Terrortámadással, autóbalesettel és robbantással irtják ki a sorozatkaraktereket

2010. augusztus 19., csütörtök 13:10

Míg a Szomszédokból még természetes úton halt ki Bőhm József karaktere, addig a Jóban Rosszban és a Barátok közt készítői nem győznek géppuskákat, robbanásokat és újabbnál újabb zuhanásokat beleírni a forgatókönyvekbe, hogy megszabaduljanak a szereplőktől. Kinek a halála volt a legkreatívabb? Berényi Ákosé, Magdi anyusé? Vagy a Jóban Rosszban-ba beleszőtt terrortámadás nyerte el jobban a tetszését? Szavazza meg a legeredetibb halált, egyessel pontozza a legunalmasabbat, tízessel a legérdekesebbet.

01. Nagy Ferenc - Berényi Zoltán

A Barátok közt története a Salinger Gábor által egy évig megformált Nagy Ferenc gyilkosságával kezdődik. Az ellenérdekelt építkezési vállalkozó tönkre akarta tenni Berényiék építőipari cégét, ezért leszorította az útról a legidősebb testvért, Berényi Zoltánt (Gáspár Tibor), aki a balesetben életét vesztette. Berényi Zoltán halála után Nagy mindent elkövet, hogy felszámolja a testvérek konkurens cégét, ám 1999-ben a Fésűs Nelly által alakított Sági Rita, Berényi Miklós exnőjének áldozatává válik, amikor a nő felrobbantja az autóját.

 

film1
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

02. Berényi Ákos

Mindössze három évig játszott a Barátok köztben a Berényi Ákost - Berényi Claudia fiát - alakító Somorjai Tibor. Karaktere azért halt szörnyet egy építkezésen 2001-ben, mert a színész állítólag magasabb fizetést szeretett volna, ám miután erről nem tudott megállapodni a készítőkkel, kiírták a sorozatból. A Barátok közt problémás karakterét a sorozatbeli anya, Berényi Claudia pasija, az Oberfrank Pál által alakított Fenyvessy Sándor fenyegette meg egy építkezésen, és bár a férfi végül elállt a gyilkosságtól, Berényi megcsúszott, lezuhant az építkezésről és szörnyethalt.

 

film2
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

03. Szilágyi Lóránt

Csak két évig játszott a Barátok köztben a Kertész Mónika (Farkasházi Réka) vőlegényét, Szilágyi Lórántot alakító Magyar Bálint. A színész Fodor Zsókához és Dósa Mátyáshoz hasonlóan önként döntött a távozás mellett. A sorozat készítői az egyszerű, hirtelen halált szavazták meg a karakternek: Szilágyi Lóránt 2003 februárjában agyvérzésben hunyt el. A szereplő távozása után egyébként egymás után hagyták el a sorozatot a Szilágyi család tagjai: a Bognár Zsolt által megformált apa, Szilágyi Tamás 2003-ban, a Szilágyi Andreát alakító Deutsch Anita 2007-ben, Bruckmann Balázs karaktere, Szilágyi Palika pedig 2008-ban tűnt el a sorozatból.

 

film3
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

04. Egresi Tóni

Végzetes autóbalesetben hunyt el a sorozat hányattatott sorsú, problémás szereplője, Egresi Tóni. Dósa Mátyás karakterétől 2007 júniusában szabadultak meg a sorozat készítői, miután a szerep gazdája egy év gondolkodás után úgy döntött, ledobja magáról a mindennapos forgatással járó kötelezettségekkel, és inkább színpadon próbálkozik. Az intézetből elszökött, majd a Berényi családhoz került Egresi Tóninál egy autóbaleset után agyhalál állt be, ezért az orvosok lemondtak róla. Szívét egy súlyosan beteg fiú kapta meg. Dósa három évig hozott karakterének halála után úgy nyilatkozott: mind lelkileg, mind fizikailag megviselte, hogy így kellett távoznia.

dosamatyi 01

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

05. Varga Brigitta

2004- ben bukkant fel a sorozatban, egy évvel később pedig már el is tűnt belőle az egykor Kertész Géza szerelmét alakító Kántor Zsuzsa, aki azért távozott, mert lejárt a szerződése és más tervei voltak. A készítők nem bonyolították túl a karakter halálát: Varga Brigitta hatemeletnyit zuhant, miután egy szerelés alatt lévő liftaknába lépett. A sorozatszínésznő később úgy nyilatkozott, bár bevállalósnak tartja magát, a több méternyi zuhanáshoz nem volt elég bátorsága, ezért a jelenetben kaszkadőr helyettesítette.

