Az énekesnő és vőlegénye, Russell Brand tegnap Indiába utazott, ugyanis itt lépnek majd frigyre egy több napig tartó ünnepség keretében. Házassági szerződést ugyan nem készítenek, és a szexet is szüneteltetik a nászéjszakáig, de lesz bevonulás fehér lovon, egzotikus állatok és hírességek. A hindu szokásoknak megfelelő elemeket sem nélkülöző esküvő a vőlegény szerint semmiben sem különbözik más párok házasságkötésétől: ez is csak egy csodálatos, varázslatos, de - szerinte - a szokásosnál nem látványosabb esemény.

Katy Perry és vőlegénye, Russell Brand még a héten – vélhetően szombaton -, hatnapos ünnepségsorozat keretében mondja ki a boldogító igent az indai Dzsaipurban. A visszafogottsággal nem vádolható esemény részleteit már hetek óta szivárogtatják a sajtónak, lesz elefántfelvonulás, szafari, ötfajta parti és P. Diddy-koncert.

A pár már szerdán megérkezett a városba, akárcsak az énekesnő szülei. A 25 éves híresség egyébként  tradicionáls indiai menyasszonyi orrkarikával jelent meg a reptéren - írja Daily Mail. Az aranyból készült ékszert, a nath-t az arának esküvője napján egészen a nászéjszakáig kell viselnie, amikor is férje leveszi róla, és ezzel jelképesen búcsút intenek a nő szüzességének, a hajadonlétnek. Katy Perry valami oknál fogva már Londonban berakatta az ékszert, így a reptéren lehetett látványosan a kabátja alatt bujkálni a fotósok elől. Persze csak miután néhány fotó azért már sikerült róla.

Luxussátor, szafari, barátok

Az esküvőt abban a luxusszállóban tartják majd, ahol Russell Brand szilveszterkor megkérte barátnője kezét. A humorista mindössze három hónapnyi randevúzás után tette fel a nagy kérdést az énekesnőnek egy romantikus vacsora keretében.

Katy Perry korábban kifejtette, hogy nagyon sokan veszik körül a mindennapokban, de erre az eseményre csak azok hivatalosak, akik igazán közel állnak hozzájuk. A Daily Mail információi szerint közel 85 vendég hivatalos a csütörtöktől szombatig tartó eseményre. Perry országos barátnője, Rihanna mellett állítólag ott lesz még Jonathan Ross és felesége, Jane Goldman, az Angolkák sztárja David Walliams, valamint felesége, Lara Stone is. A lap értesülései szerint öt különböző partin szórakozhatnak majd a meghívottak az elkövetkezendő napokban, és még a Ranthambore Nemzeti Parkba is ellátogathatnak egy kis autós túrára. A pár is kibérelte az egyik közeli üdülőhely mind a tíz luxussátrát, amelyekért egy éjszakára 830 fontot kell fizetni. Az örömszülők - Mary és Keith Hudson - csütörtökön állítólag már el is mentek tevegelni.

Semmi extra?

Katy Perry kezét a nagy napra az indiai tradíció szerint hennával készült ábrákkal díszítik majd, Russell Brand pedig hindu szokások szerint fehér lovon érkezik majd meg a ceremóniára, amelynek meghatározott pontján tigriseket, elefántokat és lovakat vonultatnak fel. Valamint Sean „Diddy” Combst, aki fellép.

Se szerződés, se szex

A két híresség egyébként úgy döntött, hogy nem készítenek házassági szerződést, mert úgy vélik, hogy az csak belerondítana a romantikába, és a nagy nap enélkül lesz igazán csodálatos. „Szeretném, ha az esküvőnk csak kettőnkről szólna, arról, hogy mennyire szeretjük egymást, nem pedig a házassági szerződésről,  vagy az esküvőn készült képek értékesítéséről” – nyilatkozta Brand a New York magazinnak, hozzátéve, nagy teher, ha az ember celeb, mert úgy nem könnyű normális keretek között kimondani a boldogító igent. A hírek szerint egyébként nemcsak házassági szerződés nem készül, de a nászéjszaka előtt a szexuális élettől is megtartóztatja magát a pár, hogy az első, házastársként együtt töltött órák minél csodálatosabbak legyenek. Egy bennfentes szerint Katy Perry vetette fel, hogy mellőzniük kellene a szexet az utolsó időszakban – írja a Metro. További  hasznos információ még így a a legvégére, hogy az énekesnő az előkészületekkel járó stressz miatt pattanásos lett.

A felsoroltak ellenére nem Russell Brand és Katy Perry házasságkötése az első extravagáns hindu esküvő, sőt, még csak nem is a legdrágább. Bár Liz Hurley és indiai üzletember férje, Arun Nayar 2007-es házasságkötése sem lehetett olcsó mulatság, az Independent szerint 2004-ben ugyanis jóval többet költöttek Lakshmi Mittal indiai milliárdos lányának esküvőjére. Vanisha Mittal és Amit Bhatia franciaországi menyegzője 30 millió fontba került, több ezer vendég volt hivatalos az öt napig tartó eseményre, és a költségvetésbe egy tűzijáték is belefért az Eiffel toronynál.

Russell Brand egyenesen úgy érzi, az ő esküvőjük nem igazán különbözik más párokétól. „Nem lesz érdekesebb vagy kevésbé látványos, mint mások házasságkötése. Csodálatos, hihetetlen és varázslatos, de egyúttal nagyon evilági esemény lesz” – nyilatkozta Brand.

Az előjáték

A fent említett, szinte biztosnak mondható részletek mellett az elmúlt hónapok során folyamatosan csöpögtették a különböző igaz vagy hamis információkat az esküvőről és az előkészületekről. Russell Brand például felvetette, hogy szívesen nősülne meg egy szál semmiben. Minő meglepetés, a humorista csak viccelt. Majd egy állítólagos ismerősnek köszönhetően az is felmerült, hogy Katy Perry nem egy hagyományos menyasszonyi ruhában mondja majd ki a boldogító igent, hanem egy olyan holmiban, amit akár egy revütáncosnő is megirigyelhetne. Majd megtudhattuk, hogy az énekesnő szeretne leszokni a cigarettáról, de az esküvő miatt kicsit feszült, így nincs könnyű dolga.

Májusban kiderült, hogy Russell Brand nem akarja meghívni apját az esküvőjére, mert  úgy gondolja, hogy a férfi jelenléte túlságosan felzaklatná édesanyját, igaz, a házaspár már igen régen elvált. Szeptemberben Katy Perry bejelentette, hogy az esküvője napján felveszi az angol állampolgárságot. A házasságkötés után egyébként kevesebb hiteles információt tudhatunk majd meg Brandék magánéletéről: „Nem vagyok tradicionális ember, de miután összeházasodunk, eldöntöttük, nem beszélünk a kapcsolatunkról” – nyilatkozta Perry.