horoszkóp

Fényt kaptak a Való Világ vetkőző női

2011.02.21. 19:10
Szandikának valami történt a fejével, a csatorna oldalán megjelent képeket nézve ő az első, akin az ember tekintete megakad. A napokban tette fel a csatorna a kérdést, melyik valóságshow-ban szereplő nő legyen a CKM címlaplánya, a szavazáshoz pedig meg lehet tekinteni a késznek tűnő képeket. Ön kit nézne szívesen az újságosstandokon?

Szandikának megnyúlt az arca

Az Alekoszt a takaró alatt simogató punciszájú lány arca hosszában kicsit eltorzul a kész képen, a szeme alatt lévő részt teljesen eltűnt. A tetoválása színesebb az egyébként halványbarnéhzo képest.

vv1

Gigi szemébe valami belement

VV Gigi a fotózás közben kicsit összehúzta a szemét, talán ilyen, amikor erotikusan néz, nem tudni. Mindenesetre a kész képen az egyik szeme furcsán áll, majdnem annyira, mint a bokája, amihez viszont nem nyúltak a fotosoplovagok.
  

vv2

Anikó fényt kapott

Anikó fényt kapott, a kész képet elnézve sokkal fehérebb és fényesebb a teste mint az eredeti képen.

vv3

Évának túl hosszú a karja

Kipróbáltuk ezt a pózt, letérdeltünk többen is, és leejtettük a vállunkat, és mégsem lett olyan hosszú a karunk, mint Kócbaba Évának. Ő is kapott egy kis fényt az alakjára, és eltűntek a szeme alatti karikák. Pantl Péter a Velvetnek megerősítette, hogy bőrretust kaptak a Villa lányai.

vv4

“Sokat számít a világítás és a smink. Ahogy mi sminkeltük őket, az egészen más, mint amit maguknak készítetettek korábban. Szandika szájához sem nyúltunk, és nem lett vékonyabb senki sem. Bőrretus, világítás és profi smink, mindössze ennyi a titka a szép képeknek. Másra nem is volt időnk, hiszen a négy fotót mindössze 3 órán át retusáltuk, hogy minél hamarabb elindulhasson a szavazás a ckm honlapján” – nyilatkozta a Velvetnek Pantl Péter, a CKM főszerkesztője.

Ön kinek a képét tenné ki a falára?

  • 18036
    VV Anikó
  • 3937
    VV Gigi
  • 3155
    VV Éva
  • 1876
    VV Szandika

Ön kit nézne szívesen az újságosstandoknál? VV Gigit? VV Évát? A punciszájú Szandikát? Vagy Anikót? Szavazzon!