Vastag Csaba nyerte az X-Faktort

2010. december 19., vasárnap 23:11 |
Vastag Csaba nyerte az X-Faktor elnyújtott döntőjét. Megkönnyezte a győzelmét, de ezen az estén a műsor szinte összes szereplője könnyezett. Takács Nikolastól kezdve az állandóan síró Keresztes Ildikóig. A lényeg viszont, hogy holnap elmarad a dolgozat egy veszprémi iskolában.

Jó napja lesz holnap egy osztálynyi veszprémi diáknak, Vastag Csaba édesanyja nem irat velük dolgozatot. Ezt az ajánlatot tette az énekes anyja arra az esetre, ha fia nyeri meg az X-Faktort, ami végül így történt. A vasárnapi döntőben Takács Nikolas volt az ellenfele.

vastagcsaba5

A döntőben három számot kellett előadniuk az énekeseknek, bár ezen kicsit könnyítettek azzal, hogy a versenyzőknek már korábban énekelt számaikat kellett előadniuk.

De a tökéletes éneklés is kevés volt a ballonkabátos romantikát bevető Vastag Csabával szemben, akit ezen az estén már nem piszkáltak a zsűritagok azzal, hogy mesterkélt ahogy mozog a színpadon, énekel, illetve előadja magát.

A döntőt az énekeseken túl az estére teljesen kiteljesedett Keresztes Ildikó határozta meg, aki annyit sírt, amennyit sírni valószínűleg már komoly fájdalmakkal jár. A leleményes sminkesek pedig rá is erősítettek Keresztes könnyeire azzal, hogy nagyon csillogó sminkkel kenték le a szemhéját, így minden pislogása olyan volt, mintha egy könnycsepp csillant volna meg a szemében.

A versenyt megnyerő Vastag Csaba viszonylag szélső pályáról futott be elsőként: az egész verseny alatt sokat krtizálták teljesítményét, kiszámítható, hatásvadász előadásmódját. Az egyik zsűritag, Malek Miklós például még a vasárnapit megelőző utolsó alkalommal is fontosnak tartotta kiemelni Vastag produkciója után, hogy a szám közbeni mikrofonpörgetés már erősen kiment a divatból, nem hogy az, hogy valaki háromszor is megpörgesse az eszközt.

Vastag győzelmére onnantól kezdve lehetett valamelyest számítani, hogy elsírta magát testvére kiesésekor, hiszen a bevált recept szerint az, aki a megfelelő pillanatban elsírja magát egy ilyen verseny közben, jó eséllely jut be a döntőbe, illetve nyeri meg az egész tehetségkutatót. Ha már felmerült a tavaly a Csillag születikben könnyező Tabáni István, ne felejtsük el, hogya Vastag-testvéreket Tabáni menedzsmentje fogja képviselni, ahogy Király L. Norbertet is.

A döntőn Vastag Csaba elméletileg egy komoly, a hangját is erősen érintő megfázással vett részt, de produkcióin ez nem érződött, nem volt bizonytalan a hangja egyszer sem, a színpadi jelenlétére kicsit panaszkodtak a zsűritagok a döntő elején, de ezekre a panaszokra azt mondta Vastag, az izgalom miatt dekoncentrált.

De persze nemcsak a két döntős izgult, hanem a két döntősért is sokan izgultak. A hónapokon át tartó verseny végére mindkét versenyzőnek kialakult a rajongótábora, de valószínűleg nem ugyanazt keresik a rajongók Vastag Csabában, mint a másik döntősben, Takács Nikolasban. Míg a tökéletesen éneklő Takács Nikolasnak plüssmackót, addig az imidzsébe a férfiasságot is beépítő Vastag Csabának bugyit dob a közönsége.

A 28 éves énekes győzelme egybevág azzal a jóslattal is, amit nagyjából egy hónapja mondtak megkeresésünkre mindenféle jósok, akik azt mondták, a Megasztárt Kökény Attila, az X-Faktort Vastag Csaba nyeri majd meg. Érdekesség még, hogy az X-Faktor a Megasztárnál könnyebben megjósolhatónak bizonyult, mert a jósok azt is eltalálták, hogy Takács Nikolas lesz a másik döntős Vastag Csaba mellett.

Ördög Nóra nem mellesleg bejelentette: jövőre is lesz X-Faktor.

Kommentek

  • 2010.12.20 10:24:41tris

    Szerintem nem nagy összeg 300 forint, ha valaki tényleg tetszik és még szeretném nézni. (bár sajnos nem szavaztam)
    Egyébként is ez egy szórakoztató, jó műsor, igaz más sorrendben sokkal sokkal jobb lett volna a vége.
    Mondanám, hogy talán tanulnak belőle, de évek óta egyre gázabbak a tehetségkutatók, az első három megáig még oké volt, de ma már csak tinilányok szavaznak. Ha rajtuk múlt volna sose nyerhetett volna Tóth Vera, vagy Oláh Ibolya..

  • 2010.12.20 10:28:44zeus666

    Egy XXX-Faktort megnéznék Vecával meg Dorkával:D

  • 2010.12.20 10:29:43gurur

    Az American Idol-ra emlékeztet ez a helyzet, ahol Adam Lambert csak második lehetett. Abszurd!

  • 2010.12.20 10:30:13Kukabúvár【ツ】

    én is, de nincs tv-m.

