Jennifer Aniston minap a Live with Regis and Kelly című műsorban járt, ahol többek közt szóba került az a fotósorozat, amely kedvéért a színésznő Barbra Streisandnak öltözött. Miközben vidáman diskuráltak a képekről, a hírességnek kicsúszott a száján a retard szó, ami magyarul azt jelenti, hogy gyogyós, hülye, fogyatékos. (A mellékelt videón a második percnél hangzik el a kínos mondat.)
Kirsten Seckler, a Speciális Olimpia mozgalom szóvivője egy nyilatkozatban marasztalta el a hírességet, aki bizonyára nem gondolt bele abba, hogy mit is mond. "Előbb gondolkozz, és csak utána nyisd ki a szádat. Főleg akkor, ha valakiből gúnyt űzöl" – nyilatkozta az US Magazine-nak Seckler, aki megjegyezte, sokan küzdenek azért, hogy a környezetükben élők óvatosabban bánjanak ezzel a kifejezéssel, ami bizony igen sértő lehet: "A szellemi fogyatékkal élő emberek egész életükben azért küzdöttek, hogy elismerjék és megértsék őket. Nagyon bántó számukra, hogy az emberek továbbra is használják ezt a kifejezést."
Milliókat sértett meg
Peter Berns, a The Arc nevű szervezet vezetője szerint nagyon bántó és illetlen dolog volt a színésznő részéről ez a kis poén. Véleménye szerint egy olyan ismert személy, mint Jennifer Aniston igazán ügyelhetett volna jobban arra, hogy mit mond, hiszen az Egyesült Államokban igen sokan vannak azok, akiknek rosszul esik, ha meghallják ezt a szót. "Az országban becsléseink szerint ötmillió szellemi fogyatékkal élő ember van. Ha ehhez a számhoz hozzávesszük a családtagokat és a barátokat, akkor sokkal többen vannak azok, akiket ez a kifejezés sérthet. Akárhányszor meghallják ezt a szót, eszükbe jutnak azok a rossz dolgok – a diszkrimináció, az elnyomás –, amikben életük során részük volt. Bár bizonyára nem akart megbántani senkit, mégis ez lett a következménye ennek a nyilatkozatnak" – tette hozzá.
Anistonnak nincs szerencséje
A színésznőnek mostanában nincs szerencséje a nyilatkozataival. Nemrég például azt mondta, hogy egy nőnek nincs szüksége férfira ahhoz, hogy gyermeket vállalhasson, hiszen most már orvosi módszerekkel is teherbe lehet esni. Ez a kijelentés nem aratott osztatlan sikert. A Fox News ultrakonzervatív műsorvezetője, Bill O'Reilly "a társadalomra ártalmas"-nak nevezte a színésznőt, aki nem véletlenül beszélt erről a kényes témáról, hiszen a Switch című filmben egy olyan nőt alakít, aki nem hajlandó teherbe esni a hagyományos módon. Aniston az őt ért támadások után kifejtette, senkit nem kíván arra buzdítani, hogy egyedül vállaljon gyermeket, de bizony vannak olyan élethelyzetek, amikor ez az egyetlen járható út.
A színésznőt egyébként legnagyobb riválisa, Angelina Jolie is megvédte. Legalábbis ezt állítja Brad Pitt partnerének egyik ismerőse: "Egyetért Jenniferrel abban, hogy egy nőnek nincs szüksége pasira ahhoz, hogy családot alapítson, hogy jó anya legyen. Ha Bill kétségbe vonja ezt, akkor fel kell vennie a harcot az összes egyedülálló szülővel."
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.



Kommentek
2010.08.20 16:04:25daavid
ezt a hülyeséget... azt hiszik, ha nem beszélnek róla, vagy másképp nevezik, akkor már el is múlik a retardáltságuk? az egész csak arra vezethető vissza, hogy mennyire tudják elfogadni magukat. és azok a retardáltak, akik ezen besérülnek, még nem sikerült elfogadják helyzetüket.
höllye amerikaiak...
2010.08.20 16:11:45trz176
Ha jól sejtem, ez egy orvosi szakkifejezés is. Azt jelenti, hogy visszamaradt. Aki pedig visszamaradt, azt minek kellene hívni? Nincs semmi bajom velük, de jó hogy nem mindjárt "a jövő évi Nobel-díj várományosainak" kell őket nevezni.
