A versenyzők egy mikrón, egy hűtőn, egy kávéfőzőn osztoznak, viszont rengeteg négyzetméteren csinálhatják a nagy semmit. Ez a társaság nem jár el kocsmázni, annak is örülnek, hogy éjszaka kimehetnek sétálni. Soha nem veszekednek, és a lakás nem is koszos, mert modern - állítja Giorgio.

A Megasztár versenyzőit négy lakásban szállásolták el – derült ki, amikor bejárhattuk az egész birodalmukat a római-parti Riverport lakóparkban. Az ingatlanok összértéke 225,9 millió forint, ez két Penthouse lakás, és két normál lakás piaci ára. 329 négyzetméteren osztozik a tizenkét versenyző és az a két szülő, akik gyermekükre vigyáznak. Patai Anna édesanyja és édesapja felváltva lakik a Megasztár házban, Lakatos Yvette-re viszont csak a mamája vigyáz. 243 négyzetméter terasz áll a versenyzők rendelkezésére, ebből gyakorlatilag több mint száz négyzetméteren a Dunát is lehet látni. Összesen 24 egyszemélyes ágy és 63 lámpa van az ingatlanokban – tudta meg a Velvet.

A modern lakás nem koszos

A versenyzők legnagyobb nappaliját egy M&M's-ből kirakott Megasztár logó díszíti, amelyhez 7000 darab cukorkát kellett felragasztani a táblára. Ez közel 50 munkaórát vett igénybe, és majdnem 300 zacskót kellett felnyitni, mire összejött az elegendő mennyiségű kék és sárga cukor.

Djordjevic István Giorgio szerint nincsenek problémáik, mindenki nagyon toleráns, még vécéből is sok van, azon se kapnak össze. Az sem zavar senkit, hogy gyakorlatilag egyetlen egy hűtője van a társaságnak, egy kávéfőző, illetve egy mikrosütő áll a rendelkezésükre. „Elvileg lejárhatunk kocsmázni, de gyakorlatilag senki nem megy le. Táncórákra, énekórákra elmegyünk, a csütörtök-pénteket már a stúdióban töltjük, utána már mindenki a szombatra koncentrál” – mondta Giorgio, aki arra nem tudott érdemben reagálni, hogy ki takarítja a lakásokat. „Ez egy jó kérdés. Ez olyan modern lakás, itt nincs kosz” – válaszolta végül. „A mosogatógépet az indítja be, aki ért hozzá, de szerencsénk van, Anna és Yvette édesanyja mindenben a segítségünkre van.”

Tekintettel Seres Antal pánikbetegségre, már mindenki szabadon járkálhat, nincs megtiltva, hogy éjjel elhagyják a házat. „Mindenki alvászavarral küzdött, ám amióta szabadon járkálhatunk, kibírható, hogy ennyien lakunk együtt. Természetesen engedélyt kell kérünk, ha távozunk, és leadjuk a telefonszámunkat is, illetve ha visszatérünk, akkor bejelentkezünk a biztonsági szolgálatnál. Nem szoktunk lejárni kocsmázni, mi nem élünk vissza  a helyzetünkkel” – mondta a Fivérek zenekar frontembere. Arra is fény derült, hogy a teljesen lakatlan lakóparkban akár éjszaka is zenélhetnek, persze nem nappali hangerővel, és kizárólag zárt ajtók mögött.