film5

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

06. Magdi anyus

A Barátok közt pletykás takarítónőjét alakító Fodor Zsóka tizenegy év után úgy érezte, legalább nyolchónapnyi pihenésre van szüksége, ám miután a sorozat producere, Kalamár Tamás ezt túl nagy kihagyásnak ítélte - Fodor Zsóka pedig nem engedett -, közös megegyezéssel a karakter kiírása mellett döntöttek. Mint utóbb kiderült, annyira nem is lőttünk mellé, amikor azt találgattuk, hogyan fogja életét veszteni a Mátyás király tér zsörtölődő takarítónője: Magdi anyus 2009 júliusában legurult a lépcsőn, és elhunyt. A színésznő később elmondta, nem viselte meg a halála, és remekül érzi magát a sorozat nélkül.

fodor zsoka450
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

07. Ekler Laura

Bár feleannyi ideje sem fut a Jóban Rosszban, mint a Barátok közt, a TV2 sorozatának készítői már most több szereplőt tettek el láb alól, mint a konkurens szappanopera forgatókönyvírói. A Kerekes Viktória által megformált Ekler Laura karaktere négy évig bírta, 2009-re elfáradt a karaktere - indokolták távozását a sorozat készítői. A Csillagvirág Klinika kórházigazgató-főorvosának hullámzó kedélyű volt felesége autóbalesetben halt meg telefonálás közben.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

08. Terrortámadás

Terrortámadással vett új irányt a Jóban Rosszban tavaly márciusban, ami arra is remek lehetőség volt, hogy mindössze néhány rész alatt több szereplőtől is megszabaduljanak a készítők. Míg a Tallós Rita által megformált Helen Tanakist fejbe lőtték, addig a Várdai Anikó által alakított recepcióst, Juhász-Nagy Rozália szívrohamban halt meg a terroristák okozta sokk következtében. Ekkor szabadult meg a csatorna a sorozat Szekeres Anettjét játszó Gregor Bernadettől is, akitől később a Magyar Színház is megvált, de ő persze nem aggódott, mert mint mondta, bőven van munkája. Aligha mondhatta ezt el kirúgása után Várdai Anikó, aki távozása után nemcsak depressziós lett, de kénytelen volt a szülei büféjében dolgozni, hogy eltartsa magát.

film8

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

09. Nemes Lenke

Az 56 éves Vándor Évával 2009 májusában közölték, hogy felbontják a szerződését, bár, hogy miért, nem derült ki. Magyar Rita, a TV2 egykori szóvivője akkor csak annyit közölt, nem anyagi okok vezettek a karakter megszűnéséhez. A sorozat Nemes Lenkéjét a Fejes Tímea által megformált recepciós, Iboly gyilkolta meg, miután összeveszett vele egy bálon. Az ideggyenge recepciós már oszlásnak induló áldozatára csak hetekkel később találtak rá egy bokorban, ám a rendőrség nem a recepciósra, hanem a meggyilkolt asszony férjére, a Gesztesi Károly által megformált Füredi Attilára gyanakodott, miután a férfi jó ideje csalta feleségét a kórház plasztikai sebészét játszó Liptaival.

film9

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

10. Kalló Nikolett

Már-már úgy tűnt, hogy véget értek a leépítések a TV2-nél, amikor a csatorna 2009 júniusában bejelentette, megválnak a Jóban Rosszban segédnővérét alakító Bánhidi Vivientől is. A modellből lett színésznőt a Hajdú Ibolyát megformáló Fejes Tímea adagolta túl a kórházban, miután Kalló megsejtette, hogy a recepciós tette el láb alól a volt polgármesterasszonyt. Bánhidi Vivient egyébként váratlanul érte elbocsátása, de mint akkor a Borsnak elmondta, félretette a szomorúságát, mert talpraesett lánynak tartja magát, aki mindig feláll.