  • 2010.12.20 10:39:05cirmos42

    Norbi a király! Nikolas őstehetség!Csaba nagyon jó énekelt a döntőben! Ki tud itt dönteni?
    Mindegyik nyertes!
    Gratulálok mindenkinek, aki ki mert állni, és megmutatta, hogy mit tud. Szerintem ez a legfontosabb!
    Mindegyik előadónak van emlékezetes száma. Én arra fogok emlékezni.
    Ne feledjük!
    Mindig csak egy nyerhet!
    De mindegyik győztes!

  • 2010.12.20 10:39:15ágota

    hogy jut el csabi így nyaralni? becsődölt az aeroviva..
    [link]

  • 2010.12.20 10:40:52tris

    nem bennük van az x faktor, hanem ők voltak az xfaktorban :p

  • 2010.12.20 10:43:42orient

    Szerintem akkora érdeklődés van ezekre a szarokra, hogy kb. ilyen végeredményt kaptak:

    1. helyezett: 28 SMS
    2. 22 SMS

    És a győztes, a nézők elsöprő szavazata alapján: .....

  • 2010.12.20 10:48:11orient

    Ja és nem tudom hova utazna a győztes, de valszeg mehet haza Mátészalkára buszon, vagy mittomén hova való.

    AZ Aerovivának nem megy annyira jól mostanság:

    [link]

  • 2010.12.20 10:49:41balthazargetti

    Ez egy vicc!Újra győzött a tehetségtelenség!
    Nem baj,1 év múlva a kutya sem fog rá emlékezni!

  • 2010.12.20 10:50:44Binglof

    Ez a "hajlítgatás" dolgot jól betették a köztudatba. Azokban a dalokban amit Ő énekel, néha "hajlítani" kell. (Amúgy összekeveritek a dolgokat, mert egyáltalán nem sokszor hajlított) A stílust lehet szeretni, és nem szeretni amit Ő képvisel.
    Nagyon egyszerű. Nikolas el tudná énekelni a Csaba által választott dalokat? Bármikor. Csaba el tudná énekelni a Nikolas által választott dalokat? Hááááát, NEM. Ennyi.

  • 2010.12.20 10:52:56balga_alga

    A TV2-ös rajongó tábor is Vastag Popdaráló Csabára szavazott azért nyert!

    [link]

    Miért nem nyerhet egyszer tényleg olyan aki a nulláról kezdte a műsort, pl. Shodeinde Dorka?!

  • 2010.12.20 10:53:40subidubinemértem

    Szuper a végeredmény. Ha már nem Veca nyert. :) Nikolas első dalán majdnem bealudtam, annyira szar volt, de még a pörgős számát is elő tudta adni unalmasan. a párbajdalban pedig egyértelműen jobb volt Csaba.
    engem mondjuk soha nem tudott megérinteni Nikolas egyetlen előadása sem, elismerve minden hangtechnikai ismeretét, hangszínét, sőt még emberi nagyságát is. Érdekes.
    Grat, Csaba!

  • 2010.12.20 10:55:41johevi

    Ez az egész mentorosdi tönkrevágta az igazi versenyt, kialakult egy "verseny a versenyben" párbaj, amelyben minden mentor görcsösen ragaszkodott a saját jelöltjeihez.

  • 2010.12.20 11:02:42libra121

    Nikolas sokkal jobban járt,hogy nem nyerte meg. Nem fogja egy csomó hülye szerződés a szenzációs magyar médiához kötni. Malek Miklós szerint eladható Amerikában és a nyakamat rá,hogy meg is fogják próbálni. Ha az meg bejön neki,örömködni fog nem kicsit,hogy nem nyerte meg egy újabb magyar "sztárgyár" terelgető segítségét.

  • 2010.12.20 11:03:21A valóság

    Csak annyit tennék hozzá, hogy az újságárusoknál, a Norbi CD-je fogy és nem Nikolasé meg Csabáé...
    Ennyit arról, ki nyeri meg az X -faktort...

  • 2010.12.20 11:05:22redhaven

    Azért a kommentekre visszaemlékezni sem rossz móka.
    Amikor "halálbiztos" infók keringtek arról,hogy melyik apuka kinek vette meg a bizniszt,ki kinek kócolta össze a fanszőrzetét...
    Arra mindenképpen jó volt,hogy szórakozzunk,és lerántódjon a lepel(végre) a "tudják önök,és csak önök döntenek" hamukáról.
    Lehet szidni V Csabát,de legalább nem mű,betanult gesztusai voltak(csak,és kizárólag),mint Miklósnak.
    Inkább ilyen műsort csináljon az Rtl mintsem vellalakókkal égesse szénné magát.

  • 2010.12.20 11:18:19borivója

    ezkiez?

    meghallgattam.
    hát többször tök hamis.
    néhol hidegrázóan.

    az most mellékes, hogy nálam nyilvánvalóan jobb.

    de ettől még maradok Dresch Misinél, Palya Beánál, Kolindánál meg Coltrane-nél.

  • 2010.12.20 11:25:25papamamakislany

    Mi, hogy egész évben kornyika lesz??? Na , akkor retek megy a jó fészkes fenébe. Hülye, telhetetlen bagázs,már hirdeti a csillag születiket és utána megint az X faktort.az egész Mo már énekesből áll ki a lófax fog dolgozni igy a c.urva életbe. Minek ennyi énekes ki a tökömnek fognak ezek vonyikolni plusz ott vannak még a régiek a még régebbiek a külföldi ujak,régiek,még régebbiek és az ősők.a képszalagok a hanganyagok az ókorból a 4o-es évekből hagyják már. Uncsi nagyon

  • 2010.12.20 11:26:38tris

    Binglof
    hát lehet, hogy valamit összekeverünk akkor. Ha szerinted nem sokat hajlítgatott, akkor tényleg másról beszélünk - nekem a remegtetés volt túl sok, rossz volt hallgatni.

