körülményeiről annyit írt, hogy nem sikerült jól becsatolni a hámba, ezért rántotta le a a kötél a színpadról. Leírása szerint konkrétan a közönség előtti kordonokat tarolta le. "Remélem, legalább jól nézett ki" - viccelődött.

A kivizsgálás után az énekesnő maga nyugtatta meg az érte aggódókat. "Semmim sem tört el, nincs folyadék a tüdőmben, csak nagyon fáj minden. Kurvára eltaláltam azt a korlátot" - fogalmazott erősen Pink.

Arról nincsenek hírek, hogy a félbeszakadt koncertet megtartják-e újra.

Pink legújabb turnéjával a cirkusz világából merít, egy korábbi nyilatkozata szerint nagyon megtetszett neki a cirkuszosok társadalmon kívülálló, mozgalmas világa, ezért döntöttek úgy, hogy olyan műsort állítanak össze, ami nem nélkülözi az akrobatikus elemeket.