133 nap után Erőszakból Diplomázott László úgy döntött, feladja a Való Világ 4 játékot. Döntéséhez hozzátett, hogy a játék során szerdán már másodszor került kórházba. Rubin Kristóf, a műsor kreatív szerkesztője elmondta, VV Lacinak volt ideje szembenézni magával, és átértékelte az életét a Villában, ettől roppant össze.

Kétszer is kórházba került a játék során

Februárban gerincsérve miatt kellett a Villából a Szent Imre kórházba vinni VV Lászlót, akkor az orvosok azt mondták, kiújult a lumbágója, amit fájdalomcsillapítóval kezeltek. A játékot folytathatta VV László, azonban nem tehette le a harcművészeti vizsgát, amit már előre megbeszélt a műsor szerkesztőivel. Április 6-án, szerdán mellkasi problémák miatt került kórházba a hitben és becsületben bízó Lázár László, aki a Villa Dokijaként került a VV4-be. Az orvosok megállapították, nincs szervi baja, panaszai pszichés eredetűnek tűnnek. A hírnek édesanyja örült. "Amikor megtudtam, hogy minden rendben vele és az eredmények negatívok, megnyugodtam” – nyilatkozta Lázár László anyja akkor a Fókuszban.

"Fel kell adnom a játékot"

VV László ugyan visszatért a Villába, és állapota is javult, de úgy döntött, kiszáll a játékból. Csütörtök délután feladta a Való Világ 4 játékot.

"Én, Lázár László olyan helyzetbe kerültem, hogy úgy gondolom, hogy fel kell hogy adjam ezt a játékot. Orvosi segítségre van szükségem, hogy ezen a helyzetem túltegyem magam. Hogy folytassam az életem, hogy a régi, felhalmozott problémákkal meg tudjak küzdeni" – nyilatkozta a riportszobában VV László.

"Laci a mai nap folyamán feladta a játékot, mert volt ideje szembenézni magával, és az addig megszokott hétköznapi életőből kiugorva egy teljesen más környezetben átértékelte az életét, és amikor ennek a súlyával szembesült, összeroppant. A Való Világ folytatódik, Laci, ha jobban is lesz, már nem tér vissza ajátékba. Egy embert kizártunk (VV Zsuzsi), egy ember feladta, ezek eléggé megnehezítik a dolgunkat, de mindig van B terv. További részleteket most nem mondhatok" – nyilatkozta a műsor kreatív szerkesztője.

Laci idegösszeomlás-szerű állapotba került

Bár Rubin Kristóf szerint nem volt jele VV Laci összeomlásának, még januárban a játékos egyik barátja észlelte, valami nincs rendben. "Szerintem eluralkodott rajta a bezártságérzet, elege van mindenből, talán ki is akar jönni onnan" – nyialtkozta a Zsanettet többször is kísérő VV Laci egyik barátja.

"Mindenkit nagyon megviselt ez a dolog, mert hirtelen jött. Nem volt jele Laci összeomlásánának. Visszafogottabb volt az elmúlt egy hónapban és csendesebb, de ez betudható annak, hogy a bezártságot mindenki másképp kezeli. Tegnapelőtt rájött egy pánikroham, nem lehetett tudni, hogy van-e szervi baja. Szívpanaszokkal vitték a kórházba, de ma reggelre kiengedték. Folytathatta a játékot azzal a feltétellel, hogy biztosítani kell számára a nyugodt alvást, ezt elő is készítettük a nyugiszobában. Később rájött egy újabb, elég erős pánikroham, idegösszeomlás szerű állapotba került, amikor is végül feladta késő délután a játékot" – mondta Rubin Kristóf.

"A többiek tragikusan fogadták a hírt, biztosan beletelik pár napba, amíg ezt feldolgozzák. Bármennyire is versenytársak, azért emberek, senki sem arra gondolt, hogy de jó eggyel kevesebb" – tette hozzá Rubin Kristóf.