„Alulról indulunk, mert a felsőtestünk elég satnya” – mondta O.J. Sámson néhány férfi játékosnak, akik hajlandóak voltak megszabadulni a ruháiktól. Az első magyar vetkőzőpóker-bajnokságot pénteken rendezték a Miami Póker Clubban, ahol abban lehetett reménykedni, hogy Freire Szilvi, Polgár Kriszta vagy Bánovics Marcsi kénytelen lesz megszabadulni az összes ruhájától. Persze ez nem történt meg, csak férfi nemi szervek villantak.
You Can Leave Your Hat On
O.J. Sámson vállalta, hogy levezényli ezt a csudás esemény, vetkőzött is, de csak alsónadrágig, aztán feladta. Már az első percben látszott, annyit kell várni, hogy végre történjen valami, mint a Földhivatalban. A szervezők ennek ellenére mindent elkövettek, hogy a textilt ne csak a gravitáció vonzza: egy csinos néni feszülős ruhában egyfolytában pezsgőt osztogatott. Pont mielőtt kómába estünk volna, valaki levette a pólóját és megszólalt a You Can Leave Your Hat On, amit egy órával később már gyűlöltünk. Inkább csip-csip-csóka, vak varjúcska, mint Cocker, inkább a fogorvosra várunk, mint arra, hogy levetkőzzenek ezek a férfiak. Amikor előkerült egy mérsékelten tetovált férfitest, O.J. Sámson megörült, méltatta, majd arra kért mindenkit, aki megszabadult a nadrágjától: a zokniját is dobja, mert nem akart Ron Jeremy-k közt lenni.
Nem vagyok szégyellős
A közel ötven versenyzőből csak nyolc volt nő, de Freire Szilvi még azelőtt lelépett, hogy tizenegyet ütött volna az óra. Nem, nem kellett sírni miatta, mert nem volt kötelező vetkőzni, és mint mondta, úgy felöltözött, ha vetkőznie kellett volna, akkor is ruhában maradt volna. Polgár Kriszta asztalánál két férfi is meztelen lett, de csak egyikért volt okolható a pia. „Nem vagyok szégyellős, olyan volt itt levetkőzni, mintha csak a barátnőm látna” – mondta a részeg fiú, aki arra is kitért, úgy öltözött fel, mintha dolgozna.
A hölgyek még az elején kihozták a sodrából a karmestert, mert nem akartak tisztességesen vetkőzni, cipőt, nadrágot, kardigánt szívesen dobtak, viszont minden másért húzták a szájukat. „Ki kell dobni a genitáliákat, nincs mese”- mondta O.J. Sámson, aki ugyebár ebben a mutatványban nem járt elöl jó példával.
Bánovics Marcsi fél tíz felé esett be, és hamarosan már melltartóban és nadrágban feszengett. Volt, aki kamerázott, fényképezkedett, de még a strandon is többet látni csúcsidőszakban. Bánovics második lett, és bőven maradt rajta ruha.
Még több a velveten
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.
- Négy fekete, két fehér bugyi az Éden nőinAz Éden Hotel 2 zárópartiján a fiúk a terpesztő celebnőknek, a lányok Omarnak örültek. Megagaléria.


Kommentek
2010.09.06 16:17:03Vilendor
Nahát.... ki nem szarja le?
2010.09.06 16:28:22Pál utcai fiú
akkor már inkább spricc party-król írjatok, ezt a színvonalat hozzák azok is...
2010.09.06 16:28:27TILTAKOZZ az orbáni ELLENforradalom ellen!!!
ez egy ritka szar poszt
2010.09.06 16:29:46fingerbangs
ebben mi volt az érdekes? semmi jó csaj nem vetkőzött le
ez így FOS
meg ki az a hülye aki nem neten pókerezik béna amcsi nagyik ellen sok sok dolláért hanem lemegy ilyen szar klubokba?
2010.09.06 16:35:46mrtta
szánalmasak és közönségesek..
2010.09.06 16:47:09shitgun
Én tegnapelőtt söröztem otthon, ebből nem lesz poszt? Az is volt ilyen érdekes. Egyébként kik ezek a c-kategóriás celebek? Valami Marcsi, Fufru Szilvi, tiszta gáz, a Báudy Sylvy-t még ismerem, de ezek kik már?
2010.09.06 17:20:14roni1
Jobb lett volna, ha gatyában maradnak.Annak a daginak nagyobb melle van, mint némelyik nőnek.
Szánalmas.Az a szerencsétlen itt az elején,vagy tetején... szóhoz sem jutok.
2010.09.06 17:25:20Barbiexxx
Úristen! Sokkot kaptam! Hogy néz már ki ez a meztelen kispöcs? De a főoldalon látható idősebb pacák se semmi. Szánalmasak.
2010.09.06 17:27:10Shermes Hollock
nem mintha az egesznek szinvonala vagy sulya lenne, de azert egyvalami erdekes: par semmirekello, ertektelen mediaribanc azzal tartotta magat a bulvar felszinen az elmult par napban, hogy indul ezen a versenyen. Erre most meg szanalmasan megfutamodik. Mindenki tudta, hogy a korabbi beharangozoknak csak annyiban volt ertelme, hogy igert valamit, amibol aztan semmi sem lett. Ha budos neki a vetkozes (bar erthetetlen, ugyanis ez az egyetlen parametere a legtobbuknek, amiert penzt erdemel), akkor korabban is kussolni kellett volna.
2010.09.06 17:47:30Tomi888
szarcsi ez a marcsi
2010.09.06 18:24:48AntiChrist™
@2010.09.06 18:08:40 Blassius
"levetkőzni nem nagy cucc, de odaszarni az asztalra! Az már valami"
Á, hagyd! Úgyse értenék...
2010.09.06 18:28:06roni1
Na ennél még a fingóverseny is jobb.Puhapöcsök.
2010.09.06 19:27:09evergo
Látom, újabb csapást mértek a jóízlésre meg a kultúrára. Épp megágyaznak a valóvilágnak, nemde?
2010.09.06 19:30:43kakaósbögre
pfff...ezt a szart.
2010.09.06 20:01:08Whymylord
Érdekesség:
[link]
[link]
2010.09.06 20:44:36Stipistopi
- a "csinos" hölgy elég kiélt fejű
- óriási szemüveg gáz
- 14. kép ultra gáz
- 16. kép ultra gáz
- 25. kép az OTT mi?!
2010.09.06 20:48:42rexter
anális sex zsömlével.
2010.09.06 21:06:20Tarajos Goethe
Na ezt hívják mikropénisznek ha jól sejtem.
2010.09.06 22:43:29CSIBE TE NYOMORÉK
MINEK NEM CSINÁLTAK EGY GRUPPENT VALA AZ ASZTALON???
2010.09.06 23:19:29CSIBE TE NYOMORÉK
FREIRE SZILVICSKE AZÉRT ELÉG SÚLYOS EGY HÖLGY....
2010.09.07 01:03:06Bikicsunájcsunáj
Fújj B+:[link]
2010.09.07 03:00:55emesemese
végre koktél virsli.
2010.09.07 09:17:03dr.mendelényi
Nem látta valaki a lángszórómat?
2010.09.07 12:15:43szavics
Jaj de kicsi farka van, inkább ne mutogassa, hát komolyan. Mire büszke, az agyára nem lehet, a "szépségére" sem, a férfiasságára sem, talán a pénzére, de azt sem nézem ki a nyikhajból.
2010.09.07 12:21:26alien
Felháborító közöny!
hogy ez senkit nem érdekel, ha tudom előre akkor megnézem, de a fickó hihetetlenül satnya, tetkót leszedni és jönnek a pedók rá:)