VV Anikóék vadiúj műkörmöket kaptak

2011. február 3., csütörtök 15:17
VV Szandikának és VV Anikónak műkörmük nőtt egyik pillanatról a másikra, VV Évának pedig az istennek se nő le a francia manikűrje hónapok óta. Kiderült a titok, bár a nézők nem láthatták, fodrászok és manikűrösök mentek be a Villába, és szedték rendbe a játékosok külsejét.

Egyik napról a másikra hosszú, hegyes műkörmei nőttek VV Anikónak, Szandikának ugyanolyan rózsaszín, szögletes műkörmei lettek, mint amikor beköltözött, Giginek pedig strassz került a frissen festett körmére. Emellett Alekosz szinte már túlszoláriumozott arccal ment a párbajra, pedig nincs a villában szolárium, a fiúknak pedig egyáltalán nem nő a hajuk. Fodrászokról, manikűrösökről nem tudott a néző, Hajashoz sem vitték a játékosokat tollászkodni Alekosz és Zsófi párbajának környékén.

Minden bizonnyal összeesküvés-elméletekre ad okot a kérdés, mikor, hogyan kaptak új műkörmöket a Való Világ lányai, és mitől lett sárgásbarna Alekosz arca?

VV Anikó hosszú, hegyes körmökkel magyaráz

VV Anikót bár láthattuk már a Királynő című műsorban és színházban is játszott, mégis manikűrösként került be a Való Világ Villájába, ezt nem árt leszögezni mindjárt az elején. Amióta beköltözött rövid, kerek körmöket viselt, majd VV Zsófi és Alekosz párbaján hatalmas, hegyesre reszelt körmökkel szorított barátnőjéért a kanapén. Az is előfordult, hogy azon a napon, amikor Anikó nem szólalhatott meg, Bécinek kellett kifestenie a körmét. Az alábbi videóban jól látható, hogy VV Anikónak egészen rövid körmei voltak.

Szandikának megint van műkörme

Szandika műkörme pár hete eltűnt, most valami csoda folytán újból felkerültek a rózsaszín körmök a punciszájú lány kezére. A körmökön még strasszkövek is vannak, így szinte kizárt, hogy csak úgy hipp-hopp felrakták egymásnak a körmöket a 'manikűrös' VV Anikóval.

VV Évának nem nő le a franciája

Céltudatos Évának francia manikűrje van, amióta beköltözött. Céltudatos Évának van egy különleges képessége: nem nő a körme. Róla soha nem került le, se fel a műköröm, az esti összefoglalókból és a csatorna oldalán található videókból legalábbis erre lehet következtetni.

Fodrászok és manikűrösök mentek be a Villába

A Való Világ női játékosai már voltak Hajasnál, akkor a frizurájuk mellett manikűrt is kaptak, arról nem tudni, mi történt a párbaj napján, hogy Szandikának és Anikónak láthatóan műkörmük nőtt.

“Amikor az egyik csoport lovardába ment, a Villában maradókat meglátogatták a produkció fodrászai és manikűrösei. Mindenki kapott manikűrt is, Gigit kivéve a lányoknak műkörme van. A fodrászok a nappaliban mindenkinek felfrissítették a külsejét” – mondta Dobsi Adrienn a Velvet megkeresésére.

A jelenet, hogy többen bemennek a Villába, és rendbeszedik a játékosokat, kimaradt az összefoglalókból – az összeesküvés-elméleteket gyártóknak ennél több se kell, hiszen ha nem látja a néző ki megy be, joggal gondolhatja, hogy akár otthon alszik egy-egy játékos és nem a Villában. “Ha nincs benne olyan sztori vagy történés, nem kerül az összefoglalóba, a szerkesztők döntik el, mi lesz az összefoglalóban. A korábbi szériákhoz hasonlóan bizonyos időközönként fodrászok és körmösök látogatják meg a Villalakókat, ebben nincs semmi titkos. Egyébként is szigorú szabályokat kell betartani azoknak, akik bemennek a Villába, alig kommunikálhatnak a lakókkal. Ha ez nem került adásba, akkor a szerkesztők nem ítélték meghatározónak a műsor szempontjából” – tette hozzá a Való Világ 4 sajtósa.

Az is kiderült, a játékosok kérhetnek barnító krémet, ráadásul aki párbajozik, púderezik az arcát. Bár pontos választ nem kapott a Velvet, kik használnak barnító krémet a Villában, ez egy lehetséges magyarázat arra, miért lehetett Alekosz feje sárgásbarna a párbajon.

Kommentek

  • 2011.02.03 15:18:05kakaósbögre

    ahelyett hogy simán arculcsapdosták volna őket valami fagyott tőkehallal.

