Hihetetlen pörgésre érkeztünk az Eiffel téren található egyik étterembe, ahol a Szépségkirálynő című műsorra gyűjtötték a versenyzőket, amit állítólag Hajdú Péter szerzett meg kemény munkával nemrég a TV2-nek. Ahogy a helyszínen megtudtuk, összesen körülbelül 2000 lány jelentkezett az idei szépségversenyre, aminek valamivel több, mint az egyharmadát, azaz nagyjából 800 lányt hívtak el a kétnapos castingra, amit vasárnap és hétfőn tartottak. A lányok csak úgy léphettek be, ha felmutatták az egyik biztonsági őrnek, hogy igenis van náluk toll. A biztonsági őr boldogan lubickolt az aktuális munkában.
Tudjátok mit?
Mintha futószalagon érkeztek volna a lányok. Az étterem mindkét ajtajánál sorban álltak, a klub részben regisztrálták őket, ahol ezért ezer forintot kellett befizetniük, jelentkezési lapot kellett kitölteniük, aztán egy elkerített apró szobában át kellett öltözniük fürdőruhába. A klub részen úgynevezett száraz próbát tartottak, aztán ott együtt fotózták is a lányokat. "Ne integessetek, a hátsó sorban se integessen senki" – utasította a csajokat az egyik szervező. "Akkor tudjátok mit, guggoljatok le. Komolyan" – magyarázta a lányoknak, akik közül néhánynak még mindig a magasban maradt a keze. "Durva, hogy ingyen hülyét lehet csinálni az emberekből" – súgta valaki a közeli pultnál.
Az étterem bár részében állították fel a kifutót, ami mellett ült a zsűri, többek között Schobert Norbi, Hajdú Péter, Kasza Tibor, Makány Márta, és a válogató vége felé megérkezett Andy Vajna, a Nemzeti Filmipar Megújításáért Felelős Kormánybiztos is.
"Nagyon jó, mint testépítő" – jellemezte az egyik indulót Kasza. "Állj meg egy picit, mosolyogjál a Norbira" – mondta megint ő, mire Schobert Norbi megjegyezte, hogy ne bántsa állandóan őt. A helyzet ugyanis az, hogy a kevésbé vonzó jelentkezőket mindig megállította Kasza Tibor egy pillanatra, és megkérte őket, hogy mosolyogjanak a fitnessgurura. "Voltak itt izmos lányok is, de nem jelöltem meg őket, tehát nem ezt nézem" – tette hozzá egyébként Schobert a Velvetnek.
A kifutóhoz egy apró résen keresztül lehetett bejutni, ami előtt Hajdú-Sarka Kata készíti fel a lányokat. "Megáll, még egyszer rámosolygott a zsűrire, tök jól csinálta" – magyarázta éppen az egyik csapatnak. "A szemben lévő kamerába kell mosolyogni. Kasza Tibi a legkritikusabb. Mindenkinek tudnia kell, hogy melyik a legelőnyösebb oldala" – tanítja ötpercben a versenyzőket. "Nem tartja ki a pózt" – szakértett bele az egyik lány. A többiek összerezzentek. A rövid folyosón Hajdú-Sarka Kata fel-alá járkált, hogy áthozza a frissen betanított lányokat a klubhelyiségből a bárhoz, ahol a kifutó van. Futtában mindig megjegyezte, hogy éppen ki a kedvence az adott bolyból.
A legjobb, ha magamat adom
"Áprilisban töltöttem be a tizenhetet. Korainak éreztem még, hogy elinduljak ezen a verseny, de édesanyám biztatott, mert nekem régi álmom, hogy ezen elinduljak" – mondta a Szépségkirálynő-fanatikus Horváth Bianka a Velvetnek. "Öt-hat éve figyelem a versenyt, hogy kik vannak, hogy mit csináltak. Édesanyám mondta, hogy próbáljam meg, nem veszthetek vele semmit" – tette hozzá. Mint mondta, már kilenc éves kora óta modellkedik, három hónapot még Kínában is eltöltött, úgyhogy valamennyire rutinosnak nevezheti magát. Szerinte a legfontosabb a természetesség. "Nem készültem, mert az a legjobb, ha magamat adom."
"Szerettem volna egy ilyen fotós, modelles karriert, megláttam tévében a verseny reklámját, és gondoltam miért ne tegyek egy próbát" – osztotta meg a Velvettel a huszonegy éves Gucsi Erika, aki szerint sok a szép lány. "Nagyon jól esne, ha holnapra visszahívnának, de annyi a gyönyörű lány, és ki tudja, hogy milyenek a zsűri elvárásai" – folytatta kicsit szerényebben. "Mindenki teljesen nyugodt és magabiztos" – felelte ezzel szemben a húsz éves Berki Bernadett, aki az egész, kifutóra várakozó csoport nevében egyedül beszélt. "Van annyi magabiztosságom, hogy elinduljak egy ilyen versenyen" – tette hozzá, majd elmondta, hogy hol szeretne továbbtanulni, de ez annyira nem érdekelt minket. Nem is kérdeztük.
Továbbjutás fejben és papíron
A tizenkilenc éves Tóth Szilvia végül megosztotta velünk, hogy nem csak a külsőről szól egy szépségverseny. "Ha most továbbjutunk, akkor meg tudjuk mutatni a bensőnket is. Hogy mennyire intelligensek, mennyire ambiciózusak, vagy mennyire érdekeltek vagyunk a dolgokban." Aztán elmondta, hogy mindenképpen szeretne a szakmában dolgozni, és szeretne megélni a szépségéből.
A lányokról egyébként általában kiderült, hogy egy tízfős csapatban legalább hárman indultak már valamilyen szépségversenyen. Találkoztunk Fonyód szépével, a kalocsai szépségverseny második helyezettjével, és rengetegen indultak már Miss Hungaryn vagy Pearl of Danube-on. Azt, hogy kik jutottak tovább, egyelőre nem lehetett tudni. Elvileg azok, akiknek a rajtszáma legalább négy zsűritagnál szerepelt, és ahogy láttuk, ők egyáltalán nem vitték túlzásba a jegyzetelést.
Még több a velveten
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.
- Négy fekete, két fehér bugyi az Éden nőinAz Éden Hotel 2 zárópartiján a fiúk a terpesztő celebnőknek, a lányok Omarnak örültek. Megagaléria.






Kommentek
2011.06.07 10:27:27Injan Joe
Semmi kétség, a versenyre a csajokat Sarka Kata válogatta össze HP-nek - nesze bazd meg, ha ennyire nőket akarsz nézegetni alapon.
2011.06.07 10:32:08Augustin
"Semmi kétség, a versenyre a csajokat Sarka Kata válogatta össze HP-nek - nesze bazd meg, ha ennyire nőket akarsz nézegetni alapon."
Én is pont erre gondoltam. arra ment ki az egész, hogy ne legyen közöttük jó csaj.
2011.06.07 10:37:19(C) Wernherr von Braun
2011.06.07 07:51:17Nina Skye
Pontosítanálak és helyesbítenélek, hogy mások se maradjanak tévedésben.
Eva Anna Paula Braun csaknem 2 évtizeden keresztül volt Hitler német vezér és kancellár hűséges társa, barátja, kedvese, élettársa, majd a végnapokban a felesége.
És ha már a szádra vettél, nekem "lotyóm" még soha nem volt és nem tudok róla, hogy Wernher von Braunnak, az amerikai űrkutatás egyik atyjának valaha lett volna olyanja.
De visszakérdezek, amig nem házasodtatok össze, te a lotyója voltál a majdani férjedbek? Igy hívtátok azt a szerepet, amelyet betöltöttél mellette?
És hány férfinak voltál korábban a lotyója, amig nem mentél férjhez?
2011.06.07 10:40:58Augustin
2011.06.07 09:54:22Kivétel
Hát ja. Csak tudod egy izmos combért/fenékért/hasiért dolgozni kell, a melleiről senki nem tehet, az a genetika vagy a plasztikai sebész dolga. Lehet, azért olyan népszerű a plasztikázás, mert semmit sem kell csinálni, csak altatásban lenni, amíg valaki "széppé tesz", a sport az már baj, mert csinálni kell valamit, sőt, ami még rosszabb, rendszeresen. Namármost, ha ezek a lányok utálnak dolgozni (ezt azért feltételezhetjük, mert sz.királynők akarnak lenni), akkor jóhogy így néznek ki. Viszont ha valaki a szépségéből akar megélni, akkor gáz van, ha ilyen. Magyarán még azért is tenni kell(ene), hogy valaki luxuskurva legyen.
