Nem fogyasztott alkoholt, állítólag egy szarvas ijesztette meg, ezért veszítette el az uralmát az autó fölött Gáspár Győző tizenhét éves lánya vasárnap, amikor fitneszedzésre tartott. A friss jogsis Gáspár Evelinnek a gerinccsigolyái sérültek meg az autóbalesetben, jelenleg a salgótarjáni kórház intenzív osztályán ápolják. A rendőrség szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a történteket. Szülei azóta folyamatosan mellette vannak, leszámítva azt a néhány órát, amíg adócsalás és magánokirat-hamisítás vádja miatt a bíróságon ültek.

„A kislány kedden, csütörtökön és vasárnap jár fitneszre, és tegnap, ahogy elindult, nem messze a házunktól elé ugrott egy nagyobb darab szarvas. És hát kéthetes a jogosítványa, megijedt” – magyarázta a Velvetnek Gáspár Győző, hogyan szenvedett autóbalesetet tizenhét éves lánya vasárnap.

Lászlók Nóra, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunkat úgy tájékoztatta: a baleset fél 12 körül történt Nógrádmegyer és Sóshartyán között a 22-es úton. Valahogy így: „Járművével egy balra ívelő útkanyarulatban lesodródott a jobboldali útpadkára, majd innen visszakormányozta járművét az úttestre. Itt továbbsodródott, keresztbe az úttesten, a menetirány szerinti baloldali forgalmi sávba, és a füves, vízelvezető árokba lehaladva az oldalára borulva állt meg.” Az alkoholszonda nem mutatott ki ittasságot. Gáspár Evelinnek volt egy előzetes meghallgatása, ám ennek részleteiről nem kaptunk információkat. A rendőrség a baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

Sem enni, sem inni nem tud

Gáspár Győző lányának a balesetben megsérültek a gerinccsigolyái, jelenleg a salgótarjáni kórház intenzív osztályán ápolják. Felmerült, hogy átszállítják a budapesti Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe, ám egyelőre nem tanácsos mozgatni. „Senki sem tudja, mikorra fog felépülni. Lelkileg nagyon kivan a kislány. Lássuk be, 17 éves, nem jár bulizni, nem jár diszkóba, nem fogyaszt alkoholt. Szombaton este együtt tévéztünk, és tizenegykor már lefeküdtünk aludni. Elindult vasárnap, és ez történt. Úgy hívtak fel minket a mentősök, Bea épp a vasárnapi ebédet csinálta” – mondta Gáspár, aki csak abban bízik, hogy lánya rövidesen felépül.

Gáspár Evelin már magánál van, de sem mozogni, sem enni, sem inni nem nagyon tud. „Bea szívószállal próbálja őt etetni-itatni. A pisilés jelenti neki a legnagyobb nehézséget, mert nem mozdulhat meg, nem kelhet fel. Ez most nagy istenverés nekünk. Végignézni a szenvedését, az a legnehezebb” – fogalmazott a koporsóárus showman. Gáspár Evelin két hete kapta meg a jogosítványát, ám autót végül nem az apjától kapott; a Fiatot, amivel vasárnap balesetet szenvedett, nagyapja adta neki. Gáspár azt mondja, az autónak nem voltak műszaki hibái, és szerinte nem történt volna semmi baj, ha nincs ott az a szarvas.


Útvonal ehhez: Sóshartyán nagyobb térképen való megjelenítése

Nem érzi magát bűnösnek

Gáspár Győző és felesége váltva ülnek lányuk ágya mellett a kórházban; hétfőn is mindössze arra a pár órára hagyták egyedül, amíg a bíróságon ültek adócsalás és magánokirat-hamisítás vádja miatt. „Muszáj volt elmenni, pedig egész este Evelin mellett voltunk, de muszáj volt, nem tehettem mást. Lementem így, lázasan, csövekkel tele, hogy ne az legyen, hogy Győző nem jelent meg. Úgyhogy igen, elmentünk.”

A Salgótarjáni Városi Bíróság hétfőn kezdte meg Gáspár Győző és társai adócsalási perének tárgyalását, amit eredetileg e hó 12.-re tűztek ki, ám mivel a showman egészségügyi okokra hivatkozva nem jelent meg a megadott időpontban, elhalasztották. Gáspár Győző állítólag tényleg nagyon rosszul volt; szövődményei lettek a mellplasztikájának, ezért befeküdt a pécsi klinikára, ahol az operációt végezték. Másnap meg már haza is ment, csodás gyógyulás ez, nem más.

A pánikbetegséggel küzdő showman nem vallotta magát bűnösnek a tárgyaláson, mert nem érzi magát annak, szerinte csak a sajtó fújta fel ezt az ügyet. A vádiratban mindenesetre az áll: Gáspár Győző 11,5 millió, a másodrendű vádlott, felesége, Gáspárné Balla Beáta pedig 10,7 millió forint kárt okozott az államnak az adócsalással. Gáspárék 2005-ben és 2006-ban okoztak kárt a költségvetésnek – ekkor futott az RTL Klubon a házaspár sokáig nagy nézettségű műsora, a Győzike Show. Van a történetben egy harmadrendű vádlott is, őt Bangó Attilának hívják, és bűnsegédlettel vádolják, mivel a házaspár az ő vállalkozásának közvetítésével vette fel a pénzt az RTL Klubtól a Győzike Show-ért.

Már a várandósság sem lehet enyhítő körülmény

Az MTI beszámolója szerint Gáspár ügyvédje, dr. Cudar Sándor többször is hangsúlyozta a bíróságon, hogy a "hiányos és pontatlan" vádiratból nem derül ki, hogyan került a pénz Bangótól Gáspárékhoz. Gáspár Győző pedig azt mondta: nem kapott pénzt Bangótól. Bangó Attila - a tárgyaláson ismertetett - korábbi vallomása szerint az RTL Klub-os kifizetésből alvállalkozóknak adott pénzt, de nem tudta őket megnevezni, és ehhez hétfőn sem volt hozzáfűznivalója. A Velvet korábban úgy értesült, hogy az ügyészség több RTL Klub-ost is tanúként hallgatna ki az ügyben, arról azonban egyelőre nincsenek információk, hogy a hétfői tárgyaláson meghallgatták-e közülük bárkit is.

Az ügyészség a vádirat elkészültekor az elcsalt összegnek megfelelő vagyonelkobzásra tett javaslatot, Gáspárék egytől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak. „Annyira ránk jár a rúd, hogy nem akarom sorolni. Itt ez az APEH-féle dolog, háromszor megműtöttek egy hónap alatt, itt van Evelin, meg még ez, meg még az. Nagyon ránk jár a rúd, nagyon nagy átok van rajtuk” – mondta Gáspár, aki kérdésünkre magyarázatképp azt is hozzátette: felesége elvetélt. A showman júliusban, egy koncerten jelentette be, hogy ismét apa lesz, akkor felvetődött, csak azért vállalnak még egy gyereket, mert a várandósság enyhítő körülmény lehet az adócsalási ügyben.