KI a legjobb csaj Majka felhozatalából?

2011. február 5., szombat 19:01

Összeszedtük, hogy az elmúlt 10 év alatt kikkel kavart Majka, ön pedig eldöntheti, melyik csajt vinné haza legszívesebben. Csak, akikről beszámolt a Velvet és a bulvársajtó, kilencen vannak. Öt pontot kapjon a legjobb, egyet pedig az, aki még zacskóval a fején se kéne.

1. Fresh Andi

Alig szabadult a Való Világ fogságából, máris Villányi Andrea, alias Fresh Andi ágyában kötött ki Majka. Három hónap után összeköltöztek, de kapcsolatuk nem tartott sokáig, mindössze egy évig bírták egymás mellett. Ebben az időben született meg a rapper Tündi Bündi című száma, amit a Fresh-lányhoz írt, és amiből némiképp arra is lehet következtetni, miért volt tiszavirág életű szerelmük: „De jobban szeretem, ha egy nő befogja. És tudja hol a helye, és tudja mi van vele, És nem hív fel percenként, hogy mi van veled?" - szól a dal.

BBF 6664
Fresh Andi

2. Kiss Ramóna

Fresh Andi után a Barátok közt Szentmihályi Zsófija, Kiss Ramóna következett. A pár sokáig tagadta, hogy több lenne köztük, mint szimpla barátság, végül, amikor kapcsolatuk valóban komolyabbra fordult, elismerték a viszonyt. Ennek a kapcsolatnak Spitz Tünde vetett véget, Kissnek ugyanis a bulvárlapokból kellett megtudnia, hogy az aktmodell mikor, hányszor és hogyan elégítette ki Majkát. Ekkor 2004-et írtunk.

01-kissramona
Kiss Ramóna

3. Spitz Tünde

Spitz Tünde 2005 januárjában pakolt ki a sajtónak arról, hogy már hosszabb ideje a rapper szeretője. Majka mindent tagadott, állítása szerint mindössze egyszer találkozott az aktmodellel, akivel egy házban laktak. Ugyan bizonyítéka Spitznek sem volt a szexuális kapcsolatra, Kiss Ramóna hite megingott Majorosban, és az eset után pár héttel elhagyta.

Spitz03
Spitz Tünde a 2002-es FHM-ben

4. Debreczeni Zita

A Bajkeverőkből és a Kísértésből megismert Debreczeni Zita nem cicózott túl sokat, pár hét együttjárás után beköltözött az egyszervolt ózdi focistához. Bár a modell a kapcsolat előtt nem a házitündérségéről volt híres, Majka mellett megtanult főzni, mosni, takarítani. Debreczeni ráadásul annyira elbízta magát, hogy képes volt a rapper nevének kezdőbetűjét a tarkójára tetováltatni, amit végül, a szakításuk után lézerrel szedetett le.

22-debreczenizita
Debreczeni Zita

5. Molnár Anikó

Pontosan nem lehet tudni, mikor jött a képbe az egykori Nagy Ő, mindenesetre 2009-ben ez a viszony is lelepleződött. Majka nem tagadta a numerát, mint mondta, nagyon szerelmes volt Molnár Anikóba, de túl bonyolult volt a helyzet, nem tudta kivárni, míg a lúzerkirálynő kiesik a Való Világ második szériájából.

03-molnaraniko
Molnár Anikó

6. Zana Katica

Cirka három évig tartott Zana Katica és Majka kapcsolata, de már a Mr. és Mrs. adásaiban is le lehetett vágni, hogy valami nincs rendben köztük. Bár Majoros hangoztatta, hogy ha egyszer megházasodik, akkor biztosan a modellt veszi feleségül, a vetélkedő egyik kérdéséből fakadóan Majoros Péter egyértelművé tette mindenki számára, hogy a lány jobban szereti őt, mint fordítva. A műsor után nem sokkal szét is mentek.

zana katica
Zana Katica (Kép: zanakatalin.gportal.hu)

7. Mandy Bright

A következő áldozat Kóti Mónika volt, akit a pornófogyasztók Mandy Bright-ként ismerhetnek a felnőtt filmekből. Bár Majka nagyon szerette volna, ha ez a kapcsolat nem lát napvilágot, félreérthetetlen helyzetben látták őket egy szállodában. A közel 230 filmet jegyző Bright  akkor a Velvetnek elmondta, hogy „ismerkednek” a rapperrel, de úgy tűnik, nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt eltervezték.

mandyb6
Mandy Bright

8. Takács Adrienn

A tizenkilenc éves lányt Majoros az Édesnégyesnek köszönheti, ahol egyébként a pletykák szerint az Ezek megőrültek műsorvezetője három lányt is meghúzott a négyből. A műsor után a Velvet felkereste a győztes lányt, aki bevallotta, hetek óta nem tudja elérni nyereményét, nem tartják a kapcsolatot.