2011.06.07 10:42:24Pihe a lepkelány
vágtázó halottkém
pont ezt gondoltam. A múltkor a strandon kb. 8 pasi kezdett el udvarolni, hogy 27-nek sem látszom, meg hogy a mai 20-asok mennyire nem nőiesek. Kicsit zavarban voltam, mert már gyerekem is van, de úgy látszik MILF vagyok! :)
2011.06.07 10:43:24mooon:)
queensryche
ez mondjuk nekem is eszembe jutott...
2011.06.07 10:48:12Pihe a lepkelány
a fenti képen az a lány kimondottan csúnya.
2011.06.07 10:56:22csi szi
A 15-ös képen a középső a mosolya miatt nagyon bejön. Sokat számít a kisugárzás.
2011.06.07 10:58:18Blindmouse
A képek "jók".. csak a cikket kell kicserélni, nem szépségverseny, hanem GYŰRŰK URA SZEREPLŐVÁLOGATÁS! :)
2011.06.07 11:02:01azéletértelme
vajon melyik ribanc szarik büdösebbet
2011.06.07 11:10:30storm28
OMG!Ha ez a hivatalos szépségkirálynő választás,akkor talán valami keményebb,hozzáértöbb zsürit kivánna a dolog.Hajdú PIII egy kalap xart sem ér a szememben-föleg a deNiro-s és a Raffaele-s frizbi interjú ota-dilettáns,hozzá nem értő,arrogáns az egész pereputtyával-lsd Sarki Kata- eggyütt.Kasza Tibi azon kivül,hogy volt egy-két rádioslágere a Crystal zenekarral szóra sem érdemes..ocsmány ,nagyképü,nem bántom most a beszédhiba miatt...arrol nem tehet..A többit hagyjuk..Norbi mint életmod tanácsadó,Makány mint stylist talán elfogadhato...De ennyi alaktalan önkritika nélküli lányt még nem láttam....Nem kell paraméterekhez kötni a jelentkezést?A legtöbbjük még csak nem is arányos..A börhibák részlegesen elfedhetők,de ilyen ordenáré plöttyedt,naribörös popok,lábak,nem nagyon..Az egész még akkor volt hiteles valamennyire ,amikor még nem a ker tévé tulajdonában volt a választás....
2011.06.07 11:27:02angyalB
Női szemmel nézve is iszonyat!
"Tudjátok mit" képnél jobbról vissza a 4. és 5. csaj jól néz ki (4nél a hajszínt leszámítva)
2011.06.07 11:27:29Alizé
Ejj de gáááz! A backstage-t egy ocsmány mezőgazdasági fóliával választották le. Mindegy, látszik, hogy olcsó megoldásokra törekedtek, aminek színvonala épp egyezik a zsűriével... A versenyzők épp beleillenek ebbe perspektívába: némelyikük komoly önkép zavarán meg sem lepődünk amióta láttuk a megasztár előválogatókat, de még így is messze a lányok a legjobbak ebben a történetben....
2011.06.07 11:36:52bpetrol
Mi ez a sok korcsosult gén??
2011.06.07 11:46:51Plumper_
A magyar lányok, igen, óhhh...A legolcsóbbak. A pornóipar éllovasai. És qrvára fennhordják az orrukat, akkor is, ha hájas vízilovak már 15 évesen.
INDEX: dobjátok már ki a Wernherr....nevezetű neonácit!
2011.06.07 11:59:36ugyakaromahogylesz
Oda nem mennek, hog yez a kivenhedt Vajna engem meregessen, Kasza Tibirol nem is beszelve.
Norbinak szabad, sokat segitett, hogy formaban maradjak, nagyon jok a klasszikus edzes programjai, meg ma is hasznalom az elso DVD-jet, amiben ilyen kis feszulos aerobic dressben ugral :))))
Meg mindig varom, h lehessen lajkolni a kommenteket!
2011.06.07 12:01:30Alter_EGO
2011.06.07 11:46:51Plumper_
Nem akarom megvédeni őt, hiszen nincs erre rászorulva, de tudod te , hogy miről beszélsz, hogy mit jelent az a fogalom, hogy neonáci?
Önmagában attól, hogy valaki leír száraz tényeket bármiről, még nem jelenti azt, hogy azonosul is azzal. Nem gondolod?
Ilyen alapon, ha most pl. leírom, hogy Mladics tábornok 1961-ben lépett be a hadseregbe és fokozatosan lépett előre a ranglétrán, akkor engem is népirtással fogsz vádolni???
2011.06.07 12:02:28MG- Tünde
Inkább itt:[link]
2011.06.07 12:06:43tea fan
Plumper_
Ezek nem "a" magyar lányok.
2011.06.07 12:14:07(C) Wernherr von Braun
2011.06.07 11:46:51Plumper_
Veled ellentétben én nem dobnálak ki, mert tisztelem az alkotmányt, amely minden magyar és nem magyar állampolgár számára biztosítja a szólás- és véleményszabadságot.
Sőt, nálad liberálisabb szemléletű vagyok, amikor tiltakozom minden kitiltás, elnémítás ellen. Ha valaki szellemi, politikai vagy csak kommentelő ellenfelét, vetélytársát elnémítja vagy el némíttatja, erkölcsileg eleve vesztett.
Szakadéknyi műveltségi hiányaid lehetnek, ha engem újnácinak nézel.:) Én magamat hazafinak tartom, hogy te mit gondolsz rólam, az a te dolgod.
Hogy én mit gondolok rólad, azt udvariasságból nem írtom le ide. Menj békében.
2011.06.07 12:21:05Plumper_
Alter_EGO: szerinted az száraz tény, hogy valakit mezüzével a koporsóján a Kozma utcába kíván (egész tájékozott a rohadékja) és hasonlók? nyilván száraz tény, hogy szappant akarna bizonyos emberekből gyártani (nagyapja nyomdokain). ha véded, te is olyan vagy. pontosan tudom, miféle és hány változata van, nem most jöttem a falvédőről.
Wernherr: te a liberális demokrácia mögé bújsz, azzal takarózol, miközben gyűlölöd. LOL mint az arabok, akik imádnak nyugaton élni, de meg akarják szüntetni, helyette saria. persze, hogy hazafinak tartod magad, mi másnak. érthetetlen, hogy ennyi újnyilas szellemiségű hazafi van Mo-on. pedig a magyarok nem nácik. ne nézz hülyének, ismerem a cuccot A-tól Z-ig. olyanok vagytok, hogy ha pl. a zsidógyűlöleteteket kritizálják, rögtön a hazafisággal vágtok vissza.
2011.06.07 12:21:53ugyakaromahogylesz
Azer' a sarkakata egyre gazabb feje, eleg sok mindent elarul a petirol, meg az o kepessegeirol...
2011.06.07 12:27:06Plumper_
Wernherr von Braun: igen, el kell némítani minden nácit, és nem kell érdekelnie senkit, azok mit hápognak a liberalizmusról. tiszta röhej. a végén a sz@r húzza le a WC-t. Németországban megtették 1945 után, itt (még) nem.
2011.06.07 12:28:00LittleGio
Ki az a Kasza Tibi és miért nyalja mindenki a seggét?
2011.06.07 12:30:39(C) Wernherr von Braun
2011.06.07 12:21:05Plumper_
1. Hazudsz, nem mérsz egyenlően, mert elfogult és pszichopata gyűlölködő vagy.
2. Ha valaki egy kommentben az örömlánynak aposztrofált édesanyám fejét verné szét szívlapáttal, majd "belé hatolna békében", annak jogom van hasonló sítlusban válaszolni.
3. Ha te engem újnácinak nevezel, akkor már tudom ki vagy, egy magyargyűlölő, potenciális magyargyilkos, hazaáruló, az országot följelentgető, ellendrukker, cionista libsi.
4. A továbbiakban ignorálva vagy az itt falkában dühöngő, csaholó, frusztrált libsi csürhével egyetemben. Menj békében.:)
2011.06.07 12:31:52kakaósbögre
2011.06.07 12:27:06Plumper_
hát neked sincs semmi közöd a demokráciához és azok alapeszményeihez.
tiltsanak be mindent és mindenkit aki neked nem tetszik?
el kéne már döntened hogy a liberális vagy a diktatórikus elvekkel takarózol.
