horoszkóp

VV Attilára lecsapott volna egy másik tévécsatorna

2012.08.19. 10:54
A Való világ 5 győztese nem vert a megnyert milliók seggére, hanem tartalékol: ismét be akarja indítani internetes vállalkozását. Knap Attilának ezen kívül is bejött az élet, folyamatosan érkeznek hozzá a felkérések, még egy másik tévécsatorna is megkereste, de ő hű marad az RTL Klubhoz - annak ellenére is, hogy az anyacsatorna hivatalosan még nem ajánlott neki munkát. Csak csaj nincs még most sem, fáj is neki.

Egy ideje már kapja a milliókat az anyacsatornájától Knap VV Attila, de a Való világ 5 győztese inkább tartalékol, mint költ, és annak tudatában, hogy van miből is csak az elején engedte el magát kicsit.

Két hónap elhajlás után tartalékolás

„A villa után volt körülbelül két hónap, amikor közönségtalálkozókra jártunk. Akkor úgy voltam vele, hogy nagyon kell a lazítás, és hogy fél év nonstop 24 órás szolgálat után sokáig kikapcsolva hagyhassam az agyamat. Akkoriban megengedtem magamnak hogy akár kedden, szerdán, és hétvégén is elmenjünk szórakozni. Budapesten ugyebár hétfő kivételével minden nap  tudsz menni. Sokat nem kellett  költenem sosem ilyen estékre, mert nem bírom a piát, kevéssel is beérem. De nem is spóroltam úgy, mint a rendes hétköznapokon. Szóval az a két hónap volt a megengedett  elhajlási időszak” – magyarázta a Velvetnek VV Attila, aki sietett tisztázni: egy ekkora összegű nyeremény (12 millió forintról beszélünk, amit az exvillalakó havi egymilliós részletekben kap meg/a szerk.) nem biztosít luxuséletet.

„Ez egy jó háttér, és talán sok előtte való problémát megold, de a luxusélet ennél magasabb szinteken kezdődik. Egyetlen luxus talán, hogy a nyár három hónapját kivettem magamnak szabadságnak. Ősztől megvannak a terveim a munkára és a jövőre nézve, de soha nem volt még hogy egész nyáron pihenhessek. Most ezt teszem” – tette hozzá Knap Attila, aki más luxust az említetten kívül nem tudott felhozni. Mint mondta, neki már az is nagy élmény, hogy a nyereményautójával többször volt Visegrádon, Dobogókőn és Szentendrén.

Gyűjteni nem gyűjti a pénzt, hanem inkább tartalékol, amennyire csak tud. „Az ugye sosem volt titok, hogy én tetemes adósságokat törlesztetem az nyereménypénzemből. Így nekem a 12 millióból jó pár milla azonnal kiesett” – magyarázta. Knap Attila egyébként úgy tervezi, ősztől beindítja újra a régi gépezetet, és nagy erőkkel újraindítja az internetes vállalkozását.
Sőt, több ilyen irányú terve is van.

VV Péterhez hasonlóan a nagy haknizások korszaka nála is lecsengett már: amikor a villából kijött, két hónapig pörgött a dolog, de a közönségtalálkozókkal VV Attila önszántából hagyott fel.
Nem akar ugyanis hakniceleb lenni. „Fontos elmondani, hogy szerintem is illik, és elvárható minden valóságshow-szereplőtől, hogy a játéka végeztével járjon el egy ideig közönségtalálkozókra. Hiszen rengetegen megszerettek minket. De nem kell erőltetni a végtelenségig. Egy idő után úgy illik, hogy az ember nem haknizik a semmivel. Én kb. két hónap után mondtam azt, hogy köszönöm, ennyi voltam. Majd, ha lesz duett dalunk Janicsák Vecával, akkor újra jövök.”

Csábították, nem lett hűtlen

A haknizásokon kívül azért az exvillalakó kapott komolyabb felkéréseket is: „Ételházhozszállító cég, sportruházati cég keresett meg (ezeket nem vállaltam), volt az egyik Apple importőrrel egy pár hetes online kampány, amiben részt vettem sőt, egy másik tévécsatornán való szereplés is felmerült. De természetesen nem leszek hűtlen az RTL Klubhoz, ezért jeleztem feléjük, hogy máshonnan megkerestek, ezzel egyidejűleg pedig a másik csatornát udvariasan elutasítottam.”

Knap Attila azt mondja, jelenleg semmilyen hivatalos megkeresést nem kapott még az anyacsatornájától, ennek ellenére napi szinten tartják vele a kapcsolatot. „Azt gondolom, hogy mivel én csak egy reality-szereplő voltam, ezért nem feltétlenül várható el, hogy képernyőn is maradjak. Hiszen nem tanult szakma a valóságshow-szereplés. Ha Az RTL-ben majd úgy látják, hogy jól jöhet még az ábrázatom valamilyen felületen, és az a megtiszteltetés érhet, hogy visszahívnak, akkor valószínűleg szívesen megyek majd. Viszont nem erőltetem, és nem támasztok ilyen elvárásokat. A tévés szakemberek majd megszakértik. Abban viszont reménykedem, hogy ha lesz VV6, valamilyen módon hasznomat vehetik még, mert a VV most is igen kedves számomra.

A csajok terén mi újság kérdésre Knap egy hasonlattal rukkolt elő: „Olyan ez, mint amikor szomjan halsz a tenger közepén.” Jelentkező állítása szerint amúgy bőven akad, de jelenleg senkije sincs. „És ennek az állapotnak nem annyira örülök. Azok a lányok, akik nekem tetszenek, sosem hiszik el, hogy nem használom ki a kínálkozó lehetőségeket. Vagyis már nem. Hűséges típus vagyok, öreg vagyok az össze-vissza csajozáshoz, jó lenne lehorgonyozni. – tette hozzá.