Szandika szája vérzik, rózsaszín műkörme eltűnt

2011. január 20., csütörtök 22:08
Gondolom, kiharaphatta a száját, ugye a szája is másképp áll - nyilatkozta a Való Villa cicájnak kint időző faszija.

Szolárium, műköröm, plasztikai sebész, fogorvos, ezek azok, amikre kint rendszeresen szüksége volt Szandikának ahhoz, hogy megtartsa imázsát. A Villában azonban egyik sincs, Szandikának mostanra láthatóan problémái akadtak a szépségápolással.

A tegnap esti kiválasztáson Szandikának vérzett a szája, ekkor jól lehetett látni, hogy lekerültek a kezéről a már lenőtt, rózsaszín műkörmök. Azóta viselte a műkörmöket, amióta beköltözött a villába. A videókat visszanézve kiderül, hogy azon a napon, amikor a Villa Fiúi fodrászkodtak a lányokon, még fent volt a mostanában szexhiánytól szenvedő Szandika hosszú, rózsaszín műkörme.

Szandika lereszelhette a műkörmeit

Megkérdeztünk egy szakértőt, hogyan lehet leszedni az ilyen műkörmöt, lehetséges-e hogy Szandika maga szedte le, vagy kintről ment valaki a Villába, amiről a nézők nem tudnak. “Sima épített körme lehet, körömágy hosszabbítással, zselével. Ezt vissza lehet csiszolni annyira, hogy meg nem mondod, hogy az nem természetes köröm. Ha porcelán volt, azt kétlem, hogy tiszta acetonhoz jutott volna a Villában” – mondta Kerekes Andrea kéz- és lábápolási szakértő. “Ezeket egy hónap után kell tölteni, legalább 3-4 mm-es lenövése lehetett, nem nagy ügy visszacsiszolni, sima körömreszelővel naponta 5-10 perc, vagy ha egyszerre látott neki, akkor fél óra alatt visszacsiszolta” – tette hozzá. (Az alábbi videón 4:17-nél lehet jól látni a műkörmeit.)

Szandika barátja, Sanyi azt nyilatkozta a Velvetnek, előfordul, hogy Szandikán nincs műköröm. “Amikor észbe kapott és látta, hogy lenőtt a körme, elment. Olyan nem volt, hogy nem ment, de mindennap sem ment. Volt, hogy húzta, halasztotta, nem volt kedve menni, de azért odafigyelt magára. Van úgy, hogy megunja, és nincs rajta műköröm, ilyenkor mindig megdícsérem, milyen szép, milyen eredeti a körme” – mondta Sanyi, akit Szandika szájáról is kérdezte a Velvet.

"Lassan múlik Szandika szája"

A legutóbbi kiválasztás alatt Szandika végig egy zsebkendővel törölgette a száját, mert vérzett. “Azt mondta a műsorban, hogy őt néha elviszik fogszabályzóhoz, vagyis őt csak oda viszik. Gondolom, kiharaphatta a száját, ugye a szája is másképp áll, a fogazata is, nem tudom, hogy mennyit húztak most a fogszabályzóján, feszül neki gondolom. Persze az is lehet, hogy ordibálásnál, kajálásnál beleharapott, az eredeti szájnál is ráharapunk” – nyilatkozta Sanyi, Szandika barátja, és azt is hozzátette, Szandika szája olyan, ami lassan felszívódik. “Nyár végén tölttette fel a száját, elmentem vele, akkor a dokija túltöltötte szerintem. Lassan múlik is neki.”

Kommentek

  • 2011.01.20 23:06:43Andrys85

    leszarom, igazán ő is eltűnhetne az összes többivel együtt...

  • 2011.01.20 23:11:01MicRoby

    2011.01.20 22:47:45nickname error
    Nem codec az hanem javítócsomag. Lassan kint az SP1 avval még a megdobált magyar előadót is lehet fogni rajta.

    Fiónát meg tessék békénhagyni, ő legalább éjjelente szép volt. És még nappal is kellett valakinek. És az a fejelés hercire. :)

  • 2011.01.20 23:13:49kieltribi

    megneznem, kikkel háltok..
    bár inkább nem..

  • 2011.01.20 23:13:55Az Optimista Öngyilkos

    csoda, hogy a melle még nem ereszt xD

  • 2011.01.20 23:22:31Mosquito

    A Mambo night clubban egy 20-ért térdel/t bárki elött.. :D Ehe ehe..

