Két sztárügyvéd összecsapását hozza majd Damu Roland másodfokú tárgyalása. Ruttner György lesz a vádlott oldalán, Zamecsnik Péter képviseli majd a sértettet. A két ügyvéd korábban dolgozott már egy oldalon a Kulcsár-ügyben, most nagy vitákra számíthatunk majd. Zamecsnik mentette ki anno Császár Elődöt, Ruttner György legutóbb Stohl András ügyében ért el komoly sikereket.

Damu Roland büntetőperében első fokon hat év letöltendő börtönbüntetést kapott , de fellebezett az ítélet ellen, így ügye majd másodfokon folytatódik a Fővárosi Bíróságon. Lecserélte korább ügyvédjét, és az egyre népszerűbb Ruttner Györgyöt kérte fel a képviseletére. A sértett oldalán Zamecsnik Péter irodája áll, így másodfokon igazi összecsapásokra számíthatunk, különösen az ügy természetének köszönhetően.

Damu Rolandot alapvetően közvetett bizonyítékok alapján ítélték el nemi erőszak, személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés miatt. A bírói indoklásban nagy hangsúlyt kapott, hogy a sértett, P. Tímea szavahihető ember, így számos tanú meghallgatása után az ő történetének adtak igazat. A minden apróságot megragadó Ruttner könnyen lehet, hogy majd erre fűzi fel a fő stratégiáját, mármint arra, hogy bizonyítsák, Palácsik nem is annyira szavahihető, mint az első fokon gondolták róla. Nem véletlen, hogy Damu nyilatkozatainak nagy része arról szól, hogy a sértett hazudik. Nem azt mondja, hogy nem erőszakolt meg senkit, nem ütött meg senkit, nem korlátozta senki szabadságát, hanem a legtöbbször azt, hogy a sértett hazudik, jogi nonszensz, ami vele történik.

Persze Zamecsnikéket sem kell félteni, igazi dörzsölt, már a kilencvenes évek óta az úgynevezett sztárügyvédi státuszban lévő ügyvédről és irodáról van szó. Zamecsnik Péter a kilencvenes évek elején, közepén lépett ki az ügyészségtől, és állt be még akkor Bárándy Péter ügyvédi irodájába, majd később saját irodát nyitott.

Zamecsnik Péter

Az egyik első komoly ügye, amire egyszer egy interjúban azt mondta, büszke is, az Agrobank-ügy volt. Az Agrobank egykori elnökét és két társát azzal vádolták, hogy éveken keresztül csempésztek, adót csaltak, valamint közokiratot hamisítottak, amikor összesen nagyjából egy tonna aranyat és 4,5 tonna ezüstöt vittek ki Magyarországról, hogy nem sokkal később visszahozzák, ekkor viszont néhány kiskaput kihasználva a kelleténél kevesebb vámot fizetve. Az évek során sok tízmillió forintot sikerült így felhalmozniuk. Az ügy vége az lett, hogy minden vádlottat felmentettek , többek között azért, mert az ügyleteket számlákkal tudták igazolni, valamint a nyomozóhatóságok többször is jogtalanul beavatkoztak az igazságszolgáltatás menetébe.

Aztán komoly szerepe volt a kilencvenes évekbeli különféle sikkasztási ügyek tárgyalásaiban is. Ezekkel szerzett magának talán igazi hírnevet. Egy darabig részt vett például Kulcsár Attila, a K&H bank brókercégének egykori dolgozója védelmében is, aki a vád szerint 1998 és 2003 között jogosulatlanul forgatta meg magánszemélyek, illetve állami vállalatok pénzét magas kamatokat ígérve, offshore cégeket felhasználva . Kulcsár ügye a mai napig tart, mert a másodfokú bíróság visszadobta az ügyet elsőfokra eljárási hibárka hivatkoza. Az újboli elsőfkokú eljárás tavaly decemberben kezdődött . A per másodrendű vádlottját, Kerék Csabát Ruttner György képviselte. Ekkor dolgoztak egy ügyön, egy oldalon.

A nagy áttörést viszont az hozta, amikor Császár Elődöt védte, miután az akkor még műsorvezetőként dolgozó dj egy biztosítással nem rendelkező BMW-vel halálos balesetet okozott a budapesti Körszállónál, ahol kb. 100 km/h-val hajtott majd megpróbált csalni a biztosítással, és kötött egy visszadátumozott kötelezőt. Császár végül másodfokon felfüggesztett büntetést kapott . Az ügyben Zamecsnik Péter mellett több ügyvéd is részt vett, többek között az a Péchy Kristóf is, aki Stohl Andrást képviselte legutóbbi pere első szakaszában, majd akit később Ruttner Györgyre váltott le a színész. Péchy Császár Előd ügyében a közlekedési részekért volt felelős, Stohl Andrásnál viszont az ügynek ez a része viszonylag egyértelmű volt, nem véletlen, hogy a dörzsöltebb, fifikásabb Ruttner érte el Stohlánál a jóval enyhébb ítéletet.