    Amit mindketten elénekeltek, azt meg Tomi énekelte a legszebben:

    [link]

  • 2010.12.20 11:27:18borivója

    amíg ennyien nézik, sajnos legyártanak még egy tucat hasonló "énekest"

    [link]

    ez csak üzlet
    no zene

  • 2010.12.20 11:28:01Gyurikavagyok

    De hova tűnt Soltész Rezső?

  • 2010.12.20 11:28:51betuteszta

    X faktor: Norbi
    legjobb énekes: Wolf Kati

    Ennyi.

  • 2010.12.20 11:28:52CAFEDEAD

    ennél szórakoztatóbb lett volna, ha néhány bérnigger mélytorokra okítja Keresztes Művésznőt! nem lett volna ekkora felhajtás, és még szarrá is röhögted volna magad, ahogy visít! azok ecsém igaz könnyek lettek volna! ;)

  • 2010.12.20 11:29:08tris

    engem nem a tehetségkutatók zavarnak (bár a csillag születiket már a múltkor sem néztem) hanem a való világ. Nehéz lesz az rtl-re kapcsolni úgy hogy ne fussak bele.

  • 2010.12.20 11:30:13borivója

    most se nem?http://i660.photobucket.com/albums/uu328/zerosignal/face_palm.gif

  • 2010.12.20 11:32:18borivója

    törölni a szemét adókat

    nemfogfájni

  • 2010.12.20 11:35:19CAFEDEAD

    már unalmas... atomot a retekklub és a tv2 székházára!

  • 2010.12.20 11:38:08Binglof

    tris
    Könnyen énekelte Tomi jobban, mivel az Ő HANGSZINE a dal. Ennyi az egész.
    Szar választás volt mind Csaba, mind Nikolas számára. Nem az Ő hagszínük.
    Csak ismételni tudom magam:
    Csaba el tudta volna énekelni azokat a dalokat, amiket Nikolas a műsorban énekelt? NEM. és fordítva? NIkolas EL TDTA VOLNA énekelni Csaba dalait. Itt TEHETSÉGRŐL, ÉNEKTUDÁSRÓL beszélünk. Lehet rühellni Nikolas ének stílusát - nem kötelező hallgatni - de a tudását vitatni, nem korrekt dolog. Hozzáteszem, remélem hogy egyik gyerek sem olvassa ezeket a sorokat, mert egy életre megundorodnak az emberektől. (tőletek)

  • 2010.12.20 11:40:49bigbang77

    Már ott el lett kúrva, hogy Szirota Jenifer nem került az élő showba.
    Aztán, meg hogy nem Veca jutott tovább a sírós néni miatt. Ohne felelősség, és fületlenség. Nagyot csalódtam az egészben.
    Jah, hogy Norbi mit keresett egy énekes tehetségkutatóban???? Ez maximum sing-up comedy, amit művel.

    zzzzzzzz

  • 2010.12.20 11:41:46bigbang77

    külföldön röhögnek pár élőshowba jutott "tehetségünkön"

  • 2010.12.20 11:41:50pástétom

    "Ördög Nóra nem mellesleg bejelentette: jövőre is lesz X-Faktor."

    Hű de jóó!! :PPP

  • 2010.12.20 11:43:02pástétom

    Jövőre nem kéne inkább egy "Csillag születik"-et rendezni? :PP

  • 2010.12.20 11:49:21tris

    Binglof
    azért némi kritikát kell fogadni. Nekem tetszene is ahogy énekel, ha nem remegtetne.
    De biztos sokaknak tetszik, ha ennyire nem akart rajta kicsit sem változtatni.

    Nekem Csaba sem a kedvencem, akár meg is undorodhat emiatt tőlem, de ha rajtam múlik sajnos be se került volna. Több napig mérgelődtem, amiért nem a Nádor Dávid került be helyette.

  • 2010.12.20 11:51:29kangep

    én úgy röhögök, hogy a sok hülye bekajálja és átéli a műdrámát, pedig az is csak a műsor része.

    ha felnőtt emberek vagytok, szégyeljétek magatokat.

  • 2010.12.20 11:54:22megint

    Nikolasnak slágergyanúsabb számokat kellett volna énekelnie, meg egy kicsit visszavenni a hajlításokból, mert hosszútávon idegesítő, pedig egyébként kiváló énekes

  • 2010.12.20 11:56:40Binglof

    tris
    Nem "pont" rád gondoltam az undorodós dologgal. (Nándor Dávid nekem is az egyik kedvencem (lett) volna)
    És el kell fogadni kritikát tényleg, de a kritika is lehet ÉPÍTŐ. Nem herótozó.
    Sziróta Dzsennifer nem volt - a zsűrinek - színpadképes. A hangja pedig 9,5-es volt.
    Én egyszerűen döntöttem:
    Becsukom a szemem és amelyik hang a legjobb a fülemnek - tánc, ruha, stb. nélkül - az lett a favoritom. Hozzáteszem, Én Earth, Wind and Fire-ön és Lzther Vandrosson "nevelkedtem. Így Nikolas nem a nulláról indult alapból nálam a zenei ízlése miatt. De ez Én vagyok. Sajnos nem sook észérvet hallottam itt másoktól. Tisztelet a kivételnek.
    Még annyit, Nikolasnak még Los angelesben is lett volna esélye a Hallelujával.