2011.06.07 12:34:58lillkoka
2011.06.07 12:21:05Plumper_
Az a baj veled meg a hozzád hasonlókkal, hogy akit ti kineveztek nácinak arról a jóisten se mossa le soha többet. Hányingerem van attól ahogy falkában támadjátok azokat akik másként gondolkodnak a saját hazájukról mint ti. Mára már megadtad az alaphangot és most már jöhetnek a többiek akik nekimehetnek jelen esetben Wernherrnek máskor meg másnak.
Az értethetetlen, hogy a többség ezt tűri és hallgat vagy behódol az itt hangoskodó és másokat megfélemlítő pár embernek. Ezen az oldalon aki nem nyalja annak a pár magát meghatározó véleményformálónak a seggét azt kiutálják innen és még a házi pitbulljukat is ráuszítják.
Szörnyű, hogy itt a Velveten lehet Magyarországot és a magyarokat gyalázni, ha valaki felemeli a hangját az lesz itt a náci és a fő ellenség.
"Vétkesek közt cinkos aki néma", mondom azoknak akik csendben tűrik és hagyják, hogy ez a szennyáradat itt folytatódjon.
2011.06.07 12:45:12Mohamed
Plumperkém
Juj juj Na minvan elpattant egy kis erecske a pici agyacskádban? Savanyú a szőlő hogy vannak olyanok akikben még él a nemzetük és a kultúra iránti tisztelet?
A te ítéleted mennyiben határozza meg a normális emberek életét attól eltekintve hogy jót röhögönk rajtad?
2011.06.07 12:46:20Lasombra
2011.06.07 12:34:58lillkoka
"Vétkesek közt cinkos aki néma", mondom azoknak akik csendben tűrik és hagyják, hogy ez a szennyáradat itt folytatódjon.
---
na baz, feljövök, és egyből szégyellnem kell magam, mert nem kapcsolódtam be az aktuális szájkaratéba, amiről kb semmit nem tudok.
tessen mondani, mi volna az elvárt magatartás az egyszerű idelátogatótól, ha esetleg nem akarná hagyni, hogy ez menjen?
a do not feed the troll kifejezés mond Önnek valamit?
de rajtam ne múljon:
HÉ MINDENKI! BEFEJEZNI AZONNAL EZT AZ... IZÉT! MOST! EZ EGY KULTURÁLT HELY! (muhaha)
2011.06.07 13:55:51Eva Braun
mióta nem leledzettem itt, szinte mindenki a témához kapcsolódóan írt, kivéve egyet, akinek most szólnék/írnék - ha engedi.
Nina Skye:
engedtessék meg nekem, h megvédjem magam, miután te többször - és itt is megint csak, belém kötsz.
igen, tudom h ki volt Eva Braun. ha már választok egy nick nevet, akkor valamiféle hasonlóságot vagy bárminemű pozitív érzést kell kiváltson belőlem a választott név.
és igen, tudom h Hitler szerelme volt. de ez csak felületes és tömör megfogalmazás. és azért választottam, mert egyébként is érdekel minden, ami e témához kapcsolódik.
tudom-tudom, számodra ő csak egy lotyó.
számomra viszont te meg egy ostoba, aki lépten-nyomon engem basztat, és fogalmam sincs róla, miért. közvetlenül ugyanis sosem szólítottalak meg, ha jól emlékszem - ellenben te már több sértést vágtál fejemhez.
ezennel megkérlek, h szerény kis nevem és jelenségem ne frusztráljon itt téged - és találj magadnak más valakit, akin csámcsoghatsz.
2011.06.07 13:58:59Eva Braun
Plumper:
te mi a szarról beszélsz. miért volna valaki neonáci azért, mert te azt közlöd tényként.
nehogy már egy önként választott névből ítélj meg gondolkodást, szellemiséget, karaktert.
javasolnám inkább, h ásd bele magad a hozzászólásokba, és az alapján talán már kapsz valamiféle képet az illetőről.
de vigyázz, még ez is csalóka. nem h szimplán egy darabka név alapján ítélni.
ezek után azt kell gondoljam, nem az általad emlegetett neonáciknak vagy bárkinek van előítélete veled szemben - hanem éppen hogy neked egy bizonyos illető iránt.
2011.06.07 14:24:55Nina Skye
2011.06.07 13:55:51Eva Braun
nyilvanvaloan egy ostoba liba vagy, ha ezen a neven akarod felvenni a privat kapcsolatot VELEM, amit most kerek, hogy a jovoben nelkulozz, bar nagy derut valtott ki, engem igazabol felbosszantott.
Nem ok nelkul sertegetlek, igazabol inkabb tenyeket kozoltem, a szad mocskos, te pedig nem vagy szalonkepes a modoroddal, tobb baratomat es koztuk engem is megsertettel mar, de amilyen kofa modjara obegatsz, eszre sem veszed, mert ahogy valahol, talan a Hernadis posztban emlitetted, neked mindegy hogyan tunsz ki csak kitunj, meg az is jobb mint a szurke nevtelenseg.. Hat sikerult.
Az meg hogy egy nagyvarosi onjelolt homeless sarki profeta szinten kantalod a hazafisagot, mint az apokalipszis eljottet vagy mittomenmit, az mar tobb mint nevetseges, mostanra elerte a szanalmas also kuszobet, nem iks meltatnalak valaszra, de a nickneved annyira boszito, es meg az is hogy te ebben pozitivumot talalsz, hogy a ferjem amikor a hatam mogott olvasta az emailed feladojat ( pedig nem beszel magyarul) csak annyit kerdezett: Ez normalis?
Szoval kedves Isabel, vagy Eva Braun, aminek epp kepzeled magad, kerlek kerulj el, igerem en is megteszem, mert ilyen csocselekkel nem vegyulok meg en sem. Az intelligenciam firtatasat pedig elengedtem a fulem mellett, szerencsedre, belemehetnek jobban is, de van olvasnivalom, ajanlom neked is a Tarantino filmek helyett, mert latszik abbol is csak az alja ragadt rad.
2011.06.07 14:34:22Benis
Drága Eva Braun!
aki idézem
2011.06.07 00:10:48Eva Braun
fene egye meg, már a kezdőképen is egy olyan hölgyemény díszeleg, aki sem testre sem fejre nem jó.
mindemellett semmi kisugárzása, és savanyú, mint a franc. hát nem egy pasicsalogató csapat, az biztos. :)
kritizálás helyett felemelhetnéd a vadállat tested a gép elől és elmehetsz egy ilyen castingra, vagy írd le a rendes neved hogy kritizálhassa mindenki a TE tökéletes tested és a TE tökéletes mosolyod te zsidó kurrva :D
2011.06.07 14:39:53Eva Braun
Kedves Nina:
emlékeztetlek rá, h ismételten és n+1 alkalommal is te vagy a kezdeményező, ki belém köt.
nem szégyellem h privátban írtam neked, hidd el te magad kényszerítettél rá, miután olyan hangnemben sértegettél egész hosszan, amelyet nem hagyhattam válasz nélkül.
mivel itt nem tudtam már írni - jogomban állt tisztázni magam, részint saját magam megnyugtatására, részint h lekattanj rólam.
úgy látszik, kevés sikerrel.
ha a barátaid némelyikét megsértettem, majd megvédik magukat. ellenben én 1 embert védtem meg anno, Neel-t mert falkában támadtátok. és én volnék seggnyalója, hoppá: lotyója ezért.
szánalmas vagy és nevetséges.
mellesleg megint tényként közlöd h én egy otthontalan sarki önjelölt próféta vagyok - ám legyen.
de hontalan legalább nem. ne zavarjanak az én kis eszméim, tűrd el nekem, h szívügyeim közé tartozik a nemzeti öntudat ápolása, és nézd el nekem, h időnként kitör belőlem a valódi igazság, mely itt - ebben az országban folyik.
persze te valszeg nem kelet és nem észak mo-on élsz, hanem a 2. kerületben - vagy pedig ostoba vagy és vak, mert nem látod és nem látod be, mi megy itt.
szemben veled, engem nem zavar ez. csak hagyj békén.
a kedves férjed feltételezem, nem tudja, nincs tisztában azzal h ki volt, ki lehetett Eva Braun, hanem olvasott róla életében 2 mondatot, persze negatívat - és engem valami szánalmas őrültnek tart - mert e nevet választottam.
de ha te oly liberális vagy, engedd meg nekem a szabad választás lehetőségét, én sem kötök bele a nevedbe, és barátaim sem mormolgatják a neved, h miért épp Nina a Nina.