  • 2011.02.03 15:23:19mézescsók

    Így is kell. Műköröm nélkül nem való világ a világ! Giginek elismerésem, hogy fel meri vállalni, hogy egy mai - ráadásul mutatós - nő létezhet műköröm nélkül is.
    Egyébként nem mindenki eshetett alá a szépészeti műveleteknek. Jerzy lenőtt haja borzasztó. Alekosz viszont többé-kevésbé őrzi a színét, de a párbajra tényleg kiglancolták. Nem mintha sokat segített volna. Az állandó piálás egyfajta vöröses, vértolulásos tónust mindeg ad neki.

  • 2011.02.03 15:33:39Ökölvívó István

    Szívesen látnám vendégként még odabenn a szaporafosást is

  • 2011.02.03 15:37:50pontypofájú mókusgalamb

    anikóról mindig egy buta pincsikutya jut az eszembe. miért?

  • 2011.02.03 15:43:18Rodzservotersz

    Kibaszott érdekes hír.

  • 2011.02.03 15:44:38Ökölvívó István

    ""a szerkesztők döntik el, mi lesz az összefoglalóban""

    Köszönöm, kérem kaccsojja ki...

  • 2011.02.03 15:47:17Nina Skye

    utalom a mukormoket, sosem volt
    es azt is aki hordja, fuj

  • 2011.02.03 15:47:32HiperCeleb

    Ez a legalja!Ez egy hír! Ez a velvet ! Van ennél lejjebb?

  • 2011.02.03 15:50:43SÜN

    állandóan picsogó cigánykurva

  • 2011.02.03 15:53:41Nina Skye

    blöa

  • 2011.02.03 16:00:32Equinoxe

    Azt hiszem ezt egy Brazil proxyszerveren keresztül, szakaszosan filterelt packetekkel szarom le.

  • 2011.02.03 16:01:55csirkefejű zacskócsöcs

    hányok az ilyen műkörmös prostiktól.

  • 2011.02.03 16:05:41platoon80

    Ez a tuningolás teljesen egyértelmű volt számomra és ez folyamatosan ment is a villában, csak nem körmöztek, de a séróbáró mindig be volt lőve. De hát mit is várnánk egy olyan műsortól ami forgatókönyv alapján megy...

  • 2011.02.03 16:06:58platoon80

    Kedves hozzászóló!

    Előre szólunk, hogy a hozzászólásokat moderáljuk, az alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat sértő kommenteket előbb-utóbb töröljük, a rendszeresen ilyen hozzászólásokat írókat blogjainkból legnagyobb sajnálatunkra ki is tiltjuk. Kérjük, gondoljon erre, mielőtt elküldi hozzászólását.

    Köszönettel:
    a Velvet szerkesztősége

  • 2011.02.03 16:07:42platoon80

    nem tudom mi volt a gond a hozzászólásommal

  • 2011.02.03 16:10:35baliquez

    "Punciszájú". A jó kurva anyád, az.

  • 2011.02.03 16:14:22valakitalánvagyok

    Hogy markol így Anikó?

  • 2011.02.03 16:19:53TemplarOmega

    Megtorkoznám Anikót is...

  • 2011.02.03 16:24:55Bozghor

    kiábránditó
    anikó bnivaló
    hajra alek

  • 2011.02.03 16:25:01StZ

    Mellimplantátum beültetést nem csináltak esetleg? :)

  • 2011.02.03 16:32:15mutant

    Kár, h ehhez nem lehet hozzászólni:[link]

    Évekig a tanárom volt, csőbuzi a csóka, több diákot is bevitt már a málnásba. Természetesen fiúkákat:D Szóval ez nem csak lejáratókampány:D

  • 2011.02.03 16:36:34capa05

    Én cvsak azt nem értem, hogy a vv villa miért törvényen kívüli?
    Ha jól tudom és a híradásokból jól értesültem a lopást elzárással büntetik.
    A 3 iskolás leány a bizsu loáskor fogdába került (szerintem teljesen jogosan).
    Na akkor Olivér már 2 alkalommal loptt a társaitól.Egyszer rajtakapták (vaj) másodszor a pezsgőt. Na hol van a zéró tolerancia.Mindezt tv adásban élő egyenesben.Továbbmenve a stáb meg bűn azaz szabálysértés pártoló!(ha mégefyszer lop akkor már üzletszerűség és akkor vár vétség.

  • 2011.02.03 16:37:39capa05

    Elnézést az elütésekért!

  • 2011.02.03 16:38:36HiperCeleb

    Politikai tartalmú cikkekhez,és egyébb bűnözőkhöz,ahol minidg cigányok az elkövetők nem lehet hozzászólni.Ezek tabutémák!Cenzúráznak keményen!!!Itt is!!!

