Habár tizenéves kora óta rendszeresen színpadra áll, a mai napig izgul az előadások előtt Kucsera Gábor barátnője. Sári Évi jelenleg három darabban játszik párhuzamosan, ebből az egyiket Szegeden, ami azért jó, mert így legalább tud találkozni kajakos pasijával, aki épp ott van edzőtáborban. A Playboy-címlapot nem bánta meg, de azt azért már unja, hogy mindig ezzel foglalkoznak a szerepei helyett.

Csak elvétve találni olyan Sári Évivel készült interjút, amiben nem merül föl az évekkel ezelőtti Playboy-címlap. A Viva egykori műsorvezetője azt mondja, nem is az zavarja, hogy megemlítik a vetkőzését, sokkal inkább az, hogy ez kerül a fókuszba a szerepei helyett. Merthogy vannak, több is, párhuzamosan három darabban is játszik, amivel pályatársai szerint már jó helyzetben van, legalábbis ami a szabadúszókat illeti. Legfrissebb szerepe, a szegedi színházban futó West Side Story Anitája miatt Dömötör-díjra jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában, pedig még csak februárban tűzték műsorra.

Szegeden is találkozik Kucserával

„Ezt is úgy találtam, mint a Vámpírokat, az interneten láttam a castinghirdetését. Sajnos jellemző a szakmában, hogy csak nagyon kivételes esetekben szólnak egymásnak az emberek a válogatásokról, mert, ugye konkurencia a másik, és félnek, hogy nem ők kapják meg a szerepet” – magyarázta a Splash egykori énekesnője, akinek most különösen jól jött ki, hogy a Budapesten futó darabjai - Sakk és a Vámpírok bálja - mellett Szegeden is kapott munkát, mert kajakos pasija, Kucsera Gábor jelenleg épp ott edzőtáborozik.

A kapcsolatuk alapvetően nem egyszerű, de azt mondja, a távolságnak van előnye meg hátránya is. Előny például, hogy nem unják meg egymás, de ugyanez hátrány is lehet, mert a sok külön töltött idő miatt kevesebb a közös élmény. „Egyelőre nálunk működik, azért most már bruttó öt és fél, és nettó négy és fél éve vagyunk együtt. Azért ez elég hosszú idő ahhoz, hogy megismerjük egymást, megtudjuk, hogy kinek mik a gyenge pontjai, az erősségei, úgyhogy próbálunk ezeken a nehéz időszakokon átlendülni. Most az utóbbi pár hónap azért nem volt könnyű, mert külföldi edzőtáborokban volt, úgyhogy ilyenkor hosszabb ideig nem találkozunk. Most már itthon van, ugyan most is edzőtáborban, de hétvégente hazajön” – beszélt Kucsera Gáborral való kapcsolatáról a Velvetnek a 34 éves énekesnő-színésznő.

Hozzátette, a távolságban már nem a fizikai érintés hiánya a legrosszabb, de persze arra is lenne igény - ilyenkor azonban belép az önkontroll. Sári Évi egyébként könnyen kezelhetőnek tartja magát, úgy véli, olyan, mint minden nő. „Most kicsit általánosítani fogok, de ha egy nő megkapja a szeretetet, tiszteletet, és néha még udvarolnak is neki, akkor nagy baj nem lehet. Én is csak ennyire vágyom, semmi többre” – magyarázta.

Húszéves kora óta rendszeresen edz

Aztán visszakanyarodott a szerepeire, mert a magánéletéről amúgy sem igazán szeret beszélni, meg foglalkozzanak már inkább a munkájával, így derült ki, hogy a színház mellett sportol is, sokat. Az utóbbi időben erősen belehúzott, rövidesen ugyanis Balzsay Károllyal együtt indul az I. Balatonman Triatlon Fesztiválon.

„Húszéves korom óta sokat edzek, igényli a testem. Tizenéves koromban elég duci voltam és utána is voltak olyan időszakok, amikor elengedtem magam, meg is látszott. Figyelek az étkezésemre is, és most már jó pár éve nagyon sokat mozgok, időtől, beosztástól függően. Ha sok időm van, akkor hetente ötször-hatszor is megyek edzeni. Ez a verseny most annyiban befolyásolja ezt, hogy mást csinálok, mint eddig. Eddig többet jártam mondjuk boksz aerobicra, kangoora, stepre, most inkább az állóképesség-fejlesztés megy, a futás a biciklizés, a spinning. Na, azon a legelső alkalommal tíz perc után azt éreztem, hogy hű, akkor én most inkább kimennék. És kellett egy olyan két-három hónap, mire rendesen végig bírtam csinálni egy edzést. Most már dupla spinningeket nyomok” – osztotta meg részletes edzéstervét Sári Évi, aki a Balatonman fesztiválon féltávot vállalt az ökölvívóval.

Hamarosan lefutnak a darabok, és a színházakban jön a nyári szünet, de azt mondja, addig sem unatkozik majd, egy budapesti és egy debreceni zenekarral is vállal fellépéseket, így megy ez minden évben. A stabilitás persze neki is jól jönne, anyagilag sem mindegy, társulati tag-e valahol vagy szabadúszóként pályázik szerepekre, épp ezért egy másik lábat is felállított, amire tud lépni, ha szükséges. „Elvégeztem egy főiskolát, sose lehet tudni alapon, és vannak is vele terveim, szeretnék még továbbtanulni kommunikációs trénernek, hogy egy másik láb is legyen” – mondta. Aztán megtudtuk azt is, hogy amióta játszik, folyamatosan stresszel a színpadon, de emiatt csak egyszer követett el hibát, elfelejtette a szöveget. A közönség mindenesetre nem vette észre és azóta már megtanulta leküzdeni az izgalmát.

Nem baj, ha utálják, sőt

Kritikákat folyamatosan kap, de leginkább a közönségre figyel, a tapsra, hogy az előadások végén , a meghajlásnál erősödik vagy gyengül-e. „Az is számít, hogy mit mond a rendező, jó-e az irány. De az nem, hogy a hátam mögött mit magyaráznak. Egyébként meg tizenévesen, amikor épp nagyon ki voltam borulva, amiért a többiek fúrtak, hogy én kaptam meg Sandy szerepét a Grease-ben, azt mondta az elő színészmesterség tanárom, Jantyik Csaba, hogy addig jó, amíg utálnak és irigyek rád. Úgyhogy utáljanak nyugodtan.”

Ha már utálat: Sári Évi panelban lakik, így a szomszédok aktív résztvevői a beéneklésnek és a gyakorlásnak, de azt mondja, eddig csak egyszer szóltak neki. „Feljött az alsó szomszéd, hogy nagyon szép, de most már nem énekelnék valami mást? Akkor épp a New York, New Yorkot tanultam egy fellépésre, és hát nem egyszer kellett elénekelni” – számolt be az egyetlen panaszról, majd hozott egy pozitív példát is. „Olyan is van, aki kifejezetten szereti. Valamelyik nap nyitottam ki az ajtót, és ott állt a szomszéd néni az ajtóra tapadva, hogy jaj, ne haragudjak, csak hallgatta, ahogy énekelek, mert annyira tetszik neki.”