  • 2010.12.20 11:59:18avil

    Hol VAN az X-Faktor a Vastag Csabában????
    Szomorú ez így!!!!!!!

  • 2010.12.20 12:00:17LumPool

    JA,magömléses katarzisos X-dinom-dánom, minden volt. Sírtak a mű arcok, ahogy kell.

  • 2010.12.20 12:07:25tris

    Binglof

    Nikolasznak szép hangszíne van és nem hamis, így egyetértek abban, hogy lett volna esélye a nagydöntőn.
    Mondom neki csak egy picit kellett volna változtatni.
    Egyébként én is sokszor csukott szemmel hallgattam hogy más ne befolyásoljon.

    Észérvek? Hát azt ne várj - a zenét érezni kell :)

  • 2010.12.20 12:16:01csillámpóni

    Megjegyzem, én a farkamat nevezem Vastag Csabinak.

  • 2010.12.20 12:17:06tris

    Earth, Wind and Fire
    azért nem Nikolasz - ő nagyon nagyon sok szót remegve énekel, csak ezen kellene változtatnia.
    De úgy tudom van egy lemeze, úgyhogy valószínűleg már nem fog változtatni, ám biztos sokaknak tetszik.
    Nekem amennyit Caramel hajlítgat az a pont elég (bár időnként ő is sok)

  • 2010.12.20 12:28:37borivója

    az antennát kell elhajlítgatni
    az rtl hullámok felől

  • 2010.12.20 12:29:25borivója

    az antennát kell elhajlítgatni
    az rtl hullámok elől

  • 2010.12.20 12:41:43Domenico Dicanio

    Az sem normális aki egy szavazatot is küldött darabját 315 ft-ért. Ebből egyedül a rtl profitált. A sok birka meg nyomta az sms-t. Meg is érdemlitek gyökerek :)

  • 2010.12.20 12:52:58fuligdzsin

    12:16 csillámpóni
    Csak álmodj nyugodtan . :)

  • 2010.12.20 12:58:48stuki

    Nikolast 2x kirakták már párbajozni szvsz azért mert bazi unalmas tudott lenni, a hibátlan mindenével együtt.
    Azt meg ,h tegnap kevesebb voksot kapott simán befolyásolhatta a helyszíni közvetítés, ahol anyukája fülsértően törve a magyart megpróbálta bemesélni, hogy N magyar tehetségkutató megnyerésére született.Bizonyára a kis Nikot azért hurcolota végig szlovákul énekeltetve egész "Csehszlovákián" ...Nagyon unszi volt az összecsődatett "rajongókkal" egyetemben.

    A srác amúgy aranyos, jó kiállású , de számomra egyhangú teljesítményt nyújtott.
    Csabika nem érdemelte meg igazán a győzelmet , de még mindig érdekesebb , magával ragadóbb volt amit nyújtott (hullámvölgyekkel megtűzdelve) , fel felkaptam a fejem a passzív TVnézés közben a monitorról, Nikolasnál meg nem vettem észre mikor énekli az újat és mikor ismétlik az előzőeket századszor. Ez van a kettőből -nekem- a jobbik nyert, persze Wolf Kati produkciói lesöpörték a fiúkét,. vgiszont mivel én nem szavaztam a nép döntött :) .

  • 2010.12.20 13:07:12horcsi

    Gratulálok!
    Bár volt jobb énekes is, de azt kiejtették a kedves nézők?! Mindentől függetlenül a véleményem az, hogy nem biztos, hogy Vastag Csaba fogja a legtöbbre vinni az életben..., de gratulálok!

  • 2010.12.20 13:15:05csillagkutya seven

    A vidéki bejelentkezések igen csak röhejesre sikeredtek élén az értelmi fogyatékos szujóval...de a legvicesebb az volt, ahogy a galántai cigány rokonságot diszkréten nem mutatták a második bejelentkezésnél...a végeredményről annyit, hogy egyik sem jobb a másiknál, mert az énekelni tudókat már kipicsázták előtte, gondolok itt Janicsák, Wolf kettősre. Kereszte is megér egy misét, a Zewa már most csapjon le erre a sírófrászos nőre, mert remek reklámhordozó...a lényeg persze az, hogy világsztár lesz takács mikulás:)))

  • 2010.12.20 13:22:18tris

    Domenico Dicanio

    komolyan nem értem az ilyeneket mint te - szerinted olyan kurva nagy pénz 300 forint? Az első megasztároknál még nagyon sokan szavaztak és baromi jók is voltak azok a szériák.
    Amióta csak a tinilányoknak fontos ilyenek nyernek mint V.Cs vagy Király Viktor és Fekete Dávid
    én azonban örülök hogy néhányan anno nem voltak olyan kicsinyesek így lehetett valaki Oláh Ibolyából - imádom a hangját.

  • 2010.12.20 13:28:35gergomegmászó

    CSAK NEKEM tűnt fel, hogy a Csaba meglehetősen előszeretettel ölelgeti a fiúkat főleg miután nyert, de mindegyik adás végén ? Ami egyébként nem baj! ;)

    gratula neki!

  • 2010.12.20 13:35:21Mogyoró007

    [link]

  • 2010.12.20 13:46:03annyi

    Az mindent elmond, hogy ennyien tudtok vitatkozni a hülyeségeiteken. Ez a műsor sikere, nem maradt észrevétlen, hoz reklám meg SMS bevételt a csatornának. Jön a következő!

