A színész betegszabadságon van, vagyis nemcsak a Heti Hetesből, de a Budapesti Operettszínházból, a Rádiókabaréból és a Mikroszkóp Színpadról is hiányozni fog. A helyettesítése megoldható, azt viszont nem tudni, mikor áll munkába ismét.

Az erősen hipochonder színészt még januárban szállították kórházba kimerültség miatt, majd áprilisban úgy döntött, nem szed több antidepresszánst, és inkább ideginger-terápiába kezd. Mint kiderült, nem volt jó a gyógymód, hiszen már a Heti Hetes nézői is felfigyeltek arra, hogy Bajor szótlanul és rosszkedvűen ül a forgatásokon. Végül önként úgy döntött, pihen, azaz pár hétig nem játszik, nem szerepel semmiben.

A helyettesítése meg van oldva

Bajor Imrének pihenésre van szüksége” – mondta Ónodi György, a Heti Hetes főszerkesztője. „Nem kellett neki a hírt újdonságként fogadnia, érezte, hogy pihenésre van szüksége. Imre belefáradt az utóbbi másfél évbe. Egyértelmű, hogy Heti Hetesben a szék továbbra is az övé marad. Korábban is volt, hogy egy-egy állandó szereplő helyett beugrott Váncsa, Kern vagy Csapó Gabi, úgyhogy a helyettesítését megoldottuk. Néhány hétre azok a megszokott arcok ülnek be a helyére, akikkel a nézők már korábban is találkoztak.”

A főszerkesztő azt is elmondta a Velvetnek, hogy Bajor Imrén látszott, hogy elfáradt, nem pedig arról van szó, hogy beteg lenne. Mind Ónodi, mind a kollégai úgy látják, hogy Bajor önként vállalt pihenőjére szükség van. Jáksó László annyit tett hozzá a hírhez, hogy Bajort szereti, és visszavárja.  „Nem láttam rajta, hogy különösebben rosszul lenne. Egyet tudok: volt olyan már, hogy nagyon későn, nagyon fáradtan úgy elintézett biliárdban, hogy arra a legjobb szó a szégyen. Várom vissza” – tette hozzá Jáksó, aki előszeretettel definiálja magát művészként.

Bajor Imrét a Bors információi szerint nemcsak a Heti Hetes, de a Rádiókabaré, a Budapesti Operettszínház és a Mikroszkóp Színpad is visszavárja. A Mikroszkóp Színpad titkárságán azt az információt kapta Velvet, hogy amíg Bajor betegszabadságon van, Hernádi Judittal pótoljak, az Operettszínházban pedig Peller Károly állt be a helyére. Bajor Imrét nem értük el, így nem tudtuk megkérdezni, hogy érzi magát, és mivel tölti majd a betegszabadságát. "Imrétől teljesen függetlenül most új időszak jön, a huszonéves, harmincas korosztály által kedvelt médiaszemélyiségeket ültetjük be a műsorba. Az alkalmai vendégek sorát bővítjük, lesz a műsorban Varga Livius, Vadon Jani, Winkler Róbert, Dombóvári István, Kormos Anett. Rónai Egon is, aki nem annyira fiatal, de szerintem klassz pali. Nagyjából nyolcvanöt szereplő volt a műsorban, kilencvenre nő ez a szám 2010 végére" – mondta az Origónak a főszerkesztő. Winkler Róbert megerősítette a hírt a Velvetnek, sőt, hozzátette, konkrétan jövő hét vasárnap már ő és Vadon János fog feltűnni a műsorban, Varga Lívius, Hernádi Judit, Hajdú Steve, Hajós András és Jáksó László mellett.