összességében véve rosszindulatú vagy velem szemben, holott konkrétan neked nem ártottam annyit, h folyamatosan engem basztass.
2011.06.07 14:43:47Eva Braun
Benis:
támadásod szintén megalapozatlan kijelentésekre épül.
szerinted attól mert én leírom, mellesleg elég sok emberkével egyetemben, h az itteni felhozatal nagy része messze nem erre a versenyre való - máris a szar nők táborába kell egyenesen tartozzak.
legyek bárki és és bármilyen, én nem tukmálom rá magam jó nőként bele az emberek arcába.
ezenkívül ugye csak remélhetem, h egy Brad Pitt hasonmás oltogat itt engem, mert egyébként neked válik kínossá ez a hsz, nem nekem.
még egy kérdés: miért pont az ÉN negatív véleményem bassza az kis csőröd, mikor mellettem másik 20 leírta h nem jó a hölgyek nagy többsége.
mindegy, erre nem fogsz tudni választ adni.
2011.06.07 14:49:45Eva Braun
és Nina:
még valami.
egy: ha egy "kedves" kommentelő kettő alkalommal is ok nélkül belém köt - illetőleg igen tisztelt Szabó Jánosné, melyet én értetlenül nyugtázok - akkor hadd védhessem meg magam.
erre kár volt hivatkoznod. ugyanis amit a Hernádis cikknél olvashattál, válaszreakció volt már.
figyelj jobban.
a másik: tarantino-s filmeket nézni nem azt jelenti, h CSAK azt nézed és napjaid 100%-át ez tölti ki.
de most abban a szituációban, amelyre én ezt hoztam példának, teljesen fölösleges lett volna egy Wass A. nevet bedobni. ha értesz.
egyébként sem merek már ilyet leírni, mert nem vagy és nem vagytok következetesek.
egyik azt írja, alpári vagyok, múltkor meg leszólt egy másik ostoba, h ez nem irodalmi szálon.
2011.06.07 14:54:48Nina Skye
conversation over
2011.06.07 15:36:11(C) Wernherr von Braun
2011.06.07 14:54:48Nina Skye
Kevés nagyobb bunkóság van a világon, mint egy beszélgetést, amely két fél közötti nézeteltérésről folyik, önhatalmúlag lezárni, azt is angolul, mintegy a másik fél lenézését demonstrálva.
Te nálam jóval fiatalabb, tapasztalatlanabb, megkockáztatom, kevésbé művelt és biztosan nem annyira tanult ember vagy, mégis számtalanszor engedsz meg magadnak fennhéjázó és kioktató stíílust, ha valaki nem ért veled egyet, esetleg merészel nem zsidónak lenni és nem zsidóként érezni a magyar hazájában, Magyarországon.
Soha még nem tapasztaltam, hogy az eszement nácizókat, mucsaizókat, Orbánt gonosz törpének, a határon túli magyarokat szőrös talpú románnak nevező tetveket leoltottad volna, vagy kikérted volna magadnak az ilyesmit.
Tulajdonképpen mit képzelsz te? Hogy más népnek nem lehet, ne legyen öntudata, történelme, hagyományai, érzékenysége, fájdalma, csak a zsidóságnak? Pont egy zsidó nem érti, hogy ami Trianonban történt a magyar nemzet legnagyobb tragédiája?
Bárkit is figyelmeztettél itt, hogy ne gázoljon bele a gyászoló magyarok lelkébe?
Szerintetek a világ egyedüli fájdalma a holokauszt. Ez a tömény rasszizmus és tőröl metszett fajvédő gondolkodás, nem Eva (Isabel) aggódása a saját hazájáért. Szégyelld magad.
2011.06.07 15:47:31Mammina
A mellplasztikázott csaj a legjobb. Van miért féltékenykednie Katicának. Klasszisokkal jobb nő mint ő. Hajrá Petya, húzd meg! hehhhehe
2011.06.07 15:48:57Mammina
gigászok harca ehhh
mindenesetre annak szurkolok aki nem zsidó.
2011.06.07 15:55:55Mammina
14:39:53 Eva Braun
Gondolom azért támad (neved alapján) mert zsidó a csaj, egyértelmű. Ezzel nincs semmi gond, de vajon szégyelli -megértem, akkor is, miért nem mondja meg kerek perec, hogy ez a baja?
2011.06.07 16:26:40Nina Skye
2011.06.07 15:36:11(C) Wernherr von Braun
Nem teszem azt Wernherr, nem szegyellem.
Azt viszont furcsallom, hogy pont te, akivel mondjuk jomagamnak nem volt meg osszetuzese, de ugy latszik mindennek eljon az ideje-pontosan ugyanigy zarsz le beszelgeteseket, mondjuk az eszkoz mas, boztosan te csinalod jol. Ez egy nyilvanos blog, ha en itt barmelyik nyelven a hat kozul amin beszelek kommunikalni akarok, vagy akar irni, akkor fogok is, van olyan helyzet amikor igenis egy helyzetet nyomatekositani lehet vele, de ne emlekeztesselek en arra, hogy te is tobbszor valaszoltal kommentben angolul, ami derek dolog, orulok neki, hogy a hazafisagod ellenere beengedted ezt a korrupt nyugati dekadens nyelvet a napi szohasznalatodba.
A muveltseget ne firtassuk, mindenkinek mas a vastag fekete vonal alul, van akinek Tarantino, masnak mas. Tudom hogy szereted a komolyzenet, en muveltem azt, igy abbol sem kell Gugliznom, elarulom. En nem a hazafiakat szidtam, hanem Isabelt, aki nohoz meltatlan modon tamadott le mas kommenteloket akik nem ertettek vele, vagy veled egyet, a ciganyoknak ( akiket nem szeretek) romanoknak , erdelyieknek, indianoknak, kanadai magyaroknak, meg meg mittomen miknek a zsidokrol nem is beszelve, semmi koze. Azt mar nem is ertekelem, ahogy a csaladtagjaimat is teritekre vette az utolso kommentjeben, holott egy hangyanyi fingja sincsen rolunk.
A stilusrol sem akarok itt osszehasonlito tanulmanyt irogatni, mert egyszeruen van az a pillanat, amikor nem eri meg, nekem nincsen az azutan kovetkezo ertelem nelkuli kommentfolyamhoz, ez egy szorakoztato blog (volt), most meg egy idegbeteg kozosseg, ahol Trianonrol ordit a nep fia. Biztos jo helyen vagytok, vagy mashol mar nincsen befogadokeszseg?
Itt most azt is beszurnam, hogy igazabol azokat sem tamadom, akik zsidoznak Wernherr, te vagy ra az elo pelda, volt mar etemaban johangulatu eszmecserenk, ahol meg elfogadtal vitapartnernek, most mar nem felel meg a te altalad elkepzelt nemletezo intelligenciam.
2011.06.07 16:27:52Nina Skye
----2----
En ezt normalis hangvetelben irtam, ha valaszolsz, mert fogsz, kerlek tegy ugyanigy, nincsen kedvem ertelmetlenul uvoltozni az interneten, mert az mar tenyleg elmebetegseg hatarat surolna, nekem van egy allaspontom Isabelrol, neked pedig Trianonrol, nem ertem hol utkozik ez a ketto? :)
2011.06.07 16:29:23Nina Skye
2011.06.07 15:55:55Mammina
Mammina, most mit nem vagsz itt? Ha az elozmenyekkel nem vagy tisztaban akkor ne szolj bele ha van ra egy mod, mert igy csak automata agitatornak tunsz
*zsidoellenesnek, haha:D
2011.06.07 16:34:56Mammina
Jó, de akkor most zsidó vagy, vagy nem?