 

fhm 02
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

11. Pongrácz Réka

Egy husánggal verte agyon a Jóban Rosszban klinikájának társtulajdonosát, Pongrácz Rékát a sorozatgyilkossá lett recepciós, Hajdú Ibolya, miután közölte az asszonnyal, hogy pasija, a Marton Róbert által megformált Kardos Zoltán megcsalta vele. A karakterek között kialakult vita során Pongrácz rájön, hogy mind a segédnővér, mind Nemes Lenke halála a recepciós lelkén szárad, így a szereplőnek nem marad más választása, minthogy meggyilkolja a doktornőt. A karaktert megformáló Létay Dóra kiírását nem indokolta meg a csatorna.

letay

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

12. Hajdú Ibolya

Gyilkosságai után egy hídról vetette le magát a Csillagirág Klinika recepciósa, Hajdú Ibolya, miután a rendőrség rájött, ő követte el a bűncselekményeket. A karaktert megformáló Fejes Tímea öt évig játszott a sorozatban, amiért nagyon hálás - mondta a Borsnak. „Nehéz szívvel mondok búcsút a sorozatnak, de örülök, hogy ép bőrrel lejutottam a hídról, szemben Ibolyával" - nyilatkozta a lapnak Fejes, aki menesztése előtt esküvőre készült, ám ezt a kiesett kereset miatt el kellett halasztaniuk.

fejes

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

13. Kósa Bálint

A Jóban Rosszban készítői természetesen az évadzáró epizódban sem kímélték a karaktereket: az évad utolsó részében a sorozat Nemes Viktorját alakító Jánosi Dávid testvérét, a Kósa Bálintot megformáló Jánosi Ferencet iktatták ki egy autóbalesettel. A problémás karakter azután ütközik neki egy fának, hogy elsodorja a Szabó Zsófi által alakított Betty Tanakist.

janosi
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Kommentek

  • 2010.08.19 13:26:40NGA

    Basszus, még szerencse, hogy nem nézem egyiket sem, igy fogalmam sincs ezek kik. Egyedül Vándor Évát sajnálom, nagyon tetszett Zsu-ként a Kenguruban, majd a Made in Hungáriában is.

  • 2010.08.19 13:36:51vernarancs

    Jaaj szegenyek. Nyugodjanak bekeben. Ennyi fiatal ember ilyen hirtelen elmegy. Nem lehet olcso ennyi temetes. En az adom 1%-at az RTL klubnak ajanlom!

  • 2010.08.19 13:38:35michael_thomas

    A jóban Rosszbanból még kimaradt egy öngyilkosság, csak nem tudom a csaj nevét! A Japánig kergetett Viola barátnője volt és a Macsek mosdójában lett öngyilkos a Hujber alakította doki miatt.

  • 2010.08.19 13:40:04Macaroon

    Én nem nézem ezeket, de ezt végigolvasva értem is miért. Viszont amit láttam a BKből az alapján halál Magdi anyusra. Úgy kellett.

  • 2010.08.19 13:40:05El Argentino

    NGA: Még szerencse, hogy nem nézed, ha néznéd, biztos több kommentet írnál ide. XD

  • 2010.08.19 13:41:05El Argentino

    Amúgy én sem nézem, sőt TV-m sincs, már 10 éve eladtam, netezni sem szoktam, minden nap a Háború és békét olvasom OROSZUL!

  • 2010.08.19 13:43:03Only God judge on Me

    Én sem nézem... de basszus... ide azért kell ám kreativitás... az már túl snassz lenne hogy kimegy külföldre dolgozni... vagy elköltözik vidékre... hogy esetleg később elő lehessen venni a karakterét egy-egy jelenet erejéig... hát ez deszar... bár... múltkor a nagyim mondta hogy Magdikát visszahozták a sorozatba valami szellemként vagy miként... hát oda azért kellett ám a brainstorming...

  • 2010.08.19 13:48:39michael_thomas

    A kimaradt öngyilkos szereplő: Radó Krisztina (Váradi Vivien alakította)

  • 2010.08.19 14:12:21Bikli néni

    2010.08.19 13:43:03Only God judge on Me
    Van az is. Legalábbis BK-ben. Ott az életben egyébként érettségi közelében álló ifjúságból már vagy fél tucatnyit kiírtak azzal, hogy külföldre megy tanulni/dolgozni.

  • 2010.08.19 14:13:57Bikli néni

    2010.08.19 13:43:03Only God judge on Me
    Különben is, Magdi anyus karakterét is elő lehetett venni egy rész erejéig: visszatért szellemként! xD

  • 2010.08.19 14:19:23Szumátriai Patkánymajom

    Ahogy Lájonell végigmegy a Hullajó című filmen a fűnyíróval. Na az az igazi. Az sem rossz, ahogy Dzsézon Vorhíz beleszúrja a karos ollót annak a lotyónak a szemébe, aztán vidáman összezárja. Szóba jöhet még a Mángorló című filmből a lepedővasaló is.
    Ezek itt gyengék, mint az algopyrin.

