House Tizenhármasa ezúttal a Cowboyok és űrlények egyik főszereplője, aminek a bemutatóját azzal dobta fel, hogy oldalt teljesen áttetsző ruhát vett fel. Ezek után nem meglepő, hogy Harrison Ford vagy Daniel Craig helyett valahogy róla készült a legtöbb fotó a londoni premieren.

MIután Olivia Wilde vetkőzik is a Cowboyok és űrlények című filmben, így nem volt annyira különös, hogy a film londoni premierjére egy olyan ruhában érkezett, ami oldalról szinte teljesen áttetsző volt, és nem sokat bízott a fantáziára.

A színésznő a filmben elvileg csak egy rövid jelenetben látható meztelenül, a bemutatón viszont végig ezt az áttetsző, pöttyös ruhát viselte, elég alaposan elterelve a figyelmet a film többi főszereplőjéről. Azért persze róluk is készült pár kép, de nem lehet arányba állítani azzal a képmennyiséggel, amelyeken a Dr House című sorozatból megismert színésznő látható, leginkább oldalról.

A 27 éves színésznőtől, amióta otthagyta a kórházsorozatot, egyáltalán nem áll távol, hogy megmutassa a testét. A francia FHM-nek idén februárban csak kicsit vetkőzött, a Details magazinnak korábban mellbimbót villantott, a GQ-ban pedig még 2009 szeptemberében teljesen meztelenül fotózták.

A Cowboyok és űrlények című filmet Magyarországon augusztus 25-én mutatják majd be, eddig kell várniuk azoknak, akik Olivia Wilde testét a filmvásznon szeretnék megnézni. A filmet Jon Favreau rendezte, aki egyrészt színészből lett rendező, másrészt ő jegyzi a Vasember mindkét részét. Az egyik producer pedig Steven Spielberg, úgyhogy az is lehet, hogy a furcsa sztori ellenére - cowboyok küzdenek meg ürlényekkel egy nagyon látványos sci-fi westernben - az is elképzelhető, hogy élvezhető lesz a film.