A valóságshow versenyzői közül minden eddiginél több játékosról derült ki valami botrányos. Többek között megtudtuk, hogy VV Jerzy melegoldalakon játszott magával a tükör előtt, villabeli szerelmét, VV Gigit bizarr fétisfilmekben lehet viszontlátni, VV Gina, a Villa Asszonya pedig hivatásos kurva volt. Önnél melyik verte ki leginkább a biztosítékot? Szavazzon!

Mint minden tisztességes reality show, a Való Világ 4 sem maradhatott botrányok nélkül. A műsorszerkesztők kivételes érzékkel választották ki a szereplőket, akik persze mindent megosztottak velük az életükről, mielőtt bekerültek a Villába. Az információk persze kiszivárogtak és címlapra kerültek, Ön pedig most megszavazhatja, melyik volt a legbotrányosabb.

VV Jerzy melegoldalakon maszturbál, VV Gigi leszbierotikus fétisfilmben szerepelt

Körülbelül egy időben robbant a Bámulatosan Jól Ápolt Jerzy és VV Gigi botránya, előbbi meleg oldalakon maszturbál egy tükörre, utóbbi pedig orosz oldalakon fellelhető bizarr gyilokpornóban látható. VV Gigi a Velvet kérdésére elmondta, ezt nem tartja komoly dolognak, bár fogalma sem volt róla, és nem is érdekelte, milyen közönségnek készültek a filmek. A filmeken egyébként senki sem rágódott volna annyit, ha VV Gigi nem papol az erkölcsről a Villában. A bent lévők mindvégig érezték, hogy VV Gigi valamiért nem őszinte – azt már csak kint tudták meg, hogy a megérzésük helyénvaló volt.

VV Gina a testéből élt

A Villa Házaspárjának nőtagja csak néhány napot töltött a Villában, férje ugyanis hamar kiesett, ő pedig úgy döntött, nem marad bent nélküle. A rövid időt persze nem arra használta fel, hogy kitálaljon arról az időszakáról, amikor hivatásos kurvaként dolgozott, de mivel még a beköltözése előtt mindent megosztott a Story magazinnal, a kurválkodása nem szólt nagyot. Távozása után sem tagadta meg a nyilatkozatokat, szívesen beszélt a prostituált korszakáról.

VV Éva azt állítja, bejött Havas Henriknek

A Kócos egy gyenge pillanatában azt nyilatkozta, járt Talmácsival és dolgozott Havas Henriknek, mert annyira sztár akart lenni. Állítása szerint Havas Henrik zaklatta, ebédelni, vacsorázni hívta, majd három hét után kirúgta. Havas Henrik cáfolta a Velvetnek VV Éva állításait.

Picúr megcsalta VV Gombit

Amíg a Villában Gombi hülyét csinált magából és részegen szívecskéket mutogatva a kamerába üvöltözte, hogy "szeretlek, Picúr", addig Picúr élvezte népszerűséget, műsorokban szerepelt, és bulizott. Aztán egyszer csak csókolózni látták egy pasival a budapesti éjszakában. Állítólag még csak részeg sem volt. Amikor Gombi kijött a Villából, megbocsátott Picúrnak, akit olyan nagyon szeret, hogy azóta már a kezét is megkérte.

 

VV Olivér, Enikő és VV Anikó háromszöge

Amennyire nem akart, annyira belefutott VV Anikó hálójába VV Olivér, hogy pontosan mi történt köztük, sosem tudjuk meg. Az biztos, hogy VV Anikó igazán komoly érzelmeket táplált Olivér iránt, aki ezt, ha tettekkel nem is, szerelmes pillantásokkal és olykor szavakkal viszonozta. VV Olivér sorsát végül Alekosz döntötte el: a szemébe mondta, hogy előbb-utóbb választania kell Enikő és VV Anikó között, majd VV Olivér magára rakatta a jeleket és azt hangoztatta, ki akar szállni. Amikor kijött a Villából, volt mit megbeszélniük Enikővel, felmerült ugyanis, hogy a lány megcsalta őt VV Anikó miatt. Akkor azt nyilatkozták, szakítottak, majd később kibékültek. Azóta is együtt vannak, és VV Olivér igyekszik elzárni magánéletüket a nyilvánosság elől.

LL Juniorral VV Anikó miatt szakított a nője

Amikor LL Junior beköltözött pár napra a Villába, átbeszélgetett egy éjszakát VV Anikóval, de ennél több nem történt közöttük. LL Junior nőjének azonban már ez sem tetszett, és szakított az énekessel. "Nem tagadom, hogy Anikó egy nagyon attraktív, csinos, vonzó nő, úgy érzem, mindketten szimpatikusak voltunk a másiknak, de csak beszélgettünk” – nyilatkozta akkor LL Junior.

 

SMS-szavazások körüli problémák

Melyik a legbotrányosabb?

VV Gigi rajongói kiakadtak, amikor kedvencük helyett VV Éva nyerte meg a párbajt. VV Gigi a Facebook-oldalán azt írta a feldühödött kommentelőknek, ha csalást gyanítanak, járjanak utána, és derítsék ki, helyes-e a megérzésük. Az április 3-i párbajt követő 24 órában 29 bejelentést kapott a médiahatóság – bár ha azt vesszük, hányan nézték a műsort, ez a szám elenyésző. A beszavazások körül is nyitva maradt pár kérdés: Stohl András előre megmondta, hogy Szandika költözik majd a Villába, Tükörimádó Gombira pedig mindössze két telefonszámról érkezett annyi szavazat, ami elég volt a bejutáshoz. És bár ez nem ellenkezik a Villa Szabályzatával, a szerkesztők úgy döntöttek, Bámulatosan Jól Ápolt Jerzyt is beküldik a Villába.