2011.06.07 16:38:14abah
Szomorú és megalázó szervezés tanúi lehettünk, mint a versenyzők és ugyanígy a kísérő szülők, barátok, hozzátartozók június 6-án a Szépségkirálynő válogatás helyszínén. Reggel 9 órai kezdettel hirdették meg a castingot, a lányok órákat álltak sorban étlen és szomjan, hajnali ébredéssel, hosszú utazással, türelemmel lépegetve előre a nagy álmaik felé. A topogás alatt nem láttunk mást, mint nyakukban színes szalagon lévő kitűző kártyával le-fel sétáló, dohányzó, vidáman nevetgélő szervezőket. Fogalmunk sem volt, miért ilyen hosszú a várakozás... Majd mikor átjutottak a jelöltek a piros kordonon lepkényi öltözőben öltözve, sminkelés és frizura igazítás lehetősége nélkül izgultak tovább, míg a zsűri ebéd és cigaretta szünetet tartott. Ez inkább azoknál kellemetlen akik esetleg vidékről vállalták a megmérettetést, utaztak és szívesen felfrissültek volna. Érdekes, hogy voltak olyan versenyzők is akik már jóval az ebéd után érkeztek,üdén tip-top öltözékben, sminkkel és nem fáradtak a hosszú sorban állástól. Felháborító és embertelen, hogy zsűrizést vállaló személyek megalázzák, nevetségessé teszik megjegyzéseikkel azokat a hölgyeket, akik a fent említett körülményeket elfogadva megmutatják magukat?! Az eredmény hirdetés sem zajlott eseménytelenül, több mint 1 órás késéssel indult, majd elverte az eső. A jég ütése elől bemenekülő embereket egyszerűen a biztonságiak kizavarták az étterem épületéből botrányos módon. Elgondolkodtató: szépség az élet kis és nagy pillanataiban vagy futószalag, pénz, megalázottság... Hova süllyed még az ember…?
2011.06.07 16:46:55Nina Skye
szamit ez Mammina?
egyebkent igen, az
de megegyszer kerdem: szamit ez?
2011.06.07 16:56:30(C) Wernherr von Braun
2011.06.07 16:27:52Nina Skye
Nem nagyon van kedvem válaszolni, külösen nem abban a hangnemben, ahogy te nekimentél egy mások által kórusban gyalázott és ezen a felületen többedszerre magyarságában vérig sértett nőtársadnak.
Ahhoz sem fűlik fogam, hogy visszakeressem az általad szórakoztató blognak nevezett kommentfolyamban az évek óta a hallgatólagos vagy bátorító támogatásoddal folyó nyílt vagy alig leplezett zsidó gyalázkodást mindennel kapcsolatban, ami magyar, ami konzervatív, ami keresztény (nem zsidó), ami hagyományos, ami pl. nekem szívügyem.
Úgy gondolom, gyakorolnod kellene valamiféle toleranciát mások, más népek érzékenysége iránt, hiszen zsidóként megtapasztalhattad, milyen az, amikor valakit alig burkoltan a származása, jelen esetben a magyarsága, vagy határon túli mivolta miatt gyaláznak.
Azt a toleranciát, a másság tiszteletét, amire Isabelnek felhívod a figyelmét, sajnos nem írod elő kategórikusan abban a társaságban, amelynek egyik központi figurája vagy, pedig magánemberi kapcsolatok fűznek össze benneteket. Ti nem tiszteltek semmi, de azonnal besértődtök, ha valaki válaszolni mer.
Van egy régi magyar közmondás, amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Felhívom a figyelmedet, gondolkozz el a fentieken, ha méltó akarsz maradni arra, hogy szóba álljak veled.
2011.06.07 17:19:15kerekerdő
a Fasza Tibinek jópofaságáért egy hét ól inkluziv Gyöngyöspatai nyaralás jár megspékelve a nyihogós pónival aki állandóan szájon csókolgatná :)
Mammina, te keresztény vagy-e?
2011.06.07 17:35:10Nina Skye
gyanitom elszallt a valaszom a hosszusaga miatt, majd talan kesobb visszaterek ra.
2011.06.07 17:53:06Nina Skye
Wernherr, pedig eloszedhetned mert rolam koztudott, hogy hagyomanytisztelo vagyok, velem, kapcsolatban magyarutalatot kelto kommentet nem fogsz talalni az biztos, meg ugy sem , hogy barmilyen etnikummal kapcsolatos helyzetkomikumot kihasznalo helyzetben reszt veve is max ciganyoztam, ahol is mindig megjegyeztem, hogy nem a ciganyokkal van bajom, hanem egy cigannyal konkretan.
Isabellel kapcsolatban utoljara irnam le, mert mar tenyleg sirva fakadok a tehetetlensegtol, ha nem erti meg, hogy nem a hazafisagaval van a problemam , hanem azzal ahogy leherotozott masokat , amikor vele ellentetes nezetet kepviseltek, legyen az BARMI, erted? BARMI.-es utana ennek kulon elmeletet gyartva lehazaarulozta oket.
A tolerancia kerdes itt felvetul.
A zsido kerdesre : de szembesultem mar negativ hozzaallassal, kulfoldon, mert magyar vagyok. En megvedtem a hazamat akkor, zsidosag miatt eddig egyedul a velveten kaptam a fejemre, ami nemcsak hogy vicces, de gyermetegnek is tunik, mert abba belekotni amirol nem tehetek, mert mar a szuletesem pillanataban predesztinalva vagyok unintelligens, sot lenezni valo hozzaallas. En ellenben masokkal soha nem papoltam itt a zsidosag elonyeirol, nem allitottam szembe a ket vallast, es nem probaltam senkit meggyozni arrol , hogy szar neki, mert nemzsido. Egyszeruen nem az en dolgom, semmi kozom hozza, mint ahogy Mamminanak sincs koze ahhoz, hogy milyen ver folyik az ereimben.
2011.06.07 17:54:12Nina Skye
--2--
Itt zsidonak toleranciat nehez gyakorolni, de megis sikerult-akkor Isabelnek megint megkerdem, miert nem megy?A legnevetsegesebbnek mar azt tartottam amikor az ekezet nelkuli irast a helyesirassal osszekeverve kotott bele annak hianyaba, mas kapaszkodo hijan, csak hogy irhasson, meglegyen a napi karakter, ennek a toleranciahoz megint nem sok koze van....
A maganeletben apolt kapcsolatomra pedig kulon kiterve, konkretan ha egy szemelyre gondolunk aki nagyon kozel all hozzam, elarulom, hogy a mi kapcsolatunk csak a TOLERANCIANK miatt eletkepes, ugyanis annyi mindenben ter el a velemenyunk es vagyunk kulonbozoek, hogy ha nem fogadnank el sok mindent, nemcsak egymastol, hanem a szemelyisegunket meghatarozo kornyezetbol is, akkor soha nem lennenk baratnok.
***azt nagyon becsulom, hogy kiallsz Isabel mellett, csak nem ertem.
2011.06.07 18:18:54(C) Wernherr von Braun
2011.06.07 17:53:06Nina Skye
Most én írhatnám, hogy a vitának vége, de az nem én lennék.:)
2011.06.07 17:53:06Nina Skye
Továbbra is elengeded a füled mellett a levelem lényegét, azt, hogy soha, semmilyen formában nem léptél fel az ezen a liberális hírportálon általános cinikus magyargyalázás ellen.
Puszikat dobálsz annak kitbitsnek, aki utazik rám, és már kétszer kitiltott, aminek kövekeztében nicket kellett változtatnom. Soha nem léptél fel nyíltan mellettem, pedig sokszor tudtad, hogy az adott ügyben mélyen igazam van.
Ti hiénaként vetitek rá magatokat, ha valaki itt újként megjelenik, és másként érzékeli a világot, mint ami a ti libsi köreitekben megszokott. És hangsúlyozom, nem azzal van a baj, hogy más a nézőpontotok, hanem azzal, hogy bárki mástól elvitatjátok ezt a jogot.
Ez adott esetben csak "viccelődéssel" történik, de sokszor maróan gúnyos fikázás követi, majd ha az illető nem tágít, jön a lenácizása. Mindez olyan lekezelő hangnemben, ami vérlázító.
Azzal nyilván egyetértesz, hogy a zsidó állam hagyományait, nyelvét, szokásait, etnikumát semmilyen formában ne lehessen Izraelben gyalázni. Ti viszont ezt naponta megteszitek velünk magyarokkal és a határon túlra szakadt véreinkkel Magyarországon. Ebből volt elég.
2011.06.07 18:39:01Nina Skye
@Wernherr: Azt hiszem elbeszelunk egymas mellett, es ez mint pl a puszidobalos pelda is mutatja komolyabban van veve mint kellene:)
Elethelyzetnek nem tunik, hogy en kitbitsnek puszikat dobalok, ha ezt leirom udvozlom, neki igy koszonok, masnak azt mondom : mi a stejsz, stb...szofordulat-en nem kovetem itt a torteneseket annyiban, hogy tudomasom lenne arrol, hogy ki kit tiltott ki, spec kitibts akciojarol nem volt tudomasom. Ha van, sem tehetek ellene, ha en kitbitssel egy jo viszonyt apolok, es veled is –megelolegezven mindket fel intelligenciajat egy ilyen helyzetben nem avatkozokbele, es nem is ignoralnam azert mert eppen egyik, vagy masik mellett torok landzsat. En ugy hiszem, hoyg egy ferfiank pont az lenne megalazo, hogxy az en kommunikaciobojkottommal a masik ellen vedem meg ot, vagy vica verza, ezzel a te valaszadasi, vagy donteskepessegedet degradalom le egy asszoval.
