Két egymást követő alkalommal párbajozott, és meg is nyerte VV Eszter. Shadit vitte magával, kint is hagyta. A vesztes kesereg, 45 nap alatt nem tudott elég érdekesnek tűnni.

A szavazatok 79 százalékával VV Eszter nyerte a VV5 harmadik párbaját. A játékosok többsége egy hete Eszterre tette a párbajoztató elet, ő pedig iszonyatosan meglepő módon Shadit vitte magával - miután Péterrel és Attilával megbeszélték, hogy így tesz.

Ügyes volt, már a múltkori párbajon is kint hagyta ellenfelét, Dyát. Lilu, akinek megjelenése (köldökig kivágott, merészen rövid ruha) több százezer magyar háztartásban keltett "kinyomom a szemedet, ha még egyszer úgy nézel" jellegű konfliktusokat megjegyezte, neki ezek után tök mindegy, hogy szerez-e védettséget. Ellenfele, Shadi azon kesergett, hogy kiforgatták a szavait, és ő nem is olyan, mint amilyennek beállították.

A párbaj

Eszter kifejtette, hogy érzelmi alapú döntést hozott, ami természetesen nem volt igaz, de nagyon szépen hangzott. Megjegyezte, nagyon sokat jelent neki, hogy Seherezádé támogatását a magáének tudhatja, amit viszont meg tudunk érteni, hiszen múltkor eggyel kevesebb fő, vagyis pont senki se támogatta.

Shadi szerint mindketten kívülállók a villában, egy-egy baráttal, akik a saját igazukért küzdenek. Megjegyezte, nagyon távol kerültek egymástól, és ezt így kellett elfogadni. Egyszóval baromi unalmas, közhelyes szavakat pakolt egymás mögé, épp úgy, mint az utóbbi 45 napban, amit a villában töltött. Sok konfliktusa nem volt, akkor is csak műbalhék. Búcsúzóul megígérte Attilának, hogy az egész világnak elárulja, milyen ember is ő, mire Attila élő adásban közölte: "Te meg kikerültél innen, te kis majom, aminek kurvára örülök".

És most sport

Véget ért a Szombat esti láz helyi érdekű kiadása, amelynek köszönhetően például kiderült, hogy Halálos Tekintetű Annamária úgy táncol, mint egy kiskutya, ami még nem szokta meg, hogy megnőttek a végtagjai. Virsliszájú Veronika hihetetlenül unott arcot vág mindenre, amit a tánc nevű tevékenység nyújthat számára, Seherezádé pedig alighanem egy IVAR polcrendszernek is tudna ribancosan táncolni.

Kinga és Attila, a világ leghisztisebb párosa úgy mozog, mint két bádogember, de ez az élmény semmi ahhoz képest, hogy mennyire látványosan rühellik egymást. Na, a lényeg, hogy a táncversenyt a Csaba-Annamária páros nyerte, így ők mehetnek ki, hogy találkozzanak a családjukkal.

Psycho

A villalakók egyébként módszeresen idegelik ki egymást, amit egyre nagyobb örömmel nézünk. Kinga és Attila verbálkaratéja egyelőre felülmúlhatatlannak tűnik, a társalgások menete a következő: Attila beszélgetést kezdeményez Kingával, aki ebbe belemegy; aztán addig piszkálja, amíg a cseppnyi elméjű lány fel nem pattan, és ordenáré káromkodások kíséretében ajtókat csapkod.

A konfliktus még az élő adásba is begyűrűzött, a pukkancs szőke nyifogó hangon sérelmezte, hogy karfiolfülű Attila a nap huszonnégy órájából húszat  azzal tölt, hogy őt szekálja. A végeredmény ismeretében nem is csodáljuk.

A Meglepő Dolgok rovatba az is belefér, hogy a VV5 szüze, Bandi baromi sokat fogyott, VV Zsófika pedig hál' istennek tovább hízik.