Bohóckoponya, rózsa, kereszt – csak néhány azok közül a minták közül, amelyeket magyar hírességek varrattak magukra. Találja ki, kihez tartoznak a tetoválások, egy kicsit segítünk.

Melegszik az idő, így egyre több az olyan esemény, ahol az ismert magyarok az eddiginél nagyobb testfelületeket mutatnak meg. Ezzel együtt megvillan néhány tetoválás is – felismeri, hogy kikhez tartoznak? A válaszokat a képekre kattintva, a galériában találja.

1. A televarrt alkar

Na de ki ő?

A képen látható kar tulajdonosa egyértelműen férfi. Nem lehet nehéz kitalálni, kicsoda, hiszen nemcsak jobb alkarján, hanem számos egyéb helyen is visel ábrákat, ráadásul arcra sem a kimondottan öltönyös kategória. Ráismer?

2. Nőies cirádák

És ő ki?

Az alkarvarrás női változata: az énekesnő a baljára varratott szép, cirkalmas mintát. Bőrén is látható, hogy fiatal, stílusának belövéséhez pedig segíthet, milyen egyszerű órát hord. Nemrég ünnepelte születésnapját, jelentette olvasónk.

3. Rózsa a háton

Ráismer?

Ő pedig egy másik fiatal énekesnő, aki a jól bevált minták egyikét kérte a hátára: egy cirádás szárú rózsát. Számára biztosan van valamilyen fontos jelentése. Amúgy is a testmódosítás barátja: nemrég újíttatta fel a mellét.

4. Hát, ez nagyon könnyű

Ki lehet ő?

Itt már nem is segítünk, hiszen nemcsak a tetoválások, hanem a nyak és a hát is látszik – sőt, a kikandikáló haj, a sapka és a fülbeló is nyomra vezethet. Ennek az énekesnőnek sok egyéb testrészén is akad varrat, mivel elhatározta, hogy bőrén minden fontos momentumot megörökíttet.

5. Szóvicc kategória

Kié ez a felkar?

A társaság utolsó magyar nője nem szórakozott: oldschool helyre varratott oldschool mintát. A rajz annyira jellegzetes, hogy nem is segítünk semennyit, ez a kép mindent elmond. Természetesen ő is azt nyilatkozta a rajzról, hogy számára mélyebb jelentéssel bír.

6. A végére még egy úr

Ön szerint?

Ez a tetoválás annyira diszkrét, hogy elsőre alig lehet észrevenni. A hozzá tartozó énekest lehet szeretni, lehet utálni, de ettől még megkerülhetetlenül ott van mindenhol: fiatal lányok álmaiban, falán, talán még a monitorjukon is, háttérképként. Na de ki lehet?

7. És a külföldi vendég

Ki ez a tetovált lány?

Nem hagyhattuk ki a valószínűleg az egyik legrondább tetoválást viselő külföldi celebnőt sem, akit a Marilyn Monroe minta ellenére többször is a világ legjobb nőjének választottak. Színésznő és modell, de általában nem szakmai teljesítménye miatt említik.