SCS 8510
Takács Adrienn

9. Dundika

Miután megunta férjét, Majkára vetette ki hálóját Szentiványi Hajnalka. A modellt és a rappert legelőször a reptéren látták együtt, bizonyításképp lesifotó is készült, ettől függetlenül hónapokig tagadták a szerelmi viszont. A napokban viszont ismét lebuktak, egy újságíró lepte meg őket a Ferihegyen. A hírek szerint kapcsolatuk már az Ezek megőrültek forgatásán elkezdődött, Fresh Andi mindehhez pedig csak annyit fűzött hozzá: „Dundika nem tett rossz lóra, reméljük, csak 398 lánnyal fogja megcsalni Peti".

07-dundika
Dundika

Kommentek

  • 2011.02.05 20:40:31papamamakislany

    Dr.Körömlakk! tapasztalatból mondom,hogy a gyerekek állatira utálják az ősők ókori magánéletét , jó ha az ember addig eljut hogy mutogat magáról ifjukori fényképet aha választ kap és gyors fényképdobálást ,qrvára nem érdekli őket hogy te milyen szép és fiatal voltál... D) más kor más izlések és ez igy lesz 2o év mulva is, ami most divatos ,nekik már nevetséges és ókori lesz. A mai nők képei akkor már nevetségesek lesznek mert érdekes minden kornak megvan a maga fényképezési módja és ez valahogy mindig kijön.

  • 2011.02.05 20:40:47Színes Géza

    Szutyok egy csapat.
    Ez a Spitz nem férfi?

  • 2011.02.05 20:43:18Dr. Körömlakk ®

    2011.02.05 20:40:31papamamakislany

    úgyvan. viszont mikor az öreg dicsekszik a bigékkel, rohadtul nem érdekli a kisonokák nyihogása, elég az, hogy neki kurva jó érzés, hogy anno meghúzta az összes fennhéjázó kurvát, aztán elvette a nagymamát... :)

  • 2011.02.05 20:46:38giantoctopus

    majka egy szardarab a transzvesztita spitz jo volt neki szaros farkat szopni

  • 2011.02.05 20:47:28papamamakislany

    Dr Körömlakk! DDDDDDDDDD

  • 2011.02.05 20:52:03homér

    brutál hogy zuhan a szinvonal :)

    az első kettő még elmegy, de ami utána jön....

  • 2011.02.05 20:59:22fitch

    Jól tette az ózdi cigány, hogy kardélre hányta a sok ribancot!
    ...és még hányan maradtak ki a cikkből?:)

    Kiss Ramóna kitűnik nekem a sorból, de mindegy...

    Majka, mikor tanulsz meg már pókerezni?:)))

  • 2011.02.05 21:00:32Fot L' Mondó

    Nemcsak buta ribancok, hanem vakok is? Ez a majoros egy köcsög piréz!!!!! Milyen nő már az, amelyik egy piréz bránerével akar "foglalkozni"?

  • 2011.02.05 21:00:41Dr. Körömlakk ®

    2011.02.05 20:59:22fitch

    :DDD

    hát nem ezt mondom én is??? :)

  • 2011.02.05 21:20:22kisvöcsök

    Hajrá Majka!Dundika aranyos kis nő
    Legyetek boldogok!