  • 2010.12.20 13:53:09Lolcs

    Szerintem a Nikolas rettentően modoros volt. Idegesített a párás teintete, hogy mindent meghajlít, hogy jól énekel, de mint egy gép. Csaba is rátesz egy lapáttal, de nála ezt csak a zakkantság részének tartom:), ami jó, ha vkiben megvan!!
    viszont a leges-égeszebb hangja Tominak volt, akkor is ha néha volt hamis picikét (ki nem itt?), a hangja a legszebb!!

  • 2010.12.20 13:53:19bruu

    A fenéba most nem tudjuk meg mennyire kopasz nyikolasz.
    Nekem az egészben az tünt fel, hogy mindegyikben világsztárokról beszéltek.
    Szerintem ezek az arcok pár év múlva nem lesznek sehol, esetleg egy két fözőműsorban bohockodós vagy NDK-s revümusorban húzzák elő őket.
    Azzel a csapással azért még várhattak volna, hogy bejelentik a csillagszületik és az Yfaktor következő évi indulását.
    Akkor bizta lesz megasztár is meg megatánc.
    Tényleg kucunak látta vki a bugyiját/huncutkáját?

  • 2010.12.20 13:53:48Desmond Cassidy

    2010.12.20 11:59:18avil
    Hol VAN az X-Faktor a Vastag Csabában????
    Szomorú ez így!!!!!!!

    - mi a tököm az az x-faktor?? :DD

    És a Megasztár győztesben amúgy hány ilyen faktor van?

  • 2010.12.20 13:54:49Lolcs

    Janicsák meg éles hangján szaggatta az idegeimet...az orrába nyomta az egészet.
    Wolf is hamis volt...

  • 2010.12.20 13:58:02tris

    annyi
    nem tudom neked mi a mentséged (már hogy olvasod) de én sajnabajna az ágyat nyomom egy hete - így van időm bőven.

  • 2010.12.20 13:58:18Erkölcstelen

    Tehetségtelen, hamis, nyálgép, számító, taktikázó, műsíró....ezek jutnak eszembe Vastagék idősebb fiáról. SZÁNALMAS!!!!!! de a legérdekesebb, hogy már szombaton azt olvastam, tényként kijelentve, hogy Vastag nyeri meg! szóval gratulálok!

  • 2010.12.20 14:01:35tris

    Lolcs

    teljesen egyetértek - (Csabát, Nikolasz, Vecát, Wolfot és Tomit illetően is.)

  • 2010.12.20 14:06:56Lolcs

    tris, örülök :)

  • 2010.12.20 15:02:05java786

    2010.12.20 08:40:49Szigliget

    Elárulom, hogy van ilyen suli. Ma már az igazgató dönt egy sávon belül, hogy mettől meddig tart a szünet.
    A dolgozatnak mi köze van a karácsonyhoz.... Lassan félévzárás van, szóval kellenek a jegyek. Amúgy meg ha egy tanár 4-5 nappal a karácsony előtt dolgozatot írat, attól se nem jó, se nem rossz ez nem mondd el róla semmi!

  • 2010.12.20 15:05:31java786

    Amúgy nem értem én ezt a nagy vitatkozást.

    1.) Tök jól szórakoztam más csatornák műsorain, vagy ha valaki nem tetszett áttekertem, szerencsére megvan a választás lehetősége.

    2.) Nem hiszem, hogy a háttérben nincsenek csalás, manipulálás, akár konkrétan az sms -ek számával vagy más módon (lásd. hogy rászálltak -sajtó, zsűri, stb. az utolsó héten Szíj Melindára, az hogy jogos volt vagy nem az más kérdés, de a lényeg, hogy miért akkor és miért ennyire látványosan...).

  • 2010.12.20 15:21:52Feribácsi

    Tényleg jó volt!A kedvencem:

    [link]

  • 2010.12.20 15:28:11mango27

    Te hülye vagy! Még holnap is lesz suli általánosban mindenhol.

  • 2010.12.20 15:32:27java786

    2010.12.20 13:28:35gergomegmászó

    Szerintem meg inkább Nikolas szereti a fiúkat...

  • 2010.12.20 15:48:45CarrieBradshaw

    banyek, ha komolyan úgy nyert volna ez a szerencsétlen vastag, hogy szarabb volt, még megérteném ezt a kirohanást ellene, de az isten szerelmére, jobb volt a párbajdalban... nico: steril, vastag: érzéseket kelt az emberben, és egy rakat műfajt kipipált, showman, tetszik a csajoknak, vagy pont ez a baj vele? savanyú a szőlő a kommentelőknek? jó pasi, jó hanggal, színpadi jelenléttel? ez már túl sok így egyszerre? nyugaton ez a belépő, b.... meg.... nico: egy jó énekes, ennyi, veca: dettó, aztán állnak egy helyben a színpadon és kornyikálnak; a szex-faktor a showbiz része: that's all, aki ezt tagadja, nem tudom, hol él...

  • 2010.12.20 16:09:51Nincs magyar a legjobb kétszáz egyetem között

    Amikor belenéztem a megaszarba, csak cigányokat láttam.

    Az x-be meg csak külföldieket.

    De biztos jó ez így.

  • 2010.12.20 16:10:40Nincs magyar a legjobb kétszáz egyetem között

    Amikor belenéztem a megaszarba, csak cigányokat láttam.

