Az olasz Vogue szeptemberi kiadásának címlapján az éppen várandós Miranda Kerr és ölebe, Frankie látható – írja a news.com.au. A divatmagazin számára készült fotósorozat azért különleges, mivel a címlap és az összes kép 3D-hatású, már ha megfelelő szemüvegen keresztül nézzük.
Az ismert modelltől nem áll távol a vetkőzés , így nem csoda, hogy a Vogue kedvéért is hajlandó meztelenkedni egy keveset. Az egyik képen kissé eltakart, de egyébként csupasz fenekének 3D-s látványában gyönyörködhetnek az olvasók, egy másikon pedig egyik melle látható teljes valójában. A sorozatot Steven Meisel készítette a modellről, aki többek közt a Louis Vuitton és Miu Miu holmijait viseli a fotókon.
Nem ez az első eset, hogy egy magazin három dimenziós címlappal, esetleg fotósorozattal lepi meg az olvasóit. Az InStyle tavaly decemberi számának elején Taylor Swift szerepelt , akit a megfelelő módszerrel – mondjuk egy webkamera segítségével - lehetett "életre kelteni". A Rolling Stone magazin is térhatású fotóval ünnepelte meg az 1000. lapszámot, míg a Metal Hammer idén egy 3D-s címlappal rótta le a tiszteletét az Iron Maiden előtt .
Nyáron a ZOO magazin is előrukkolt egy különleges lapszámmal, és ők még ingyenes 3D-szemüveget is biztosítottak az olvasóknak. A Remix divatmagazin szintén térhatású fotókkal örvendeztette meg az erre fogékonyakat, és szinte se szeri, se száma a hasonló olvasócsalogató kiadványoknak.
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.





Kommentek
2010.09.02 23:24:38Lapítlavovecskin
...natessék...
2010.09.02 23:27:00Torrente2
Miranda Kerr bombaformában:[link]
2010.09.02 23:36:20RaveAcE
Ropi.
Pedig szép arca van. Bombázó is lehetne, ha nem hányatná magát.
2010.09.03 00:11:08Bambano
Miranda... és tényleg...:P
2010.09.03 05:30:36anyádbogár
akkor mar inkabb larissa riquelme 3d-ben a brasil playboy-ban. ot inkabb blokkolnam...
2010.09.03 07:04:51Nibelis
az a kép, full photoshop, de azért sunáznám
2010.09.03 07:25:09bitang rondák a gyerekeket megrontó tanárnők
Inkább gecit csurgatnak.
2010.09.03 07:43:35Fogatlan Travi
[link=http://www.fashionising.com/pictures/b--miranda-kerr-naked-4685.html]link[/link]
2010.09.03 07:51:56Lazzik
Egyre inkább undorodom az ilyen szerkesztett képektől. Olyan ez mint a szilikon csöcs, akkora amekkorát veszel, de akkor se lesz igazi... Így akár szőrös is lehet a melle, azt is le lehet szedni.
2010.09.03 08:17:32nessun dorma!
szép a műhaja és a pipaszár lábai
2010.09.03 08:24:26Rahsid
Miért nem mész a bús picsába a szaroddal, Torrente2?
2010.09.03 08:45:50victor vacendak
Butterface
2010.09.03 09:00:05florabors
nagyon bájos.
2010.09.03 09:18:01popsiba_is
fotosoppal ennél még én is bájosabb lennék :D
2010.09.03 09:21:57fülzsír
a videó elég elkeserítő...
Szeretem a vékony-kismellű ribiket, de ez már beteges. Egyszer poénból voltam egy ilyen cicával (mert megkívántam a kislányos testét), de a fogása nagyon gáz volt.
Ezek után pedig már nézni sincs kedvem a sáskákat.
2010.09.03 10:13:09think different
Soha nem ertettem, hogy egy nyilvanvaloan a fashion vilagahoz kapcsolodo, modellrol szolo cikkhez miert jonnek olyan emberek kommenteni, akiknek az ezen terulet minimalis elvarasainak megfelelo termek bantja a szemet... (ertsd: vekony alak, utomunkaval atalakitott kepek).
Kb. olyan, mintha en elmennek hentesuzletbe es elkezdenek diskuralni a mesterrel, hogy mennyire finom vega kajakat tud fozni az asszony. Bizonyara felhuzna az egyik szemoldoket es kerdes nelkul olvashatnam a tekintetebol, hogy 'what the f*ck are you talking about, prick?'...
2010.09.03 10:13:45whehe
most ebben mi olyan nagy szam? a csaj kurva csunya!
2010.09.03 10:29:30irgalmas szamaritánus
Nekem bejön! Hogy a trendiek is megértsék: lájkolnám!
2010.09.03 10:33:42irgalmas szamaritánus
A képekről már csak a brém hiányzik, az lehetne a 4. dééééééé.
2010.09.03 10:46:47Priscilla
Mik azok a ronda cipok a laban? ez lesz az uj divat??? lemaradtam????
2010.09.03 11:48:47Chat Egon
Hát nem ő az első meztelen terhes celeb, sőt, a korábbiak bevállalósabbak voltak:
[link]
2010.09.03 20:15:54Aadriana
a csaj gyonyoru
2010.09.03 20:17:45Aadriana
Nem nez ki anorexiasnak sem+izmos. ! modell nem lehet dagadt
2010.09.05 21:31:40gaspara
Itt van hozzá szemüveg:[link]