A TV2 most vasárnapi Naplójában, Keleti Andrea riportjában a Megasztár 5 női műsorvezetőjéről volt szó: „A készítők megnéztek modelleket, szépségkirálynőket, színészeket és műsorvezetőket is. Több hónapos válogatás után döntöttek Claudia mellett” – hangzott el a riporter szájából.
Pár másodperccel később azonban elszólta magát Keleti: „A Liptai-Tilla páros az évad utolsó Mr&Mrs-forgatásán csiszolódott össze teljesen. Odáig még volt egy-két lehetséges név a producerek fejében a műsorvezetői helyre, de amikor látták, hogy a páros milyen jól dolgozik együtt, döntöttek”. A Mr&Mrs tavasszal készült, ám a legtöbb műsorvezető-jelöltet csak júniusban hallgatták meg, például Horváth Évát, Zimány Lindát, Szorcsik Vikit vagy Szekeres Nórát – ezek szerint fölöslegesen.
„Nem láttam a riportot, de meglep ez a dolog, ha igaz. A jelek szerint csak reklámnak kellettünk, de nem bánkódom, mert remek lehetőséget kaptam, így valószínűleg el sem tudtam volna vállalni az esetleges felkérést” – mondta a Borsnak Horváth Éva, aki jelenleg a csatorna MeneTrend című műsorát vezeti.
„Nem haragudhatok senkire, hiszen az én véleményem is az, hogy a legalkalmasabb erre a posztra jelenleg Claudia. Fiatal vagyok, sokat kell még tanulnom, remélem, ha majd hasonló tapasztalatom lesz a pályán, mint Claudiának, eséllyel pályázom az ilyen feladatokra” – kommentálta az esetet Zimány Linda, aki ettől függetlenül valamiről tárgyalt a csatornával.
A TV2 szóvivője, Koltay Tamás azt mondja, csak tévedés volt a riportban elhangzott mondat: „Az anyag készítője a TV2 egyik legtapasztaltabb és leghitelesebb riportere még akkor is, ha ezúttal ellentmondás csúszott a Napló-riport összekötő szövegébe. A tény az, hogy a csatorna vezetősége jóval a műsorvezetői castingokat követően hozta meg a döntést, ki legyen a Megasztár 5 női műsorvezetője” – nyilatkozta Koltay a lapnak.
A Napló riportjának hatodik percében hangzanak el az egymásnak ellentmondó mondatok.
Még több a velveten
- Radics Gigi is a médiába' akar dolgozniTalán a Megasztár 6 győztese az egyetlen, aki úgy vélte, volt vetélytársa a műsorban.
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.





Kommentek
2010.08.03 11:01:47kakaósbögre
tehéndisznó.
2010.08.03 11:13:58kakaósbögre
vagy disznótehén.kinek kinek ízlése szerint.
2010.08.03 11:16:51dancegirl26
És akkor mi van, ha kamu volt? Még csak nem is lett volna kötelező válogatást csinálni. Fáj a pofára esés az ingyenélő semmire sem jó kvákank?
2010.08.03 11:35:12viraglany01
Hát inkább százszor Claudia, mint Horváth Éva vagy Zimány Linda.Talán még Szekres Nórinak örültem volna.
2010.08.03 11:38:53És???
Megint egy új arc vezeti majd ezt is.
ja zsírdisznó vagy disznózsír..egyébként disznótehén(megnéztem a szinóníma szótárban).
2010.08.03 11:39:58csirkefejű zacskócsöcs
leszarom.
2010.08.03 11:41:04csirkefejű zacskócsöcs
...az élet megy tovább...és klódija is...
2010.08.03 11:48:30nem_tudom_mi_van_velem
Claudia csak még eggyel több ok arra, hogy ne nézzem a műsort.
A Szekeres Nórát még a Kölyökidő óta szeretem. A szemem előtt nőt fel. Sokkal természetesebb és figyelemreméltóbb a képernyőn mint Shrekné. Bocs ex Shrekné.
2010.08.03 11:53:57Illumination
Nálam is Claudia döntötte el hogy inkább az X-faktort nézzem. Nálam Claudia nem képernyőképes. Bár így hogy már vannak szélesvásznú TV-k...