Én se hívatom magamat hercegnek fehér lóval.
2010.08.20 16:32:02Connie
1, szerintem mindenki tudja, hogy mit jelent a retardált szó. 2, attól, hogy valakire nem mondjuk ki, hogy retardált, attól még az marad, bármit is mondunk helyette. (Nem mondhatom, a hupililára, hogy bugyirózsaszín, mert az hupilila.)
2010.08.20 16:36:14Az igazi Svarc Enegger
Akkor most ez a szó is megy a kövér, fekete, vak, süket, stb. mellé?
2010.08.20 16:37:12BlairWitch
Egyetértek az előttem szólókkal.Ez nem sértő, ez a helyzet, ez van.Csak hát Amerikában nem lehet kimondani az igazságot, pl valaki nem kövér, hanem "súlyproblémákkal küzd" (vagy valami hasonló).Nem lehet valakit megdicsérni, hogy jól néz ki, mert feljelent szexuális zaklatásért.A nagy szabadság országa.Az hogy fogyatékos, nem sértő?Minek kéne hívni őket?
2010.08.20 16:39:58Player 1
Gyönyörűen megfogalmaztátok a címet.
2010.08.20 16:45:51kamarti
Connie:
1. a hupililára nincs más szó, csak a hupilila, a retardáltra meg van (ld. a cikk címe) - a hasonlatod logikailag bukta (persze ettől még nem vagy retardált)
2. elég baj az annak, meg a családjának (nyilván senki nem kérte, hogy ilyen legyen), tényleg akkora erőfeszítés nem retardáltnak nevezni? (ráadásul ugye itt nagy nyilvánosság meg híres ember volt, nyilván téged nem kritizálnak, ha a haverjaiddal a retardált szót használjátok magánbeszélgetésben)
amúgy a magyarban a retardált nem jelent szellemi fogyatékost, főleg nem orvosilag:
"Az ingerszegény környezetben felnövekvő gyermek, aki viselkedésére nem kap pozitív vagy negatív megerősítéseket, retardálttá (elmaradottá) válhat. A retardáció érinti az érzelmi életet, az értelmi képességeket és a viselkedést."
tehát bárki lehet retardált, az is, akiben nincs empátia, és nem érti, mi a különbség a retardált meg a szellemi fogyatékkal élő közt...
2010.08.20 16:58:11Csillary
A különböző jogvédő, alapítványi meg egyéb adófizetői pénzekből élő szervezetek időnként idegesítőek tudnak lenni. Lassan minden szó mellé amit kimond az ember, ügyvédi tanácsra van szükség, mert ha mással nem, akkor "kódolt" beszéddel vádaskodnak. Csak az a megnyugtató, hogy egy törpe kisebbségről van szó.
2010.08.20 17:04:10Vicuska
Szerintem itt kb megint az a helyzet, hogy nem azok sértődnek meg, akikre igaz lenne, hanem azok, akik azért vannak, hogy ilyen hülyeségeken megsértődjenek helyettük.
Van egy nagyon kedves vak barátom, aki ha társaságba, hivatalba megy, búcsúzásnál általában "viszont látásra"-val köszönnek el tőle és ő maga is látóknak és nem látóknak egyaránt köszön "viszont látásra"-val. Ezen még egy vak sem háborodott fel. A vakok szövetségének tökéletesen látó elnökét kivéve.
2010.08.20 17:14:35andben
Az amcsiknak agyukra ment a "jaj ne mond ki azt a szót! jaj ne mond ki azt a szót"!
Lehet h nem állok ki a térre szidni bizonyos embereket..., de attól h nem mondom ki nyílvánosan attól még nem fogom kevésbé nem szeretni őket...!
2010.08.20 17:21:11zebinho
2010.08.20 16:45:51kamarti
tobbfele szempontbol is artalmas vagy,
1. kioktatsz masokat (senki nem kivancsi ra)
2. pont az ilyen hulyek miatt erzik magukat szerencsetlennek a fogyakekkal elok.
2010.08.20 17:23:08chabba
[link]
2010.08.20 17:28:51pakesz
R-word
kivancsi vagyok mikjr fogynak ki a betukbol es 2 betuvel kell :)
2010.08.20 17:30:11pakesz
2010.08.20 16:45:51kamarti
surgosen nezd meg a South Park N-word -os reszet
2010.08.20 17:31:03blackiii
Nem csoda, ha kiakadtak, ez a nő, v. mi elég egyszerű...