........
2011.06.07 18:39:37Nina Skye
......A kirekesztesrol: en ugy erzem, hogy a Stohlos posztban talan, de megvolt a lehetoseg arra, hogy normalis mederben haladjon a tarsalgas, ami egy ideig (kb 5 komment erejeig) ment is, es utana visszatert a szokasos leszarom a klubotokat felkialtassal a regi attitudhoz, ami nekem csak a szellel szemben pisalasnak tunik, itt nem az egyen ervenyesult nyilvanvaloan, mert az egyeniseget utasitottak el.
Veled kapcsolatban is volt ilyen pozitivum, de elutasitottad, emlekszel? Mi beszelgettunk es valaki beleszolt ( a jo hangulatu csevely miatt) hogy beteg vagy-e. Nyilvanvaloan maskepp is kifejezhette volna magat, igy visszanezve, neki akkor igy sikerult, megkapta a magaet erte..
„Ti viszont ezt naponta megteszitek velünk magyarokkal és a határon túlra szakadt véreinkkel Magyarországon.”—Ki? En???? Itt most te beszelsz velem, en veled..-mikor szidtam en barki hatarontulit? Vagy disszidenst, kulfoldrol hazairogatot? Keresztenyt? Az altalanositas hibajaba ne ess bele, te halmazolsz, es emiatt azt sem szurod ki ha joindulattal kozelednek feled, ergo hitelet veszti az egyebkent nem lenyegtelen mondanivalod.
2011.06.07 18:45:40Mammina
Wernherr:
"A zsidók jellegzetes tulajdonsága jó beszédkészségük és alattomosságuk. Ez teszi őket nagyon alkalmassá a kereskedésre. Viszonylag magas intelligenciája lehetővé teszi számára a minden környezethez való alkalmazkodást. A magyarokra jellemző haza iránti szeretet neki teljesen idegen. Ha egy környezet nem felel meg neki, rövid időn belül át tud költözni, és ott a lehető legröviden időn belül beilleszkeik. A környező nép tulajdonságaihoz is hozzáilleszkedik. Idegen nyelvek nem okoznak gondot neki; ha szükséges, meglepő gyorsasággal megtanul egyet.
Sajátsága a látszólagos valóságtól való elrugaszkodottság is. Saját fantáziavilágában él, melynek kevés köze van a tényleges világhoz. Ez a képessége teszi a született mozi és színházi színésszé, de íróként is haszna van ebből, példák erre Franz Kafka fantasztikus történetei. A környezetével való szolidaritás fölött áll mindig a saját népéhez való tartozás érzése, melynek elsődleges képviselője a zsidó faji összetartozás érzése."
Ez gondolom mindent megmagyaráz.
forrás:[link]
2011.06.07 18:53:42Nina Skye
mammina, ez viszont az otthon uralkodo viszonyokra kivalo pelda, megbizhatatlan forrasban talalt szovegkornyezetbol kiragadott nem teny, hanem egyeni allaspont. Bravo! :D
...dobj meg egyet, nem leptel elore
2011.06.07 19:07:02Mammina
egyéni álláspont? Hahahahhha!
Ez nem egyéni álláspont, ez tény, olyannyira tény, hogy szinte az összes pontja rád is mint zsidóra jellemző (általad itt is, ott is elmesélt dolgok). :DD
nyelvtudás, beszédkészség, magas intelligencia, gyors beilleszkedés-külföld, ezeket mind mind te árultad el magadról- többnyire itt-
ezek után nekem ne mondd, hogy ez csak holmi egyéni álláspont :D
2011.06.07 19:18:52Huyana
Mammina, a felsorolt képességek, készségek bárkinek sajátjai lehetnek, akit gyermekkorában megfelelően fejlesztettek.
2011.06.07 19:20:03Nina Skye
nem, ez valami ketsegbeesett kaparozas, megforditva ezt allitod, hogy csak a zsidok muveltek, intelligensek, beszelnek tobb nyelveken, es kepesek az integralodasra barmilyen helyzetben. Hallod ezt Wernherr?
A kollega kvazi epp most hulyezett le Teged, es kereszteny tarsaidat.....
2011.06.07 19:23:58zeddez
Háááát, van egy két bátor meg vizuális tömegpusztító fegyver is a felhozatalban...
Ez még a teljes mezőny, vagy már a kiszortírozott?
2011.06.07 21:19:50Kandabula
Miért kellett ezt a szegény 383-ast kiemelni? Egyébként szerintem ez a lánygyüjtemény egy sajátos munkanélküli infrastruktúra terméke, egy erőltetett szalmaszálba történő erőltetett kapaszkodás, egy igazi való világ. (Képzavar tőlem.) Mert nem hiszem, hogy ezek a csajok ezt komolyan gondolják. Márminthogy...
2011.06.07 22:02:43Eva Braun
próba.
2011.06.07 22:16:56Eva Braun
Nina:
amíg az általad favorizált népcsoport ül nyakunkon, saját hazánkban - züllesztve, hatalmas pénzeket kézben tartva - addig te ne papolj nekem toleranciáról.
amikor majd én kopogtatok a ti hazátokban, akkor majd én alkalmazkodom.
amíg ti, addig nektek kellene. úgy gondolom.
épp te vagy az, aki nem engeded meg nekem, h kimondjam ami itt zajlik, ezért oltogatsz engem itt már többször is.
én egyenes ember lévén nem szégyellem bevallani itt is, h igen, írtam neked privátban, mert jogomban állt megvédeni magam, míg távollétemben pocskondiáztál.
egyébként ha már tolerancia, meg miegymás, akkor miért van az, h a te kis barátaid nagymagyarozhatnak, belénk rúghatnak, nácizhatnak, fasisztázhatnak pöccre, ellenben te már megtiltod lassan, h úgy vázoljam fel és azt, amit én akarok.
nem állítottam valótlant, épp ti vagytok azok akik ráugranak egyre, és többed magatokkal támadtok, gúnyos és ostoba megjegyzéseket szórtok azokra, kikkel nem értetek egyet.
ha én valakit megvédek, segget nyalok, ellenben ha te véded meg barátaid, akkor az nemes cselekedet, ugye?
következetes és logikus vagy, látszik.
családtagjaidról semmi bántót nem írtam, ellenben te jöttél azzal, h a te nem magyar férjed nem normálisnak nevezett engem.
ne hazudtolj meg és ne rágalmazz.
hagyj engem békében élni és az igazságot kimondani, és nem elhallgattatva lenni saját hazámban, mert addig-addig míg fellázadok/unk - és nem lesz ki a segélyt megteremtse az egyébként nem kis szavazóbázisnak - ha érted, kikre gondolok.
nos, cáfolj meg, miben nincs igazam.
2011.06.07 22:22:39Kandabula
Más: aszongya a cikkíró, hogy "több száz lányt hívtak meg". Szóval ezek a csajok már ott voltak az adatbázisban? Mifélében? Még jelentkezniük sem kellet? Ez itten a titkos tartalék? (Mondjuk tartaléknak elmegy...)
2011.06.07 22:28:39Eva Braun
és kedves Nina:
nem csak a holokauszt létezett.
nem csak a ti népetek iránt kell a tolerancia - ugye.
légy te is toleráns hozzánk - itt - saját hazánkban.
tégy egy körutat, csak ismételni tudom magam, az ország keleti és északi részében - is.
nem szégyen országot látni. még neked sem.
nem vagyunk toleránsak? mi, magyarok? én?
te szabod meg, mikor és mit és hogyan mondjak.
te zársz le egy vitát egyoldalúan - önkényesen, ami az egyik legostobább dolog, mert nem végkövetkeztetések alapján zárul le spontán - nem.
a nemzeti öntudat csak népednek lehet sajátja?
én ugyanezért nagymagyar vagyok?
vagy mert leírok két bazmeg-et, akkor szerinted az én könyvespolcomon már nem hever több száz elolvasott mű?
értelek.
mindezek ellenére én egyenes vagyok, és nem vagyok kártékony.
míg ez rólad - sajna - nem mondható el.
