A Till Attila-Liptai Claudia páros mellett a Kovács Patrícia-Fenyő Iván és a Lang Györgyi-Váczi Gergő duo vezeti majd a SuperMokka reggeli műsort a TV2 kábeladóján. Az SOS Szerelem színésznő még sosem vezetett műsort, de nagyon örült a felkérésnek, és annak is, hogy egykori színművészetis osztálytársát, Fenyő Ivánt kapta partneréül. Szerinte Fenyő tűpontos kérdésekben lesz erős, ő meg nyitott és kíváncsi műsorvezető lesz.

„Meglepődtem, amikor csörgött a telefonom, hogy szívesen látnának a castingon. Eddig csak vendégként voltam tévéműsorokban és nem is gondoltam magamra úgy, mint tévés műsorvezetőre. Mégis azt éreztem, ez most egy lehetőség, amit ki kell próbálnom. Nagyon izgatott, hogy megtanulhatok egy másik szakmát és jólesett az a bizalom is, hogy rám bízták ezt a feladatot” – felelte a Velvetnek Kovács Patrícia, aki egykori egyetemista osztálytársával, Fenyő Ivánnal vezeti majd a SuperMokka reggeli műsort. Azt mondja, a szempontok mérlegelésekor kikérte a szűk családja és az ügynöke véleményét is – az előbbi körbe természetes férje, az egykori szabad demokrata képviselő, Gusztos Péter, a Suhanj! Alapítvány elnöke is beletartozik, aki elmondja a véleményét, de a döntésbe nem szól bele.

A szuverenitásukból nem engednek

Az SOS Szerelem-ben is felbukkanó 34 éves színésznő úgy gondolja, míg Fenyő Iván konkrét kérdésekben lesz erős, addig ő a nyitottságával és a kíváncsiságával próbál választ kapni a vendégektől, és reméli, olyan kérdésekre is megfejtést kap, amilyenekre az interjúalany sem számít. „Nyilván az elején ügyetlenkedünk majd, hiszen egy ismeretlen terepen leszünk, de rengeteg segítséget kapunk a csatorna dolgozóitól, a szerkesztőktől a producerekig. Úgy terelgetnek minket már a felkészülésben is, hogy közben elfogadják, hogy a szuverenitásunkból nem akarunk engedni. Ez megnyugtató. A lehető legalaposabban meg akarom megtanulni ezt a szakmát, közben ugyanaz a Kovács Patrícia szeretnék maradni, aki eddig voltam.”

A filmes, illetve színházi munkái nem sérülnek a műsorvezetés miatt, emiatt aztán folyamatosan egyeztet is a csatornával. A Centrál Színházban és a Belvárosi Színházban is játszik párhuzamosan, a múlt héten pedig a Mizantróp női főszerepében volt látható egy harmadik produkcióban.

A gyereket majd megbeszélik

„Nemrég megkeresett a Színművészetire járó rendezőhallgató, Radnai Márk, hogy lenne-e kedvem részt venni a vizsgarendezésében és eljátszani Moliére Mizantrópjának női főszerepét. A partnereim többek között Anger Zsolt és Fenyő Iván lennének... hát, ennek nem tudtam ellenállni. Egészen felkavaró erejű munka volt. A múlt héten bemutattuk, és most lázasan keressük a lehetőségeket, hogy  hogyan és hol tudnánk tovább játszani. Szívesen dolgozom kísérletezős színházi munkákban” – mondta Kovács  Patrícia.

2010 januárjában, az esküvője előtt a színésznő azt mondta, Gusztos Péterrel már készülnek a gyerekvállalásra, ám egyelőre nincs hír terhességről. Arra a kérdésre, hogy a gyerekprojekttel várnak-e még, illetve befolyásolja-e a SuperTV2-s munka a terveket, Kovács Patrícia annyit felelt: „Na, ezt majd tényleg a férjemmel fogjuk megbeszélni, és ebben együtt is fogunk dönteni.”