Az egy dolog, hogy szinte sehogy nem vesz részt az albumok megírásában, mert ugye a legutóbbi lemezein is több mint húsz-harminc ember melózott, és ő csak néha ugrott be a stúdióba felénekelni a számokat, de tegnap este úgy tűnt, hogy a koncerteket is inkább letudja, minthogy tényleg részt venne rajtuk. Ennyire távolinak még soha nem éreztünk egy előadót sem, és ez nem az előre eltervezett koncertmenet, és a hatalmas csarnok miatt volt. Britney Spearsnek – az ún. előadónak – az égvilágon semmilyen kisugárzása nincs, nem szexi, nem aranyos, nem egy vadállat. Tényleg csak egy szerencsétlen báb, aki mintha maga is tisztában lenne az egésszel, de inkább tolja még a szekeret, mert felmosni és takarítani mégiscsak snassz lenne.
Márpedig Britney Spearst nyilván a szexszel akarják eladni. A 2001-es I'm A Slave 4 U-tól kezdve a legutolsó nagy slágeréig, a Hold It Against Me-ig arról szólnak a szövegek, hogy a tánctéren kiszemel valami srácot, akit aztán arra bíztat, hogy lépjen valamit, és akkor örökké egymáséi lesznek. Az enervált, hideg és lélektelen koncert alapján viszont – az előzőekkel kicsit ellentmondásos módon –, maga Spears valahogy mégis esendőnek és megközelíthetőnek tűnik. Olyasmi irodai alkalmazottnak, akit elég meghívni egy-két ebédre, aztán a leves kanalazgatása közben unottan rákérdezni, hogy este dugunk-e. Persze, dugunk. A most huszonkilenc éves, kétgyermekes családanyától már érezhetően messze áll a kreált szajhavilág, és nem tudja mozgatni az ún. produkciót.
Sokáig úgy tartották, hogy ő lehet a hamarosan albummal jelentkező Madonna utódja, aztán jött Lady Gaga, és felborított mindent. A pophercegnőnek csúfolt Spearsnek nincs egyetlen tulajdonsága sem, amivel versenybe szállhatna mondjuk akárcsak az őrülten kacér Rihannával, vagy a keménykedő, csibész Keshával, aki amúgy az egyik számot is írta az énekesnő legutóbbi albumára. Lady Gagával pedig nyilván képtelen harcba szállni, mert se nem elég kemény és önfejű, se nem elég karakteres ahhoz, hogy akárcsak egy kicsit is vonzóvá válljon. Britney Spears egykori balhéit is a kiszolgáltatottság és a kétségbeesés szülte, és nem valami elborult partiállatság.
A péntek este előadott electropop és eurodance környékén mozgó számok, amik nagyrészt az utolsó három lemezről kerültek elő, egyébként remekül beleillenének a siófoki éjszakába. Kiváló aláfestő zenéi lehetnének például a dugással felturbózott Aranypartnak, komolyan egytől egyig. Az egész estében viszont a legmegdöbbentőbb az volt, hogy az emberek valamiért nem vették észre, hogy ez a legalapabb, legbunkóbb partizene, ami csak létezik. Mindenki feltartotta a telefonját, és bámulta a díszleteket, meg azt, hogy Britney Spears teljesen gépiesen, kicsit sután táncol, és sétálgat fel-alá.
Pedig a számok sokszor tényleg hibátlanok, az Up and Down például maga a diszkólázadás, az egyik legjobb bulizene, amit az utóbbi időben írtak. Az pedig, hogy a Till The World Endsből miért nem lett Magyarországon a nyár legvadabb slágere, valahol rejtély. Az estéből tehát hiányzott az a mocskos őrület, ami – mindenki tagadná – például megvan mondjuk Siófokban. Az, amikor az ember levonatozik, vagy kocsizik, aztán iszonyatosan berúg és homályosan lát mindent, és hunyorítva és ordibálva beszélget a csajokkal/pasikkal, és könnyfakasztó izzadságszag van minden szórakozóhelyen. A srácok pedig úgy nyomulnak, hogy odadörzsölik a farkukat a lányokhoz, akik kicsit beletörődve, de elfogadják, hogy itt ez van.
Az I Wanna Góig, ahol felengedtek néhány rajongót a színpadra, tényleg semmi mást nem csináltak az egyébként masszív átlag huszonöt éves közönség tagjai - rengeteg külföldivel -, csak a telefonjaikat szorongatták, és videóztak. A félig telt dühöngőből távolra elvilágítottak a telefonkijelzők. Sok értelme amúgy sincs Britney Spears koncertre járni, mert az egész egy bazinagy mixtape, csak sokkal több lézer világít bele a tánctérbe, mint általában, és a profi táncosok ugrálnak rá. És persze van egy hatalmas mellű, viszonylag alacsony szőke csaj, aki mondjuk egy klub kiégett főribanca lehetne, és rátátog a zenére, és nehézkesen megpróbálja követni a tánclépéseket, amikből nyilván csak a legegyszerűbbeket kapja, hogy el ne rontsa. A bulizásról viszont mégis megfeledkezik mindenki.
A színpadot egyébként többnyire szépen megcsinálták, bár igazán emlékezetes nem történt. A háttérben mindig ment a vetítés - az egész koncert valami börtönszökésre és kémkedésre volt felhúzva - az énekesnő környékén pedig mindig nyüzsögtek a táncosok. A táncosok miatt egyébként néha megérte odanézni, mert tényleg a világ legjobb táncosai dolgozhatnak Spears körül, ez a kevés általában mentette a dolgot. Az Up and Down alatt ketreceket mozgattak, amiben mindenki rázta, a Gimme more alatt pedig egy hajót hoztak a színpadra, és volt mérsékelt tűzijáték is. Az utolsó szám alatt pedig angyalszárnyakat kapott Spears, és görögtűzszerű tűzijáték csorgott le a mennyezetről, aztán valami csillogó konfettiszerűséget lőttek a levegőbe.