horoszkóp

Kamu, hogy zsebesek nyúlták le Banderas pénztárcáját Budapesten

2012.03.07. 16:27
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság szóvivője a Velvet megkeresésére elmondta, nem érkezett bejelentés Antonio Banderas pénztárcája ügyében. A reklámfilmet forgató cég magyarországi producerei pedig cáfolják, hogy a világsztár pénztárcáját ellopták a Liszt Ferenc reptéren.

"A Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra Antonio Banderas pénztárcájának eltulajdonítása tárgyában bejelentés, feljelentés nem érkezett. Semmilyen bejelentés vagy feljelentés nem érkezett hozzánk, nem tudunk arról, hogy eltűnt volna Antonio Banderas pénztárcája" – nyilatkozta a Velvetnek Németh Mónika, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság sajtószóvivője. Nem hivatalos forrásból úgy értesültünk, hogy Budapest-szinten sincs nyoma feljelentésnek az ügyben. A BRFK sajtószóvivője elmondta a Velvetnek, nincs a BRFK-n ilyen ügy, tudomásuk szerint a magyar rendőrség egyik szervénél sincs ilyen ügy.

“Körülbelül tizenöt ember vette körül Banderast, láttam, ahogy beszáll az autóba, és valamit nagyon keres a zsebében, aztán a laptoptáskájában. Majd aggódó fejet vágott, beszélt valamit a sofőrrel, és számomra nyilvánvaló volt, hogy azért aggódott, mert nem találja a pénztárcáját” – nyilatkozta a Velvetnek az egyik fotós, aki a Liszt Ferenc reptéren volt, amikor Antonio Banderas Budapestre érkezett. A fotós ezzel megerősítette, amit az Austrian Times magazin hétfő délután megírt: a színészt rajongói kísérték az autójáig, ahol keresni kezdte a pénztárcáját. Az azonban, hogy zsebtolvajok lenyúlták volna Antonio Banderas pénztárcáját kamunak tűnik.

A Velvetnek Sipos Gábor és Rajna Gábor, a Laokoon film magyarországi producerei cáfolták, hogy a színész pénztárcáját ellopták. Az ügyben feljelentésnek a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon nincs nyoma.

D  KB20120304002
Fotó: Kallos Bea

Az Austrian Times magazin hétfő délután megírta, hogy Antonio Banderas pénztárcáját zsebtolvajok lopták el a Liszt Ferenc reptéren, Budapesten. A színész 5-6 napot tölt Budapesten, ahol egy olasz reklámfilmet forgat. nem ez az első eset, hogy Magyarország rosszhírét keltik valamelyik amerikai vilgásztár nevéhez kötve. Korábban Angelina Jolie nevével írták meg a bulvárlapok, hogy állítólag az egyik portás lenyúlta másfélmillió forinttal, aki a Tűzraktár épületét adta bérbe a jugoszláv háború idején játszódó szerelmi történet forgatásához. Ekkor lopta el valaki állítólag Brad Pitt 5 milliós Leica S2-es fényképezőgépét a József Attila lakótelepen, ahol Angelina Jolie forgatott. Egyik esetben sem érkezett hivatalos feljelentés a Budapesti Rendőrfőkapitányságra.