2010.08.20 17:52:29pucmika
trz176 . igazad van ,orvosi Dg.Mentálisan retardált.zárójelentésen is használják.
2010.08.20 17:59:17a szív fészkei
Vicuska, valóban Vakodának hívják a sulijukat, hülyéskednek magukon és egyet nem kérnek csak, az állapotukról szóló finomkodást. Amúgy azt nem értem, a szellemi fogyatékkal élő, mint kifejezés mennyivel kellemesebb bárki számára? Benn van a fogyaték, tehát a végleges mínusz, a hiány, a nem kerek egész belesüvöltve az arcukba.
A visszamaradott már akkor inkább jó szerintem, az jelzi, hogy még változhat is jó irányba, ha pl. csak körülmények, "ridegtartás" ilyesmi okán nem fejlődhetett ki minden készség valakiben.
Múltkor voltaz Indexen is vita azon, hogy a brit egészségügyi miniszter javasolta kövérnek kimondani a szerinte ilyeneket[link] mert a finomkodás elveszi az inspirációt tőlük a fogyásra.
Érthető a durvaság és a folytonos cikizés megszüntetése, de tényleg lehet minden szóra megsértődni ad absurdum... Amennyire felfogtam Aniston nem volt direkte sértő és aljas.
2010.08.20 18:35:33CukorFalatka
A retardok biztosan nem sértődnek meg. Ugyanis
a - nem nézték a műsort
b - nézték, de nem értik - mert hisz retardok.
Egyébként ennél csak rondább kifejezések léteznek erre, ez kifejezetten PC.
2010.08.20 18:48:42Mrs. Jackman
Az alacsonyakat meg nevezzük horizontálisan kihívásokkal küzdőknek. Pöcsök
2010.08.20 19:04:19BlairWitch
Mrs Jackman, röhögni fogsz (illetve ajkaidat széthúzva,hangosan kinyilvánítod tetszésedet) tényleg úgy hívják őket.
2010.08.20 19:14:50ebedli
Aniston évről-évre egyre vonzóbb.
2010.08.20 20:08:11andben
Buta amcsik!
Ugyanaz a hozzáállás minth pereld be a McDonald's-t ha meghízol és a mikrohullám-készítő céget ha belerakod a macskát száradni és meghal!
2010.08.20 20:34:42baliquez
Sok rohadék reakciós miatt már lassan megszólalni sem lehet mert egyből huszan sipítoznak. A retard kb. ugyanazt jelenti hogy hülye, hát kurvanagy sértés mondhatom.
2010.08.20 20:46:52piszti
A velvet is megsértette őket, ugyanis Magyarországon ma nem a szellemi fogyatékos a használatban lévő elnevezés, hanem tanulásban akadályozott (régebben: enyhe fokban értelmi sérült, mégrégebben:imbecil) illetve értelmileg akadályozott (régebben :középsúlyos értelmi fogyatékos, mégrégebben:debil)
Erről a hírről ennyit.
2010.08.20 20:49:43greencurse
Aki érintett a témában, pont az nem szereti, mikor finomkodnak vele. Rehabilitációs iskola környékén lakom, tényleg nem szeretik, mikor inkább nem néznek rájuk az emberek, csakhogy ne bámulják meg őket. Meg amikor feltűnően úgy tesznek, mint akik semmit nem vettek észre a dologból.
Nekem is van baleset miatt külső esztétikai problémám (égés), utálom, amikor valaki nem akarja szóba hozni, de látszik rajta, hogy majd meghal, hogy kérdezhessen már (és sajnálkozhasson), és azt hiszi nem veszem észre, hogy állandóan elkapja onnan a tekintetét. Ugyan olyan ember vagyok, csak maradandó nyoma maradt, semmiben sem különbözöm, mégsem mernek hozzá érni az érintett területhez, mert vagy félnek tőle vagy nem akarják hogy fájjon. Ettől akadok ki a legjobban.
2010.08.20 21:17:23Kremyyy
A süket az siket egyébként,de már fárasztó mindig megjegyezni...Az szerintem sértőbb,ha már itt tartunk,mégis mindenki használja.
2010.08.20 21:32:35trafikuty
A feltűnési viszketegségben szenvedő, pszichésen sérült, pótcselekvő jog-, állat-, természet- meg nem tudom milyen védő ellen ki és mikor védi meg az istenadta népet?