2010.08.03 11:57:09Mr. Ray
Az összes ilyen műsor nagy kamu, előre le van zsírozva (höhö, zsír=Liptai:DDD ). Vagy már mindenki elfelejtette a nagy SMS botrányt?!?!?! Aki ezek után nézi és még szavaz is (pénzért), az nem normális.
2010.08.03 11:58:16Matrix001
x
2010.08.03 11:59:23Matrix001
a Till még gázabb az örökös jópofizásával meg a 150x feltett "te hogy érzed?" kérdéseivel...
2010.08.03 12:04:15Luella Menendez
Gagyi a celebipar úgy, ahogy van. Hozzáértőket a médiába! Szerintem a celebnő műsorvezetőket direkt úgy válogatják, hogy
1. minél ellenszenvesebb legyen
2. és ezzel egyenesen arányosan nyújtson szexuális szivességeket a TV-s döntéshozóknak is egyben.
2010.08.03 12:06:45Brékingnyuz
Claudia sokat fogyott, messze van a "zsírdisznó" kategóriától. A felsorot nevek közül talán még Horváth Éva lett volna jó választás.
2010.08.03 12:06:56Daniellyn
Szekeres Nóri értelmes, bájos meg szép, csak épp egy mondatot nem tud úgy elmondani, hogy jó helyen vigye fel és le a hangsúlyokat. God save from that Linda biotch!
2010.08.03 12:42:10yabu
- Liptai nem zsírdisznó.
- A TV2 sohasem csal.
- A politikusok nem hazudnak, és véletlenül sem lopnák el a közvagyont.
-Lenin él. (Elvis is.)
- A gyereket a gólya hozza...vagy nem...???
2010.08.03 12:46:32Zulu Alfa Kilo
eddig egy megasztár-adást nem néztem végig, úgyhogy a következőeket is leszarom
2010.08.03 13:10:34klarky
Zimány Linda is felmerült? Hát beszarkázok!!!!
Az lett volna klassz, ha ő nyeri... Istenem, ez a hazi média annyira, de annyira.
És megint Liptai. Hát nem tudom kinek a kije lehet. De ő válás után eltünik hónapokra, mert nem bírja feldolgozni. Aztán a szóvivő halála után megint eltűnik, mert nem tudja feldolgozni azt se. Most meg a sok rinyálás után megkapja az ország első/második legnézetteb műsorát. Elájulok... Ha én nyígnék ennyit a melóhelyen nem lehetőséget kapnék hanem pics@nrugást az biztos.
Tehetségtelen dagadtmadár. Rühellem őszintén. És még mindíg nézni kell.
2010.08.03 13:21:08sanyisanyi
Kit érdekel...
2010.08.03 13:33:48viragszem
klarky.... Tévedsz.... Nem kell... :)
2010.08.03 13:42:07fakarikú
Nem értem, mi a baj? Na, megyek, adok enni a gyerekeknek!
2010.08.03 13:45:28verdfc
akkor is sz..pott, azóta is csinálja
kap még ő szerepeket
2010.08.03 13:51:59Daniel David
"Horváth Éva, aki jelenleg a csatorna MeneTrend című műsorát vezeti."
A MeneTrend az RTL Klubbon megy, nem a Tv 2-n.
2010.08.03 13:59:57Marcipánmaci
Baromira nem érdekel, hogy zsírdisznó vagy anorexiás botsáska. Claudia a külsejétől függetlenül képernyőképtelen, ellenszenves, pénzéhes ribanc, két forintért a legyet röptében.
2010.08.03 14:10:38beiglee
Itt jegyezném meg , hogy én kifejezetten rühellem ezt a tenyeres talpas paraszt lányt de a jelöltek közül még mindig ő tud a legjobban beszélni . Most komolyan :):)
Zimány Linda ? szerintem még egy mondatot sem érdemel mint műsorvezető:)Igaz munkássága azért elismerésre szorul.Emlékszem abban a dzsungeles celeb műsorban amikor azt mondta , hogy ő Britney hasonmás :):):)Azt hittem beszarok a röhögéstől.