    Az x-be meg csak külföldieket.

    De biztos jó ez így.

  • 2010.12.20 16:14:29flippant

    Ez is bizonyíték arra, hogy a műsort zömében nők nézik.

  • 2010.12.20 16:34:40Sheila67

    iBKV,

    Anyukáddal személyeskedj arany virágom.Mindenkinek joga van a véleményéhez, attól még nem biztos, hogy faék, de rólad biztosan tudni, hogy nem vagy Einstein, különben nem lennél ilyen paraszt.
    Annyit helyesbítenék, hogy Keresztes szúrta el valójában mivel a Vastag Tomika miatt részrehajló volt, igaz így Nicolas is bukta a döntőt.
    Ilyen olvasatban mégiscsak miatta esett ki Veca, aki valódi tehetség.

  • 2010.12.20 16:40:18tris

    CarrieBradshaw
    felőlem te nyugodtan szeretheted- valamiért csak eljutott idáig (biztos tetszik sokaknak - ha tényleg akkor szerencsétlen meg is tud majd élni abból, hogy megnyerte)
    én csak remélem, hogy az öccse is profitálni tud majd belőle, mert ő tényleg tetszett.

    V.cs ha rajtam múlik nem jut be (meg Mariann sem) Másik két fiút vittem volna - csaba helyett Nádor Dávidot.

  • 2010.12.20 16:50:43fehérsrác

    Jézusom.

    Kb. három óránként még mindíg felnevetek...Vastag Csaba nyert.
    Ilyen is csak egy X-faktor lightban történhet meg.
    Mert Mo. csak a belépő csomagot vásárolta meg az X-faktortól, mint brandtől.
    Még egy David Hasselhof sem volt itt a nagyérdemű zsűriben, sőt még egy Dj Bobo sem lépett fel ezen a nemzetközileg ismert zenei tehetségkutatón.
    EZ PADLÓGÁZ !

  • 2010.12.20 16:54:37fehérsrác

    és...hát van az, amikor az ember valamit lát/hall a tv-ben és azt érzi, hogy ÉG valamitől, valaki mások helyett.Hát én ezt éreztem a nyertes nevét hallva.
    Nikolas, Veca, Norbi...Gyurcsány Ferencnek igaza volt: "...uwa ország.Akinek nem tetszik, el lehet innen menni."ÉS IGAAAAZ.Csak nem mint lehetőség, hanem kényszer.

  • 2010.12.20 17:01:10fehérsrác

    Ja !Hovatartozás !

    Marika Néni, igen nagyra becsült K. barátom anyukája már az összes határon túli/v. annak vélt/mondott emberről leszedte a keresztvizet, sábeszt, mindent - mármint, akik ilyen "tehetségkutatóban" szerepeltek.
    DE !
    A győztes neve hallatán nem ugrott fel síkítva, hogy HURRÁ, magyar gyerek nyert!
    Miért?
    1.Mert van füle.
    2.Mert mégsem olyan nacionalista, mint tűnik.
    ...és a legfontosabb!
    3.Túl van a klimaxon !!!

  • 2010.12.20 17:02:34fehérsrác

    Nahát-nahát, amikor ide keveredem, mindíg kissé csappan a kommentek száma.
    Fura. ;-)))

  • 2010.12.20 17:07:3829055f4c9446c51133c0029141529eb3

    ezt a buzis nézést

  • 2010.12.20 17:11:14fehérsrác

    Amúgyan gratuláció az rtl-nek, ahogyan levezényelték az egész műsort.Igazi profi munka a PROFIT érdekében.
    Az már más kérdés, hogy olyan brutál elértéktelenítést végeznek a zenével, amilyet csak tudnak.
    De hát valamit valamiért.
    Csabát én is egyre femininebbnek láttam így a vége felé.Nembaj, majd ha egyszer bevallja, a csajok majd nagyot néznek, majd megnyugodnak,hogy legalább egyszerre lehetne egy fiú és egy lány barátjuk és a pasijukat se szedné el. Na meg persze divatos és menő dolog melegekkel barátkozni.
    Amúgy meg Feró megmondta szombaton:
    "Csabi...tudsz/tudol-Baromír kedvéért/ valamit...legalább a csajok szeretnek...ez is valami" :-)

  • 2010.12.20 17:17:09fehérsrác

    Amúgyan gratuláció az rtl-nek, ahogyan levezényelték az egész műsort.Igazi profi munka a PROFIT érdekében.
    Az már más kérdés, hogy olyan brutál elértéktelenítést végeznek a zenével, amilyet csak tudnak.
    De hát valamit valamiért.
    Csabát én is egyre femininebbnek láttam így a vége felé.Nembaj, majd ha egyszer bevallja, a csajok majd nagyot néznek, majd megnyugodnak,hogy legalább egyszerre lehetne egy fiú és egy lány barátjuk és a pasijukat se szedné el. Na meg persze divatos és menő dolog melegekkel barátkozni.
    Amúgy meg Feró megmondta szombaton:
    "Csabi...tudsz/tudol-Baromír kedvéért/ valamit...legalább a csajok szeretnek...ez is valami" :-)

  • 2010.12.20 17:18:26fehérsrác

    Sírtam a röhögéstől és még fogok is.

  • 2010.12.20 17:26:08fehérsrác

    Ja !