Később Zamecsnik  valamennyire visszatért a politikához és a gazdasági hol bűnözőkhöz, hol csak vádlottakhoz. Ő védte a Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatóját, miután kirobbant az a botrány, hogy rákkeltő összetevők is vannak a szegedi paprikában. Az ügy vége az lett, hogy a vezérigazgatónak 700 ezer forint kártérítést kellett fizetnie.

De említsük meg néhány aktuális ügyét is. Ő képviseli Seffer István plasztikai sebészt, aki amellett, hogy Bodri Kriszta párja, 2009-ben őssejt-botrányba keveredett, a klinikáján a vád szerint tiltott módszerekkel jutottak őssejtekhez. Ez az ügy még viszonylag az elején tart, Zamecsnik annyi dolga volt, hogy elérje, Seffer ne legyen őrizetben. Ő védi ifj. Knézy Jenő volt feleségét is, aki azzal vádolta meg férjét, hogy megvert. Ifj. Knézy Jenő tíz hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Valamint ő képviseli Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját, aki azután került bajba, hogy belebukott milliárdos adócsalásába az Egy-Másért alapítvány, amelyik az NBH egyik partnere volt .

Ruttner György

Ruttner György nagyjából ugyanahhoz az ügyvédi generációhoz tartozik, mint Zamecsnik, de igazából csak mostanában kezd sztárügyvédi magaslatokba emelkedni.

A legelhíresültebb ügye termsézetesen Stohl András legutóbbi büntetőpere volt, ahol ő védte a színészt másodfokon. Védelme végül igen hatékonynak bizonyult, mert a színész büntetését több mint a felére csökkentették az eredetihez képest .

Ezt komoly sikerként könyvelheti el, könnyen elképzelhető, hogy Damu Roland a Stohl-ügy sikerén felbuzdulva kérte fel Ruttnert. Mivel Damu tárgyalása zárt körű volt, ezért nem tudni, hogy a védelem milyen érvrendszer mentén próbálta elérni Damu felmentését, enyhébb büntetését, de az biztos, hogy Ruttner beszállásával mondhatni új per kezdődik, arra az alaposságra számítunk tőle, mint amit a Stohl-ügyben mutatott.

Stohl Andrással párhuzamban képviselte a kolontári vörösiszap-ömlés után a felelős MAL Zrt.-t. Első fokib most kötelezték a céget 135 milliárd forintos, rekordösszegű kártérítésre. Ruttner természetesen fellebbezett, így az ügy nincs lefutva. Fellebbezésében azt kifogásolta, hogy nincs az a magyar cég, amelyik ekkora összeget ki tudna fizetni, nem tisztázták még mindig, hogy pontosan mi okozta a katasztrófát, ráadásul az első fokú tárgyaláson hatszor nagyobb természetbe ömlő káros anyaggal számoltak, mint amennyi a védelem szerint ténylegesen kiömlött, ezt is mindenképpen tisztázni kell.

Pörög az élet rendesen Ruttner körül, egy kis kártérítés, egy kis celebvédelem, ami mellé még a csepeli kettősgyilkosság ügyében is ő jár el. Az eset még 2009-ben történt, egy csepeli iskola két alkalmazottját lőtték agyon az iskolán belül, az ügyben az iskola igazgatója lett az egyik gyanúsított, bűnsegédlettel vádolják, őt védi Ruttner. Az ügy egyre kacifántosabb, újabb és újabb szakértőket hallgatnak meg még mindig. A legutóbbi fejleményekről erre, illetve erre talál bővebb információkat.

Ha ennyi nem lenne elég így hirtelen, Ruttner György védi még azt az Ungvári Attilát is, aki dzsúdósként nemrég doppingbotrányba keveredett. Az ügyvédet a magyar szövetség kérte fel, hogy derítse ki, miért adhatott Ungvári pozitív mintát az egyik teszten. Filmbe illő a sztori, szövevényes, megsértett sporttársak, nagy szövetség, szomorú aranyérem, minden van benne. Erre tájékozódhat. És ne feledkezzünk meg róla, hogy Ruttner nemrég egy igazi magyar topceleb, Gáspár Győző védelmét is elvállalta. A realityszereplőt adócsalással vádolják, nem kevés pénzről, 22 millió forintról van szó. A pere mostanában kezdődött volna, de Gáspár Győző rosszul volt, így nem tudott megjelenni a bíróságon, kórházba vonult. Csodák csodájára az első tárgyalási nap másnapjára meggyógyult , és kiengedték.

Arról egyelőre nincsenek pontos hírek, hogy mikor folytatódik Damu Roland pere, de érdemes felkészülni rá, hogy ha a tárgyalás zárt körű is lesz, komoly csaták folynak majd az újságok címlapjain is.