A méltósággal öregedő celebekből már több alkalommal is írtunk, ám most úgy döntöttünk, megkérdezzük, önök szerint melyikük viseli a legjobban az idő múlását. Sophia Lorent és Helen Mirrent plasztikai sebészek igénybevételével gyanúsítják, a szakértők szerint mellnagyobbításon estek át. Meryl Streepet stílusos hatvanasnak tartják, Betty White természetességét nem kérdőjelezik meg. Raquel Welch egyértelműen magán viseli a plasztikai sebészet vívmányait, míg Catherine Denevue esetében ez már korántsem biztos.
Meryl Streep
A színésznőről már korábban is megírtuk, ő aztán tudja, hogy milyen is az igazi hatvanas éveiben járó nő. Amellett, hogy remek formában van, még stílusával is felhívja magára a figyelmet, holott állítja, sosem érdekelte a divat. Meryl Streep egyébként korosztályának egyik kiemelkedő alakja. Azon kevés színésznő közé tartozik, akit annak ellenére, hogy elmúlt hatvan, még mindig romantikus komédia főszerepére kérnek fel. Ráadásul Sandra Bullock leszbicsókkal méltatta a színésznőt.
Raquel Welch
69 évesen szinte pont ugyanúgy néz ki, mint fiatal korában. Ezt persze nem titkoltan a plasztikai sebészet vívmányainak köszönheti. Raquel Welch egyébként 40 évesen bikinibe bújt a Kr. e. egymillió évvel című filmben, és 54 évesen pózolt a Playboyban. Ugyanakkor alakját elmondása szerint rendszeres edzéseinek köszönheti, hetente hat alkalommal végez jóga gyakorlatokat. Bár a nyolcvanas években leginkább alakjának köszönhette bevételi forrásait, nemrég könyvet jelentett meg a Dekoltázs mögött címmel, melyben egészséges életmódját osztja meg a világgal. Valamint azt, milyen kapcsolat volt közte és Richard Burton, valamint Elvis Presley között.
Sophia Loren
A 75 éves színésznő immár hatvan éve lépett a színészi pályára, azonban külseje alapján nem feltételeznénk róla ilyen komoly múltat. Az Oscar-díjas Sophia Lorent 15 évesen fedezték fel egy szépségversenyen és kora egyik legnagyobb szépségideálja volt. A Kilenc című musical bemutatóján készült képek alapján azonban könnyen letagadhat akár több évtizedet is. Loren tagadja, hogy valaha is szépészeti beavatkozáson vett volna részt. Állítása szerint a spagettinek és az extra szűz olívaolajnak köszönheti fiatalos külsejét. Ugyanakkor szakértők szerint szinte bizonyos, hogy a melleit megcsináltatta.
Betty White
Listánk legidősebb szereplője a méltán elismert komika, Betty White. A 88 éves színésznő pályafutása alatt 6 Emmy-díjat nyert meg, és további 20 jelölést zsebelt be. Betty White a Snickers reklámban nyújtott szereplése után került a bulvár érdeklődésének középpontjába. Azóta – legidősebbként – vezette a Saturday Night Live című műsort, és saját ruhakollekciót is kapott.
Helen Mirren
A 65 éves színésznőről a bikinis képei óta tudjuk, hogy szerencsés génkészlettel rendelkezik, és nagy valószínűség szerint nem vett részt ráncfelvarró beavatkozáson. Az Erzsébet királynő megformálásáért Oscar-díjjal jutalmazott híresség azért nem hagyta veszendőbe a plasztikai sebészek szaktudását. Lorenhez hasonlóan szintén élt a mellnagyobbítás adta lehetőségekkel. Helen Mirren egyébként nem hisz abban, hogy korfüggő lenne a meztelenkedés, ezért szívesen vállalt félmeztelen fotózást.
