horoszkóp

Jesse James Nikki Sixx excsajával felejti Sandra Bullockot

2010.08.16. 17:49
Két hónap kellett Sandra Bullock exférjének, Jesse Jamesnek, hogy továbblépjen, és volt asszonyát feledve új nőt szedjen fel. A bizonytalan információk szerint a celeb-motorépítő választása ezúttal Nikki Sixx exbarátnőjére, Kat Von D mikroceleb és tetoválóművészre esett. A párt szombaton, két nappal Kat Von D és Sixx szakítása után látták egy Las Vegas-i étteremben, ahol annyira bensőségesen viselkedtek, hogy a szemtanúk állítják, bizonyára nem első alkalommal randiztak. Fotó persze, nem készült, úgyhogy higgyük el.

A váláshoz vezető botrányt kirobbantó tetovált fétismodell, Michelle McGee után Jesse James ismét egy varrott bőrű nőt szedett fel. A mikrocelebként is definiálható 28 éves Kat Von D-t és Jamest szombaton látták együtt a Las Vegas-i Palms Casino Resort N9NE éttermében. A People magazin névtelen forrásai állítják, a pár tagjai rendkívül bensőségesen viselkedtek, sőt, még egymás kezét is megfogták, amiből a lap szerint egyenesen következik, hogy nem az első randin kapták rajta őket. A romantikus vacsoráról nem készült fotó, és egyelőre sem James, sem Von D szóvivője nem erősítette meg a hírt, a People azonban ragaszkodik hozzá, hogy a tetoválóművész és a motorépítő igenis járnak.

Legalább nem pornózik. Még.

Mindenesetre nem lenne meglepő, ha James a Mötley Crüe basszusgitárosának, Nikki Sixxnek az excsajára, az LA Ink című saját realityjével ismertté vált tetoválóművésznőre, Kat Von D-re (polgári nevén Katherine Von Drachenberg) csapott volna le, ugyanis mint az márciusban kiderült, a celeb-motorépítő erősen bukik a szétvarrott, bevállalós nőkre. Ezeknek a tulajdonságoknak a 28 éves tetoválóművésznő is megfelel, az pedig pozitívumként írható a számlájára, hogy tetovált elődjével ellentétben nem bocsátja áruba a testét webkamerás szexchat oldalakon, és egyelőre az sem derült ki, hogy a náci jelképek fanatikus rajongója lenne.

Sőt. A tetováló művész egy áldott jó lélek, imádja a szüleit és a testvéreit – derül ki honlapján fellelhető, az egyik barátja által írott biográfiájából, miképpen az is, hogy Mexikóban született 1982-ben, és szülei révén – akikkel négyéves korában költözött az Egyesült Államokba – spanyol, olasz és német felmenőkkel büszkélkedhet. A művészetekkel már fiatalon megismerkedett: hatéves koráig apai nagymamája tanította zongorázni – ekkortól rajong Beethoven műveiért is. Kat Von D korán belekezdett az önkifejezésbe: gyerekkora óta rajzol, 14 évesen megszerezte az első tetoválását, egy J betűt, amit exbarátja emlékére varratott, végül úgy döntött, ott hagyja az iskolát.

Sandra Bullock és Jesse James, valamint Michelle McGee
Sandra Bullock és Jesse James, valamint Michelle McGee

Beethoven-rajongó

Tizenhat évesen már egy tetoválószalonban dolgozott, 2005-ben pedig elindult a celebbé válás útján: ekkor hívták meg a TLC csatorna Miami Ink című műsorába, ahová azért kerülhetett be, mert az egyik szereplő eltörte a könyökét. Nem sokkal később egy veszekedős botrány után rövid úton távozott a műsorból, ám hanyatlása nem tartott sokáig: 2007-ben önálló műsort kapott LA Ink címmel. A 28 éves tetoválóművész a műsorban saját szalonjában, a hollywoodi High Voltage stúdióban dolgozik, ahol néhány évvel ezelőtt Guiness-rekordot is nyert, miután 24 óra alatt sikerült négyszáz mintát felvarrnia a jelentkezőkre.

Rekordját később megdöntötte volt férje, Oliver Peck, akitől 2007-ben, háromévi házasság után vált el. Válása után röviddel Nikki Sixxszel, a Mötley Crüe basszusgitárosával kezdett járni, kisebb-nagyobb szünetekkel tarkított kapcsolatuk 2010. augusztus 12-én, mindössze két nappal azelőtt ért véget, hogy a művésznőt együtt látták Jamesszel.

Brigitte Daguerre - kattintson a többi képhez!
Brigitte Daguerre - kattintson a többi képhez!

Igazi főnyeremény, Tiger Woods-i úttal

Az elmúlt hónapok alapján mindenesetre aligha jelenthető ki, hogy Sandra Bullock motorépítő, notórius hűtlenkedő exférje igazi főnyeremény lenne. Mint az márciusban, Jesse James első, mindent kitálaló exszeretőjének nyilatkozataiból kiderült, a motorépítő 11 hónapon át vele, a tetovált fétismodellel, a náci jelképekkel is nagy barátságot ápoló Michelle „Bombshell” McGeevel dugott félre, jól titkolva mindezt neje, Sandra Bullock elől. A korábban webkamerás pornóoldalnál dolgozó McGee után sorra kerültek elő a James-szeretők: két évet vallott be az angolszász sajtóban a szőke, szintén tetovált sztriptíztáncosnő, Melissa Smith, akit a sorban Brigitte Daguerre Los Angeles-i stylist és ruhatervező követett. Tovább rontotta James helyzetét az a névtelenséget kérő "gyönyörű modell és üzletasszony", aki azt állította, három évig volt James szeretője, és viszonyuk egészen a botrányig tartott. Az ötödik szerető kilétéről nem számolt be a média, csak annyit lehetett tudni róla, hogy a nő több újságnál is próbálkozott, ám többen elküldték, mondván története túl durva a neonáci áthallások miatt.

Michelle McGee
Michelle McGee

Hiába a látványos megbánás, az eset után Bullock természetesen pakolt, és bár voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, megbocsát Tiger Woods-i útra lépő férjének, végül beadta a válókeresetet, így júniustól hivatalosan is szétváltak. Az már a botrány közben/után, ám még a válás előtt derült ki, hogy Bullock adoptált egy kisfiút, akinek örökbe fogadását a pár korábban együtt kezdeményezte, de tekintve a történteket, a színésznő végül egyedülálló anyaként neveli a három hónapos Louis Bardo Bullockot, akit New Orleansból fogadott örökbe.