2010.08.20 22:24:06kisQtya
Hülye jogvédők. Mindent túllihegnek.
Nekem halláskárosodásom van. A környezetemnek nem mindig kellemes, hogy ismételgetniük kell, de természetesen megteszik. Aki nem ismer, annak mindig mondom, hogy süket vagyok. Nincs ezzel semmi problémám.
Egyszer új munkahelyen a főnököm szólt valamit és nem hallottam. Megkérdezte, hogy süket vagy? Mondtam, igen, rossz a hallásom, mit mondtál? Megismételte, válaszoltam, részemről el is felejtettem a dolgot, mentem a szobámba dolgozni. Pár perc múlva utánam jött drága főnököm és bocsánatot kért. Én meg hülyén néztem, mert már nem is emlékeztem a történtekre. Nagyon rendes ember volt, fel sem merült volna bennem, hogy bántani akar.
Már közel vagyok az 50-hez, de nem emlékszem életem során olyan esetre, hogy a fogyatékosságom miatt valaki szándékosan megbántott volna.
2010.08.20 22:27:10kisQtya
Kremyyy! Nem csak fárasztó, hanem modoros is. :)
2010.08.20 22:49:03dzsugasvili
Azért megnézném már ezt az Egyesült Államok nevű helyet közelebbről is, mert ekkora bolondokházát (bocsánat, "értelmi fogyatékkal élők gondozóhelyét") nem találunk még egyet a Földön. Ráadásul mindez éppen Kaliforniából jön, ami a világ összes mocskának a szülőhelye. Az összes létező liberális mocsok a transzvesztitáktól, buzifesztiválóktól a plasztikai műtét-mániáig, a beteg celebkultuszig, minden szar, degenerált őrület tehát innen érkezik a világ más részeibe, ugyanakkor, ha valaki kiejti a száján a "retard" szót (vagy épp a zsidót), vagy valami egészen hétköznapi dologra céloz, akkor iszonyú nagy felháborodás van belőle. Ekkora szemforgató barmokat még nem látott a világ...
2010.08.21 00:14:49Reckl_Amál
Na, így válik szét a gyogyós és a hülye. Mert aki gyogyós, az nem tehet róla, senki sem akarja ezért bántani.
A hülye meg az, aki ezt nem érti, de protestál... Ennek semmi köze az IQ-hoz!
Képmutató hülyék! :)
2010.08.21 10:21:51Reepa
RETARD
RETARD
RETARD
RETARD
RETARD
RETARD
2010.08.21 12:14:51Pong
Hülyeamerikaiak, amerikaihülyék.
Szószparország bazdmeg, lassan tényleg nem lehet fingani sem, mert fel fognak háborodni a gyűrűsizomgörcsösök, hogy számoljuk előttük a pénzt.
2010.08.21 14:04:35artismaffia
Szép új, képmutató, álszent világunkban semmit sem lehet nevén nevezni, mert minden sértő. Helyettük találnak ki ilyen szavakat, mint pl roma, meleg, szellemi fogyatékos, fekete (bőrszín). Pedig nincs is mindenre megfelelő behízelgő szó. Mert ha pl egy olyan egyénre szeretnék hivatkozni, aki meleg-férfi-denőszerepben, arra van egy helyes szó, de kimoderálnának, ha ideírnám. Illedelmes szó meg nincs rá. Akkor tessék kreálni erre is valamit, hogy ne kelljen körbeírnom!
2010.08.21 14:09:29artismaffia
A pedofilokat javaslom mostantól gyermekimádóknak hívni! Nehogy megsértődjenek:D
2010.08.21 16:41:53Tereskov
Betamadtak a kabbalista kiscsajt? Hat ezt meg hogy mertek? Nagy ara lesz ennek meg!
2010.08.22 10:09:21kirúzsoz.
ezek a hírek azért faszkalapkodások, mert tényleg vannak, akik megsértik a fogyatékosokat. (illetve bárkit megsértenek) úgyhogy talán normálisan kéne a kritikát is kimérni. ezek az eltúlzott hőbörgések is inkorrektek politikailag (magyarul, egy barom, aki valószínűleg még nem olvasott velvet kommenteket)
2010.08.24 00:10:28Netszamuráj
SUNA +++