Zimány Linda önmagát hozta a Szigetre, Karafiáth viszont otthon hagyta a Zimány-jelmezét

2010. augusztus 18., szerda 16:51
Idén egy glammodellt és egy költőt hívtunk meg a Sziget Fesztiválra, arra számítva, hogy óriási egymásra találásnak leszünk a fül- és szemtanúi vagy fordítva, azaz kirajzolódik a két hölgy közötti véleménykülönbség. Valójában parttalan maradt az álmunk, nem kötöttünk ki sehol, Zimány Linda és Karafiáth Orsolya csak finoman udvaroltak egymásnak.

A Velvet idén úgy gondolta, hogy Zimány Lindának Karafiáth Orsolya társaságát – vagy fordítva - ajándékozza egy délutánra. A két hölgy azonban nem pörgette fel egymást, egyik sem fogyasztott alkoholt, a Sziget Fesztivált csak kimérten élvezték, viszont kaptunk belőlük egy adag belsőséget. A pörgést csak kamerákon kívül prezentáló költő és glammodell alig reflektált egymásra, a katarzis elmaradt.

Próbálok egészségesen dohányozni

Karafiáth Orsolya rossz passzban érkezett a Szigetre, bedugult füllel, éhesen és iszonyatosan utálta, hogy meleg van. Ebből az állapotából úgy próbáltuk kizökkenteni, hogy felvittük őt és Zimány Lindát a magasba, de mivel egyikük sem élvezte igazán, nem értünk vele célba. Maradt a járkálás, az asztal melletti csevej a Sziget Fesztiválról, a mámorról és a férfiakról.

A célállomás a Hungarikum falu lett, mert egyrészt Zimány Linda nagyon preferálta a helyszín, másrész Karafiáth is vágyott az elégségesnek ítélt árnyékra. Itt tudtuk meg, hogy Karafiáth Orsolya komfortérezte azért alacsony, mert nem nappali lény, csak akkor található meg a Szigeten, ha már lemegy a Nap. „A Sziget nekem a belefeledkezésről szól, szeretek táncolni, énekelni, itt nem az ihletgyűjtésre megy rá az ember. Sose konkrét eseményekből, történésekből merítek. Persze szóba jöhet, hogy hirtelen szerelmes leszek valakibe, és az adja az ihletet, de az utóbbi években ez nem fordult elő” – mondta a költő, aki azt is bevallotta, hogy ő az egyetlen parókás rém Budapesten.

Zimány Linda coming outja abból állt, hogy bevallotta, még sosem olvasott Karafiáth-tól szépirodalmi művet, viszont lelkiismeretesen nyomon követi a női magazinokban megjelent írásait, és a róla szóló kritikákat is végignyálazza. „Én egy tök átlagos lány vagyok, aki azért szeret fesztiválokra járni, mert ott elengedheti magát. Nem zavar, ha poros lesz a ruhám.” Zimány persze azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Szigeten mindenki barátságos, és ennek köszönhető az is, ha a fesztiválra vécépapír nélkül érkezik, csak másodpercek kérdése, hogy szerezni tudjon magának. A költő cserébe azzal kedveskedett a modellnek, hogy elárulta, valójában Zimány Lindának akart öltözni, de valamilyen megfontolás vagy koncepció miatt végül mégsem olyan jelmezben jelent meg. "Azt sem tudtam, hogy Linda jogász. Amikor azt mondták, hogy híres jogász, azt hittem, egy új oldalamat fedeztük fel. Tévedtem"  – mondta és ezen már együtt nevettek.

Kommentek

  • 2010.08.18 16:59:43KKKKKKK

    Öszintén. Valaki valaha olvasta már bárhol bármilyen formában Orsolya bármelyik versét?

  • 2010.08.18 17:01:3686c

    járadékkal mi van?

  • 2010.08.18 17:11:47Mélységimagmáskőzet

    Nagyob szemüveg nem volt?