  • 2010.08.19 14:20:44walya

    "Berényi-testvérek nőtagjának fiát"???
    Ez azért durva..... Claudia Zoltán felesége volt, nem a testvére.

  • 2010.08.19 14:23:39robert75

    Részemről akkor lenne érdekes a cikk, ha egy taktikai atomcsapás intézné el pl a studiót... A környéken élők akik a sugár fertőzöttség miatt elhaláloznak háborús veszteségnek betudnánk. De egy jobb világért megérné. Kérem gondoljunk a túlélőkre :)

  • 2010.08.19 14:24:11Bikli néni

    2010.08.19 14:19:23Szumátriai Patkánymajom
    A Mángorlóból a lepedővasaló iszonyatos, egy ilyet betennének vmi sorozatba, azt kb örökre letiltaná az ORTT :)

    2010.08.19 14:20:44walya
    Képzeld, ha nem nőtag, hanem hímtag lenne... :)

  • 2010.08.19 14:26:14Szumátriai Patkánymajom

    Robert75
    Akkor azok már csak sugárfertőzött zombik lennének, olyanok, mint az élőhalottak éjszakája című filmben. Nem baj, jöhet az is.
    Megalkotnák az igazi civilizációt. Jobb lenne, mint az a mostani.

  • 2010.08.19 14:29:19Szumátriai Patkánymajom

    Bikli Néni
    Nem iszonyatos. Legyünk egy kicsit nyitottabbak, ne féljünk az "új dolgoktól".
    Olyan fura lenne ez a retek klubon meg a tv2-n??? Vonzaná a közönséget is.

  • 2010.08.19 14:42:35Bikli néni

    Szumátriai Patkánymajom
    Azért a végén, amikor a gép feláll és elkezdi üldözni őket a lépcsőházban, az már a fájdalmas kategória. Kb annyira gagyi, mint Magdi anyus visszajött szelleme :) Amúgy maga a történet nem rossz.

  • 2010.08.19 14:47:46Szumátriai Patkánymajom

    Semmi sem tökéletes, én ilyet nem mondtam.
    Fantáziának viszont jó.
    Magdi anyus pedig legyen Freddi Krügeré.
    Velem lehet alkudni.
    Így jó lesz?

  • 2010.08.19 14:48:46asztamindenit

    Meghalt Magdianyus?Bakker!És ezt így kell megtudnom?Hihetetlen.És akkor ne igyon az ember...

  • 2010.08.19 14:49:09smartdrive

    jó hát azt sejtettük, hogy Magduska halála a legnépszerűbb esemény a magyar kereskedelmi televíziózás történetében

  • 2010.08.19 14:51:28Szumátriai Patkánymajom

    Asztamindenit
    Viszki és vodka, két "jóbarát". Csak még korán van és "munkaidő".

  • 2010.08.19 14:53:19legend of a dead spider

    Olyan még nem volt , hogy egy csapat mérgeskígyó megszökött az állatkertből és pont egy ilyen karaktert martak halálra.Természetesen egészen véletlenül.

  • 2010.08.19 14:57:20mivannn

    Pongrácz Réka-->dokkolnám

  • 2010.08.19 14:59:29Szumátriai Patkánymajom

    És ha Magdianyus járt az állatkertben, megmarta egy ilyen mérges kígyó, és pont a jupiszi reklám forgatása közben adta fel a sétát a lépcsőn lefelé? Persze lehet, hogy qrvára berúgott és azért gurult le? Nem lehet tudni!

  • 2010.08.19 15:07:15Johnny336

    Lórit nem infraktus vitte el, hanem agyvérzés.
    Megütötte őt a Géza, és utána halt meg.
    Olyat magyaráztak, hogy agyi aneurizma, vele született érrendszeri rendellenesség.

  • 2010.08.19 15:16:34ViTo

    "tönkre akarta tenni a Berényik építőipari cégét"

    A Berényik??? The Berényis?
    Berényiék. Így mondjuk mi ezt Magyarhonban.
    Kicsit angolkóros a cikkíró. Ha nem biztosan saját kútfőből származna az írás, azt mondanám, hogy tükörfordítás.

  • 2010.08.19 15:17:00mivannn

    2010.08.19 14:59:29Szumátriai Patkánymajom

    !!

    magdi anyus halálának valódi oka:

    !!