    Ha valaki látta az idei Eurovíziós dalfesztivált, szinte pontosan ugyan ez történt.
    Mármint láttam egy izraeli gyerkőcöt egy olyan énekléssel és jó dallal, hogy gatyapupi.
    Láttam egy ukrán csajt, aki nagyon jó volt.
    Éééés ki nyert.
    Egy német tinglitangli,direkte eltúlzott brit akcentusú angollal, egy belépő szintű hanggal.
    Hallóknak érdemes megnézni a jutyubin!!!
    Ha más nem, ezt a hármat.

  • 2010.12.20 17:26:12James Pond

    Végig néztem minden adást és esküszöm nem fogok a következőből egyet sem, mert gyakorlatilag itt a marketing a lényeg, az eladható reklámidő és az hogy ki hogyan énekel teljesen másodlagos dolog. Az a fő hogy mindenki addig maradjon a képernyőn amig mennek rá a szavazatok és ez volt a lényeg. Egyébként Nicolas valóban képzettebb énekes mint Csaba, de engedtessék meg egy vélemény egyszerűen idegesítő egy idő után az a cigányos stílus ahogy előadott minden számot. A hangremegtetés és a hangsúlyok hihetetlen szar elhelyezése miatt. Nézzétek vissza és rájöttök hogy az párbaj dalt a döntöben is ezzel cseszte el. Egyébként Csabának drukkoltam lehet hogy pont ezért.

  • 2010.12.20 17:31:36fehérsrác

    James P !

    Inkább legyen valami túl modorosnak titulált, bár én azt mondom, hogy énekben ezt hívják feelingnek.Mert abból vissza lehet venni, de a Vastag tesók, hogyan szednek össze annyit ketten, hogy a "Don't let the sun go down"
    című dalt el tudják énekelni anélkül, hogy Dzsordzsi+Dzsoni ne szégyenkezzenek ezen-mások helyett.

  • 2010.12.20 17:36:37fehérsrác

    Különös hely ez MO.

    Bizonyos dolgok értékét egyszerűen itt senki nem látja(hallja), vagy nem akarja látni.
    Ahol ezt a dolgot komolyan csinálják, ott ezért riszpektelnek a szakmából.És most nem Ádok "playback" Zoltán kaliberűekre gondolok.

  • 2010.12.20 17:41:33James Pond

    Fehérsrác!
    Nem látok a dolgok mögé és nem is vagyok jól értesült mint itt néhányan, de már akkor amikor az elején Geszti kiválaszotta Dzsenifer és Katica helyett a Selypegetős Papagáj lányt és a Dorkát akkor már számomra egyértelmű volt, hogy köze nincs az énektudásnak az egész versenyhez. /bocs a papgáj lányért, de nem tudom a nevét, mert nem is érdemes megjegyezni/ Szerintem még Wolf Katinak kellett volna a 3-as döntőben lenni és akkor még azt mondtam volna hogy talán tiszta egy kicsit a műsor. Értelmetlen dolog szerintem a közönségre bízni hogy ő döntse el ki az aki valóban tud énekelni. A helyzet az hogy sokkal inkább kellene hetente váltott zsűrivel szakmailag eldönteni ezt a dolgot ha már az éneklésen van a lényeg. Az elején még én is favorizáltam KLN-t de bebizonyította, hogy ebben a versenyben ő kakukktojás és egyszerűen nevettséges volt, hogy a 3-as döntőbe tudott jutni. Még annyit, hogy éppen eleget láttunk azokból az ifjoncokból akik mindenféle előképzettség és énekhang nélkül jelentkeztek a műsorba. Valószínűleg belőlük is van több ebben az országban, csak az a baj hogy ők is szavaztak.

  • 2010.12.20 17:44:25fehérsrác

    De igaz!

    Nikolas első dala dögunalom volt.Maga a dal!!!
    Ennek az eléneklését a világon nagyon kevesen tudták volna megvalósítani ettől jobban.Geszti jól elmondta a tutit.
    A másodiknál viszont olykor-olykor felvillant bennem, hogy ez tényleg élő.Pedig az volt.
    És ez naggyon durva még akkor is, ha 3000 hangból 12 nem tökéletes.
    Belépett a tánckarba, teljes szinkronban és koreográfiában, nem csajokkal jobbra-balra lötyögve.
    Nikolasnak jobb a tánctudása, mint Csabinak és ezt is kevesen képesek észre venni.Az, hogy be van tokosodva egyenlőre, az egy múló állapot nála.

  • 2010.12.20 17:48:50fehérsrác

    James !

    Jól látod, hogy nincs annyi köze az énektudáshoz ennek a tv műsornak.
    Tipizálnak, érzelmekre vadásznak profitért.

  • 2010.12.20 17:50:06fehérsrác

    KLN-t is többre tartom, mint Csabát.

  • 2010.12.20 17:53:59Yooha

    A vastaganyuka diákjai küldték a szavazatokat ezerrel.

  • 2010.12.20 17:54:33James Pond

    Még csak annyit, hogy azt nem értettem miért nem tudtak a versenyzőknek igazán megfelelő dalokat találni. Ha itt bárki is, már pedig állítólag Malek a szakma csúcsának közelében van, egy kicsi érzékkel is figyel, hogy kinek milyen dalok állnak jól - sokkal színvonalasabb lehetett volna az egész. Hiszen a világ zenei repertoárja kimeríthetetlen. Én magam, csak saját szórakoztatásomra gitározgatok, de kapásból fel tudnék sorolni versenyzőnként egy pár dalt ami jobban illet volna a hangjukhoz. Vagy a youtube-t nem ismerik, vagy a szerzői jogok ezt is megfaragják. Talán van itt valaki aki tud erre válaszolni ?

