Míg Majoros Péterhez mindössze kilenc női nevet tudtunk kapcsolni Fresh Anditól Dundikáig, addig Kiszel Tünde esetében nagy vonalakban tizenkét áldozatot számoltunk össze. Semmi kétség, a bizonytalan korú híresség a női Majka a honi celebvilágban: az ő árnyékából is egyenes az út a címlapok felé – legalábbis egy rövid ideig. Összeszedtük, kik landoltak a sajtóban annyival, hogy hírbe hozták az asszonnyal vagy pedig azzal, hogy ténylegesen kapcsolatuk volt vele.

Ha a volt valóságshow-szereplő a magyar celebvilág koronázatlan csődöre, akinek ágyából már sokaknak egyenes útja vezetett a címlapok felé, akkor minden kétséget kizáróan Kiszel Tünde a női Majka. Sőt. Míg Majoros Péterhez mindössze kilenc női nevet tudtunk kapcsolni Fresh Anditól Dundikáig (aki mellett vélhetően, ha csak a gyerek miatt is, még egy ideig kitart az ózdi rapper), addig a bizonytalan korú Kiszel esetében nagy vonalakban tizenkét áldozatot számoltunk össze. A sornak pedig nincs vége, a dekoratív médiaszemélyiség ugyanis a napokban dobta ki Szabó Károlyt, mert a férfi a gyanú szerint megcsalta őt egy másik nővel (bár Károly – a legutolsó hír szerint – rendbe akarja tenni a kapcsolatukat). Na de lássuk, kiknek köszönhetően lett hosszabb Kiszel Tünde listája Majkáénál:

1. Benkő Dániel

2010 januárjában Benkő Dániel gigabrékinggel fogadta a vizuális típusú magyar népet: az médiabohóc azt állította, hogy a nyolcvanas években szexuális kapcsolata volt Kiszellel. "Tündét a nyolcvanas évek elején ismertem meg a Vígszinházban, ő volt az egyik első meztelen modell, naná, hogy azonnal felfigyeltem rá. Akartam őt. Az első pillanatban beleszerettem abba a gyönyörű, dús, fekete szeméremszőrzetébe. A rabja voltam Tündének és a szőrzetének. Jó teste volt” – mesélte az egyszervolt lantos, akinek állításával szemben Kiszel úgy nyilatkozott, szex nem volt, de az tény, hogy Benkő szerelmes volt belé.

 

2. Dévényi Tibor

Ha Kiszel Tünde régmúlt pasi ügyeiről van szó, vélhetően Kondor Csaba neve ugrik be mindenkinek, pedig nem ő volt az első, akivel hírbe hozták. Még 2005-ben, a Vásott kölykök című műsor forgatása alatt Kiszel szent meggyőződése volt, hogy Dévényi Tibor kikezdett vele – vagyis a bugyigyűjtő szerint az, hogy a lemezlovas folyamatosan megalázta, semmi másnak nem lehet a jele, mint hogy valamit akar tőle. "Próbált nyúlkálni, meg nyomta a csajozós szövegeket, és be akart jönni a szobámba, de eleinte azt hittem, hogy viccel. Aztán rájöttem, ennek a fele se tréfa" – mesélte akkoriban Kiszel, miközben Dévényi természetesen épp az ellenkezőjét állította: "Az egésznek az alapja az, hogy rendkívül idegesít Kiszel Tünde személye és a médiában betöltött szerepe is. El tudja képzelni, hogy járnék vele? Ez egy vicc" – reagált a jelenség gyanúsítgatására a lemezlovas.

 

3. Kondor Csaba

Na és ezek után robbant be a képbe az akkor 23 éves Kondor Csaba. (Illetve azok után, hogy kiderült, a Kiszel által feszt mutogatott fotón nem is a férje van, sőt, igazából nincs is férje.) A wannabe újságíró ezzel a kapcsolattal nyilvánosságot kapott, Kiszelnek pedig lehetősége nyílt végighaknizni a médiát, és boldogan éltek mindaddig, amíg ki nem derült: a fiú nem hajlandó felvállalni nőjét a szülei előtt. Aztán Gerencsér Tamás jóvoltából napvilágot látott, hogy Kondor a saját nemét szereti. Innentől kezdve jött a kígyó meg a béka, Kiszel pedig olyannyira próbál azóta is megszabadulni a rendkívül ciki történettől, hogy legutóbb arra sem emlékezett, ki az a Kondor Csaba.

 

4. Luigi

A botrány után Mallorcára utazott felejteni, ahol egy igazi – szerinte – macsót szedett össze, az olasz származású Luigit. "Luigi teljesen levett a lábamról. Nem volt erőszakos, fantasztikusan udvarolt, pedig én felejteni mentem Mallorcára, és eszem ágában sem volt ismerkedni" – áradozott 2006 szeptemberében a Velvetnek. "Jelenleg távszerelem van. Sokat beszélünk telefonon. Tegnap is mondta, hogy üljek fel egy gépre, és ő leszed Milánóban, de sajnos túl sok most az elfoglaltságom." Nem meglepő módon azonban novemberre már mással, Hörcher László festőművésszel dicsekedett.