  • 2010.08.18 17:13:00-Zoé-

    Az ilyen embereket nem tudom megérteni. A cikk szerint Karafiáth Orsi "iszonyatosan utálta, hogy meleg van". AKKOR MI A FENÉNEK VETT FEL HOSSSSSSSZ......ÚÚÚÚÚÚÚ NADRÁGOT?????????

  • 2010.08.18 17:13:38buborka

    86c

    :-D

  • 2010.08.18 17:15:02Bence87

    leszarom ezek az idiótákat

  • 2010.08.18 17:17:06thews

    homlok!

  • 2010.08.18 17:19:03phone

    Nemrég láttam a királyin Orsit. Saját verseiből adott elő.

  • 2010.08.18 17:23:21buborka

    Zimány Linda "híres jogász"????? Azt aaaaa.....

  • 2010.08.18 17:23:31gentleman henry

    Linda azthitte ez Woodstock... glammodell... a faszom...

  • 2010.08.18 17:30:16buborka

    Orsi legalább érdekes "jelenség" és kreatív. Tény, hogy a pletykalapokban nem adják le a verseit, így azoknak gondolom után kell keresni, ha érdekel vkit. Régebben nem volt igazán szimpi, de láttam vele egy-két interjút, azóta változott a véleményem. Lindáról, csak stagnál és nem épp jó a vélemény. Egyszer Havas Henrik, talán a Mokkában, feltett neki egy jogi kérdést. Mondta neki, hogy "ezt magának tudnia kell, most tanulták", Linda, csak pislogott és zavartan mosolygott. :-D

  • 2010.08.18 17:31:55shampiongomba

    snoop dogg nem jött el??

  • 2010.08.18 17:33:06shampiongomba

    amúgy tudja valaki, hol lehet "csajozni" a neten? a közösségi házba most kötötték be anetet és ismerkedünk vele. Az mondják manapság a fiúk nem bálokban ismerkednek a lényokkal hanem itt.

  • 2010.08.18 17:38:45buborka

    shampiongomba

    Írd be a Google-ba ;-)

  • 2010.08.18 17:40:26buborka

    Anettet kötötték be vagy a netet?:-o
    Bár, ha Anett lenne, gondolom nem lenne kérdés a csajozás, gondolom....

  • 2010.08.18 17:42:20shampiongomba

    Nem értemm iket írtok...
    De majd este jönnek a fiatalok aztán megmutatják, ohgy is ven ez.

  • 2010.08.18 17:43:29shampiongomba

    Amúgy nem tud valaki jó zoknit ajánalni. Focizni kéne meg melóba, d ehiába vettem márkás adios zoknit tökre izzad a lábom..

  • 2010.08.18 17:45:05Barbiexxx

    Zimány homlokából még az is sok lenne, ha csak addig érne mint az a madzag amit a fejére kötött.

  • 2010.08.18 17:45:41Barbiexxx

    Vagy torzít a monitorom? Ez, hogy néz ki? ufófej

  • 2010.08.18 17:50:22Lúdtalp

    Ehetne egy pár kiló sült kolbászt ez a lindácska, hogy pálcikabábuból emberformája legyen.

  • 2010.08.18 17:51:17fraulein praxa

    ahh ez a két forma, anyám... még orsi csak-csak, de linduska..:-DD elképzelem, ahogy veret az infectedre..:-DDD

  • 2010.08.18 17:55:22shampiongomba

    Fiúk, lányok, van itt a neten olyan, hogy romaszoba?? Ahol romák vannak, vagy, hogy kell ezt írni.

  • 2010.08.18 17:57:22buborka

    tedd fel ezt a kérdést a kuruc infon

  • 2010.08.18 17:59:48shampiongomba

    Ez miylen szám? Az milyen szolgáltató ami után 1-e svan?? Nem csak 30-as meg 20-as van? Amúgy is van kb 300 Ft a telómon, csak csörgetek!

