Kubairitmus Cristofel volt nőjét eddig körülbelül 2,5 millió forint értékben renoválták, megműttette már az orrát, a mellét, többször, többféleképpen töltette fel a száját, és a fogait is rendbe rakatta. Most újabb operáción gondolkodik, ismét megplasztikáztatná a mellét. Összeszedtünk neki néhány többször plasztikázott celebet elrettentésül. Hátha használ.

Az élménygyűjtő asszony, aki Hajdú Péterrel történt pereskedése után hivatalosan is leszörnyetegezhető, számtalan plasztikai beavatkozáson esett át. Egyes források szerint 17 alkalommal műtötték, ám ő maga csak öt szájfeltöltést, egy mellplasztikát és egy teljes arckihúzást ismert be. Az Odee hülyeségyűjtő oldal révén az ötvenpluszos Geronazzo tavaly bekerült a tizenkét legborzasztóbb plasztikai sebészeti áldozat közé úgy, mint magyar látványosság.

Kelemen Anna megbánta a plasztikát

Aztán ugye ott van Kelemen Anna, aki idén márciusban arról számolt be, hogy tudományos könyvet ír, amúgy meg már nem drogozik, biztos a pornófilm is csak véletlen volt. A playmate legutóbb a mellét töltette föl hétszáz köbcentisre, de van műanyag a szájában is, amit amúgy már bán, mert mostanra belátta, hogy sokkal jobb a természetes szépség. A hírek szerint egyébként az orrát is megoperálták, de nem külsőleg, belsőleg, a korábbi kokainfogyasztás ugyanis súlyos problémákat okozott az orrüregében.

Már eleve szétműtve érkezett a VV4-be Szandika, a tököli táncoslány, aki így meg is kapta állandó jelzőnek a minigeronazzót, habár annyiszor valószínűleg nem műtötték, mint elődjét. Miután távozott a műsorból, megoperáltatta az orrát, és szponzor segítségével a fogait is rendbe hozatta. Utóbbit sajtónyilvánosan intézte, így aztán csodálatos képek születtek róla, ezeket ide kattintva nézheti meg. A mellméretéről egyik olvasónk emlékezett meg nemrég, azt írta, a testrészek kétszer akkorák, mint az egykori villalakó feje. Viszont már nem pornózik. Elvileg.

Voksán Virág a ló egyik oldalán

Az elmúlt években inkább DJ-ként turnézó playmate hat éve operáltatta meg a melleit, később azt mondta, a beavatkozás révén egyértelműen megugrott az önbizalma, sőt, nőtt a kisugárzása is, bármit is jelentsen ez. Kérdésünkre nemrég azt mondta, szerinte egy-két műtéttel nincs semmi gond, a lényeg az, hogy az alany ne essen át a ló túloldalára. A DJ Flower néven működő Voksán maradt az első méretnél, az 550 köbcentis implantátumnál, viszont feltöltette a száját, a lényeg, hogy nem esett át a ló túloldalára, ugye. Csak felismerni nehéz néha, és pasit is elég nehezen talál. De persze nem ezért.

Az egykori honvédelmi miniszter, Keleti György lánya a mellét (700 köbcentisre), a száját és az orrát is megoperáltatta, utóbbit azonban állítólag kizárólag egészségügyi okokból, egy síbalesetben ugyanis orrát törte 2008-ban. Az olaszországi börtönt is megjárt playmate-ről mostanában nem igazán hallani, utoljára arról számolt be, hogy boldog orosz pasijával.

Alexandra Diamond plasztikával vigasztalta magát

Müller Attila és VV Jerzy volt nője, a korábban pornózó, most már csak táncoló Alexandra Diamond a szakmára fogta, hogy megoperáltatta a mellét és a száját, azt mondta, ezek járulékos költségek, amik azonban hamar megtérülnek, ha az ember ügyesen dolgozik. Mármint táncol. A Molnár Alexandraként anyakönyvezett, többszörös Pornó Oszkár-díjazott tavaly a szemhéját is megplasztikáztatta, és az arcát is feltöltette, miután szakított vele VV Jerzy. Aztán elment Norvégiába, majd visszajött, és nemrég feltűnt Dopeman pornóklipjében.

Utoljára három évvel ezelőtt adott hírt magáról a Bár 2.0 valóságshow nagymellűje, Szalontai Ági, akkor épp arról számolt be a Tabu TV-nek, hogy orrműtétre készül, na de nem akárhol, Amerikában, valami csodadokinál. A pornóvideójával lebukott toplesz táncos száját és dinnyeméretű melleit is plasztikai sebésznek köszönheti, de sebaj, legalább így indulhatott a plasztikázott szépségek versenyén 2009-ben.