    [link]

  • 2010.08.19 15:35:56munkamacskák gazdija

    Somorjai Tibor "sorozatszinészt" anyagi okok miatt irt(ott)ák ki.
    Nyilatkozta, hogy nem baj, visszamegy a szakmájába.
    (Szinházra gondolt a szerencsétlen.)

    Milyen szakmájába, hörcsögbőrkikészitőnek??

    A sorozatszinészeket rendszeresen kellene kiirni a sorozatokból és visszahelyezni a mocsárba őket. (hatósági irtásuk meg egyenesen felvirágoztatná a szakmát.)

  • 2010.08.19 15:35:57Maxigáz

    Magdi anyus az istencsászár.

  • 2010.08.19 15:39:02abc

    BK néztük még a legelején első évadban de aztán meló miegyebek és már nem követtük néha egy egy rész beharangozóját de ez után ez követhetetlen.
    Néha idősebb családtagaok beszélgetnek erről csak hallgatok ki az akivel mi is történt? ;)
    Itt kihagysz 5 részt (ami egy hét és véged én már 10 évet kihagytam most mi lesz?)

  • 2010.08.19 15:39:04Orbán Castro Chavez Rákosi, elég új kell!

    be kéne szüntetni mindkét szart, annyit is érnek

  • 2010.08.19 15:42:58munkamacskák gazdija

    Érthető a gyártás hozzáállása.
    A lehetőséget kapott ugrifülesek először hálásak a csatornának, majdnem fizetnének a szereplésért.
    Aztán telnek az évek és keveslik a tál lencsét.
    Na, ekkor kell egy újabb senki.

  • 2010.08.19 15:46:38gyilkos fűegér

    Az én álmaimban Alienek végeznek az összes BK szereplővel egy megfelelően szaftos utolsó részben...

    OFF: Kedves index szerkesztőség! Az a madár szerintetek dögkeselyű a címlapon?

  • 2010.08.19 15:47:11plejad

    szánalmas megoldások, s még szánalmasabb, hogy érdeklődünk is utánuk

  • 2010.08.19 16:06:38far_vik

    Audiovizuális szemét. Szeencsére egyiket sem néztem tovább pár hétnél.

  • 2010.08.19 16:42:24asztamindenit

    Nem bírom ezt a feszültséget.Engem annyira megviselt ez a Magdianyus ügy,hogy tiszta depi vagyok.Megittam egy üveg bort,és nem tudom mi tartson vissza attól,hogy holnap ne köszönjek a lépcsőházban senkinek.

  • 2010.08.19 16:51:46asztamindenit

    Komolyra fordítva a szót.Amiért viszont tényleg érdemes inni,az az a gondolat,hogy akármennyire lehetek cinikus,akkor is minden alkalommal minimum MÁSFÉL MILLIÓ EMBER nézi ezt a "negatív jelzővel nem lehet eleget méltatni" típusú agymosást.Ha belegondolunk hátborozgató(hoppá),borzongatóan kevesen vagyunk,kiknek a türelmetlenség állóvizének csészealja komolyan felkavaródott az ilyen szellemi szutyokhoz képest is fikává zsugorodó majomságtól.Kevesen vagyunk.Bizony kevesen,Ők vannak többen.Úgy érzem magam,mint hófehér ember a meszticek közt.

  • 2010.08.19 17:03:14kaleb25

    Ki az az állat aki ezt a gáz Somorjait anno beválogatta ebbe az amúgyis nézhetetlen sorozatba??

  • 2010.08.19 17:05:07JMC

    Ha én a TV2-nél a Jóban Rosszban forgatókönyv-író lennék, az egyik szereplőt tuti úgy nyírnám ki, hogy megnézetném vele a BK összest. Tuti agyhalál.

  • 2010.08.19 17:06:37asztamindenit

    JMC
    Ippon.

  • 2010.08.19 17:45:22beiglee

    Brrrr,a felét nem is ismerem:)Egy biztos , Kalló Nikolettet nem nyírnám ki.addíg játszatnám amíg csak lehet és csak vetkőzős szerepeket kapna:)

  • 2010.08.19 18:38:59Zuzimama

    Jáájjjj, de csúnyán lemaradtam az elmúlt 10-15 év magyar sorozatairól, mert ezek közül senkit, DE SENKIT nem ismerek.
    Remélem azt az időt amit ezek nézésére is fordíthattam volna, értelmesen töltöttem el. :D

  • 2010.08.19 19:03:10Siiiiix

    TÖRÖLJED A KOMMENTET CSICSKA VELVET EHHEZ ÉRTESZ! ELNÉZÉST KÉREK HOGY LE MERTEM ÍRNI HOGY AKI ILYEN SOROZATOKAT NÉZ AZ KISZEL TÜNDE AGYI SZINTJÉVEL VETEKSZIK.

