horoszkóp
2010.09.23. 11:20
Utánajártunk, ki mivel tartja karban testét: kiderült, hogy a hazai celebek a lehető legegyszerűbb sportokat űzik, futnak, súlyokkal kínozzák magukat és diétáznak. Gáspár Győző heti hat alkalommal jár edzőterembe, Zimány Linda legalább ugyanennyiszer fut, Szabó Zsófi pedig, ha teheti, egész napját lovon tölti.

Honi celebjeink állításuk szerint keményen megdolgoznak külsejükért. Megkérdeztünk néhány ismertembert, ők mit tesznek egészségükért. Zimány Lindánál talán csak Dombóvári István sportol többet, Soma a változatosságra esküszik – de lételeme a sport – és Brasch Bence sem lazsálni jár az edzőterembe.

Futás

zimany linda 8

Zimány Linda a futásra esküszik, és leginkább a szabad ég alatt szeret sportolni, nincs szüksége trénerre. „Nagyrészt futni szoktam, a Margitszigeten vagy a Normafához megyek ki. Normafán még zene sem kell, mert annyira szeretem a természet hangjait. Erre pár hónapja jöttem rá” – mondta a glammodell a Velvetnek. Ha rosszra fordul az idő, Zimány edzőterembe vonul, és futás helyett néha a Power Plate nevű új fitneszeszközt próbálgatja. „Ebből elég heti háromszor fél óra. Állítólag másfél hónap alatt látszik meg az eredménye, egyelőre még csak próbálgatom, de nagyon tetszik. Tulajdonképp nem csak az eső miatt futottam mostanság kevesebbet, hanem mert ettől bőven elég izomlázam van” – tette még hozzá Zimány, aki olyan jó kondiban van, hogy 26 perc fut alatt egy szigetkört (5,35 km).

dombóvári istván

Zimányhoz hasonlóan a stand up comedy-s Dombóvári István is fut, ám ő nincs odáig ezért a sportért: „A futás az egyik leggusztustalanabb, legkeményebb sport, aki azt mondja szereti, biztos hazudik. Futógépen szoktam futni, mert azon nem lehet csak úgy abbahagyni, a szalag visz tovább. Ezzel párhuzamosan elhagytam a szénhidrátokat, a kenyeret, sose voltam édesszájú, de a sör hiányzik, azt sem ihatok. Gyorsan át is tértem a borra, mert aki nem iszik, az mindig gyanús” – mondta Dombóvári, aki ezzel az egyszerűnek tűnő módszerrel 42 kilótól szabadult meg.

Gyúrás

Brasch Bence (1)

Brasch Bence twitterén mindenkit értesít arról, mikor indul edzeni és arról is, mikor végez: bár akár ebből is kiszámolhattuk volna, mennyit tornázik hetente, inkább megkérdeztük: „Hetente háromszor megyek gyúrni, súlyzós edzésre. Ilyenkor mellre, hátra, vállra edzek. Ezen felül kétszer megyek kardiózni, taposógépre vagy a futógépet emelkedőre állítom és azon gyalogolok, illetve minden alkalommal hasazok negyed órát. Szóval hetente ötször járok” – mondta a Velvetnek Brasch. „Van személyi edzőm, ő ír nekem étrendet és edzéstervet. Amikor a gépeken edzek, ott van velem: szerintem nagyon fontos az edző, mert így biztos helyesen hajtom végre a gyakorlatokat. Meg persze motivál is… Amikor pár hónapig nélküle edzettem, többször előfordult, hogy ellazáztam az edzést vagy le se mentem” – tette hozzá.

Mindennapi diéta

10

Gáspár Győző két éve mindennap mozog, kivéve vasárnap: a hasplasztikának és a kitartó tornának köszönhetően mára leadott 147 kilójából 71-et. „Minden nap kondizok, bemelegítek, utána jön 40 perc futás, aztán egyik nap kar és váll, másik nap mell és hátedzés következik. Ezt az edzést variálom négy napig, ötödik nap pedig kardiózok” – mondta a Velvetnek Gáspár. „Naponta foglalkozok a hasammal, én nagyon szeretek fogyózni” – lelkesedett a reality-celeb, akinek gyerekei még nem éreztek rá a torna ízére, de hétvégente azért rá lehet őket venni egy-egy kirándulásra vagy kocogásra.

Külföldi trend: spinning, súlyzózás, tánc, étkezés

Anna Paquin, a True Blood sztárja változatosan edz és trénere elmondása szerint igen jó kondiban van. „Anna igazán szórakoztató ember, sokat viccelődünk, ha lejön a terembe. Hihetetlenül sportos, simán lefut napi 10 mérföldet (16 kilométert), aztán boxol és egy órát pilatesezik. Persze mindezt délelőtt 11 előtt! Tényleg nagyon szeret edzeni, számára ez szórakozás” – mesélte edzője, Clay Burwell a Daily Makeover-nek.

Rihanna különleges spinning órákon vesz részt: „A RealRyder az egyik választás Rihanna számára. Zsírt égetünk, izmot építünk, de főként jól érezzük magunkat!” – mondta az énekesnő edzője, Ary Nunez.

Gwyneth Paltrow táncmániás, Tracy Anderson sztáredző szerint a jógán kívül a táncos aerobik az egyetlen mozgásforma, amit a színésznő szeret. Alicia Keys vegetáriánus menüvel próbálja megőrizni alakját, az ő esetében nagyobb szerepet kap a szakács, mint a személyi edző.

Kate Bosworth edzője a színésznő filigrán alkatát nem szeretné túlizmosítani: „Olyan alakot szeretne, mint a táncosoké. Kis súlyokkal edzünk, sokat nyújtjuk az izmokat: különösen a lábat” – mondta Bosworth trénere a People magazinnak.

Lovaglás, tenisz

15-szabo zsofi enek-IMG 2206

„Hát, amikor éppen nem dolgozom reggeltől estig, akkor lovagolok és teniszezek”– mondta a Velvetnek a Jóban-Rosszban Szabó Zsófija, aki, ha ideje engedi, heti hét napot tölt a lovardában vagy a teniszpályán ( bár mindenképp a lovaglás a nagyobb kedvenc). A sport számára fontosabb a lelki feltöltődés, mint a testedzés miatt: „Nem érdekel, én így érzem jól magam a bőrömben! A térdszalag szakadásom óta feljött rám plusz 4 kiló, de nem kell mindenkinek anorexiásnak lennie, szerintem jó példával kéne elöl járni: nem kell modellalkatnak lenni ahhoz, hogy az ember sikeres legyen” – mondta a színésznő.

Természet és jóga

04-soma

Soma szerint négy dolog nélkül nem lehet teljes az ember, ezek közül egyik a sport (másik három a jól adagolt egyedüllét, a természettel való kapcsolat és a kreativitás megélése). Tanaihoz hűen ő sokat mozog: „Aki nem sportol, abban nincs életerő sem! Szerencsés helyen lakom, van két tó is, az egyikben rendszeresen úszom, tele van a környék bicikli utakkal, az utcánk végén pedig tájvédelmi körzet kezdődik. Hetente legalább négyszer sportolok, kocogni szoktam, lassan, de súlyokkal a lábaimon, ilyenkor azért vastagon megizzadok” – mondta Soma, aki a változatos mozgás híve. „Három éve hetente egyszer eljárok astanga jógára. Az első három hónap borzalmas volt... A szenvedés aztán lassan átalakult szenvedéllyé, de az elején mindenki nagyon szenvedett, sőt, ment a hasunk három hónapig: a mesterünk azt mondta, ez teljesen természetes, hisz annyira intenzív tisztulási folyamatok indulnak be ilyenkor” – tette hozzá a mamagésa, akinek „beton a húsa” a rengeteg mozgástól.

Csak semmi mozgás!

jakso

Jáksó László fogyott 5-6 kilót a közelmúltban, de mint mondta, ez maximum a számítógépes sakknak köszönhető és esetleg annak, hogy éjjel 2-kor már nem eszik pörköltet. „Semmit az ég egy adta világon nem sportolok, mégis mindenki azt mondja, fogytam 5-6 kilót. Hát nem tudom, valószínűleg az látszik rajtam, hogy sokat ülök a számítógép előtt, de tényleg! Na jó, visszavettem kicsit a kajálásból, és sakkozom a számítógépen, ez egy ilyen kicsit szomorúbb, egyszemélyes sport” – válaszolt a Velvet kérdésére Jáksó kissé komolytalanul.