Catherine Denevue
A 66 éves hírességre az elmúlt negyven év legnagyobb francia színésznőjeként tekintenek. Catherine Denevue elnyerte a francia polgármesterek szövetségének elismerését is. A színésznőt Marianne-nak választották, így az ő arca szerepelt bélyegeken, érméken, és a polgármesteri hivatalokban róla mintázott szobrokat helyeztek el. Természetességét megkérdőjelezik, plasztikai sebészek szerint elképzelhető, hogy ráncfelvarrásnak vetette alá magát. Igaz, visszafogottan, így nem látványos a különbség.
Még több a velveten
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.
- Négy fekete, két fehér bugyi az Éden nőinAz Éden Hotel 2 zárópartiján a fiúk a terpesztő celebnőknek, a lányok Omarnak örültek. Megagaléria.


Kommentek
2010.08.10 10:47:48emesemese
Ezek nem semmi nők voltak fiatalon azt megmondom. Még nincsenek annyira szétvarva, szal most is rendben vannak.
2010.08.10 10:50:20Dr. Körömlakk ® - SZIA!
bár Raquel Welch, és Sophia Loren dekoratívabb mint Meryl, de asszem a segédanyagok miatt...
Meryl egyszerűségében nagyszerű, és kedvesen tekintélyes.
2010.08.10 10:53:35HopeLove
Elnézést, de a cím elvileg az ami index címlapon megjelenik, hogy Sophia Loren vagya Helen Mirren öregszik e szebben?
Drága velvet Meryl Streep van a képen! :) nem akadékoskodásból, hanem azért írtam mert egy Merly kaliberű színésznőt azért illik nem összekeverni, Helen Mirrennel, aki szintén rendkívűli ugyan. de akkoris.
2010.08.10 11:05:27f.m.j.
Ők mind csodálatos színésznők, nemcsak jónők :)
Kicsit vannak azért korrigálva, de a maiak már 30 évesen elkezdik... szerintem nem lesznek tőle szebbek, se jobb színésznők, pedig ők se tehetségtelenek (N.Kidman, N.Watts, R. Zellweger)
2010.08.10 11:05:56HopeLove
lol akkor még egyszer elnézést a hibákért, szóval Meryl Streep (nem Merly Streep LOL )
2010.08.10 11:15:25Wywern
Üdv!
Raquel Welch idősebbkori fotóján az arc nem az övé, vagy a test? Mert a homlokvonala olyan, mintha:
a/ Rapper fejkendőben napozott vona.
b/ Valami idegen létforma letépte volna az arcát, és utólag ragasztották vissza.
2010.08.10 11:18:15fragolka
Nem hiszem, hogy ebből a szempontból (ki öregszik szebben és méltósággal) lehetne különbséget tenni közöttük. Inkább abban hasonlítanak, hogy képesek voltak megállni az apróbb korrekcióknál. H. Mirren, M. Streep, C. Deneuve és B. White ma is aktív színésznők-szükségük van a mimikájukra és mellette kameraképesnek is kell lenniük.
2010.08.10 11:19:36napsziget
HopeLove: de ha megnezed, a cikkben szerepel Helen Mirren is. A velvettol pedig annyi logikat nem lehet elvarni, h a kep es a cim egyezzen:)
2010.08.10 11:27:36Bár
És "Denevue" az helyesen Deneuve, ahogy fragolka is írta.
2010.08.10 11:29:49NoGun
a képek minősége nagyon gáz, különösen Meryl-é, ennél szebb volt korábban.
2010.08.10 11:30:38szobakutty
+1 voks arra hogy vagy a címet vagy a címlapfotót ki KELL cserélni...
2010.08.10 11:31:24Fi-ona
Raquel Welch és Catherine Deneuve a világ két legszebb nője ma is és tegnap is
2010.08.10 11:34:39Whymylord
HELEN MIRREN a legjobb, pedig ti Meryl Streepre szavaztok. Persze h ő a legjobb, hisz ő még csak 60 éves a többi meg már 70, 80 is van. Mirren 4 ever!!