érveket várok, és lépjünk túl tarantinon, nézd: ugorjunk egyet.
ismétlem: cáfolj. tagadod-e h nem a "kiválasztott" nép kezében van a hazánk?
tagadod-e, ha mered.
2011.06.07 22:33:47Kandabula
A vitatkozók értékes hozzászólásai úgy harmonizálnak a témához, mint egresmártás a koporsófedélhez. Amennyiben eztet a forum magányproblem-megold áshoz akar használ, lyo hejen kapar. Gál. Nak. Cserél ímélt, oszt vitat. Nekkem nemm akarni belelát másokk beleügy.
2011.06.07 22:34:31Kandabula
be
2011.06.07 22:35:34Kandabula
bele
2011.06.07 22:36:27Kandabula
Mek hoszuis!
2011.06.07 22:39:35Nina Skye
Isabel.Nem tudom kit gondolsz az altalam favorizalt nepcsoportnak ( OMFG! :D), mert meg en sem tudom melyik nepcsoportot favorizalom:D
Magyar vagyok en is, ott szulettem ott fizetek adot, es azt voltal kedves felemlegetni, a segelyt az en penzembol adombol is kapjak. Ez nem csak a te orszagod, ha megengeded, hanem az enyem is. Meghazudtollak, es nem ragalmazlak, a csaladtagomrol is irtal: "kedves férjed feltételezem, nem tudja, nincs tisztában azzal h ki volt, ki lehetett Eva Braun, hanem olvasott róla életében 2 mondatot, persze negatívat "---de igen tudja, es nem a googlebol kukazta ossze.
Elj bekeben, es mondjad a z igazsagodat ki, ezzel nekem speciel semmi bajom, de ha mas ezt teszi akkor ezt oda-vissza tolerald, en ezen poccentem be, ezen indult ki az egesz seggnyalozas, a lehazaarulozastol indult ki az egesz, a fogalomtevesztes mar-mar fajo volt. Lehet itt orditani politizalni, de akkor konyorgom erts hozza valamelyest, mert kulonben ugyanezt a reakciot latod viszont mindenutt. Ez nem az a hely, ismetlem ez egy szorakoztato blog volt-de sajnos itt nem en moderalok.
Es az egesz nem erdekel annyira hogy itt dekkoljak ahelyett hogy az estemet toltsem normalisan. Magyarozz, hazazz, hazaarulozz, gyakorolj a hatalomatveteleTEKre....
2011.06.07 22:48:06Nina Skye
a kovetkezo idiota monologra nem is valaszolok, nem tudom ki a kivalasztott nep, akinek a kezeben a hazad (?) van
nem tudom mibol iteljem meg hogy te egyenes vagy-e, mig te eldontod hogy en nem vagyok az
az orszagot jobban ismerem mint te dragam, a viharsarokban es keleten is eltem/dolgoztam
es utoljara: cafoljon teged a faszom, tarantinostul kivalasztott nepestul, holokausztostul ( eletemben eloszor irom le ezt a szot sztemÜ, hagyjal mar beken, durrogj magadban, jezusom:D
*tenyleg befejeztem, mert mar csak rohogok:)
2011.06.07 22:51:52Eva Braun
nem érdekel annyira, ellenben most is itt vagy. és egészen este van - bár lehet rosszul hiszem.
te voltál az, akinek nem tetszett az én mondanivalóm. és te ócsároltál többször is, csak h egy példát hozzak, lotyónak neveztél, meg alpárinak - valami ilyesmi.
nem én mentem hozzád, és nem én kocogtattam a vállad virtuálisan, h hahó nem tetszik amit mondasz ám. te találtál bennem és a mondanivalómban/és annak stílusában kivetnivalót.
miután többször is kértem, hagyj békén - nem tetted.
a te kedves férjeddel te jöttél először, és tudod: illik viszonozni, amit kapsz. még mindig kevéssé hízelgő rám nézve, h te bepötyögöd, nem vagyok normális szerinte, mint az h válaszként mertem leírni azt, talán nem is tudja pontosan, ki is az a személy, melynek nevét magamra vettem.
mindent összevetve nem cáfoltál és nem is reagáltál érdemben a kérdésemre, viszont nagy kegyesen megengedted, h magyarozzak és hazázzak.
azt teszem. te hagyj engem, és én hagylak téged.
tudod: leben und leben lassen.
OFF vége.
2011.06.07 22:56:36Eva Braun
hoppá: csak nem egy alpári szófordulatot véltem fölfedezni kedves hozzászólásodban, hm? írod ugyanis: cáfoljon téged a faszom..! khm-khm.
ez sem egy irodalmi színvonal.
mellesleg, hányingert kapok attól, ha egy számomra ismeretlen ember mondja nekem: drágám. gúnyosan és már ne is haragudj, eléggé ripacskodó megszólítás.
én nem mondom senkinek, h drágám. mondom helyette annak kit szeretek szerelemmel: szerelmem.
de mit tudsz te erről. pff.
és nem tudod, ki az az egyetlen nép, aki kiválasztottnak hiszi magát és felsőbbrendűnek? hm.
álszent vagy/és esetlegesen naiv. az utóbbit nem hiszem, marad az első.
és még mindig itt töltöd velem estéd egy részét. vigyázz, mert elraboltam néhány percet értékes estédből.
2011.06.07 23:02:06Nina Skye
:D
2011.06.07 23:08:58corby
nina, eva, werner: de kurvára ráértek. nem lehetne emailben megtárgyalni, hogy ki a műveltebb? vagy hogy kinek támad nagyobb erekciója a hazafiságára/toleranciájára? a lőtéri négylábút érdekli a frusztrált kis beszélgetésetek
2011.06.07 23:09:26Huyana
Mi folyik itt még mindig?
Eva, szerintem meg NEM ülnek a nyakunkon.
Ideje lenne befejezni ezt.
Nem vezet sehova, csak sehova.
2011.06.07 23:10:31corby
akármelyik velvetes kommentfolyamot olvasom, ez az autista (C) Wernherr von Braun épp ott maszturbál - persze hazafiasan és hagyományokat tisztelve
2011.06.07 23:52:49Eva Braun
corby:
én próbáltam. miután Nina többször is oltogatott, távollétemben is - én bizony dobtam rá egy üzit privátban.
ezt megtiltotta a továbbiakban, és nem is tarolt volna ez az egész téma itt, ha nem arra jöttem volna fel, h már meg lelotyózott.
és egyébként: olvasd el innen, ami téged érdekel, ugord át, ami nem - ahogy meglátod a nevünket, már görgess is lejjebb.
köszönöm.
2011.06.07 23:54:24Eva Braun
Huyana:
szerintem meg IGEN. én tiszteletben tartom a te véleményed, de hadd védjem meg már magam nyilvánosan, ha már privátban Nina nem tette lehetővé a továbbiakban, viszont engem támadni ezután is volt kedve.
(értsd, nem csak tegnap, ma is.)
off vége.
2011.06.07 23:56:41Eva Braun
egyébként egyikőtök sem moderátor, ha jól tudom - tehát nincs jogotokban megszabni, mit írosgassunk egymásnak.
nekem is milliószor végig kell görgetnem ezzel a szar egérrel, mikor oldalakon át tárgyalják itt mások a nagy semmit.
mi itt lefolytattunk egy - értelmetlen(nek tűnő?) vitát, majd végeztünk.
nem rajtam múlt, h nyilvános szereplésbe fulladt. no mindegy.
2011.06.08 00:00:31(C) Wernherr von Braun
2011.06.07 23:10:31corby
Mondd csak, zsidó geci, miért nem baszod szájba a metszett faszú anyádat, ahelyett hogy magyarokkal kötekedsz geci modorban a saját hazájukban? Hmm?
2011.06.08 00:03:28(C) Wernherr von Braun
2011.06.07 23:09:26Huyana
Téged meg ki kérdezett, okoskodó, ostoba némber?
Éppen két szolgálat között van időd egy kicsit smasszerkedni?
2011.06.08 00:16:09Huyana
Wernherr von Braun
1. Nem vagyok kitiltva.
2. Én is elmondhatom a véleményem.
Szabadon.
3. Nem okoskodom.
4. Nem vagyok ostoba.
5. Nem vagyok némber.
6. Nem smasszerkodom.
7. Nem szoktam szolgálatban lenni.
Szíveskedjen moderálni magát, és ne tegezzen.
2011.06.08 01:12:20Kandabula
Tűnjetek már el! Megmérgeztek mindent! Állatok!