  • 2011.02.05 21:20:29senkisehá

    Jááááj gyerekek. Ezek a nők hangoztatják össze-vissza szerte-széjjel amikor nincs senkijük, hogy szinglik.
    Azok is maradnak, mert a szingli=baszni jó, de örökre nem kell.
    Jól teszi, hogy megszúrja őket! És jól is bán a helyzettel, helyén kezeli a dolgokat

  • 2011.02.05 21:42:31nyekk

    Kiss Ramónát kivéve (akit magam is szívesen megrépáznék - persze minden kötelezettség nélkül) rettenetes ocsmány egy tyúkudvar.
    Ha ezek mondjuk baromfigondozók, markotányosnők, vagy wc-s nénik lennének, akkor azt mondanám, hogy egész csinosak (persze azért nem mind). Na de celebnek?! Hát bocsánatot kérek...

  • 2011.02.05 21:42:55blackbarika

    Soha nem értettem mit esznek ennyien ezen a szerencsétlenen.

  • 2011.02.05 21:45:49ColT

    Egyik nagyobb ribanc, mint a másik. Zsák a foltját, b+, ekkora tirpáknak amúgy hogyhogy bármilyen nő lefexik?

  • 2011.02.05 21:46:58ColT

    @ nyekk : Pedig igazad van, normális nőnek nagy része OK lenne, ha normális lenne, a celebek viszont nálam azoknál lejjebb vannak, akárhogy is néznek ki.

  • 2011.02.05 21:49:29Kelly és a szexi dög

    Majka nagy király - szerencsére minden nő ribanc!

  • 2011.02.05 21:50:49sunázósün

    Van néhány elfuserált munkadarab köztük.

  • 2011.02.05 21:51:09Domenico Dicanio

    Azért érdemes megnézni a felsorort hölgyek értelmi színvonalát. Barátokközt Zsófi durván kilóg pozití irányban. Nem is értem hogy jöhetett össze borsod megye eme egyszer teremtményével...

  • 2011.02.05 21:51:46Csekov

    Micsoda kép lett betéve erről a Mandy Bright-ról... :DDD ÁÁÁÁ....

    Kb. 3 havonta van egy-egy vicces momentum a velveten..

  • 2011.02.05 21:51:54Animacs (a Tyne folyó déli partja)

    szerintem is egyik rondább, mint a másik, kivéve Kiss Ramónát. még a Debreczeni Zitára azt mondom, hogy ok, meg arra a Katira is, de elég hülye pofát vág mindkettő a képen.
    amin én nem tudom túltenni magam, hogy ezt a Molnár Anikót valaki szépnek látja....bűnronda.

  • 2011.02.05 21:53:21kakaósbögre

    egyértelműen a mónárancsa.vita lezárva.

  • 2011.02.05 22:00:04Balt

    Komolyan mondom, nem értem, hogy kezdhetnek ezzel a sültparaszttal értelmesnek látszó nők... őőő, ha van ilyen közöttük. Vagy...?

  • 2011.02.05 22:00:35Nézőke

    Maya Gold nem számít? vagy az külön dosszié? :D

  • 2011.02.05 22:01:16nyekk

    Na kislányok! Ugye megmondtam, hogy ne szopjatok le minden arra vetődő (gazdag, vagy befolyásos) f.szt, mert olyan csúnyán kinyúlik a ti szátok is, mint Mandy Bright-nak.
    (Fúúú! Milyen lehet ez alul?)

  • 2011.02.05 22:02:14Nézőke

    Maya Gold nem számít? vagy az külön dosszié? :D

  • 2011.02.05 22:02:26Balt

    Igen, talán Kiss Ramóna, ráadásul őt is csalta ezek szerint... (Akkor mégis visszajutottunk az "értelmes nő" problémára.)

  • 2011.02.05 22:04:02lutria

    Most,hogy így össze lett számolva hány partnere volt,minimum egálban van(vagy vezet)a Molnár Anikóval összehasonlítva,mégis Anikót kurvázzák,őt meg macsónak tartják.

    Az Anikó könyvében az volt hogy a VV1 után ismerkedtek össze,annyira,hogy a Majka nem is akarta megengedni neki hogy bemenjen a VV2-be.
    Persze bement és amikor a Majka vendégként bent aludt párszor a villában a stáb utasítására titkolniuk kellett a kapcsolatukat.

  • 2011.02.05 22:04:5882zyklon

    és ez ki a faszt érdekel bazmeg?rohadjanak meg majkástól eggyutt.ki a faszom az a majka egyáltalán?elegem van ezekbol a faszom szokevényekbol...

  • 2011.02.05 22:13:24queensryche

    A heteskét miért étkezés közben fotózták. Vagy az nem az xxl-es gumicukor?

