A PETA a meleg rajongókon keresztül akarta jobb belátásra bírni az énekesnőt, akire célpontként tekintenek, mert nem hajlandó elárulni, hogy szereti-e az igazi szőrmét. Lady Gaga számára természetesen fontos az állatvédelem, de szerinte a petások gyerekesek és ami nekik csak egy tetem, az számára a lázadás jelképe.

Úgy tűnik, hogy Lady Gaga egy ideig biztosan nem csatlakozik azon hírességekhez, akik meztelenül küzdenek az állatvédelemért, ugyanis az elmúlt pár napban összebalhézott a sztárok vetkőztetésében verhetetlen PETÁ-val. Minden azzal kezdődött, hogy az állatvédő szervezet egyik nyíltan meleg tagja, Dan Matthews a Towleroad blogon keresztül egy nyílt levelet írt az énekesnőnek. Ebben arra figyelmeztette, hogy következményei lesznek annak, ha nem ad elfogadható magyarázatot arra, miért is hord mostanában olyan öltözékeket, amelyek szemmel láthatóan szőrméből készültek. Lady Gaga erre Twitteren válaszolt, és finoman utalt arra, hogy a Hermés tervezői tudják a választ, mármint, hogy valódi vagy műszőrme volt az a kabát, amiben pár napja Bulgáriában tűnt fel.

Dan Matthews nem adta fel a harcot és kedden a SiriusXM OutQ egyik adásában újból nyilatkozott. Mint elmondta, örültek, amikor az énekesnő 2009-ben Ellen DeGeneres műsorában azt vallotta, ő ugyan nem visel igazi szőrmét. „Így igencsak meglepődtünk, amikor tavaly egyre többször tűnt fel szőrmekabátokban. Több levelet is írtunk neki, de nem válaszolt egyikre sem” – fejtette ki az aktivista, aki szerint a celeb köpönyegforgató. A bloggerek egy része mindenesetre védelmébe vette a hírességet, állításuk szerint az Hermés-kabát, amire Lady Gaga is utalt, nem igazi szőrme. Matthews szerint azonban az egyik üzletben azt mondták neki, hogy igenis az.

„Örülök annak, hogy lelkes támogatója a meleg közösségnek, de mivel ilyen pimasz módon támogatja az egyik legerőszakosabb üzletágat a bolygón, nem marad más lehetőségünk. Ha ennyire kérkedsz a szőrméiddel, akkor ne csodálkozz azon, ha te is célponttá válsz!” – fejtette ki a PETA aktivistája. A szervezet egyébként azért kérte a melegközösség segítségét, mert nagyon sokan rajonganak Lady Gagáért, így biztosan nyomást tudnak gyakorolni rá, és a talán sokkal fogékonyabbak az állatvédelemre.

Tavasszal hasonló figyelmeztetésben részesült egyébként Kim Kardashian is, akit végül jól megdobtak egy adag liszttel. Azóta állítólag jobban odafigyel öltözködésére. „Lady Gagát is figyelmeztettük. Reméljük, hogy ez észhez téríti, és nem mutat rossz példát az embereknek” - tette hozzá Matthews, akit ezek szerint a húsdresszes balhé sem győzött meg arról, hogy a hírességet egyszerűen el kell engednie.

Úgy tűnik, hogy az énekesnő egyelőre nem adja be a derekát, és hivatalos honlapján vágott vissza az állatvédő szervezetnek, illetve a rajongóknak, akik hasonlóan vélekednek. „Szeretném, ha tudnátok, fontosak számomra az érzéseitek és a nézeteitek. Az élettel kapcsolatos gondolkodásmódotokkal is egyetértek. De bármilyen jó ügyről legyen is szó, nem támogatom az erőszakos, sértő és gyerekes kampányokat, főleg, ha egy olyan kezdeményezésről van szó, amit én is tisztelek. Nem vagyok hajlandó nyilatkozni arról, hogy műszőrmét vagy igazi szőrmét hordok” – írja Lady Gaga, aki szerint ez tulajdonképpen tiszteletlenség lenne azokkal az állatokkal szemben, amelyeket eddig magára öltött.

"Mindig távol tartottam magam szőrmétől, különösen azért, mert soha nem volt elég pénzem egy igazán szép darabra. Persze ez nem jelenti azt, hogy szigurú erkölcsi rend szerint élek, és ne gyengülnék el egy olyan kabát láttán, amely egy művészi alkotásnak is beillik. Ti egy tetemet láttok, én pedig egy műtárgyat, ami az ellenállás jelképe. Mivel én is tiszteletben tartom a ti nézeteiteket, ti is tartsátok tiszteletben az én véleményemet. És azt üzenem nektek, a lisztből inkább süssetek kenyeret az éhező gyerekeknek. Kim Kardashian pedig egyszerűen mesés” – tette hozzá a híresség, aki nagyon kommunikatív mostanában, többek közt arról is írt követőinek, hogy mennyire szar éve volt, talán ezért is viselte olyan nehezen a kritikát az állatvédőktől.

A rajongók közül mindenesetre sokan nem voltak hajlandóak elfogadni kedvencük álláspontját a szőrmeviselésről. "Már nem vagyok rajongó, elégettem az összes CD-lemezemet. Ha szereted, hogy szőrme borítja a tested, akkor ne borotválkozz" – írta egyikük. "Te vagy az igazi szörnyecske (Lady Gaga így hívja rajongóit)" – dühöngött egy másik illető. Azért persze még így is maradtak rajongói, egyiküket például a biztonsági embereknek kellett hatástalanítania, annyira lelkes volt. Lady Gaga egyébként először egy hasonmását küldte le turnébuszáról, amikor megérkezett bukaresti szállásához.