    ########################################################################################################################################################################################################################################################################################################################

  • 2010.08.19 21:31:39Jean-Baptiste Emanuel Zorg

    Berényi Ákos nem az építkezésről esett le, hanem egy építés alatt lévő magas épületről. az építkezésről, mint fogalomról nem lehet leesni :)

  • 2010.08.19 21:41:21lutria

    A liftaknába esést el lehet játszani a földszinten is az 1 méter mély aknánál,nem feltétlenül a 4.emeleten és akkor nem kell kaszkadőr és a szinésznő is el tudta volna játszani.

  • 2010.08.19 21:41:58Teker

    @Jean-Baptiste Emanuel Zorg: "építkezés"-nek hívják az építés alatt álló, felállványozott épületet is! le lehet esni róla :)

  • 2010.08.19 22:07:43Jean-Baptiste Emanuel Zorg

    Teker: mióta?

  • 2010.08.19 23:02:18mizrolist

    A legjobb (és legreálisabb) halálokat a Tűzvonalban produkálta, pont.

  • 2010.08.20 00:51:39gitáros

    Zuzimama, te például mit nézel? A külföldi egyenszarokat, merazokasztán kurvajók, vagy inkább a "gagyi ismeretterjesztők unatkozó háziasszonyok számára" c. projekt lelkes követője vagy?
    :)

  • 2010.08.20 07:23:19Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?

    Tudom, felér egy nehézlovassági becsületsértéssel, de anno a Szabó családból is így hullottak az emberek?
    Ahogy valaki írta, én sem nézem ezeket a szarokat, így max. az ilyen cikkekben találkozom a szereplőkkel, de felmerül a kérdés: aki eltűnik a két szennycsatorna sorozataiból, annak feltétlenül fel kell fordulnia? Ezesetben javasolnám, hogy minden, a jövőben távozó szereplőt valami szado-mazo játék keretében irtsák ki, hogy izgalmasabb legyen a dolog! :D (lásd még David Carradine!)

  • 2010.08.20 07:27:10Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?

    gitáros: tudod, mennyi minden van még a tévében ezen a két, rettenetesen színvonaltalan, kretén sorozaton kívül? :D
    (még olyan is előfordul, amit én is nézhetőnek találok, pedig az ritka)

  • 2010.08.20 08:56:14Zuzimama

    2010.08.20 00:51:39gitáros

    Semmilyen egyenszart nem nézek, maximum a híradót, ha azt egyenszarnak lehet nevezni.
    Leginkább a Natgeót nézem és a Discovery-t, a kedvenc témám a hajóépítés és roncsmentés.
    He?

  • 2010.08.20 13:29:25én....................

    a legeslegszarabb kiírása magdi anyusnak volt...ilyet h elcsúszik egy galacsinon aztán fél óra múlva még beszélget a postással de egy óra múlva halott...nagyon gáááááz:S

  • 2010.08.21 18:02:39Celtic

    Mostanaban nem lehet kommentelni?

  • 2010.08.21 18:04:16Celtic

    Nos, megdobbento, hogy a Baratok kozt a (a fentiek alapjan) mar 10+ eve megy. Hosszabb, mint a Dallas? A tobbit mondjuk ennyire sem ismerem, azt par eve neztem cca. 10 resz erejeig, de unalmas volt. Mondjuk, akkor benne volt ez a csontvazarcu szoke srac, szoval nem ma lehetett, amikor lattam.

  • 2010.08.23 11:30:15Johnny Tinenbalm

    "a Szomszédokból még természetes úton halt ki Bőhm József karaktere"

    a velvet ismet az ujsagiroi munka csucsan. nem szeretem a szomszedokat, de remelem szegeny Máriáss József rokonai nem olvastak ezt.

  • 2010.08.24 00:15:19Netszamuráj

    Magdi anyusnak minimum úgy kellett volna meghalnia, mint a 24 utolsó évadában az orosz kémnek, aki lenyelt egy SIM kártyát. Bauer rajta is elvégezhette volna ugyanazt a műtétet. Élve, ofkorsz.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
hirdetés