  • 2011.01.20 23:23:07nickname error

    2011.01.20 23:11:01 MicRoby

    Hát egen !
    Sanyinak fizeti Szandika gyorshajtását. Nagy lehet ott a szerelem !

  • 2011.01.20 23:25:04nickname error

    Sanyi fizeti Szandika gyorshajtását. :-)

  • 2011.01.20 23:25:32kieltribi

    de szopkodjátok egymást fiuk..
    gyanus.

  • 2011.01.20 23:26:10balkan fanatik

    Ennyit a VV akárhányról:[link]

    értsd és mondd

  • 2011.01.20 23:29:13MicRoby

    Nyugi, csak társalgás folyik, meg a szandika szája.

  • 2011.01.20 23:29:25withana40

    Nem vagyok megelégedve ezzel a cikkel. Szandika kérme senkit sem érdekel. A Rendörség viszont elvihetné már, hiszen markecolt. Bünözök villája.

  • 2011.01.20 23:29:31nickname error

    2011.01.20 23:26:10 balkan fanatik

    Szívhez szóló dal ! :-)

  • 2011.01.20 23:30:47Fedőneve Lábos

    A púzókája már lassan kameraképesebb mint a szája :)))

  • 2011.01.20 23:32:43Orbán a szégyenünk, dölyfös, kivagyi, sumák törpe!

    Eddig itthon és a környező magyarság körében keverte a szart, most hogy Európában képbe került, ott veri a nyálát. Nagy szégyen ez az országnak, a polgároknak. Dölyfösen, kivagyian, nagyképűen mindenkire rá eröltetni a "beteg orbáni világot" az EU-ban, öntörvényűen , tévedhetetlenül, kioktatni kóstolgatni mindenkit, tahóság.
    Amihez nyúl csak a balhé, a fejetlenség, a káosz!

    Meddig tűrjük még?

  • 2011.01.20 23:37:15solo

    A Jim Carrey is azzal kezdte az aerobic-os ,,szösszenetben", hogy feszülős ciklámen,ja,nem bocs,(de matradi vagyok), szóval magenta meg lila lasztex cuccok, copf, majd a felkészülés utolsó mozzanataként ügyyesen megigazította a száját egy forró hajsütő vassal, hogy nehogy kilógjon a sorból azerobikórán..
    Pont ilyen lett.

  • 2011.01.20 23:39:48tris

    azért ne felejtsük el, hogy fiatal lányok azért teszik ezt magukkal mert mondjuk ebből akarnak élni és erre van igény.

    ez a szomorú - torz perverz férfiak határozzák meg, hogy mire van igény
    megszívnátok nagyon ha egyszer a nők mondanák azt, hogy akkor most nyomjatok homi jelenetet mert nekünk az jön be és menjetek sorba fasznagyobbításra.

    akinek nem inge ne vegye magára, az is könnyen beláthatja, hogy erre van igény.

  • 2011.01.20 23:44:26Kiskræpæk

    2011.01.20 23:32:43Orbán a szégyenünk, dölyfös, kivagyi, sumák törpe!

    egy alulbaszott picsa vagy, ezt tudjuk, valami újat esetleg, hmmm ?

    az post: "nyilatkozta a Való Villa cicájnak kint időző faszija"

    végre nem pasy, ez nagyon yo :)
    lehet, hogy műxik a Telecommunication ? :)
    csak ínyenczeknek:
    [link]

  • 2011.01.20 23:47:55nickname error

    2011.01.20 23:39:48 tris

    Ezt rosszul gondolod babám! Ha erre lenne igény,akkor nem lenne itt ennyi negatív kritika Szandikáról !
    Nem vettem magamra inget,mert pólót viselek !

  • 2011.01.20 23:49:06solo

    Valaki kva szarú teszi a dolgát,amikor piackutatást végez, ha az az eredmény jön ki neki, hogy erre van igény!
    Nem hinném, hogy a kereskedelmi tv-k kizárólag az igényeket figyelembe véve szerveznék a műsoraikat meg a ,,sztárjaikat".

  • 2011.01.20 23:51:18Kelly és a szexi dög

    Szandika...hehe - faszomöccse!

