VV Szandika a hétfő esti összefoglalóban kiborult, azóta is találgatások tárgya, mi történt valójában. Az összefoglaló szerint Szandika felrázza a kóláját a konyhában, beleiszik, aztán kimegy a házból, és snitt, Szandika egy pontra nézve üvölt, sír, alig kap levegőt - a kóla már nincs nála - , majd Olivér, Gombi, Laci és Alekosz lefogják, és betuszkolják a házba. Olivér ölben kiviszi valahová a lányt, snitt, Laci beszél a riportszobában, snitt, Éva ölelkezik kint Szandikával, snitt, Lilu szerint nem is baj, hogy Szandika “kicsit kisírta magát”. A néző joggal teszi fel a kérdést, mi van? Mitől, azaz kitől kapott sokkot a punciszájú lány, na ez itt a kérdés, ami a Velvetet is izgatja.

Jól megvágták az összefoglalót?

A hétfő esti összefoglalóból semmi nem derül ki, ezt az Indavideós kolléga is megerősítette – ő már csak tudja, mert kábé ezerszer végignézte lassítva, képkockánként, mi történhetett. Szandika kimegy kólával a kezében, előtte annyit mondott, kint alszik majd. Vágás, és azt látja a néző, hogy Szandika tombol – kóla nélkül. A videót megnézve jól látszik, hogy valakinek mondja a magáét, és Olivér pillantásából arra is lehet következtetni, hogy valami balhé volt valakivel. De kivel? Laci, Alekosz, Béci, Olivér lefogják Szandikát, Anikó, Éva, Gigi, Jerzy és Zsófi a házban vannak. Egyszer csak az egyik képkockában már benne van Béci, de nem tudni, hogy kint volt-e vagy épp akkor jött. Olivér nagyon rondán néz Bécire, majd Béci belerúg egy flakonba. Ebből bármi lehet. A Velvet megkérdezte a műsor kreatív szerkesztőjét, mi történt valójában. "Szandika a kameráknak és Gombinak kiabált a kertben. Nem minden kamera rögzül egyszerre, mire észrevettük, hogy valami van a kertben, addigra kiborult" – kommentálta a helyzetet Rubin Kristóf.

A kommentelők a láthatatlan locsoló emberre gyanakodnak

A blogokban felröppent az a hír is, hogy Szandika lerugdosta a kamerákat a hisztije közben, ezért nem lesz egész héten online közvetítés – e tézis szerint napi összefoglaló sem lenne, és nyilván nem egy kamera van a Való Világban. Ezt Dobsi Adrienn sajtós cáfolása nélkül is ki lehet találni. A kommentek közt egész érdekes összeesküvés-elméletek születtek, egyesek szerint Szandika a láthatatlan locsolós emberre üvöltözött, az mondott neki valamit, amitől kiakadt. A Velvet megkérdezte Rubin Kristófot, a műsor felelős szerkesztőjét, van-e locsolóember, és ha igen, csak úgy ki-be mászkálhat-e, szóba állhat-e a játékosokkal. “Műfű van a Villában, és mínusz öt fokban le is fagyna a fű. A játékosok a Villanővérrel és velem beszélhetnek, ezen kívül különböző technikai utasításokat kapnak, ami ahhoz kell, hogy műsort tudjunk forgatni, mint például tedd fel a mikroportot Szandika. Ezen kívül nincs semmilyen ember" – mondta és hozzátette, örül annak, hogy ennyien beszélnek erről.

A ‘chicagóba' a hiszti is belefér

A vérző szájú Szandika, azaz Lőrincz Alexandra belevaló csajnak tűnik az első perctől kezdve, barátja, Kiki börtönben van, egyébként pedig az éjszakában él. Mindebből lehet arra is következtetni, hogy Szandika találkozott már mindenféle emberrel és helyzettel, és megtanulta azokat kezelni. “Amióta ismerem, már eljátszotta ezt egy párszor. Eltűnt egy macska, amit ő szeretett és kiakadt, hisztizett egy jót, kicsit odaverem magam a földhöz, ordibálok, ő ilyen. A ‘chicagóba' ez is belefér, ő mindent ki mer mondani, ki mer játszani, és érzi azt, hogy csinálhatja. Olivér kéthetente sír, mint domináns hím, Szandi összerakta ezt egy napra, kicsit látványosabban tette” – nyilatkozta a Velvetnek Szandika Sanyija, és hozzátette, szerinte egyáltalán nem foglalják le a műsorszerkesztők a játékosokat. “A villában a játékosok ki vannak pihenve, mindenki azt csinálta eddig amit akart, nincsenek elfoglalva. Ki vannak akadva, hogy nem alszanak, Szandika is, ha feladatot kap, megcsinálja. Valahogy rendezni kellene, irányítani kellene kívülről az egészet.”

Apja nem látta így kiakadni Szandikát

Szandika faszijával szemben apja még nem látta így kiborulni a lányát. “llyen mértékben nem láttam még kiakadni. Nem tudom, hogy miért. Sejtem, hogy a másik oldalon is vannak olyan emberek, akikkel élné a mindennapi dolgokat, és ezek most megszűntek. Ezzel nem tud mit kezdeni, mert ő nem tett semmit, hogy egy-egy emberrel olyan ellentét legyen, ami van. Most már két részre szakadtak" –  mondta a Velvetnek Lőrincz Sándor, Szandika apja. “Ő 10 emberrel játszik, neki nem ellensége a másik csapatból mindenki, mint amilyen szinten a Laciék be akarták állítani ezt a dolgot. Ez neki nagyon sok. Ráadásul ő nem tud színészkedni, mindent úgy él meg, ahogy az van, teljesen őszintén éli meg a dolgokat, ő nem tud taktikázni” – tette hozzá Szandika apja.

VV Szandika többször borult már ki a villában, de nem ilyen mértékben. December óta nyomon lehet követni a hangulati ingadozását. A legjobban akkor akadt ki, amikor VV Zsuzsit kizárták, mert megdobálta Olivért. A pestszentlőrinci lány akkor még rugdosott is. Üvöltözött már Anikóval, de hamar beismerte, hogy a stílusa nem volt megfelelő. Ezek a hirtelen érzések el is múlnak Szandikában, pár perc múlva megy minden a maga módján – például részegen Céltudatos Éva mellbimbóit nyalogatja. "Szandika azért érdekes ember, mert minden feszültséget kiad, pszichológiai szempontból ez sokkal jobb. Az új kihívással egyértelművé vált a szembenállás a két csapattal" – mondta a Velvetnek Rubin Kristóf, kreatív szerkesztő.

Begyógyszerezték és pszichológus figyeli?

Ön szerint mitől kapott sokkot Szandika?

Szandika vasárnap este annyira kikészült, hogy a Blikk információi szerint "kizárólag a nyugtató hatására volt képes teljesen lenyugodni". Rubin Kristóf a Velvetnek cáfolta ezt. "Olivér kivitte a kertbe Szandikát kicsit levegőzni, és ott jobban lett, összeszedte magát. A többiek is nyugtatták. Akkor nem kapott semmit, magától nyugodott le. Egyébként az orvos dönti el, kaphat-e olyan gyógyszert amit kér, vagy sem" – mondta a Való Világ kreatív szerkesztője. “Van egy klinikai pszichiáter, de nem a nap 24 órájában nézi, hogy kivel van probléma. Szandika vasárnap éjjel borult ki, a pszichiáter visszanézte velünk a felvételeket. Leszögezem, nem szabad összetéveszteni a sírógörcsöt az idegösszemolással" – tette hozzá.