2010.08.10 11:37:40Boc
Nemcsak a címlapfotó hibás a cikkben. Állítólag Raquel Welch 40évesen szerepelt fürdőruhában a Kr. e. egymillió évvel című filmben. Maradjunk annyiban, hogy akkoriban ő csak 26 éves volt... Én, miközben olvasom a cikket, nagyobb kutatómunkát végzek, mint akik írják... Szégyen! A versenyzők előtt le a kalappal. Örülnék, ha én is így néznék ki, ha eljön az idő. Botox ide vagy oda...
2010.08.10 11:43:52laptopppp
Meryl Streep és Helen Mirennel elfogult vagyok ,imádom mind a két szinésznőt különösen Meryl Streepet ,mindent eltudnak játszani jót és rosszat , szépet és gonoszat hatalmas tálentumok .Nézzétek meg a Kétely c. filmet az HBOn valami fantasztikus benne Meryl Streep
2010.08.10 11:48:28tavaszi fingok érkeznek a széllel
nics hbo-m. most mit tegyek?
(pukk)
2010.08.10 11:50:01Maxigáz
Hajrá Sophia Loren és Catherine Deneuve! :D
2010.08.10 11:50:30Minden kedden megmosom a pöcsömet
Mindenki tudja, hogy csak egyetlen színésznő tudott szépen megöregedni:
Sean Connery
2010.08.10 12:01:46Naará
2010.08.10 11:50:30Minden kedden megmosom a pöcsömet
hehe láttam már pénteken is mosdol:DD
2010.08.10 12:04:17bumerángos csilla: eZZel, aZZal
napkitores,
nem tudtam megállni, hogy ezt a régi viccet ne süssem el.
Naará,
erős nyomást gyakorolt rám a velvet.hu közössége. Nem tehettem mást.
2010.08.10 12:04:34Mrs. Jackman
Isteniek mindahányan!
2010.08.10 12:22:23Nwankwo Kanu
ó a zsidókáim , olyan randák öregségükre, hogy nincs szike ,ami természetest varázsolna belőlük
2010.08.10 12:22:45zetevar
C. Deneuve arca azért eléggé szét van operálva...
2010.08.10 12:29:00mojszipupi
Sophia mindig is az örök nő lesz
2010.08.10 12:42:09Lasombra
ez a cikk egy állatorvosi ló. ez tényleg igénytelenség volt így megjelentetni.
- Catherine Deneuve neve tutira nem elütés, mert négyszer (4!) is így szerepel.
- Raquel Welchnél nem tudom, mi lehetett a forrásotok, de igazán nem ördöngős kikeresni, hogy egy film mikor készült. a szóban forgó Kr. e. egymillió évvel - ahogy rámutattak feljebb - '66-os, azaz Raquel 26 éves volt, nem 40.
- ami Raquel Welch 54 éves Playboy szereplését illeti, ebben nem vagyok biztos, de könnyen lehet, hogy ezt is benéztétek. ui. tény, hogy ő '79 decemberében (39 évesen) szerepelt az újságban, és az is tény, hogy a lánya(!), Tahnee Welch szerepelt a '95-ös Playboyban, amikor az anyuka 54 éves volt. (Tahnee meg egyébként a 34. szülinapját ünnepelte ekkor.)
- csak rosszindulatból meg kíváncsiságból megnéztem Betty White Emmy-díjait is. szerintetek hatot vitt és 20-szor jelölték. az imdb - ami eléggé megbízható forrás témában - ellenben 4 Emmyre (+1 Daytime Emmyre) és 13 jelölésre (+1 daytime) emlékszik.
ezek csekkolása összesen 5 egész percet vett igénybe. és nem kapok érte pénzt.
2010.08.10 12:55:53BlackBandika
Alapvetően szépek éretten is, bár Meryl Sreep sosem tetszett igazán.
Nekem öregkorára Helen Mirren tetszik, megmozgatja a fantáziámat, kár hogy szőke.....
2010.08.10 12:57:01zsof.berg
Érdemes lenne a mai ifjú és épp mostanság korosodó sztároknak elgondolkodni azon, hogy valóban, azok a nők öregszenek szépen, akik elfogadják az idő múlását és nem csináltatnak mű arcot a plasztikai sebészekkel.