  • 2011.01.20 23:51:43tris

    az meg még szomorúbb mikor nem is azért mennek mindenféle műtétre mert pénzt keresnek vele, hanem mert olyan kisebbségi komplexusa van. Pl. Szandika se volt csúnya a plasztika előtt, ráért volna szülés után megcsináltatni a mellét akkor legalább 20 évig lett volna jó nő. Így tuti a felvarrás és a hegek örökre megmaradnak.
    Még egyik korban sem voltak ilyen válogatósak a férfiak - a mai ideált már csak több plasztikával lehet tartani.
    ilyen kis pöcs beszólásokat olvasni itt is, hogy vv zsuzsinak hogy lóg a csöcse - hát bazdmeg nem látott még nőt 25 felett- legalábbis olyat akinek van melle - mármint élőben
    :)

  • 2011.01.20 23:53:27marica

    a... attol erzi magatol szepnek hogy picsaszajat csinaltatott maganak oke de a foga undorito en belehanynek a szajaba a nonek ha talakoznek vele

  • 2011.01.20 23:55:05tris

    nickname error

    igen a szája túltöltött lett, de egyébként ő a bomba csaj, nem?
    A szájtöltés is tetszik a pasiknak, csak bizonyos határig - az övé már talán túlzás, de így nagyon pornós feje van

  • 2011.01.20 23:57:23mallac

    Rajzfilmekben van ilyen szája a halaknak.

  • 2011.01.20 23:59:48solo

    ,, ilyen válogatósak a férfiak"
    Tris,tényleg nagy a baj, ha te mindezért a férfiakat okolod!
    Én 30 felett vagyok,sok baráttal és hidd el, egy sem válogatós.(megcsinálnak bárkit:-))
    Az más kérdés,hogy kivel köti össze az ember az életét,de akkor nem valószínű,hogy a feszes mell az egyetlen szempont.(inkább az eszes fej, de ez már tényleg sokaknál hiánycikk, lásd posztunk alanyát!)

  • 2011.01.21 00:01:46Mosquito

    Bomba csaj?????????????
    Talán BAMBA!!!!!!
    Ez szép,tetszik valakinek úgy az egész????
    Blóáf!

  • 2011.01.21 00:07:00nickname error

    2011.01.20 23:55:05 tris

    "de egyébként ő a bomba csaj, nem? "...ezt inkább múlt időben fogalmaznám meg,hála a felesleges műtéteknek!

    "A szájtöltés is tetszik a pasiknak"...nekem kifejezetten visszataszajtó...

  • 2011.01.21 00:08:09kiskakas

    Ez nem lehet igaz!

    Igazából teccccikkk valakinek MűnőSzandi?

  • 2011.01.21 00:13:44tris

    solo
    valami oka csak volt, hogy itt tartunk ma. Nem tudom mi - egyszer talán újra a természetes lesz a divat.

  • 2011.01.21 00:16:48tris

    nickname error
    pedig nem különleges - ott van a voksán virág is, az is túltöltötte és mekkora sztár.

    persze a normális férfiaknak nem tetszik.

  • 2011.01.21 00:20:37nickname error

    2011.01.21 00:16:48 tris

    "persze a normális férfiaknak nem tetszik"
    Na látod,ez a kulcsszó nóóórmális !!!

  • 2011.01.21 00:22:01Goompah

    "Nyár végén tölttette fel a száját"

    WTF? Talán inkább töltette, nem?

    "de egyébként ő a bomba csaj, nem? "

    Robbanni is fog, amikor kidurran a szilikonmelle meg a -szája.

  • 2011.01.21 00:24:20tris

    :-)

  • 2011.01.21 00:26:44k13

    szutyok

  • 2011.01.21 00:28:48nickname error

    tris

    ويبين أن كنت لا الرجل العادي يستند
    هذه هي مشكلتنا الكبرى

  • 2011.01.21 00:50:38bonafide

    "2011.01.21 00:22:01Goompah

    "Nyár végén tölttette fel a száját"

    WTF? Talán inkább töltette, nem?"

    Hát nem! A tölttette a helyes!

  • 2011.01.21 01:03:59spat

    Szandika soha nem kerülhetett volna az RTL műsorának a közelébe, ha nem lett volna a sunyi szarember Stohl András kurvája. Együtt drogozhattak, meg Stohl jókat viagrázhatott mellette.

    Lehet, hogy a sunyi Stohl a viagra reklámembere, Szandika meg csak egy egyszerűen bukik a celebekre?