  • 2010.08.18 18:02:22shampiongomba

    Ho llehet valami leírást találni a nteről, hogy hogy kell használni?? Azt mondják a srácok fent vannak itt valahol, de hol?? Nem látom sehol se a képüket.. Vagy ez hogy van?

  • 2010.08.18 18:06:21_Venom_

    HÍRES JOGÁSZ!
    Ezen meghaltam. Picsaparádé?

  • 2010.08.18 18:06:38Lámpa Lajos

    hey velvet.
    legközelebb az unalmas luvnya munkanélküli segélyes zimány helyett engem fizessetek be az orsikával. én elmulasztottam volna pikkpakk a fejfájását :)

  • 2010.08.18 18:12:17Lámpa Lajos

    champion itt nincs romaszoba mert ök nem romák csak mások. és a meleg romák a másmások, viszont sem más, sem másmás szoba sincs, ugyhogy fogd az adios zoknidat, menj ki a csür elé, aztán ha gyün egy kacér tehenészjány fruska told az orra alá, azt majd jol elalél.
    és már be is vagy csajozva, nem kell ide semmi kecmec.

  • 2010.08.18 18:22:30sulmona

    shampiongomba: randivonal, lovebox.
    Én is neten ismerkedtem, három hete volt az esküvőnk:-)

  • 2010.08.18 18:55:46HelloKitty

    En csutortok este futottam bele a Szigeten Zimany Lindaba, atlagosnak nem mondhato oltozetben... Kalap, GUCCI taska, csizma... Biztos nem a jaradekbol telik neki...

  • 2010.08.18 19:00:09Tereskov

    Hogy oda ne szarjak vazze. Eszemfaszommegall. De tenyleg.

  • 2010.08.18 19:14:54fraulein praxa

    HelloKitty:

    jó hát eltévesztette az irányt, a másik végébe indult a hajógyárinak, csak túlságosan be volt...khmm..:-DD

  • 2010.08.18 20:21:59csibra

    Zimányt sunáznám, Karafiáth meg mégjobban, csak előtte le kéne szoknia a dohányzásról.

  • 2010.08.18 20:56:20Waxolo

    Linda 4 Prez i Dent !!!

  • 2010.08.18 21:04:16balazsman

    Nem lehetne a Sziget végeztével abbahagyni a Szigetes cikkeket?
    eddig is idegesítőek voltak, most már pedig, hogy vége van, végképp azok

  • 2010.08.18 21:44:09regapó

    Gyász az egész sztori.

  • 2010.08.18 21:47:36harrold

    Lindát sunáznám
    mint állat, fél napig egyfolytában megállás nélkül

  • 2010.08.18 21:50:03partyface1974

    Zimány Linda coming outja abból állt, hogy bevallotta: álláskeresési járadékot igényelt?
    [link]

    Ha ezt kalódénes tudná...

  • 2010.08.18 21:53:42Dr.Lindenthal

    Ezt a Karafiáthot kedveli bárki is a földön? De tényleg. Hozzunk létre egy alapítványt, melynek feladat megkeresni a Karafiáthot kedvelőket. Költőnek meg ne nevezzük, mert csak rólunk állít ki egy bizonyítványt, hogy fingunk sincs a költészetről. Talán pénzt költ, méghozzá parókára, amikor van haja. Igazi mai defektes kretén kikúrt faszfej egyetemi futószalagon gyártott "mindenre meg van a higgadt hangú szürreális véleménye" féle média picsa. Remélem hosszú élete lesz, amiben unásig játszhatja majd a hülyét, főként ha megéri. Nem értek mindenben egyet régebbi ideológiákkal, de bizony egy két könyv jobb tüzelőnek és főként azok, akik egy köztudott fogalmat, mint pl a vers és költészet, meggyaláznak. Régebben elolvastam két versét, mert érdekelt, hogy milyen költő lehet az, akinek egy értelmes mondata sincs, (vagyis sikeres a médiában) de olyan szar volt, hogy tényleg rá kellene írni a borítóra, hogy csak saját felelősségre, vagy költsd a pénzed inkább értelmesebb dolgokra.

