Gwyneth Paltrow körülbelül ugyanúgy néz ki, mint tíz évvel ezelőtt, mintha abbahagyta volna az öregedést. Jó gének, vagy jó dokik állnak a háttérben, esetleg működik az életmódbiznisze? Mondja meg ön.

Gwyneth Paltrow valamikor a kétezres évek elején abbahagyta az öregedést, és feszt nem változik. (Jó, egy nagyon keveset igen, de anélkül már tényleg biorobot lenne.) Mindennek számos oka lehet: például az, hogy szerencsés géneket örökölt (édesanyjától, Blythe Danner színésznőtől), működik az életmód-módszere, vagy csak talált néhány remek plasztikai sebészt. (Esetleg állandóan szélcsatornában áll, hogy tökéletesen sima legyen az arca.)

Mint a fenti képen is látható, Paltrow keveset változott az utóbbi tíz évben: a bal oldali fotón harmincéves, a jobb oldalin negyven. Igaz, saját bevallása szerint tesz érte – saját életmódtanácsadó oldalán, a Goopon többféle témában osztja az okosságot. Meditál, egészségesen étkezik (emellett nem eszik vörös húst), a Daily Mail szerint rendszeresen konzultál Tracey Andersonnal, aki több celeb fitnessztanácsadója. Napi két órát edz, hetente hatszor. És persze méregtelenít, méghozzá a saját szettjével (mert ő nem tudja, hogy a bélfal egy kiadós hasjahtás után is olyan, mint az Andrássy út zápor után).

Szokták mondani, hogy a boldogság is megszépíti az embert, és a már emlegetett Daily Mail szerint Paltrow boldog is, mint a fene, hiszen „amellett, hogy fantasztikusan néz ki, boldog házasságban él Chris Martinnal, a Coldplay frontemberével. Kilenc éve házasok, két gyerekük van: Apple lányuk nyolc-, Moses fiuk hatéves". Ha azonban leszámítjuk a nyunyukázós--celebmagazinos hangvételt, akkor is marad zavaró elem a történetben: hogy Paltrow maga nyilatkozott arról, mennyire szomorú. Szóval ez a lehetőség kiesett.

Szóba kerülhetnek még a jó gének is: Paltrow anyja, Blythe Danner hatvankilencéves, és még mindig baromi jól néz ki. Azt nem mondanánk, hogy nem látszanak arcán az évek, de nézzék meg, volt mit örökölnie a színésznőnek (a mellesleg színésznő anyától).

Melyik?

Az utolsó lehetőség pedig a minden idők minden celebje által bőszen tagadott plasztikai beavatkozások, amelyeket, ha nem visznek túlzásba, tényleg nem járnak feltűnő műtéti nyomokkal. Paltrow-t gyakran fotózzák közelről, de még nem készült róla olyan kép, ami ilyesmiről árulkodna – a homlokán lévő halovány ráncok viszont kizárttá teszik, hogy valami csodaeljárással simítgassák a bőrét folyamatosan. Vagy csak mi nem hallottunk még az örök fiatalság kenőcséről? Kattintson, véleményezzen, mitől néz ki a színésznő ilyen jól?