 

5. Hörcher László

Kiszel Tünde ágyában hált: 2006. szeptember - 2006. december. Az asszony akkoriban úgy nyilatkozott a bimbózó kapcsolatról, hogy már hat éve ismerik egymást, de mindeddig foglaltak voltak, ezért nem lett a dologból semmi. Hát, később sem.

 

6. Sebestyén Hunor

A programozó matematikus valamennyivel több időt töltött a jelenség mellett: cirka 9 hónapon át borzolták az olvasók kedélyét. „Nekem Tündi az igazi. Ha nem ő lenne az, akkor nem lennék vele. Szuperul elvagyunk. Kevés ilyen kapcsolata van az embernek, amiben nincs vita. Kutya jól megértjük egymást. Ez nem sablon. Már régen lekoccoltam volna, ha nem lennék boldog” - nyilatkozta a férfi nem sokkal lekoccolása előtt.

 

7. Dr. Szíjjártó Pál

2008 februárjában ugyanis Kiszel már nem Sebestyén Hunorral jelent meg az Operabálon, hanem Dr. Szíjjártó Pál orvossal. Bár a médialény szerint mindössze annyiról volt szó, hogy együtt mentek az eseményre és jól érezték magukat, a juj.hu kamerája intim pillanatban csípte el őket: épp egymás kezét szorongatták, Kiszel meg nem győzött méltatlankodni, amikor lebukott ebben a helyzetben.

 

8. János

Vezetéknév nélküli János újabb csodálatos love story volt Donatella anyukájának életében: a férfi elmondása szerint italozás közben egy csók csattant el az Egyiptom felé haladó repülőgépen, míg Kiszel állította, hogy az csak egy puszi volt. János telefonszámát ugyan eltette, de ez a pasi is eltűnt valamelyik kanyarban.

 

9. Kakucsi Csernák Zoltán

Kakucsi Csernák Zoltán festő mindezek után tudhatta volna, mibe vágja a fejszéjét, amikor elkísérte Kiszelt a Story-gálára 2009 februárjában: az eset után az asszony a Cool Live műsorában ábrándozott a férfiról, ezzel szemben Kakucsi eléggé kiakadt: "Egész nap csörgött a telefonom, és mindenkinek magyarázkodnom kell amiatt, hogy Kiszel Tünde pasijaként tartanak számon. Szeretném ezt tisztázni egyszer s mindenkorra: semmi közöm Tündihez, csupán barátok vagyunk. Igaz, hogy megjelentünk néhány rendezvényen együtt, de ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni" – magyarázta a festő. A jelenség nem sokáig szomorkodott, pár héttel később már azzal haknizott, hogy valaki megkérte a kezét, de ő nemet mondott az ajánlatra.

 

10. Lukács László

Nyár elején egy rég emlegetett név, Lukács László került előtérbe, aki sokáig nem volt hajlandó elismerni azt, hogy ő Donatella édesapja. Az operaénekes végül peren kívül beadta a derekát, ezzel állítólag nyolc év zárult le, ez idő alatt pedig a férfi háromszor volt kíváncsi a gyerekre. Azt azóta sem tudni, hogy Donatella vezetékneve, a Hunyadi honnan, kitől származik.

 

11. A nóném kamupasi

Legközelebb 2009 szeptemberében készült egy állítólagos lesifotó egy állítólagos szerelmi légyottról egy eldugott helyen – a 25 év alatti pasit egy közönségtalálkozón szedte fel. Vagyis, mint később kiderült, nem is szedte fel, az egész kamu volt. Nahát.

 

12. Szabó Károly

Eleinte csak Kiszel Károlyként emlegettük a tavaly felbukkanó négyszeres apát, mivel Kiszel a férfi vezetéknevét nem volt hajlandó elárulni a médiának. Szabó sztorija is úgy kezdődött, mint a legtöbb: kísérőként jelent meg különböző rendezvényeken, aztán kiakalult köztük valami. "Komoly a kapcsolatunk, de mi papír nélkül is boldogok vagyunk: én voltam már férjnél, ezért nem ragaszkodom ahhoz, hogy ez újra megtörténjen. Nagyon szoros az érzelmi kapcsolatunk, de ő sajnos egy nagyon picit féltékeny a páromra. Donatella még kicsi, kilenc és fél éves, talán ezért gondolja azt, hogy kevesebb szeretetet kap Károly miatt. Ez természetesen nem így van, de az ő szintjén megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy nem kap azáltal kevesebb szeretetet, hogy mi szeretjük egymást" – nyilatkozta 2011 májusában Kiszel, ám júniusban beütött a krach: úgy tűnik, az asszonyt megcsalta Szabó. Az üzletembert a Blikk egyik olvasója leplezte le egy fotóval, amin egy szökőkút mellett flörtöl egy ismeretlen nővel. Kiszel Tünde leszaralakozta, pedig a férfi magyarázná a bizonyítványát: állítása szerint a másik asszony egy régi ismerőse, akivel régebben egy haveri társaságban jártak, és csupán baráti kapcsolat van közöttük.