  • 2011.02.05 22:16:36brand_boy

    Én ismerek olyan embert,aki egy hétvége alatt megcsinál ennyi nőt. Tíz év alatt nem is olyan extra mennyiség ez. Az meg, hogy a cölöpök közül válogat,hát istenem, Marinénit mégsem dughatja meg, illetve igen,de annak nincs hírértéke. Bár ennek se sok !

  • 2011.02.05 22:27:01pütyüke

    jaj jaj mit beszéltek ezek nem kurvák, csak jószívű lányok. Aki pinát vagy szopást kér tőlük mindenkinek teljesítik a kérését mert "jó szívűek" Csak még a Gregor ribi hiányzik a repertoárból de az is meg lesz biztos. Majka meg se nem szép, se nem jó csak egy hím aki a faj fenntartás elméletét gyakorlatba át viszi.

  • 2011.02.05 22:31:04Raoul Duke01

    Itt egy kis Mandy Bright
    [link]

  • 2011.02.05 22:59:24Acapulco

    Dundika, képes voltál lecserélni erre a FAPADOS Majomkára a férjed?

    Te tiszta hülye vagy! A c.gánysorból a férjed emelt ki, na majd Majomka kidob és mehetsz vissza oda, ahonnan indultál.

    Ráadásul beálltál Majomka pornósokból, ribikből és megélhetési celebekből álló listájára!??

    Hiába, a buta nők folyamatosan maguk alatt vágják a fát....

  • 2011.02.05 23:02:06Vak

    Ezek nem profi luvnyák, hanem megélhetési kurvák.
    egy vacsoráért már cidáznak is mint a torkos borz.
    A majom is csak egy a sok közül.

  • 2011.02.05 23:03:16Acapulco

    Ez egy szégyenlista.

    Most aztán ég a fejük a fent említett nagyságosasszonyoknak.

  • 2011.02.05 23:05:43Acapulco

    Kiss Ramóna mentségére legyen mondva, hogy ő még nagyon fiatal volt és naiv, amikor szerelembe esett az emberszabásúval.

    De a többi díszpintyet hagyjuk..

  • 2011.02.05 23:08:47Megköszönöd az italt,hazamész, kivered

    Ez a Mandy Bright tuti tobb f@szt fogott mint kilincset. Mekkora egy okadek pofaja van.. Ezt nem hogy zacskoval a fejen se, de meg zacskoval a fejen se foghatna meg a pocsom.

  • 2011.02.05 23:24:31andd

    amúgy nem értem, hogy mi a bánatot láttak ezek a nők ebben az ózdi koszos cigánygyerekben?

  • 2011.02.05 23:27:17Csekov

    Nem tudok betelni a 7es k

  • 2011.02.05 23:27:51Csekov

    - éppel. :DD A mosolygós meg komolyarcú kislányok között egy ilyen... óriási.

  • 2011.02.05 23:34:42Dundus

    Zituska a legkobb bőr!
    Mandy "Qrva kancsal" Bright meg beszarás! Fuvola közben nem tudod, hogy téged néz vagy a tv-t... :-)

  • 2011.02.06 00:13:34tintamin

    Majka faszagyerek.
    Egészséges önkritika, önbizalom, nincs elröpülve, mint a többi sztárocska, lehet nemszeretni, de önerőből lett (és maradt!) az, ami. Ő az egyetlen, aki nem percember lett.

    Kicsit pesszimista interjút hallottam vele a múltkor a Kossuthon, remélem, rendeződnek a dolgai, talál magának egy belevaló bringát, elveszi, és csinálnak egy rakás kölköt. Ez kéne.

  • 2011.02.06 00:19:51surda69

    ki ez a suttyó geci majka? egyszer már igazán eljöhetne győrbe,itt legyen akkora arc,mint otthon ózdon,vazze!!!!

  • 2011.02.06 00:21:09surda69

    tintamin! a dopemanről el tetszik feledkezni?????

  • 2011.02.06 00:26:58surda69

    neki köszönhet mindent!!!!!!!!!!!!!!!! a szó szoros értelmében!!!!!!!!! nélküle ugyanazt csinálná mint drága marcsink és anettünk a pénzlesőben!:)

  • 2011.02.06 00:28:59surda69

    ami mellette szól: jókor volt jó helyen. nem láttál még ilyet,vazze? én már többet is!

  • 2011.02.06 00:42:43www.konyvline.hu

    A műfütyis csaj ultragáz, de a többi rendben van.

  • 2011.02.06 02:11:30átlátó

    Én most annyit mondok, hogy a pornós dögön kívül mindet megbasztam volna és a haveroknak is szóltam volna, mert nem vagyok egy pinairígy.
    De mert én továbbfejlődtem, ezért ma már nem basznám meg őket, mert az igényeim mások lettek. De a haverjaim se, mert ők is megváltoztak. Ők se tudnának már miről beszélgetni ezekkel a nőkkel, miután lenyelették velük. Ne nekem akarjál beugatni, hogy savanyú a szőlő, mert ne nekem...jobbakat se basztunk meg.

  • 2011.02.06 02:29:10Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe

    Ramit nagyon tolnám

  • 2011.02.06 02:50:04preditor

    Na es melyik harmat huzta meg a negybol az Edesnegyesben? A szilikonos aktmodellt tuti, az escorozik Svajcban meg erre-arra, amugy Timi az igazi neve, a Zoe csak felvett nev LOL

  • 2011.02.06 04:01:32gyussző

    Igaza van minden férfi ki használná ezt a lehetőséget,ha lehetne ,de ezek az ócska hülye libáknak mind 1 ,csak ismert legyen a neve valamennyire ,hisz még pákóval is szívest örömest ágybs bújnak ,mert a kereskedelmi csatornák felkapták egyik dobja a másik kapja ők a leg hülyébbek ,

  • 2011.02.06 04:03:51gyussző

    Egy biztos Molnár Anikó nem kellene az tuti egy mű picsa

  • 2011.02.06 04:06:33gyussző

    Figyeltétek dundika ,hogy fel volt háborodva ,amikor kiderült Dubajba árulta magát pénzért .

  • 2011.02.06 05:20:23tesco

    Igaza van Majkának egyik sem való kapcsolatra,mert mindegyik sztárnak tartja magát, egyik sem szerény mindegyik celeb K....
    Le kell hengerelni minden emancipált libát, ezek mire valók,nem tudnak megfőzni egy paprikás krumplit. Nem kell velük foglalkozni és kész

  • 2011.02.06 06:29:11Otthoni krumplipucoláshoz nem veszek fel tangát!

    Milyen nő akar egy cigánnyal lefeküdni???

  • 2011.02.06 06:38:01GStarRaw

    suttyó paraszt ez a Majka, és ezek csak a hozzá passzoló nők, ennyi :)

  • 2011.02.06 07:05:06vastagarcufantomtroll

    szerintem megérdemelte mindd! ez a Majka csak nem lehet sík hülye, ha ezzel a remek teljesítménnyel még mindíg nem tűnt el...
    az ilyen egyértelműen pénzéhes, szilikon ribancokat csak csinálgatja az ember, de a Mamának nem fogja bemutatni, pénzt a kezébe nem ad, aztán amikor kezdenek hervasztóak lenni, nagy lapát érdemrend! keressen valami lúzert akit megkopaszthat!

  • 2011.02.06 07:52:11R.Ivan

    Összeterelni ezeket Ausztráliában, aztán atomot nekik.

  • 2011.02.06 08:15:451lovag

    A Fresh Andi szimpi,a Debreceni az irritáló,a Ramóna csini csak a NŐ hiányzik belőle.A többi szakadék,említésre sem méltó

  • 2011.02.06 08:17:50guzuke

    Kurva nagy hír Majoros meg a sok ribanc szerelmi élete,hogy másra ne is gondoljak!

  • 2011.02.06 08:20:43abca

    Majka az ózdi villanyszerelőből lett szupersztár? :-)
    Támogatom az "atomot nekik" programot.

  • 2011.02.06 08:23:47cenzura

    Szerintem semmi különös nincs ebben a hírben. Ezt bárki megteheti az életben csak annyi hogy mi nem vagyunk híresek,így mi nem bukunk le a világ előtt. Mert ugye bárkinek lehet sok nője csak duma és pénz kérdése.

  • 2011.02.06 08:39:22Kisama

    Hat srac tud elni meg kell hagyni. Maskerdes hogy nem cserelnek vele, de kihozta magabol amit lehetett az biztos :)
    Senkibol lett "celeb" tisztes fizetessel es egesz tisztes (hellyel-kozzel) picsakat rantott meg. Nyilvan ez volt a celja es hat el is erte, amit akart. Erre szoktak mondani, hogy ugyes.

  • 2011.02.06 09:10:48HúszTíz

    A pornóson kívül az összeset tolnám ezerrel.

  • 2011.02.06 09:11:21HúszTíz

    Valamiért nem jelenik meg a kommentem.

  • 2011.02.06 09:39:06gastro vazze

    Es Szorcsik Viki?

  • 2011.02.06 09:48:39Nevem Senki

    Majka az élet császára, ennyi.

  • 2011.02.06 10:02:08Phátyol Ferenc

    kemány, h a rüszü ramóna vezet:D

  • 2011.02.06 10:11:57tooomi

    Tudnék írni én is ezt-azt ezekről a celeb genyákról, celeb ribanckurvákról, meg Majka művész úrról, de már megtették ezt az előttem szólók:D

  • 2011.02.06 10:30:03Husi_Laci

    2011.02.05 22:16:36brand_boy
    Én ismerek olyan embert,aki egy hétvége alatt megcsinál ennyi nőt.


    - 9 csajt? a begyógyszerezés és a pállott likú fogatlan mamók, vidéki cigánykurvák nem számítanak! :D azt ne is részletezzük hogy gyorstüzelő töketlen majom lehet a srác az igénytelenség mellett :)

  • 2011.02.06 10:37:48papamamakislany

    most olvastam a fejes blogot nagyon találó az egykor hiányzófogu szerencsétlen ózdi suttyóról és a pár év még a blikk szerkesztőségben egy szál bugyiban fetrengő asztalon táncikáló dundikából milllen nagy stáááár lett.
    Igy fejezi be.... ilyen amikor a sajtó munkatársainak a fagyi visszanyal...

    Egyszerü nem kell irni róluk és már nem lesznek "hiresek"

  • 2011.02.06 11:23:41joxer

    ez aztán portfolio :)

  • 2011.02.06 12:16:33mihalytoth

    Nekem alkalmam van látni Dundikát és Majkát hetente egyszer-kétszer a fitness teremben. Bár nem kedvelem a teljesítmény nélküli celebséget ("Ó, ő az a srác, aki LÉLEGZETT a villában? Tyű, micsoda pasi..."), de speciel normálisak itt közöttünk. Dundika sem játssza meg magát - nyilván sokan fordulnak arra amerre totyog a sportmedence mellett, de nem játszik rá. 1szómint100, a celeb is ember (ha épp nincs jelen a sajtó).

  • 2011.02.06 12:39:14Marco Soprano

    Nem rossz egy funkcionalis analfabetatol,aki meg egy jogositvanyt sem kepes megszerezni. Irigyelni kellene? Nem hiszem. A szurkeallomanyom negyedet sem adnam cserebe ezekert a nokert. Egyebkent egy nyari szombat este ilyen nokbol kb 1000 van csak a Liszt Ferenc teren.

  • 2011.02.06 12:52:05Upuaut

    Majka izlésével vannak bizonyos gondok. De igaza van. Ezek a celebnők azt érdemlik, hogy dugás után dobják őket, és bekerüljenek a nyilvános trófeakönyvbe.

  • 2011.02.06 13:32:26Parajpuding

    Büdös lábra használt zoknikat. Ez aztán a színvonal.

  • 2011.02.06 13:52:47Acapulco

    Ezen nők "munkássága" és életútja magáért beszél...

    Debreceni Pitcha még lopni is képes volt:

    a szolnoki Skálában dolgozott eladóként és meglopta a főnökét: elvitte a függönyöket és a karnisokat. :DDDDDD

  • 2011.02.06 14:04:17Kult

    [link]

    Spitz Tünde...

  • 2011.02.06 14:15:01BlackBandika

    Ezt a felhozatalt...

    Mondjuk Kiss Ramóna is csak egy nulla kis fruska, csak a sok BarátokKözt buzinak jön be. Nem érem fel ésszel, mi a sz@rt lehet enni azon a műsoron....

  • 2011.02.06 14:35:32Murderface

    "Milyen nő akar egy cigánnyal lefeküdni???"
    A legtöbb.

  • 2011.02.06 14:50:44kopp

    nyugi srácok, ezeknek a csajoknak a többségénel majka 1 volt az 1000ből! :) nem 1 nagy dicsőség...! :):):)

  • 2011.02.06 15:23:37pinky, the brain

    2011.02.06 14:35:32Murderface
    Gondolom, mivel cigány vagy azért hiszed te ezt...
    de ki kell ábrándítsalak... a nők maximum egy négerről álmodoznak...
    te meg csak egy csóró réti nigger vagy... (nem összetévesztendő a kettő)

  • 2011.02.06 16:17:20fehéregér

    pinky, the brain - rasszista seggfej, menj a kurucra kommentelni. Csóró réti nigger? Hű, de szellemes bassz...és te mi vagy, nagypályás szarkupac?

  • 2011.02.06 16:28:51kakaósbögre

    2011.02.06 16:17:20fehéregér
    te egy szimpla cigány.ezzel mindenki tisztában van.

  • 2011.02.06 16:44:47CSATÓ12

    FEHÉREGÉR!!!
    Ne kapd fel a bokszot,IGAZUK van.Na persze a
    csajszikra is ugyan az igaz.Azok akik az érvé-
    nyesülés reményében teszi még érthető.De EZEK
    AMOLYAN ÓCSKA K......K.

  • 2011.02.06 16:55:50sl30

    Ózdi cigógyerekként a kutyának sem kellet, aztán jött egy kis tévéképernyő szereplés, majd egy 20 milliós pókernyeremény és az összes singli celebkurva hirtelen szerelembe esett vele... ÉÉÉrdeeekes... Pénz beszél.

  • 2011.02.06 16:59:38aljaskuszobab

    murderface: hozzádd á számurójjj kárdot tásó, vágjad kettibe a rássszistót a devla egye ki!

  • 2011.02.06 17:19:56tekilaszánrájsz

    Ennek a kreténnek soha nem lesz egyértelmes nője. Egy értelmes nőnek ugyanis vannak elvárásai, igényei. Ez egy rakás ostoba, pénzéhes, agyhalott ribanc. D.Zita jelenlegi pasijába (Kedves Ferenc) szerintetek szerelmes? A pasi ronda mint a görény, egy alkoholista állat, viszont Magyarország 27. leggazdagabb embere....

  • 2011.02.06 18:29:35Moka_Miki

    Sokan kritizáltátok a pornós Mandy-t, igen ez a kép rossz, de nézzétek meg a videót, amit Raoul tegnap este belinkielt, azon sztem egész jó a csaj. Ezekre az átlagokra nem lehetnek büszkék a lányok...

  • 2011.02.06 18:55:33Husi_Laci

    2011.02.06 14:35:32Murderface

    :D varjút akarnak főzni és vágynak a prostitúcóra? a koszos túrósra? valóban, fogyatékos nők vágyhatnak rátok. sajnálhatod, mer lehet hogy minden nő kurva de hogy nem kurva hülye mind az is bittos :D

  • 2011.02.06 19:05:51zoli bp

    Ramóna a legjobb, ő kapott is 5 pontot, de azért a többi sem rossz sőt.

  • 2011.02.06 19:10:04Nabalox

    Ezek jó nők? :D Na neeee. Utcán szebbek vannak, ja és nem kurvák. Egyedül a Debreceni Zita szép, de az is tudjuk jól, hogy c-gány, mint itt a legtöbb felsorolt.....

  • 2011.02.06 19:12:42TUMBLE SNAPPER

    Mandy Bright???

    Akkor inkább Rita Faltoyano!

  • 2011.02.06 19:47:06Dr. Cuddy

    én azt nem értem mit esznek ezen a majkán? buta, csúnya ember.

  • 2011.02.06 20:12:18majkácska

    Ki a faszom az a majka?
    Úgy hallottam, hogy nincs is pöcse.
    Meg kellene kérdezni ezeket a kurvenyákokat, hogy milyen volt kajkával.
    HI!

  • 2011.02.07 16:47:05csámpika

    Kedves Barátaim!
    Szerintem ezek a nők inkább férfiakra hasonlítanak. Olyan férfias feje van mindnek...

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés