Janicsák István László 2010-ben a zuglói polgármesteri címért indul a ZÉK - Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete – színeiben. Az egykori Z’zi Labor együttes frontemberének korábban sikerült meglovagolnia a nosztalgiahullámot, és egy szinkrongyártó céget is létrehozott, de jó ideje nem tudni, a könyvíráson kívül milyen más céljai vannak. Pár hónapja kiplakátolták, hogy a politika lesz az ő mentsvára. A kopogtatócédulái megvannak hozzá. Nézzük, milyen esélyei vannak, ha csak abból indulunk ki, mire vitték a kollégái, akik a bulvár után a politika medencéjébe ugrottak fejest.
Akiknek sikerült valamennyire
A Szerelem párt tagja Milánó polgármestere akart lenni
Staller Ilona, művésznevén Cicciolina öt évig ülhetett az olasz parlamentben, ahová akárhogyan is igyekezett, nem tudott visszatérni a mandátuma lejárta után. A Radikális Párt színeiben induló Staller az olasz nukleáris energia mellett érvelt, de nem sikerült jobb belátásra bírnia a honatyákat, akik a csernobili katasztrófa után leállították az atomerőmű négy áramtermelő egységét. Később megalakította a Szerelem pártját, amellyel nem sikerült a milánói polgármesteri széket elfoglalnia. Az egykori pornós persze itthon is próbálkozott hasonló karrierrel, de az esélytelen volt. 2002-ben független képviselőként akart indulni Kőbányán – sőt, az MSZP-ből többen is megkeresték ezzel kapcsolatban –, majd 2006-ban is, de akkor valahogy elakadt a politikai álmok dédelgetése közben. Önéletrajzi könyve, amelyet annyi ideig írt, amennyi idő alatt egy focicsapatnyi gyereket ki lehet hordani, 2007-ben jelent meg, azóta tudjuk, fiatalon Berlusconival is kavart egy görög szigeten. Vagyis, nem kavart, hanem meztelenkedett, és hülyéskedtek a tengerparton.
Mészáros Szabolcsnak nem jött be a szórólapozás
A Való Világ első győztese 1998 óta az MSZP elkötelezett híve. 2004-ben már a XIV. kerület szocialista szervezetének vezetői közé tartozott, és tervei szerint 2006-ban egy nagyot dobott volna, de a Fiatal Baloldal nem kért belőle, így csak reklámarc maradt. Mészáros korábban úgy képzelte, hogy a szórólapozással és az állandó telefonügyelettel bekerülhet a párt kegyeltjei közé, de – vélhetően – hozzáértés és féltékenység miatt, elmaradt a katarzis. Utolsó információk szerint – 2008-ban – a MÁV Biztosító Egyesületében dolgozott, azóta nincs hírünk róla.
Próbálkozni lehet
Farkas Bertalan beugró volt, az is maradt
Farkas Bertalan 2006-ban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5-ös számú, Baktalórántháza központú választókörzetében lett az MDF jelöltje, mert a korábbi jelölt egészségi állapota megromlott. Az űrhajós azért döntött az MDF mellett, mert az EU-s csatlakozás során azt tapasztalta, hogy a párt higgadt politikát folytat. Később csak annyit nyilatkozott a történtekről, hogy ”igazából nem sok értelme volt, mert a lapok le voltak osztva.” Mint mondta, azóta is teszi a dolgát, miközben a miniszterek jönnek-mennek. Milyen igaza van.
Gáspár Győző nem mutatta meg
Gáspár Győzőt a 2002-es és a 2006-os önkormányzati választások nagy veszteseként tartják számon. Programjának kiemelt pontja volt, hogy felújítsa a megyeri művelődési házat, hogy ott a magyar popzene krémje felléphessen. Hogy kikre gondolt a mester, már sose tudjuk meg. A jelöléshez viszont sosem gyűlt össze a szükséges számú kopogtatócédula, így már azelőtt elbukott, hogy reménykedhetett volna valamiben. Maradt a Győzike show.
Bikicsunáj indul, a falu majd dönt
Miután Szarka László, azaz Mr. Bikicsunáj országos ismertségre tett szert, úgy döntött, indul az önkormányzati választásokon. Az ököritófülpösi lakos saját faluját szemelte ki, ráadásul először arra gondolt, hogy majd a Fidesz színeiben ragyog. Csak egy bökkenő volt, van, lesz és marad: a párt már indított jelöltet a településen. Szarka László így a Napló kamerái előtt szembesült azzal, hogy ő már nem lehet Fideszes, csak független jelölt. Programja pedig a következő: felújítatná a focipályát, két játszóteret adna át, megoldaná a szennyvíz-elvezetést, fellendítené a falusi turizmust, illetve konditermet nyitna önkormányzati pénzből, és számítógépes tanfolyamokat indítana. A közmunka sem maradt ki a sorból, ahogy a szélerőmű sem. De úgy tűnik a médicirkusz nem volt elég, nem gyűlt össze a megfelelő mennyiségű kopogatócédulája.
A haladók
Pálffy István a nemzeti együttműködés szellemében jár el
A Magyar Televízió műsorvezetőjéről márciusban derült ki, hogy a KDNP listáján szeretne bejutni a parlamentbe. A fizetés nélküli szabadságát töltő Pálffy korábban tűnt el a képernyőről, minthogy megtudtuk volna, indul a választásokon. Sikerült neki, így a Fidesz-KDNP Hajdú-Bihar megyei listájáról jutott be az Országgyűlésbe. Most a Kulturális és sajtó bizottság alelnöke, a KDNP médiamunkáját koordinálja, korábban viszont borokról értekezett és a gasztronómia világát is felfedezte, no meg útikönyveket írt. 2009-ben viszont még arra pazarolta az idejét, hogy Friderikusz Sándort perelje, amiért a műsorvezető azt állította, részegen vezette a TV2 Jó reggelt című műsorát, illetve hogy a Jaguárját – amivel balesetet szenvedett – a csatorna dolgozóinak fizetése terhére vette. Négymilliót és bocsánatkérést követelt, ma pedig már arról dönthet, hogy milyen legyen a médiaalkotmány.
Dömsödi Gábor munkahelyeket akar teremteni
Hajdú Péter NÉVshowR-os társa, Dömsödi Gábor nem most debütál a politika világában, ugyanis 2002 óta tudja milyen az, amikor az embert polgármesterré választják. Akkor ugyanis Bokor lakói úgy döntöttek, nemcsak neki, de nejének is bizalmat szavaznak, így már nyolc éve a család irányítja a község ügyeit. Ebben az évben Dömsödi független jelöltként száll harcba a pásztói polgármesterei címért. A műsorvezető amúgy harcos jellem hírében áll, és folyamatosan blogol, ami nem hátrány, sőt, szimpatikussá teszi, hogy kortársaival ellentétben ő képes használni az internetet. GINÁ-t már indirekt módon tesztelte, a humorát pedig ismerjük: Hajdúnak névvel ellátott parkolótáblát ajándékozott.
A család is odament, ahol Halász polgármester lett
Halász Gábor 2006-ban a kétszáz lakosú Kiskutas polgármestere lett, ami akkora meglepetés volt, mint az első magyar melegcsók a Barátok közt című sorozatban. A független jelölt nemcsak életet lehelt a kis faluba, de több rokona is odaköltözött, talán azért, mert tudták, hogy ezzel a döntéssel nem tesznek rossz lóra. Halász beleadott apait-anyait, szerették, szeretik, idén is indult, de csak egy fél mondatból lehet tudni, hiszen a nagy bejelentést inkább a falunapra tartogatta.
Terry Black, azaz Rácz Károly Mihály, mint kiderült, a tököliek életét teheti jobbá, hiszen megvan számára a szükséges kopogtatócédula. Nem polgármesternek jelöltette magát, mert előbb bizonyítani akar, ezért inkább testületi tag lesz. Úgy tűnik, mégsem megy Svájcba, inkább itthon dédelget álmokat.
Még több a velveten
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.
- Négy fekete, két fehér bugyi az Éden nőinAz Éden Hotel 2 zárópartiján a fiúk a terpesztő celebnőknek, a lányok Omarnak örültek. Megagaléria.










Kommentek
2010.09.14 15:04:18Slota János
Győzike for president!
2010.09.14 15:09:33Spéter46
Elsőként: Szép csapat!
Ezek Afrikát is felhoznák!!!!
2010.09.14 15:09:46csokiájsz
életemben először: ELSŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ!!!!!
2010.09.14 15:10:30csokiájsz
b+, mire végigolvastam, már nem is.
oda a diétám...
2010.09.14 15:10:36Spéter46
Elismerem Slota János elsőségét.
2010.09.14 15:16:51Hepciás
Rácz Károly (Terry Black) nem halt meg?
nekrolog.blog.hu
2010.09.14 15:21:39Slota János
Köszönöm. Igyekeztem ám nagyon.
A győzelem bearanyozta a napom.
Ez a dicsőség a lelkemben "vagyon",
Legyőzni magam máskor sem hagyom!
2010.09.14 15:22:34kicsimason
2010.09.14 15:09:46csokiájsz:
Na ezert van hogy en nem olvasom el , csak kommentelek :))))
2010.09.14 15:25:18Cliff
kilencedik!!!!!!!!!!
2010.09.14 15:30:21Terézágyú
"Staller Ilonának sikerült bejutnia a parlamentbe, ahogy Pálffy Istvánnak is."
Ez egy jó mondat. Ugyanazon színvonalon állnak mindketten.
2010.09.14 15:34:43kicsimason
Staller Ilona az 5 ev alatt biztos magaba szivta a politika minden csinyjat-binjat.
2010.09.14 15:51:58Bakancsagancs
Miért van az, hogy a politikus szakmához nem kell megfelelő képzettség?!?! A mérnököt csak akkor veszik fel egy munkára, ha képes azt elvégezni. Egy fizikus pl. évtizedeket tanul mire oda jut, hogy felelősséggel dolgozhat a szakmájában. De a tanár, az orvos, a szerelő szakmunkás is CSAK megfelelő képesítés, tanulás, vizsgák, stb. birtokában dolgozhatnak! Hogy a bánatban lehetséges, hogy politikus minden gyökérből lehet? A lóvalkefélőnéni, a médiamajom, stb.stb. Tényleg jól van ez így???
2010.09.14 15:53:20thwarter
Kiszel Tunde for president!!!!!
2010.09.14 15:56:31kicsimason
2010.09.14 15:51:58Bakancsagancs:
Ennek van jo oldala is pl en is barmikor lehetek politikus, aztan mar csak dol a le meg a kapcsolatok erdemi munka nelkul , na persze azt meg nem tudom hogy odaig ki fog protezsalni
2010.09.14 15:56:56Justin Hoffman
Cicciolina választási plakátja még Overdose csikóboxának falára is ki volt rakva az etetőcsésze fölé.
2010.09.14 16:00:54thwarter
Miert kell a Cicciolinat szapulni? Szapuljatok a Schmitt Palt!
2010.09.14 16:03:23sanyix
"színeiben induló Staller az olasz nukleáris energia mellett érvelt, de nem sikerült jobb belátásra bírnia a honatyákat, akik a csernobili katasztrófa után leállították az atomerőmű négy áramtermelő egységét."
Ezek szerint csicsolinának több esze volt mint a többi honatyának.
2010.09.14 16:10:19szovirag
OFF
Ez a Palffy regebben olyan helyes pasi volt. Most mitol lilult igy be a feje? Az erolkodestol?
ON
2010.09.14 16:13:12kicsimason
2010.09.14 16:10:19szovirag:
1. pia
2. immunbetegseg?
3. nem tudom...
4. passz
2010.09.14 16:19:12Pong
Bikicsunáj for prezident!
De jó lenne, ha kétfarkúak behúznák, s végül alkotmánymódosítás, s megtennénk bikicsunájt himnuszunknak. Aztán minden évben a nyár slágerét.
2010.09.14 16:25:42Don Bandi
farkasházy főpolgármester
sas miniszterelnök
gálvölgyi államfő
friderikusz házelnök
ez kell egy tökéáletes országhoz :)
2010.09.14 16:45:31Baráth Edit
Érdekes írás! De hogy jönnek egy cikkbe ezek az emberek? Soha nem írtam még hozzászólást, de mivel augusztus 28-án Zalában voltunk, olvastuk, hogy Bikini koncert lesz Kiskutason, ahol Halász Gábor a polgármester, fogtuk magunkat és elmentünk. Csodálatos hely. Az ünnepi beszédeken neves politikusok és elismert közéleti tekintélyek szólaltak meg, de kétségtelenül a legszínvonalasabb épp Halász Gábor beszéde volt. Ez az ember a tévézés után elment és még tanult. Közgazdász lett és úgy tudom bölcsész is. Át kell nézni a település (Kiskutas) honlapját és azonnal világossá válik: nem egy buta celeb fogta magát és elbódított egy kis falut. Rengetegen voltunk ott. Életünk egyik legszebb élménye. Ezt írásban is megköszöntem és igaz, hogy röviden, de választ is kaptunk. Jó érzés, hogy vannak ilyen faluvezetők még ebben az országban. Egyébként Halász Gábor külsőre semmit nem változott a gyerekeim szerint sem. Egy kicsit emberesebb lett. Jövőre ott is alszunk, szép fogadók vannak, csak már nem volt hely.
Mindenkinek szép napot kíván:
Edit, Fehérvárról
2010.09.14 16:46:13MikroHenry
Na és a Doszpot?
2010.09.14 18:01:12zefír
Szép lesz majd ha az asszonykórus áttelepül a bosnyák térre és reggel 7-7:04-ig Honky tonk woman szól majd a munkába indulók szórakoztatására...
2010.09.14 18:17:00Ne szavazz a "leverem a szemüveged" Tarlósra
ZIMÁNY LINDÁT FŐPOLGÁRMESTERNEK
2010.09.14 21:35:11flippant
Te, nem ez a tag játszotta a homárt a barátokköztben?
2010.09.15 14:06:25Edward Nygma
"neves politikusok és elismert közéleti tekintélyek"
Jaj. Kedves Edit, Fehérvárról: a szar, semmirekellő emberből lesz politikus; majd rájössz te is.