  • 2010.08.18 22:27:49Csurár apuka

    Orsi nekem nagyon bejössz, azért nem voltál szerelmes évek óta, mert még nem találkoztál velem.

  • 2010.08.18 22:33:45Lena2

    Ugyanúgy, ahogyan Freire Szilvia CKM képein is látható[link] (Zimány Linda meztelen Playboy képei ugyanott!)

  • 2010.08.18 23:11:01Csirke72

    Na ez aztán a 2 trozszülött:(((

  • 2010.08.18 23:24:43Severus Tobias Snape

    Az index főoldalán "Karafiáth és Zimány egymást falta a Szigeten" cím volt kiírva, de sehol egy leszbikus smaci vagy valami...

  • 2010.08.18 23:30:44cydonia

    a glammodell és a költő??ááá,mint egy rossz vicc...

  • 2010.08.19 06:29:08kirúzsoz.

    unom a Karafiáthot. unom a permanens provokálás kényszerét.

  • 2010.08.19 06:58:52mbazs

    Dr.Lindenthal:
    "fingunk sincs a költészetről"

    Miért, valakinek van? Van a költészetre, irodalomra egzakt definíció? Én még nem találkoztam vele :)

  • 2010.08.19 09:05:04deflorator

    Azt hittem Karafiáth leszbi.

  • 2010.08.19 09:25:44Mu Deng

    be akartam másolni egy versét, mert nekem nagyon bejön, az egyik kedvencem, de nem engedi a moderátor gép, szal itt egy link:

    [link]

  • 2010.08.19 09:29:18mojszipupi

    Mi értelme volt összeereszteni őket? Mit vártatok ettől?

    Én is írok verseket. Nem akartok mondjuk Horváth Évával közösen elvinni vhova? :D

  • 2010.08.19 09:30:41KKKKKKK

    Karafiath Orsolya

    Nulltündér

    ... s a mindig másmilyen most egyszínű.
    Akár a lég - alakja változása...
    Riadt és rebbenékeny. Összerezdül,
    eltűnő testét zaj, a fény ha bántja.

    Ruhája ránca nyár, gyűrött románc,
    hajába kócolódott minden este.
    Letört körmöcskéjéből furcsa félhold;
    testét a hőség lassan áterezte.

    Az éj leszáll, hogy színét felvegye:
    nyugodt sötétségű, tündéri kék.
    A hajnal harmatában nem találod -
    saját varázsa szórja szerteszét.

    Elszenderült a domboldal tövén.
    Fölé hajolhatsz, jaj, csak fel ne ébreszd!
    Ha most kívánnád, érintése métely.
    Ha most ölelnéd, csókja semmivé lesz.

    Fekszik csak az esőáztatta fűben,
    fehér vászoncipője tiszta sáros.
    Nézd hosszasan s ő percről percre szebb lesz.
    Álmodd hozzá egy másik éjszakához.

  • 2010.08.19 09:32:50KKKKKKK

    Mondjuk jót mosolyogtam, amikor mondja cigivel a kezében, hogy fontos neki az egészséges életmód. Pláne, hogy alkesz a csaj. Szal ügyesen ironizál.

  • 2010.08.19 09:41:33soothsayer79

    A vers nem jó

  • 2010.08.19 09:52:36Mu Deng

    Illetve neked nem tetszik

  • 2010.08.19 09:56:55kewcheg

    Budapesten hogy lehet úgy élni,hogy a semmiből? Tehát úgy képzelem, hogy felkelnék 9-kor,cigi,kávé,utána kávéház Andrássyn,stylist,shoppingolás,ebéd,intim dolgok,este party on the patio...majd ugyanígy....

  • 2010.08.19 10:11:25Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke

    Buta mind a kettő, mint a tök. Ha meg összejönnének, én nagyon örülnék neki. Amíg homárok lennének, addig sem reprodukálódnának. Kettővel kevesebb semmirekellő.