  • 2010.12.20 17:55:53fehérsrác

    Megvan !

    A kedvenc dal eléneklése volt a második.
    Itt derült ki számomra, hogy mi az IGAZI különbség kettejük között.
    Az egyik szeret énekelni, a másik meg TUD IS !!!

  • 2010.12.20 18:01:55fehérsrác

    Igen James.

    A dalválasztás sarokpont.
    A megában pl a "fiúk" MJ. Thrillert nyomattak.
    Padlógáz volt.Négy fiúból egynek volt hangszínileg köze ehhez a dalhoz és mester meg is "dícsérte" Giorgiot, hogy ő legalább tempót énekelt.De akkor már késő volt.Már lement adásban.
    De amikor elkezdték próbálni a performancit, senki nem érezte, hogy más kell, mert rossssssz?

  • 2010.12.20 18:02:35James Pond

    Fehérsrác !
    Nem vitatkozom veled. Az elején KLN produkciói szabályosan mellbe vágtak. Azt gondoltam én is mint amit a Geszti mondott, hogy "ez az ember neked jó napot csinál ha meglátod". És ez így is volt, de a marketing hatalma elcseszte az egyéniségét és már sosem lesz olyan mint az első három alkalommal. Elveszítette az ösztönösségét az állandó igányítgatással. Azzal hogy belekényszerítették a "szerepekbe" és hogy sz@ra dalokat választottak amikhez nem volt meg a hangja. Pedig még lett volna néhány olyan amit ha rábíznak megoldotta volna. Pl egy Brian Adams, Simple Red .. stb.

  • 2010.12.20 18:08:03James Pond

    A Mega-t csak elvétve láttam, de igazából azért hagytam ki, mert szerintem 12 éves gyereklányokat nem szabad összehasonlítani az anyjukkal /lásd. Szíj Melinda/ Kell csinálni egy kölyök Mega-t és biztosan az is eladható lenne. Színvonalban is sokat esett a Mega szerintem, mert még a Tóth Verás, Karameles, Rúzsa Magdis időszakban a 12-ben szimpatikus emberek voltak. Itt viszont a felére jószerivel rá sem tudtam nézni, annyira nem voltak fotogének, hogy finom legyek.

  • 2010.12.20 18:11:16Lubega

    Kedves Gyurika vagyok!Soltész Rezső egyszerűen megöregedett!

  • 2010.12.20 18:12:49zsikka

    Csaba tegnap este egyértelmüen jobb volt..főleg a párbajdalban. Igaz Nicolas már igyekezete ott látszott..hogy szerette volna a hangremegtetést visszavenni, de az már szinte ösztönös nála..és bizony meg kellette volna fogadnia Feró tanácsát, mikor a Cserháti számnál erre felhívta a figyelmét, hogy egy kicsit kocsmajelleget öltött a dal ezáltal, és még1x is megcsinálta Nicolas Balázs Fecó számával is..Nem tudom kinek tetszett úgy, sztem a kocsmában valóban pár feles után hazafelé menet az alkeszok is elénekelik már úgy. Sokat rontott ezzel az előadásán, és hogy mindenképp "csak állj a szinpadon, Te így is világsztár vagy" altatódalokat énekeltetni vele :S s talán Nicolas ellen sokat tett a banyája,aki nagyon akarta hogy védence nyerjen, de már annyira túlimádta, túllihegte , át- és agyonbőgte a műsorokat miatta, hogy talán ettől is unszimpátiát sugárzott már Nicolasra. Míg Feró okosan tolta végig mentoráltját, s talán a duetteknál ő szakította a legnagyobbat azáltal, hogy az öccsével énekeltette Csabát.! Csaba nem a legnagyobb tehetség, nála tehetségesebb maradt kinn az x faktorból, de talán így született igazságos eredmény. A lányoknál meg valóban a tehetségek nem kerültek be a főműsorba..Gesztinek hiba volt kinn hagyni Jennit és Katicát..A csapatoknál a Non Stop énekese viszont talán ha egyedül indult volna, simán verte volna a két döntőst..:)zenei aláfestések nélkül is tökéletesen énekel..

  • 2010.12.20 20:33:15Skatulya bácsi megmondta

    Kyle Troy, vagy… Trotty…
    Áh, most is belepisáltam a puncsos tálba!

  • 2010.12.21 13:14:46cupy

    Kedves Mindenki! Kedves K.Kati,Szulák és mások!

    Úgy gondolom,hogy Vastag Csaba győzelme megérdemelt volt!!!!Ne nyerjen már mindig más országbeli,ha Magyar is ,magyar fesztiválokon! Kíváncsi lennék szlovákiába mikor nyerhetne Magyar egy ilyen versenyt!!??
    Akkor senki nem háborgott amikor Wolf K.esett ki és az a gagyi Király N. bennt maradt. Legyünk már normálisak.A magyar közönségnek magyar dalnok kell és ők döntöttek!!!
    Mindegy,hogy milyen énekesnek mi a véleménye.Karamell sem jobb, mint csaba és csabi nem rosszabb,mint bármelyik ma nagynak mondott énekesünk.MCDC sikere öröm volt??????Ő sem oda való volt akkoriban. Csaba jól énekel,igaz jobb hangúak estek ki ,akkor egyik híresség sem véleménykedett.Ők sem olyan baromi jók.

  • 2010.12.22 00:43:47boonita

    Gratulálok Csabi!

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés