horoszkóp

Hová tűntek a Megasztárból az igazi férfiak?

2012.03.24. 18:25
Vasalt hajú, feminin, heresérvesgatyás, amorf, izomtalan alakokkal van tele a műsor - fogalmazott az egyik néző az idei megasztáros fiúkkal kapcsolatban. És tényleg. De legalább az egyik már kiesett szombat este.

Már az idei Megasztár szériájában is érezhető, hogy mennyire hódít a metroszexualitás a férfiak körében, amit sajnos hiába ekézünk folyamatosan, a zeneipar is dugig lesz lassan feminin énekesekkel. Míg a korábbi évadokban azért elnyomó többségben férfias – vagy legalábbis átlagos – versenyzőket válogattak be, a mostani műsorban talán csak a többszörös taekwondo bajnok Nagy Kristóf Bozont bír egyedül maszkulin jegyekkel, bár az összképbe ott is erősen bezavar a két fülbevaló.

Nincsenek már nedves bugyik

Hol vannak azok a régi, szép idők, amikor Soma egy-egy előadás után bevallotta, hogy szinte úszik a bugyijában?

Az elnőiesedés persze nem csak nekünk tűnt fel, hanem a fórumozóknak is, akik többsége szerint a magyarázat egyszerű: a tehetségkutatókban is már azt nézik, hogy kire szavaznak a kamaszlányok, és inkább beraknak egy fahangú, mutálás előtt álló, lányos kinézetű gyereket, mert rá jönnek leginkább a telefonos voksok, és nem egy képzett hangú, érettebb férfira.

„Csajok, csak nekem hiányzott a tegnapi műsorból a férfi szereplő?!” – tette fel már az első élő adás után az egyik fórumozó.

„Azért a férfi szereplő nekem is hiányzott, néha talán Attila villantott férfiasabb vonást. A többi anyucipicifia” – reagált erre egy másik elégedetlenkedő néző, míg valaki Horváth Istvánt pécézte ki magának:

„Istike megint a szánalomfaktorra épített. Hihetetlen, mennyire pipogya, férfiatlan ember. A hangszíne elmegy, de semmi extra ő sem.”

„Ami engem, mint érett nőt rettenetesen zavart, hogy hol vannak a FÉRFIAK? Ez a sok vasalt hajú, feminin, heresérvesgatyás, amorf, izomtalan alak, akinek a keresztnevét az utónévkönyv férfikötetében lehet megtalálni, mindössze ez utal a nemi identitásukra.

Ön szerint férfiasak a mostani megások?

  • 2691
    Eddig nem is vettem észre, hogy van köztük férfi.
  • 1092
    Egy-kettő kivételével mind nőies.
  • 423
    Nem értem, miről beszéltek, annyira cukik.
  • 196
    Mint az állat.

A mai lányoknak tényleg ez jön be???” - fogalmazott egy újabb kommentelő, és végül itt egy olyan is, aki szintén félti a zeneipart a megásoktól:

"Jézusatyaúristen. A mostani felhozatalban az összes lány férfiasabb, mint bármelyik fiú. Ami a legnagyobb baj, hogy ezek a nyálgépek ellepik majd a popszakmát."

Szűcs Ádám esett ki

A szobat esti, második döntőben egyébként Szűcs Ádám esett ki, akire már korábban is az egyik legkevesebb szavazatot adták a nézők. Akkor Falusi Mariann, mint kijelölt zsűritag megkegyelmezett neki, most viszont Mester Tamás kevésbé volt lágyszívű, így Szűcs ment, Horváth István maradt.