horoszkóp

A NeoFM-nél volt olyan, akinek már vonatjegyre sem futotta

nsz
2012.08.06. 14:23 Módosítva: 2012-08-06 15:10:07
A Bumeráng stábja hónapok óta ingyen dolgozott, akadt olyan, aki az anyósa nyugdíjából vett vonatjegyet. Boros Lajos sajnálja, hogy a 26 alkalmazott mellett a stábuknak is szerződést kell bontania, de ezt már nem lehetett tovább csinálni. Tervek nincsenek, elképzelések vannak, búcsúbuli nem lesz, az önsajnáltatás csak egyszer lehet hiteles.

„Ez olyan volt, mint egy operáció: fellélegeztünk, hogy megcsinálhattuk, hogy már ne fájjon minden nap. Iszonyúan súlyos műtét ez nekünk, de a szenvedés megszűnt” – így fogalmazott a Velvet kérdésére Boros Lajos, aki az időközben kialakult bizonytalanság miatt hamarabb kényszerül elhagyni a Bumerángot, mint tervezte.

Hétfőn egyszerre adta be azonnali hatályú felmondását a NeoFM 26 alkalmazottja, és az adóval szerződéses kapcsolatban álló Bumeráng stábja is elkezdte intézni a jogi helyzetet. Az alkalmazottak azért döntöttek így, mert nem értenek egyet az új tulajdonos elképzeléseivel és hónapok óta nem kaptak fizetést, idézi az Index Berényi Attilát, a rádió volt vezérigazgató-helyettesét és hírigazgatóját.

08-boros lajos-IMG 9747
Fotó: Szécsi István

Szomorú, hogy a hallgatók szívnak

A NeoFM helyzete hónapok óta bizonytalan, hároméves működése alatt összesen 750 millió forintnyi bírságot kapott a médiahatóságtól, ami időközben 900 millióra duzzadt. Az NMHH június végén felmondta a műsorszolgáltatási szerződést, mire a rádiót üzemeltető FM1 Zrt. csődvédelmet kért, ám az NMHH mégis felmondta a rűdió műsorszolgáltatási szerződését. Aztán július elején jött az új tulaj, a dolgozók viszont továbbra sem kaptak fizetést.

Boros Lajos azt is elmondta, hiába a bizonytalan helyzet, korábban nem tudták volna meglépni a szerződésbontást, a feltételek ugyanis csak most váltak adottá, amikor az alkalmazottak felálltak. „Számunkra is meglepő volt, hogy ilyen egységesen felléptek az állományban levő dolgozók. Nekünk ebbe nem volt beleszólásunk, nem is akartuk, hogy legyen, viszont abban a pillanatban, hogy ők egységesen fölálltak, teljesült az a pont, hogy nem alkalmasak a feltételek a műsor elkészítéséhez.” Hangsúlyozta: sajnálják, hogy a hallgatók szívják meg, de hiába vállalnák át a háttérmunkát, az élő adást akkor sem tudnák megcsinálni.

bochkorg 7
Fotó: Bakró-Nagy Ferenc

Hónapok óta nem kaptak pénzt

Boros az anyagiakról is beszélt: „Eleve le kellett állítanunk azt a kiadást, hogy megelőlegezzük az áfát, amikor kibocsátjuk a számlát. Negyedik hónapja van az, hogy semmi nem érkezik a számlára, ingyen dolgozunk, sőt, még gyakorlatilag mi fizetünk érte.” Az alkalmazottak között többen úgy döntöttek, nem járnak be, mert vonatjegyre sem futotta nekik, más az anyósa nyugdíjából fizette az utazását. „Rabszolgákká váltunk. És ráadásul őrlődtünk a hallgatóság elvárása, és a saját érdekeink meg a tulajdonos érdekei között. Mi legalább három hónappal tovább dolgoztunk, mint ahogy kellett volna, de azt mondtuk, hogy amíg lehet, kitartunk, mert a mi érdekünk az, hogy a rádiónak a hallgatói megkapják, amit akarnak, és mi is meg tudjuk tartani őket.”

A Bumeráng stábja nyitott a lehetőségekre, Boros, amikor a hír megjelenése után megkerestük, azt mondta, egyelőre még nem érkezett megkeresés, a műsorvezető pedig nem túl optimista. Befektetőre várnak, elképzelésük van bőven, tervük viszont még mindig nincs. Búcsúbulit nem terveznek, viszont ha valaki szervez valami jó hangulatú partit, arra elmennek. „Annak idején, amikor először felmerült, hogy fejre állhat, akkor egy dolgot megfogadtunk: nem ismételjük meg az önsajnálatot, amit a Sláger megszűnésekor. Nem lehet kétszer megcsinálni ezt hitelesen, nem is akarjuk, ezért aztán nem is akartunk magunknak időt hagyni a búcsúzásra” – magyarázta Boros Lajos, aki a Bumeráng stábjával utoljára három éve, a Sláger megszűnésekor kényszerült rádiót váltani.