  • 2011.01.21 01:05:26sanyix

    @tris: nem a férfiak csinálják ezt... a nők hülyesége ez. A férfiak gyanítom 90%-nak hányingere van egy ilyen csajtól.
    Úgy kezdődött hogy pár éve jönn angelina jolie és fú de jó nő, és milyen telt ajkai vannak.
    Aztán a sok picsa rájött hogy most ő angelina jolie lesz (bár a feje közel sem hasonlít rá, tehát lehet hogy pont szarul állna az olyan száj), és gondolták ha 9x annyira hurkásra csinálják a szájukat, akkor fú de szekszik lesznek. Aztán ennek a hatása ez a förmedvény is.
    100% hogy egyik felöltött szájú picsának sem mondta egy férfi sem hogy kicsi a szájad töltsd fel. Ezek tükörbe néznek és akkor rájönnek hogy az önbecsülésüknek virsliszáj kell, mer azt hallották az szegzi.

  • 2011.01.21 01:28:39Raul Duke

    قُلْ يَا أَيُّهَا الْكَافِرُونَ
    لَا أَعْبُدُ مَا تَعْبُدُونَ
    وَلَا أَنتُمْ عَابِدُونَ مَا أَعْبُدُ

  • 2011.01.21 01:44:07potyus

    Szandika meglepően normális. Ugaz ez másra is. Szandika szerintem elbaszarintotta az orvosválasztást, mert egy normális orvos nem csinál ennyire rendellenes szájat. A száj feltöltése nem ilyen. A száj feltöltése nem kirívó, hanem érzéki. Ez orvosi műhiba, amit egy ügyes orvos elfogadtat a laikussal. Ugyanis egy ekkora frlső ajakban nincs semmi szép, csak visszataszító. Ettől még szandika értelmes és jólelkű valaki.

  • 2011.01.21 01:53:32Hableány

    Tényleg feltűnően normális.
    Egyik héten megmutatták videón a kitörését, akkor mondta, ha nem ő lenne, akkor nevetne rajta, de így szégyelli:)

  • 2011.01.21 02:14:47pástétom

    A végén még szétesik az arca, mint Michael Jackson-nak.

  • 2011.01.21 02:17:36pistola

    Sanyinak kellett volna bejutni a showba! :)

  • 2011.01.21 03:40:37Goompah

    bonafide:

    "Hát nem! A tölttette a helyes!"

    Tanulj magyar helyesírást. :)

  • 2011.01.21 04:05:20Megdobbent

    Ki-be jarnak allandoan, ez nem kerdes egyaltalan. Nemreg pl. akkor lett hirtelen megszakitva az adas, amikor az egyik balfasz nem talalt egy csomo masik balfaszt erre rakerdezett egy masiktol, es "hat fogaszatra mentek"... Ugyan mar, fos rtl.

  • 2011.01.21 04:56:38peanut

    Plasztika Szandika

  • 2011.01.21 05:53:25benetti63

    Ismerek egy jó állatorvost, Ő kezeli vidéki öreganyám disznóit is, ha gondolják, szólhatok neki és rendbe teszi Szandit is. Tényleg, most jutott eszembe: A mamáék a kandisznót Bandinak hívják. Istenem! De szép pár lenne belőlük!

  • 2011.01.21 06:48:08bandigyerek

    a férfiak válogatósak... na persze.. én még egy leánypajtásomat sem rugdaltam amiatt, hogy operáltasson genyórázó máriát magából, vagy növesszen ilyen gázpalack-testet, mint ennek az ufonautának van.. értelmes és jólelkű?????????????? értelmes embernek nem életcélja,hogy beköltözzön egy médiaketrecbe egy tucat hasonszőrű félnótással...

  • 2011.01.21 07:06:40El Argentino

    Melyik férfi akarna ilyet? :D tris te el vagy tévedve

  • 2011.01.21 07:16:22Pávor Jál

    A nők elsősorban önmaguknak akarnak megfelelni.

  • 2011.01.21 07:31:21Yooha

    A körmös részből egy szót sem értettem, de biztos igazatok van.

  • 2011.01.21 07:59:56Reed

    szarból nem lehet várat építeni....

  • 2011.01.21 08:09:23Bretschneider

    Szandika BARÁTJA Sanyi. :D Minden strici a kurvája BARTÁJA mától :D

  • 2011.01.21 08:19:51Gyuszómaci

    Ótvar!

  • 2011.01.21 08:24:55Ronnie_27

    Sajnálom azokat a férfiakat, akik azt nézik a nőkön, hogy fel van-e töltve a szájuk, lóg-e a mellük. Aki volt már szerelmes, az tudja, hogy a fontos dolgok nem ezeken múlnak. Persze a szerelemnek is feltétele valamilyen külső vonzalom, de engem a sokkal inkább elbűvöl, ha jókat tudok beszélgetni egy nővel és közben egyre közelebb érzem magam hozzá.

