Amerikában a héten vetítették a Doktor House utolsó részét, így véget értek gúnyban, trágárságban és Vicodinban áztatott kalandjai. A különc diagnoszta életébe nyolc évadon keresztül nyerhettünk betekintést, és bár általában nem a nemi élete volt a központi téma, a végére elég szép lista gyűlt össze a sorozatban azon nőkből, akiket megkapott vagy megkaphatott volna Hugh Laurie kultuszkaraktere.

Jennifer Morrison

Allison Cameron volt az első nő, aki bevallottan elkezdett vonzódni a paraszt orvoshoz. Ez kölcsönös volt, House is rengetegszer utalt rá a maga módján, hogy nem lenne ellenére némi fizikai kontaktus is. Annak ellenére, hogy másfél évadon keresztül várta mindenki, hogy végre összejöjjenek, végül szinte teljesen elsikkadt ez a szál. Az első évad utolsó részében Cameron kikövetelt magának egy randevút, ami természetesen vad okoskodásba fulladt az emberek motivációiról. Ezek után nem is csoda, hogy a nő a jóval könnyebben becserkészhető Chase-hez fordult, aki annak rendje és módja szerint feleségül is vette egy időre. A House után Morrison bekerült pár részig az Így jártam anyátokkalba, jelenleg pedig főszerepet játszik az itthon még nem sugárzott Once upon a time-ban.

Sela Ward

A nyolc évadnyi időhöz képest meglepően keveset tudni arról az időről, amikor Gregory House még viszonylag normális ember volt, működő lábbal és feleséggel. Valamennyit javít a helyzeten Stacy Warner feltűnése, aki House egykori feleségét alakította kilenc részen keresztül. A közös munkahely és a tény, hogy Stacy második férje tolószékbe került, ismét összehozta őket, de az egy dugásig eljutó felmelegített kapcsolat végén a férfi visszaküldi a férjéhez. Sela Ward Princeton-Plainsborón túli életében feltűnt már a Szökevényben, de ott sajnos már a legelején megölik Harrison Ford feleségeként, de szerepet kapott a Holnaputánban, és a Dirty Dancing botrányosra sikerült második részében is.

Franka Potente

A Németországból indult színősznő összesen egy rész erejéig tűnt fel a sorozatban, ez pedig azt jelenti, hogy kimagaslóan neki kellett a legkevesebbszer feltűnni hozzá, hogy megkaphassa az orvost. Az egyszerűen csak Lydia nevet kapott karakter a pszichiátrián ismerkedett meg House-zal, aki azért került oda, mert annyira becsavarodott a sok Vicodintól, hogy össze-vissza hallucinált. Miután nyilván ellenállhatatlannak tartotta a zártosztályon szenvedő opitáfüggő diagnosztát, ezért egy különösen tragikus pillanatban össze is jött a numera. House persze többet akart, ezért felkereste a nőt később, de az természetesen nem hagyta ott a családját. Franka Potente egyébként közepesen sikertelen színész, A Betépve és a Bourne-csapda filmekből ismerhető itthon is, de az utóbbi időben tévéfilmek és sorozatok jutnak neki leginkább.

Lisa Edelstein

Lisa Cuddy és a címszereplő kapcsolata sokáig úgy tűnt, hogy leginkább csak egymás szeretetteljes szívatását takarja, de a készítők egyre egyértelműbbé tették a köztük lévő intimitást. Gyakorlatilag három évad is ennek az oltárán lett feláldozva, House egyszer hallucinált is egy dugást vele, aztán laza egy évaddal később végre a valóságban is megkaphatta ezt. A fura kapcsolat több belső vívódást is tartalmazott, mint egy átlagos képregény a Bravo magazinból, de szerencsére stílusosan zárták le a végét azzal, hogy House autóval hajtott Cuddy házába, amikor az épp új férfit keresett magának. Valójában persze csak kiírták a sorozatból, mert sok pénzt akart. A fura mosolyú Lisa Edelstein is klasszikus sorozatszínész, és bár mostanában csak nagyon marginálisan van jelen, szinte biztos, hogy a sorozatban szerzett elképesztő népszerűségét kamatoztatni akarja még.

Karolina Wydra

Ön melyik nőt irigyli House-tól?

Dominika Petrovot eredetileg semmi nem fűzte az érdeken túl House-hoz, mivel mindössze a zöld kártyáért ment hozzá. Eredetileg csak azért szedte össze a férfi, mert féltékennyé akarta vele tenni Cuddyt, aztán egy rosszul elsült vizsgálat után kénytelenek voltak együtt is élni. House egy idő után rájött, hogy tulajdonképpen nagyon szereti a nulla hátteréhez képest gyakorlatilag mindenhez értő ukránt. Ezt nem merte neki bevallani, de hogy magához láncolja, eldugta a nő állampolgársági értesítéseit, és mivel sorozatról van szó, ez gyorsan ki is derült. Pedig már egész közel kerültek egymáshoz. A valóságban lengyel származású, nagyon cuki akcentussal beszélő Karolina Wydra az életben modellként jeleskedik, színészkarriere legelején tart, ezért igazán említésre méltó szerepe nincs még Dominikáén kívül.