2010.08.10 13:00:16bumerángos csilla: eZZel, aZZal
Felhívnám igen tisztelt kolléganőim figyelmét, hogy ÉN NEVEMBEN NE KOMMENTELJENEK, használja mindenki a saját becenevét!
Köszönöm.
2010.08.10 13:17:44Ádyka79
Raquel Welch képe volt A remény rabjaiban Tim Robbins cellájának a falán. :-)
2010.08.10 13:32:22andyka77
E hölgyek közül négyet volt alkalmam egész közelről is szemügyre venni.
- Deneuve - szépen kihúzták a ráncokat, de tényleg nem zavaróan (nem úgy mint kedvenc magyarunknál, Tony Curtisnél). Ezt természetesen szolid sminkkel takarja nyilvános fellépéseken. Hétköznapi helyzetekben nincs sminkelve.
- Loren - számomra ő az IGAZI NŐ. A ráncokat csak sminkkel javítja, mellei tényleg nem annyi idősek, mint amennyi az ő személyijében szerepel. Smink nélkül "csupán csak" 15 évet tagadhat le... Dehát akkor is..... Respect!
- Helen Mirren - na, pont a dekoltázsát nem néztem meg.... mindegy, nemsokára úgyis jön megint Budapestre:) Szintén szolid sminkkel oldja meg a ráncokat, szerintem nincs felvarrva.
- Streep - abszolút eredeti mindene. Sohasem volt szép, de az egyik legjobb színésznő - ez tény! Amúgy nem annyira kedves, ahogy azt az ember gondolná róla...
2010.08.10 13:53:31Iloj
Loren, Deneuve, Raquel szépek voltak fiatalon is, ezért volt miből veszíteniük.
Streep, Helen, Betty ők inkább az érdekes kategória, ezért tűnhet úgy, hogy kevesebbet veszítettek a "szépségükből", szerintem.
2010.08.10 14:25:30Ficak
Inkább iszom néhány sört, úgy szebbek!
Öcsém, hogy ez is hír!
Akkor inkább már lenne (és másolok)
"alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat sértő" poszt. Még az is érdekesebb lenne.
Ha valaki nem hal meg fiatalon az megöregszik. A Jóisten így teremtette a világot.
2010.08.10 14:40:38ekat
A Kilenc-ben Sophia Loren iszonyatosan nézett ki, mint egy sírjából kikelt múmia, rossz volt ránézni. Ha nem csináltatott magával semmit - amit nehéz elképzelni -, akkor viszont kilószámra van rajta a smink. Részemről ezt aligha hívnám méltósággal öregedésnek...
2010.08.10 15:09:01popsilyuk édes ízei
Úgy beverném Norbi hátsójába, hogy Rékuc is rákapna!
2010.08.10 15:25:17GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google."
en betennek meg valakit. nem volt hires, de szepen oregszik. Mimi Kirk (71).
[link]
2010.08.10 16:04:06megadeth1
Lasombra megírta a véleményem.
Lassan gyűjtést rendezhetnénk egy teleszkópra, h legalább messziről megláthassátok a béka seggét.
2010.08.10 16:04:09Ficak
Na tessék:
[link]
Ök szépen öregednek
2010.08.10 16:04:21trafikuty
Brenda Lee!
2010.08.10 16:05:27Ficak
2010.08.10 15:09:01popsilyuk édes ízei
Tedd már meg lécci!
2010.08.10 16:09:49trafikuty
Már a 8 nőben is észrevehetően megváltozott arccal lépett fel Deneuve. A szájfeltöltés 1000%, meg még egyebeket is fúrtak, faragtak az arcán, mert a mimikája is kissé merevnek tűnt.
Sophiának meg mindig nagy csöcsei voltak, max. a lógást korrigálhatták.
1. Meryl
2010.08.11 11:40:55ka9
Morgan Fairchildot sem kellett volna kihagyni. Bár meg van faragva, de a dokik jó munkát végeztek. :)