  • 2011.01.21 08:28:42rexter

    szornyu bazmeg az egesz!!!

  • 2011.01.21 08:32:56Pharocq Alfőmérnök

    Sanyibá! Aztat lássuk, hogy a száját túl töltik, de néha sandikának nem töltik túl a sunáját is?

  • 2011.01.21 08:34:52Megmondóember

    DRÁMA, emberek, DRÁMA!

  • 2011.01.21 08:38:01Hámozott Szőlő

    .

  • 2011.01.21 08:41:41fercsibercsi

    Szandika is elmúlhatna, Alkeszosz és Olivérkosz társaságában.

  • 2011.01.21 08:43:30Barbra Streisand

    Micsoda hír bazdmeg!!!!

  • 2011.01.21 08:50:56vakkmerő

    ennek a szellemi fogyatékos szörnynek, ha vérzik a szája, akkor nem szilikon folyik belőle?

  • 2011.01.21 08:56:40gnme

    Ilyen ronda nőt a kalendáriumba' se látni.

  • 2011.01.21 09:02:11matatom

    Ez ki ezzel a kacsa-picsa szájjal és homloklebeny szemöldökkel? Bár ha jobban meggondolom inkább nem is érdekel. Csak nehogy összefussak vele egy sötét sikátorban, mert még ijedtemben visszafejlődök tüdőshallá...

  • 2011.01.21 09:02:54Shuvoh Pedersoli

    Pfej, hogy néz ki ez a ribanc. Inkább lennék buzi, minthogy ezt sunázzam.

  • 2011.01.21 09:11:09Yooha

    Ronnie_27: Az ilyen szarrá műtött emberek nem azért trágyadombok, mert így néznek ki, hanem azért trágyadombok, AMI MIATT így néznek ki.

  • 2011.01.21 09:12:23kishusom

    Mi bajotok van ezzel a nővel? Gusztusos, ápolt, magára adó valaki. Mondjuk a dereka lehetne egy kicsit vékonyabb...:))

  • 2011.01.21 09:13:16Maláj Törpe

    pusztuljon mind, lassan, kínok közt!

  • 2011.01.21 09:17:277esbusz

    Bottal se piszkálnám, komolyan ránézek és hányingerem van. Okádék.

  • 2011.01.21 09:21:54haggyadmá

    Ez milyen lény? Emberszabásúnak tűnik, de szerintem nem egy ember nő. Talán droid.

  • 2011.01.21 09:24:53Parajpuding

    Ez a förmedvény selejtet még a szellemvasúton sem alkalmaznám. Ott ugyanis az ijesztés a cél és nem az hányás.

  • 2011.01.21 09:31:24Orbán a szégyenünk, dölyfös, kivagyi, sumák törpe!

    Fideszes politikus ajánlotta a simlis Bayert a Madách-díjra!!!
    Nógrád megyében elítélik a pofátlan kormánypárti többségű megyegyűlés döntését, mely szerint holnap Madách-díjjal tüntetik ki a "szélsőséges, megosztó" Bayer Zsoltot. A Magyar Hírlapnak és az Echo Tv-nek dolgozó újságíró elismerésének ötlete a hírek szerint a Fidesz fejéből pattant ki. Az MSZP szerint olyan emberre esett a választás, akit "nem szabadna Madáchcsal együtt említeni."

    Bayerről időközben az is kiderült: magánvádas pereinek ügyvédi költségeit Esztergom fideszes vezetésű önkormányzata fizette korábban, és lehet, hogy ez így is marad.

  • 2011.01.21 09:35:31vernarancs

    Kezd szethullani ez a takolmany?

  • 2011.01.21 09:37:42SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK! Ábrahám

    Ilyen szarok mászkálnak és csodálkoznak,hogy ilyen sok a buzi.
    Evvel az ócska szutyokkal ijesztgetni lehet.
    Így küzd az RTL a túlnépesedés ellen?

  • 2011.01.21 09:43:39Aljas Vizimalac

    Raul Duke Pontosan ahogy mondod! Ott a pont!!!

  • 2011.01.21 09:45:42Luella Menendez

    Undorító ez a nő-mondjuk amilyen virsliszája van, simán elmehetne egy lacikonyha reklámarcának...

    Sanyi meg a "barátja", csak úgy haveri alapon, aha, aha...