Aztán Horváth Éva ? Neki csak egy baja van szerintem . Na jó,kettő. Az egyik , hogy nem tud természetes lenni amikor műsort vezet . Valahogy mindig olyan érzésem van amikor nézem,hogy műmájer .
A másik baja , hogy nem az én barátnőm:)
Szekeres Nóra brrrr, Szorcsik Viki ? Jó nő de nem műsorvezető:)
Nem is értem miért foglalkozok ezzel ennyit:)Hiszen én még egy mega műsort sem láttam és szerintem ezt sem fogom nézni:):):):)
2010.08.03 14:33:20kalloskrisz
Szekeres Nóra: nagyon helyes lány, de visííííííííííít ha kell, ha nem.
Szörcsögő Viki: szintén dekoratív, de műsorvezetői kvalitásairól csak az a pletykamagazin jut eszembe, amikor olyan pózokban tekergett, mintha nem lenne gerince. Pornóban nem gondolkozik? Minenki jól járna!
Zimány Homlok Linda: az a nő nem csak RONDA, de buta is és még ügyesnek sem mondható.
Liptai: olyan amilyen, irritáló, hogy állandóan róla van szó, hogy szakít, válik, nem válik de szakít, összejön, szakít, gyászol sír visszatér.
OFF: Keleti Andrea szintén a bifiduszos- 25ezerért b*szok miniszter Keleti klán tagja?
2010.08.03 14:49:01lillush
NEM KELL NÉZNI A TV2-t! én ezt teszem mert szinte már mindenki irritál rajta!
A D.Dávidot meg én biztosan jobban szerrettem mint Claudia ha már megint itt meg ott vihog és kelleti magát 3 hónap után!Szégyen!
2010.08.03 15:22:31angyalB
Én sem nézem a TV2-t sem a RTL Klub-ot! Ezek a sok valóságos showk, "MariRóziGéza sztározás" már agyamra megy! Semmi film, csak a sorozatok, meg a "jöttmentsztárok" Sajnálom, hogy már nincsenek annyi filmek mint évekkel ezelőtt. Az is sz...r, hogy a zenecsatornák is már ilyen valóság show-kkal van tele (itt jön Béla...., Ő Robi, aki ezt tud....stb.stb) szóval nem tetszik!:-)
Megasz....r: Tilla uncsi már az állandó pörgésével. CLauu... háááááát ledöbbentem, hogy már megint őőőő. Egy Ország fröcsögött rá. Jó hogy nem Molnár Anikó lett a házigazda, akit - szintén - nem bírnak...., ő érdekes nem, kap felkéréseket.
2010.08.03 15:42:58klarky
Hagyjuk már az olyan hozzászólásokat, hogy én nem nézem. Akkor minek írsz, honnan tudod, h vacak? Győzikét se nézte senki, csak mindenki arról beszélt másnap, max hozzátette, h a szomszédtól hallotta. Persze....
Amúgy meg ami a Szekeres Nórát illeti:
Úgy meg ba... ba... babonáz! 8-)))
2010.08.03 16:22:08Pacman
Horváth Éva az RTL-en vezet műsort. Ha már írták sorry.
2010.08.03 16:52:20pákozdy
Tök mindegy, ki vezeti a műsort. Úgysem nézem.
2010.08.03 16:52:51Tegee
kalloskrisz:
"OFF: Keleti Andrea szintén a bifiduszos- 25ezerért b*szok miniszter Keleti klán tagja?"
[link]
2010.08.03 17:06:49marica
amig magyarorszagon kiszel tundet lehet musorvezetonek nevezni....addig nemkene liptait bantani ...o legalabb tanult valamit
2010.08.03 17:06:52gitáros
Szövegértelmezés, kedves velvet...
Időrend:
1. MrésMrs forgatáson eldöntötték, Klau lesz a Mega műsorvezetője.
2. Meghalt Daróczi. Hoppá, vis major, esetleg Liptai nem fogja vállalni, ezért:
3. Casting.
4. Liptai vállalja, eredeti elképzelés lép érvénybe.
Hol itt a kamu?
2010.08.03 17:11:33Félkegyelmű
És ezt az egész szart ugyanaz a csatorna "oknyomozó" riportere oknyomozta ki. Ez kimeríti a szélhámosság fogalmát !!!
2010.08.03 17:19:26fuck anál
Ez az! Claudiát mindenhova! Méltánytalanul hanyagolják szerencsétlent!
2010.08.03 17:22:161-2
a műsorvezetőket és a jelentkezőket is elküldeném bányába szenet fejteni. Mert gusztustalan, tehetségtelen, irritáló barmokból már elég van.Bár ha a szereplők beválalják, hogy viadalon döntik el ki a jobb ők vagy az oroszlánok, és ebbe bele fér a kardal, dárdával táncal éneklésel való küzdelem is még érdekes is lehetne. Claudia lenne a fődij Aki nyer az eszi
2010.08.03 17:29:14vakvarju
A Nemzet Özvegye vezeti a Megasztár c. műsort? Hát ez aztán a jó hír! De inkább ő, mint az a buta arcú Z.Linda. Na és Szekeres Nóra..... nem is értem, hogy egyáltalán eszébe jutott valakinek!
2010.08.03 17:49:10svdkert
új arc?ez a ribanc?
2010.08.03 18:51:08ilovebp
Aki Klaudiát szidta, dobjon már fel egy képet magáról!
Úgy érzem, hogy Mo. telefon szuper szexi pasikkal (legalábbis a fórumozók szerint!) kár, hogy az utcán ez nem jön be!
Aztán ha divat-modelleket mutatnak, folyton az a bajotok, hogy túl soványak!
Nem tudom miért kell egy műsorvezetőnek tökéletes alakúnak és szépségűnek lennie!
Sajnos benneteket is utolért a felületesség!
Nem néztem a megasztárt rendszeresen, de azért a spontaneitás és a talpraesettség nem árt! Szerintem a Klaudia pont ilyen (mondom úgy, hogy nem rajongok érte!)
Azért megnézném, hogy a neveteket el tudnátok-e mondani a TV-ben egy csomó néző előtt!
Egy páran összenedvesítenék a gatyájukat!
2010.08.03 18:51:46ilovebp
telefon=tele van!
Egy kicsit én is izgultam!
2010.08.03 19:02:28soothsayer79
bukta :D
2010.08.03 19:07:41beiglee
Klarky !
Én tényleg nem néztem a cigány győzikét !annyira gyűlölöm,hogy ha az előzetes ment már akkor is elkapcsoltam:)Komolyan:):):):)
2010.08.03 19:19:27Taptap2
Liptai uncsi. Liptai a Mokkában, a Mr&Mrs-ben, az összes bulvársajtóban évek óta, a férfimagazinokban, saját műsora is volt (Claudia címmel ha emlékeztek)
Szóval baromi uncsi és nem a külseje miatt.
Jó lenne már egy fiatal, új, lelkes igazi egyéniség az ilyen műsorokban.
Valahogy az jön le, hogy valaki nagyon nyomja Liptait és ő az adu ász.
Pedig rém unalmas. A Mokkát már nem is nézem ha ő van benne.
2010.08.03 20:43:39flippant
Ne feledd, hogy anno a sok suttyó proli birka pontosan az egyénisége miatt emelte istennő kategóriába az elhízott hájas celebet. Pedig már akkor látszott, hogy nem több egy átlagos médiagecinél.
2010.08.04 01:03:46csipkefa
Én nézni fogom mindkettőt a neten. Szombat este inkább élem az életem és nem botcsinálta tehetségeket nézek a tévében.
Mókázásra jók csak ezek a műsorok.
2010.08.04 11:41:27angyalB
Karky!
"Hagyjuk már az olyan hozzászólásokat, hogy én nem nézem. Akkor minek írsz, honnan tudod, h vacak?" Mert jelen időben írtam, nem múlt!:-) Nem azt írtam, hogy NEM NÉZTEM!:-) Kapcs'fel!XD
2010.08.04 11:45:12angyalB
ilovebp!
Clau folyt már mindenhol, ez a baja az embereknek,hogy aki szereti a MegaSz-t, el kell viselnie Clau-t! Szerintem nem ártott volna egy új arc a MS-ba!