  • 2011.02.03 16:48:19HiperCeleb

    Milyen arcok lehetnek akik ezekről cikkeznek.Hogy szedik össze ezeket a fantasztikus "híreket" ? Vagy súgnak nekik, hogy ez ma szart, az fingott és erről cikkezzünk? Mennnyire szánalmas ez a velvet, a szerkesztőit meg a dunába lövetném!

  • 2011.02.03 16:49:18Arkadia

    Nem tudja valaki véletlenül a matek tanár nevét aki most tanitja ezt a szemetet???

  • 2011.02.03 16:54:46szitu

    Sajnálattal kell közölnöm hogy az egész valo világ GAGYííííí!!!!! mert aszt csinál az rtl amit csak akar és ha valami balul sül el vagy meg tudják akkor meg jön a magyarázkodás. Meg hogy ez a szabály meg az a szabály. De mindig az rtl klub szeg szabályt akkor meg miről beszélünk

  • 2011.02.03 16:55:13guzuke

    Ebből is látszik hogy micsoda irgalmatlan nagy átbaszás az egész!

  • 2011.02.03 17:08:33kubatov_kommunista

    Már úgy vártam egy ilyen hírre!
    VV Bélának kinőtt a haja VV Yoda meg fogzik.

  • 2011.02.03 17:13:59Rodzservotersz

    Ezt a ringyót úgy basznám, hogy közben ütöm-vágom azt a közönséges fejét.

  • 2011.02.03 17:30:42Erika55

    Nem lehetne beküldeni a villába a nyolcadik utast?

  • 2011.02.03 17:36:51kriszticske

    ...komolyan mondom, ide járok jókat röhögni ezeken a VV kommenteken!
    Köszi nektek! :D :D :D :D

  • 2011.02.03 17:52:04recéstalpúselyemhernyószamuráj

    bár igaz és tény, mégis milyen korrekt, hogy az "újságíró" punciszájunak nevezi a tisztelt játékost. :-))) elég lenne csak a főcím kicsivel és vastagon szedni a kommenteket. Ezért érdemes idejárni:-DDD

  • 2011.02.03 18:17:58Nándusz

    Nekem nem tűnt fel, de majd a körmükre nézek!

  • 2011.02.03 18:31:18SzemeNagy

    picuuuuur addd ide picuurt!!!! :D

  • 2011.02.03 18:34:25MMs drazsé

    nem lehetne inkább néhány harci gázt tesztelni ezeken, és megnézni, milyen hatása van?

  • 2011.02.03 18:48:55Ps briganti

    Egy kép Anikóról!:D
    [link]

  • 2011.02.03 19:01:27Tengerészlány

    --NEM VALÓ NEKEM EZ A VILÁG--

  • 2011.02.03 19:41:36surda69

    Csak én látom úgy,hogy ez a VVanikó tök ugyanolyan mint a lilu csak fekete kiadásban?
    Lehet hogy majdan a nyomdokaiba lép? mondjuk a szopikázással nem lesz gond...:)

  • 2011.02.03 20:59:27Miss.Pocok

    ezt aztán megválaszolta az RTL ,meg nem is...
    mentik a menthetetlent... magyarázzák a magyarázhatatlant...
    és csodálkoznak,amikor az ember azt mondja,hogy meg van már a forgatókönyvük...:D
    miért nem lehetett volna csak 10-15 másodpercben leadni,hogy voltak szépészek...csináltak valamit...és mentek is a csába...

  • 2011.02.05 15:24:40Dreamliner25

    ezt a barnulast en mindig eszre veszem!Ez nem ujdonsag.Par napja ment a villa en megmondtam itthon, h tuti bejarnak hozzajuk,csak sokan nem tudjak.amikor hajat vágattak stb.egybol levágos volt hogy mi a szitu.a kormok nekem is feltunnek minden, na meg a puder is.Jo emberismero vagyok.Mert szoli nincs bent nekik levágos a szituésön:P :D:D hajrá alek!védett vgagy komám :P xd

  • 2011.02.05 15:26:10Dreamliner25

    Amugy ha a parbajrol aki bent marad miert nem mehet oda rokonyokhoz?mit sugnak a fulebe?fodrasz,stb nem sug?lovardaba nem sugtak????kamerasok,soforok,mikrofon tartok,k anyja??? Ott is bejuthat olyan dolog fülbe némeiknek, h a kinti tobb ezer ember kire szavaz, kit szeret stb.Szalanom, h eva-t azert megbuntették mert adott egy csokot a faszijának!gyökérklub pff :@

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés