Idén tavasszal új testrészeikkel hakniznak a B kategóriás magyar hírességek: VV Rágógumi Zsófika csak úgy, keddről szerdára mellet csináltatott magának, Szandika, amint kijött a villából, megműttette az orrát, Bencsik Tamara pedig rég várt mellnagyobbítása mellett a hasáról is leszívatta a zsírt. Műtéteik távolabbi következményeiről és hirtelen jött döntéseik pszichológia hátteréről szakembereket kérdeztünk. Tehát, miért is műttetnek a celebek?

A VV4 gazdagon műtött Szandikája már szinte hazajár orvosához, versenytársa, a hamar kieső, énekesi babérokra törő VV Zsófika példátlanul lazán vette új melleit. A Megasztárból ismert, újabban aligruhás klipekkel haknizó Bencsik Tamara szintén nagyobb mellekért kereste fel orvosát, és a szilikon mellé kapott zsírleszívást is, bár azt eredetileg nem kért, de ha már felajánlották, hülye lett volna visszautasítani.

Csifó Dorina se gondolkozott valami sokat, amikor sajtónyilvános melleket kínáltak neki: az ő műtétjéről még erős idegzetűeknek ajánlott galériát is készíthettünk - tényleg csak az kattintson, aki bírja a kemény képeket és elmúlt már 18 éves!

A napokban VV Éva döntött úgy, hogy korábbi terveivel ellentétben mégis megcsináltatja a melleit, mert megereszkedtek, Kustánczi Lia explaymate pedig nemrég bemutatta a nagyérdeműnek, hogy néz ki egy 10 éves implantátum cseréje. Mivel a beavatkozásaikkal haknizó celebek könnyedén veszik a műtéteket, és mindig nagyon-nagyon elégedettek az eredménnyel, fennáll a veszélye, hogy követendő mintaként szolgálnak a nézők számára. De azért nem árt átgondolni, tényleg szükségünk van-e nagyobb mellre, vastagabb szájra.

A lehetőség csak úgy jön

„Volt egy lehetőség, aztán mondta a doktor úr, hogy holnap műt és mondtam neki, hogy jó. Ez nagyon hirtelen jött, kedden kiderült, hogy szerdán fél kettőkor műtenek” – mondta a Velvetnek VV Rágógumi Zsófika, aki nem sokkal műtétje után a fogfehérítésbe is hasonlóan meggondolatlanul vágott bele. Az anorexiagyanús Zsófi állítása szerint 16 éves kora óta akart nagyobb melleket, 280 köbcentis implantátumokat kapott, a műtétet bárki megnézheti a neten (vigyázat, megrázó képsorok!).

„Ebben biztos benne van az is, hogy excentrikus személyiség, nyitott a szereplésre, vágyik rá. Szerintem ez egyszerűen vágy a feltűnésre” – válaszolt Gazdag Enikő pszichológus a Velvet kérdésére, miszerint Zsófika végiggondolhatta-e alaposan egy nap alatt, biztos akar-e műtétet.

Amikor szakmai követelmény a plasztika

„Nem ritka, hogy valaki elégedetlen magával, de ez teljesen normális dolog. Az lenne a baj, ha az ideális énképünk és a szubjektív énképünk egybeesne: akkor azt gondolnánk, tökéletesek vagyunk, ez inkább kóros, mint az, hogy valamennyire elégedetlenek vagyunk magunkkal” – mondta el a Velvetnek Bede Zsuzsa, klinikai szakpszichológus. „Az elégedetlenség mértéke különböző, akkor van baj, ha valakinek a külseje megnehezíti a kapcsolatteremtést, ha már zavarja az egyén életét” – tette hozzá Bede, aki egyébként nem híve a plasztikának, ha a problémás testrész nem okoz pszichológiai gátlásokat.

„Vannak olyan helyzetek, amikor szükség van a plasztikára, de amikor ilyen fiatalon nincs kifejezetten extra probléma, egy olyan kicsi mell például, ami borzasztó komplexusokat ébreszt, akkor nem tartom jó ötletnek a plasztikáztatást, nem nagyon vagyok a híve” – mondta.

Ön plasztikáztatna, ha lenne rá lehetősége?

„Nőknél tipikus elégedetlenség-forrás a mell vagy az arc, ezt gyakran már fiatalon korrigáltatják. Ez az egyik típusú motiváció, a másik, ha valaki az öregedés jeleit akarja eltüntetni. A VV-sek esetében ugye öregedésről még nem lehet szó, inkább az lehet, hogy a külvilágnak akarnak megfelelni. A műmell szinte szakmai követelmény manapság azoknál, akik sokat szerepelnek. Esetükben az, hogy kamerák előtt műttetik meg magukat, nem nagy kihívás, náluk a szemérem másképp működik, a gátlásaikat nem kell levetkőzniük azzal, hogy lefilmezik a műtétjüket” – tette hozzá Bede.

Bencsik Tamara például, mint színpadi ember, amint adódott rá lehetőség, megnövelte melleit: állítása szerint az implantátumon régóta gondolkodott, alig egy hónapja pedig végre 330 köbcentisre műttethette melleit, és a hirtelen jött zsírleszívási ajánlatot is örömmel fogadta. „Felajánlotta a Révész doktor, hogy ha szeretném, akkor még esetleg valamit korrigálna rajtam. És úgy voltam vele, hogy hát tulajdonképp én mindenemmel meg voltam elégedve, kivéve a cicimet, és akkor így gondolkoztam rajta, hogy hát ugye akkor lehet már itt egy kicsit a hasamból zsírleszívni...” – mondta nevetgélve Bencsik.

A zsírszívás azonban nem a súlyfelesleg csökkentésére szolgál. "Kövér pácienseknél nehéz szemmel látható eredményt elérni. Helyi zsírlerakódások kezelésére való, tulajdonképp zsírszívással a zsírsejtek tényleges számának csökkentését végezzük el. Tény, hogy ha valaki hirtelen meghízik, a leszívott területre kevésbé rakódik zsír” – mondta el Ferenczy József plasztikai sebész.

Vagy csak figyelemre vágynak

Tehát egy-egy műtéttel nincs gond, ha a páciens éretten végiggondolja döntését, tudja, mit kér orvosától, és betartja annak utasításait. Akkor van baj, ha valaki minden problémáját a műtőben akarja kezelni.

„Vannak olyanok, akiken akármennyi műtétet végeznek, soha nem lesznek elégedettek. Emögött olyan belső elégedetlenség áll, mint a kényszeres vásárlás mögött. Szandika például szerintem nem látja reálisan magát, olyan ez, mint az anorexiásoknál. Ezt persze rá lehet fogni korábbi traumákra, szeretethiányra, lehet ilyesmiről szó. A plasztikáztatás lehet részéről egy örökös vágy a tetszésre és elfogadásra” – felelte kérdésünkre Gazdag Enikő. Szandika valóban a tipikus örök elégedetlen, aki hajlamos rákattanni a plasztikára: orrműtétje után máris egy fenékimplantáción gondolkozott.

A celebek viselkedése egyébként követendő mintaként is szolgálhat a nézők számára: jelenleg azt sugallják, gyerekjáték a plasztika, megoldás mindenre. "Lehet belőlük példakép, ha a fiatal mellett nincs valaki, aki helyreteszi benne a dolgokat, például egy szülő. Látják, hogy most ez a trendi, azt gondolják, ez kell. Ezek a műtétek ráadásul már elérhetőek, az ilyen műsorok is azt erősítik, hogy ha nem vagy elégedett magaddal, csináltasd meg. A fiatalok hajlamosak a külsőre helyezni a hangsúlyt: gyakran ez számukra a legfontosabb érték. De ha később sem találnak más értéket, abból akár tragédia is lehet. Folyamatosan öregszünk, muszáj más értéket is megismernünk, mint a szépség” – magyarázta Bede, miért lehet káros az éppen divatos szépségkultusz.

Kockázatok és mellékhatások

Egyébként, aki implantátumot kér, nem ússza meg egy műtéttel: az évek során az anyag elöregszik, időnként cserélni kell. „Az ajánlások szerint 10 év után célszerű lecserélni az implantátumot, mert ez egy mechanikai test, ami elkopik, mint minden más. Persze a beültetett implantátum élettartama az anyag minőségével párhuzamosan hosszabbodik” – mondta dr. Ferenczy József, aki szerint a fiatal kor ellenére akkor abszolút indokolt a mellnövelés, ha az emlő nem harmonikus a testalkattal.

A műtéteknek, mint minden orvosi beavatkozásnak, vannak általános kockázatai, előfordulhat fertőzés, utóvérzés. A plasztikai sebészeti beavatkozásnak speciális kockázata is van, ami a műtét típusával függ össze. Zsírszívás után a leggyakoribb probléma, hogy látható vagy tapintható finom egyenetlenségek vannak a bőr alatt: ez újabb beavatkozással javítható. A zsírszívásnak, ha megfelelő képzettséggel végzik (és mondjuk nem így), ritkán van kockázata – tudtuk meg dr. Ferenczytől. Az alakformáló műtétek esetében - ide tartoznak az orrműtétek is - a kisebb elváltozások is szembetűnőek, a műtétek 10-20%-ában válik szükségessé egy utólagos korrekció.