2011.06.08 01:28:36Sentа
Kedves Velvet, nem lehetne, hogy egyáltalán ne lehessen kommentelni? Legalább egy ideig... Most komolyan... ennek mi értelme van, hogy a valaha jó hangulatú blogról mindenki elkotródik néhány gyökér miatt? Már sehol egy vicc, egy kreatív hozzászólás. Miért nem moderáltok? Lent van a szabályzat, aki akarja betartja, aki nem, az nem, de egy szava sem lehet, ha repül innen. komolyan ne értem.
2011.06.08 01:29:07Sentа
+m
2011.06.08 03:40:46Eva Braun
Senta:
jó tudnod, h a velvetnek igenis szüksége van a kommentelőkre, ha értesz.
mondjuk mindig is a semmilyen hírértékkel bíró cikkeket engedik kommentelni, ez sem véletlen.
és tessék, törd az utat - légy kreatív, írj egy vicces, humoros, szellemes hozzászólást, ne rajtunk csámcsogj.
és nevessetek a barátaiddal.
senki nem akadályoz meg ebben, csak önnönmagad.
2011.06.08 03:46:53Eva Braun
Kandabula:
te önkényesen nem szabhatod meg, ki maradjon és ki távozzon innen.
te magad mérgezel meg mindent, amikor valakit ennyire nyilvánosan el akarsz tüntetni.
köszöntem.
2011.06.08 06:23:33Zöldszemű Szörnyeteg
2011.06.08 03:46:53Eva Braun
A nicked tökéletes választás. Eva Braun a példaképed?
Ahogy elnézlek, gőzerővel dolgozol azon, hogy te is annyira elismert légy itt, mint a Führer asszonya a világban.
Nem kívánom, hogy ugyanúgy végezd, mint a példaképed...Csak azt, hogy gondolkodj, ne személyeskedj és a jelzőidet (hazaáruló, libsi stb.) tartsd meg magadnak.
Mert az ügy, aminek az érdekében itt trollkodsz Wernherrel komoly, józanul érvelő, mértéktartó és bölcs embereket kíván, akik nem viszonozzák a sértést sértéssel (lásd: ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel, ha már egyszer ennyire kereszténynek tartjátok magatokat).
A kulcs: különbnek mutatkozni annál, akin felül akartok kerekedni a vitában. Okos érveléssel, józanul, esetleg humorosan, sértések és pejoratív jelzők nélkül még sikerülhet is meggyőzni embereket.
Sokan sokféleképpen figyelmeztettek már erre benneteket, de lepereg rólatok. A magyarságotok senkinél sem tesz különbbé, ha tapló módon viselkedtek az emberekkel. Nem a mondanivalótok tesz ellenszenvessé benneteket, hanem a stílusotok.
Ebből gondolják sokan, hogy nem vagytok igazi hazafiak, hanem bérkommentelő trollok, akik azért irkálnak ide, hogy a kommentszámot növeljék. Lehet ebben némi igazság.
Egyébként szerény magánvéleményem szerint pontosan ez a magasról címzett lenézés, felsőbbrendűségi komplexus és sunyi agresszivitás az, ami miatt a "nagymagyar hazafiakat" nem kedvelik a környéken...Látom, igyekeztek megfelelni a sztereotípiának és minél plasztikusabbá formálni ezt a hálátlan szerepet.
De jön még kutyára teherautó.
2011.06.08 06:39:54Eva Braun
Zöldszemű Szörnyeteg:
azért meg kell hagyni, h a te nick neved is elárul egyet s mást rólad, de ezt most hagyjuk.
a magasról címzett lenézés és felsőbbrendűségi komplexus nem sajátom - ellenben van, akiknek itt nagyon is.
én mindeddig leírtam véleményem, hol irodalmi nyelvezettel, hol egy-két bameg-gel is tarkítva, megint máskor humorral és iróniával fűszerezve, voltam már demagógnak tűnő - de hát nem lehet mindenki igényét kiszolgálni ugyebár.
de egyet nem vitathatsz el tőlem sem Wernherrtől. mégpedig azt, h nem falkában rontottunk másokra, maximum ketten értettünk egyet látványosan, amiért én el is vihettem a seggnyaló címet - míg engem rövid ittlétem alatt többször is 5-en, 6-an is támadtak akár.
gúnyos, kioktató és flegma okoskodásukkal próbáltak lehengerelni - holott én csak ki mertem/em mondani, mi a magyar valóság - mondjuk főként kelet és észak-mo-t tekintve.
ezért és mert nem hagytam magam, váltam pillanatok alatt nácivá, fasisztává, de volt aki lotyónak is nevezett e szent helyen.
én úgy gondolom e helyett a dobj vissza kenyérrel dolog helyett, hogy amit kapsz, illik viszonozni.
mondhatnám úgyis: vasra én acéllal felelek. remélem, világos előtted, ki mondotta ezen szavakat.
2011.06.08 06:46:01Eva Braun
még annyit tennék hozzá, h fellengzős stílusban inkább te nyilatkoztál - miszerint nem kívánod, h úgy végezzem, mint - ahogy mondottad: "példaképem".
majd a mondanivalód végére odabiggyeszted nagy kegyesen: h jön még kutyára teherautó.
milyen szépen eltipornál te engem itt, ugye.
nos, ez igazán korrekt és nemes befejezés volt részedről, látszik h te mennyire józan és bölcs hozzászóló vagy - demonstráltad szépen.
a nickem pedig valóban tökéletes választás - semmiképpen nem véletlen, de mint olyan, teljes egészében magánügyem - és bárkinek szíve joga képzelegni, miért e név.
annyit engedj meg még, h ha már itt tartunk, kettőnk neve közül a tied utal valami romboló, kártékony folyamatra - s ez nem más, mint a mindent szétrágó és bomlasztó féltékenység.
és most OFF vége.
2011.06.08 06:52:04Eva Braun
és csak h mennyire nem vagyok én itt bérkommentelő, ami aljas rágalom, az is híven bizonyítja, h röpke egy hetes itt tartózkodásom alatt még tiltólistára kerültem - és nem a mondanivalóm stílusa miatt - elárulhatom.
kettő darab tömör mondatban vázoltam a mai helyzetet, és bár mondom, nem eresztettem bő lére, mint így ma kora reggel - mégis kitiltattam. bűnös vagyok-e, mert kimondtam két mondatnyi igazságot? nem hiszem.
ismertségért meg úgy látszik, te kaparsz általam, mert a cikkhez ugyan nem szóltál hozzá, ellenben 6:23-kor máris késztetést éreztél arra, h belém köss.
2011.06.08 10:05:35Nina Skye
@Senta ezzel kapcsolatban: 'A tudatos hazafiság az erkölcsi erények egyik legnemesebbike, hiszen a történelem kezdete óta minden nemzet sajátja, tehát soha sem válhat ideje múlttá vagy elavulttá. Nemességéből fakadóan csupán pozitív gondolatokat szorgalmaz, nem sugall gyűlöletet vagy negatív érzéseket az egyéb nemzethez tartozókkal szemben. A valódi hazafiság soha sem lehet nacionalista vagy soviniszta.'
ehhez kapcsolodoan meg:
"Patrióta, aki jogot véd; nacionalista, aki jogot sért. A sovinizmus pedig a nemzeti tudat hiánya." ”
– Illyés Gyula
Nyilvanvaloan rohejes az egesz a fentiek tudataban:D
2011.06.08 10:15:57Sentа
Évikém, én nem csámcsogok. Sem itt, sem az asztalnál. Tovább nem folytatom, mert minek...
2011.06.09 22:54:35murunga
folyamatosan alázó Kasza Tibi
LOL, na az a csákó is erősen kompenzálja a korábbi kudarcait...az az arcberendezés...
2011.06.09 22:56:33murunga
klub részen "száraz próba" - az mi az, felszopás???
2011.06.09 23:07:38murunga
327+379 egy threesome erejéig! :)))
2011.06.10 12:15:59jozo33
Sziasztok!
Nem úgy vagy semmi ahogy láttszik tudom mert én ott voltam voltak kimondotan szép gyönyörű lányok sőt még kedvesek aranyosak is voltak de semmi esélyük nem volt mert nem volt ismerösük így mennek a dolgok néztem a képeket nincs is róluk kép.Szeretném nektem elmondani volt olyan lány akit soron kivül be engedtek,sőt olyan is aki maga mondta nekem hogy jó barátja az egyik zsűritag....meg sorolhatnám sajnos az ilyenek jutnak be nem az igazi szépek bizony lett volna!!!!!