  • 2010.08.19 10:24:23kirúzsoz.

    a vers manír.
    de olvastam már jót tőle. mondjuk keveset, a pina-magazinos irogatásai pedig kifejezetten bárgyúak, amikkel megint nem az a gond, hogy az adott helyen az nem lenne megfelelő, mert az. hanem a narratíva vérciki, amibe a nő belehelyezi magát.

  • 2010.08.19 11:03:38Kremyyy

    Glammodell?? MUHAHAHAHA. Hagyjukmár. Megélhetési plázacica.Jogász? No comment.

    Amúgy a belsőséget nem az állatok belsősége kapcsán szoktuk használni? Ebben a kontextusban elég érdekesen hangzik. A szó amit kerestetek a bensőség volt...

  • 2010.08.19 12:04:00Leroi

    A két leharcolt ronda lotyó igazán emelte a Sziget "hírnevét"...

  • 2010.08.19 12:22:43ymel

    engem az érdekelne, a karafiolt kinek áll érdekében előre tolni? Meg minek. romkocsmaszökevény belvárosi identifikációs álproblémákkal és nagy adag lézengéssel

  • 2010.08.19 12:47:26Mivanaminemfoglalt

    Furcsa a lindán az a függöny....

  • 2010.08.19 13:18:25hurmazs

    Egyrészt eladtam a tévém,másrészt csak MezzÓt nézek.Szerintem mind a két csaj helyes,aranyos,kedves.
    Akko velem van a baj?

  • 2010.08.19 13:38:32kirúzsoz.

    ymel de szépen mondtad.:)

  • 2010.08.19 14:06:36csiribiribu

    én nem vágom a karafiáth orsolya munkásságát, de akkorákat röhögök rajta, hatttttalmas arc, engem is elszórakoztat, nemcsak magát

  • 2010.08.19 14:06:42csiribiribu

    én nem vágom a karafiáth orsolya munkásságát, de akkorákat röhögök rajta, hatttttalmas arc, engem is elszórakoztat, nemcsak magát

  • 2010.08.19 15:08:44Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu]

    Széchenyi is nagy kívülálló volt:

    [link]

  • 2010.08.19 15:56:44DNA

    varázsgombát nekik!:)

  • 2010.08.19 16:08:04kibekkelő

    Ennél a két hölgyeménynél az lenne a harmadik világban mint Mo, hogy egy nulla jogász és egy költő, a költőnél soha nem tudjuk, hogy költő csak ha majd meghal, tehát , hogyan lehet ilyen jól megélni a semmiből.
    Kifogásolom, h. senki nem akart sunnázni.Pedig, a joghoz némi közöm van, a legtöbb lányka így lesz diplomás. Egy Zimányi Lindát minek képzeljünk el, jogvédőnek, jogtanácsosnak, bírónak, közjegyzőnek, ügyvégnek. Glamm baba, ne sértsük meg Marc Bolant v. Gary Glittert v. a Sladet.
    Karafiáth persze okosokat mond, ilyen riporteri közegben?

  • 2010.08.19 16:15:00kibekkelő

    Karafiáthnak a legjobb dumája ,a TV2 tavaly végért sztárok 10?-en kívül, hogy azt mondta nála egy férfi akkor is eshet ha valamelyik Mozart darabot nem ismeri fel. Miről beszéltek egy glammjogásszal?
    Én olvastam a verseit sőt a "lélekkrimi" regényét is. És maradok a véleményemnél, ha meghal, akkor kiderűl, h. ért-e valamit.
    Egyébként különböző parókákat visel tehát egy kaméleon. A 2011-es VV. MSzT vagy valami másik swingerben remélem felbukkan.

  • 2010.08.20 10:54:48Beshanti

    Miért kell "bántani" Zimány homlokát? Ilyennek született, ilyen típus. Régi időkben a nők direkt borotválták a hajukat hogy minél magasabb legyen a homlokuk.

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
hirdetés