  • 2011.01.21 10:14:23benta

    Ez a leányka jelen állapotában simán letagadhatna egy-két évet a negyvenből.

  • 2011.01.21 10:17:26benta

    Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy de megnéznék néhány celebet smink, fenékemelő alsó,póthaj és egyebek nélkül úgy natúrban. Csak a pórnép önbecsülésének emelésére, aztán azonnal rájövök, hogy inkább mégsem. Hisz városkép is van a világon, meg amúgy is nemrég ettem.

  • 2011.01.21 10:20:27ern0

    Idén nem Bodoky fogja nyerni a díjakat, hanem ez a cikk!

  • 2011.01.21 10:22:13Leventelord

    Szerzö?Elárulod nekem hogy hogyan lehet egy ilyen szar cikket irni, ugy hogy abszolut nem értesz a témához?Szerintem inkább kösd fel magad!!!

  • 2011.01.21 10:27:26CSATÓ12

    Furcsa szépérzéke lehet annak a férfinek akinek ez az elba....tt Szandi tetszik.Kiváncsi lennék 1hónap után hogy fog
    kinézni ha nem tartják "KARBAN".Igy is elég
    undoritó.

  • 2011.01.21 10:32:46benta

    Sokszor elgondolkodtam már, hogy miért lesz mindenkinem Miss Röfi arca egy ajakfeltöltéstől? Valahogy mintha ilyenkor a szemük is beszűkülne, vagy valami ilyesmi történhet. Mindenesetre furcsa.

  • 2011.01.21 10:40:08lifelike

    borzalmas

  • 2011.01.21 10:45:24zehu

    "jan. 17-én még lehetett látni a pattanást, azonban 19-én már eltűnt, megkérdeztük szakértőnket..." kb. ennyi van a cikkben... akármennyi műanyaggal tömi ki magát az ember, attól még ember marad, és a műanyagot is pótolni kell így mint minden mást...

  • 2011.01.21 11:52:08horkinca

    "Amikor észbe kapott és látta, hogy lenőtt a körme, elment. Olyan nem volt, hogy nem ment, de mindennap sem ment."

    Mi van? Na, ezt próbáld meg rárajzolni egy időszalagra.

  • 2011.01.21 12:10:55nesze_neked

    Kb úgy néz ki, mint akinek valamilyen ételallergiája van, és feldagad a pofája amikor azt eszik. Az anyádra ütökben is így feldagad Jennifer Lopez szája :D

  • 2011.01.21 12:40:57fuck anál

    Sanyiból nyilván kiszívja a fölös fehérjét , baráti alapon persze

  • 2011.01.21 12:46:05Acapulco

    Szandika sminkkel úgy néz ki, mint Geronazzo.

    Smink nélkül pedig úgy, mint Shrek.

    A nagyim csak így hívja: " A p.csaszájú "

  • 2011.01.21 12:47:59Acapulco

    Egyébként nagyon valószínű, hogy a night clubból ismeri Stohl Bucikirályfit, hiszen Buci sokat időzött a clubban...

  • 2011.01.21 12:48:36Attilajukkaja

    Szandikat en sem becsultem sokra az elejen. Foleg, amikor a bemutatkozo vidiben azt mondta, hogy "Sanyi be van idomitva". A kinezete sohasem volt megnyero, de idovel kiderult rola, hogy ugyan egy egyszeru lelek, de egyaltalan nem buta. Nagyon is tudja, mi a dorges, tisztaban van a kepessegeivel es a hulye kirohanasai utan meglepoen normalisan ertekeli sajat magat. Ezt en sokra becsulom! Szilokonnokent vonult be a Villaba es ugyesen hozza a karakteret. Hogy "szepsegapolasra" mennyi az eselye, nem tudom,...de szerintem nem rajta mulik.
    Aki nezi a VV4-et, az ne sopankodjon felesleges aprosagokon. Fogadja el, hogy ez egy jatek, amelynek alapszabalyait az RTL szabta meg es O is iranyitja az egeszet.

  • 2011.01.21 12:50:56Upuaut

    Amikor kizárták az idegbeteg Zsuzsit, tisztára úgy vonaglott, mint egy partravetett harcsa.

  • 2011.01.21 13:16:19Semper Augustus

    le a körömtörőkkel!

  • 2011.01.22 01:38:39boonita

    Csúnya egy némber!!

  • 2011.01.23 12:27:58Monique_

    Mekkora hír!

CímkékCímkék

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés