A villa törtetője 51 százalékkal nyert Gigi ellen, aki a műsor alatt rendesen kiosztotta ellenfelét. A testvérpáros lány tagja szerint Éva csak akkor önmaga, ha részeg, sőt, erkölcstelen is. Utóbbi kifejezés miatt a közönség röhögött, hiszen már mindenki látta Gigi leszbi-erotikus fétisvideóját.

Minimális különbséggel, 49-51 százalékos arányban a Való Világ törtetője, Éva nyerte meg a párbajt Gigi ellen a rendhagyó módon vasárnap este tartott élő adásban. A műsor hangulatáról a két játékos mellett elsősorban a közönség soraiban ülő Olivér és Szandika gondoskodott, utóbbi folyamatosan bekiabált és ugrált, többször is rendre kellett utasítani.

A mindeddig csendes Gigi az este folyamán különösen vehemens volt, viselkedése miatt még Alekosz is félredobta az előre megírt kortesbeszédet, és kitért a testvérpáros lány tagjának eddig rejtve maradt énjére. Gigi kijelentette, Éva csak akkor képes önmagát adni, ha be van rúgva. A párbaj innentől kezdve nagyon pörgött, a két lány egymás fejéhez vagdosta az elmúlt hónapok sérelmeit. Gigi szájából elhangzott az erkölcstelen kifejezés is, amit a közönség röhögve, hörögve fogadott, hiszen már az egész ország látta a leszbi-erotikus fétisvideóját.

Az eredményhirdetésnél Éva szinte sírógörcsöt kapott, már-már tartani lehetett attól, hogy a kamerák előtt kap szívrohamot. Ahogyan azt sejthettük, a törtetőt csak Alekosz fogadta kitörő örömmel, Jerzy és Béci arcára is kiült a döbbenet.