horoszkóp

Leszbi kalandok és nyitott kapcsolat tette tönkre Christina Aguilera házasságát

2010.10.20. 12:47
Az énekesnő és férje a héten adták be a válókeresetet, ismerőseik szerint azért, mert már inkább csak barátok, mint férj és feleség. Ez persze ingerszegény magyarázat, a RadarOnline talált jobbat: hiszen ha Aguilera annak idején, Xtina-korszakában annyira kurvásra vette az imidzsét, akkor nem létezik, hogy most ne legyen legalább egy harmadik ebben a történetben. És ha már van, akkor persze nő. És ha már nő, akkor persze nem a férj barátnője.

Christina Aguilera és producer férje, Jordan Bratman a héten nyújtották be a válókeresetet, az ilyenkor szokásos “kibékíthetetlen ellentétek” menüpontra hivatkozva. Bár az énekesnő feleségként és anyaként már szakított korábbi éveinek szexi tinikurva-imidzsével, az nem lehet, hogy most se legyen valami hangzatos valódi indok is a háttérben - gondolta a RadarOnline. Természetesen csakis valami szexszel kapcsolatos.

Ilyen esetekben persze mindig felbukkan a nevét nem vállaló forrás, itt például egy nő, aki azt állítja, az énekesnő nyitott házasságban élt férjével, és ennek lényege leginkább az volt, hogy Bratman elnézte neki, hogy csajozik. A válás oka pedig az volt, hogy Bratman idővel azért egyre kevésbé nézte el.

Christina "Xtina" Aguilera
Christina "Xtina" Aguilera

Nem működött a nyitott házasság

“Az Abbeyben voltam egyik éjjel, amikor Christina egyik testőre leszólított. Azt mondta: ‘Nagyon bejössz a főnökömnek’, és Christinára mutatott, aki visszaintegetett” - mesélte a névelen informátor a pletykablognak. A nő azt állítja, nagyon zavarba jött, nem is azért, mert hódolója egy testőrön keresztül próbálta felszedni, még csak azért sem, mert egy nő próbált kikezdeni vele, hanem mert Aguilerával együtt Bratman is ott ült az asztalnál. A testőr azonban megnyugtatta: “Azt mondta, van egy ilyen megállapodás köztük, hogy Christina csajokat szedhet fel, Jordannek pedig nincs kifogása ellene. A mosdóban aztán találkoztam Christinával, és mondta, hogy szereti lányokkal csinálni. Végül aztán nem mentem bele a dologba, mert ez az egész annyira bizarr volt számomra, de teljesen egyértelmű volt, hogy Christina szexpartnert keres” - fejezte be történetét az ismeretlen nő, aki szerint Aguilera nem ismeretlen a Los Angeles-i melegbárokban, innen szerzi be a csaj-alapanyagot. Az énekesnő korábban interjúkban is célozgatott már rá, hogy bejönnek neki a nők, szeret lányokkal csókolózni, és egy pucér női testet szívesebben nézeget, mint egy pucér férfit.

“A sztori azért is mókás, mert volt pár barátnőm, akik már korábban is meséltek olyanokat, hogy Christina leszólította őket” - tette hozzá a nő. Szerinte egyébként nyitott házasság ide vagy oda, végül Aguilera ilyen egyéjszakás kalandjai voltak azok, amikre ráment a pár kapcsolata: “Jordan valószínűleg nem vett részt ezekben a dolgokban, amikor Christina hazavitte a csajokat, viszont féltékeny volt”. A RadarOnline állítása szerint megkérdezte Aguilera sajtósát is, mi a véleménye a sztorijukról, de ő nem kívánta kommentálni.

Férje tehet róla, hogy nem ment elég jól a lemeze

Vannak természetesen más verziók is, a New York Post pletykarovata, a Page Six a közeli barátok fedőnevű információforrásokat vette igénybe, akik szerint Aguilera legutóbbi albuma, a Bionic gyatra eladásai okoztak feszültséget a pár közt: Aguilera ettől “sértett és frusztrált” volt, és ez vezetett végül váláshoz. “Christina úgy érezte, Jordan visszafogja őt, amikor pedig szeretett volna ismét a karrierjére koncentrálni."

Család, gyerek
Család, gyerek

Aguilera és Bratman 2005-ben házasodott össze, 2008. januárjában pedig megszületett kisfiuk, Max Liron Bratman. Házaságukról csak a kötelező minimumot közölték a bulvársajtóval, ezért is volt váratlan, amikor szeptember 11-én különköltöztek, október 14-én pedig Aguilera benyújtotta a válókeresetet “kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. Korábban a TMZ hírblog már célzott rá, hogy az énekesnő hűtlensége vetett véget a kapcsolatnak, ezt azonban azóta sem fejtették ki.