horoszkóp

Kerekebben vagy vékonyabban néznek ki jobban a jojózó celebek?

2012.11.06. 19:50
Király Linda hormonproblémák miatt hízott meg újra, Kovi meg csak azért, mert nem figyelt oda eléggé magára, és időnként akár három pizzát is bedobott, ha úgy esett jól neki. A ledolgozott felesleget Muri Enikő is visszaszedte, de rajta kívül is akadnak még celebek, akik jojó effektussal küzdenek. Összeszedtünk néhányat.

"16 éves korom óta küzdök a súlyommal, soha nem volt titok. Nem is voltam soha nádszálvékony típus, de én énekesnő vagyok és nem modell, az emberek azért jönnek a koncertjeimre, hogy énekeljek. Két éve volt egy húzósabb probléma, kijött rajtam egy pajzsmirigy-probléma és egy hormonális felborulás, de most szép lassan helyrehozzuk. Majd visszafogyok, de nem ez a fő téma az életemben" – ezt mondta nemrég a Velvetnek Király Linda, de nem ő az egyetlen, aki jojózik, azaz mostanában visszaszedett néhány kilót a leadottból. És még tél sincs.

Falusi Mariann harminc kilókkal játszik

Erősen küzd a súlyával Falusi Pa-Dö-Dő Mariann is, aki előző év nyarán nagybüszkén mesélte, hogy kitartó mozgással és étrendkontrollal sikerült lefogynia harminc kilót – amit aztán idén év elejére újra magára kapott. A jelentős súlynövekedést egy vírusos megbetegedéssel magyarázta, ami hosszú időn keresztül meggátolta abban, hogy ismét mozogni tudjon. Az énekesnő az év elején azt mondta, hogy amennyiben rááll a mozgásra és odafigyel az étkezésére, hamar formába hozza magát ismét, de egy nyár végi tévéfelvételt elnézve ez még várat magára.

Gáspár Győző nagyköveti pályára készülő idősebb lányának többször sikerült már lefogynia, de mindig visszakúsztak rá a zsírpárnák. Legutóbb négy hónap alatt adott le tizenhét kilót, tavaszra azonban visszahízott valamennyit. A zsírosodásért aztán az autóbalesetet okolta, azt mondta, emiatt egy darabig nem mozoghatott, ekkor szedett fel újra néhány kilót. Aztán újra sportolni kezdett, ki tudja, mennyit adott le időközben.

A magyar pornórendezőt, Kovács Kovi Istvánt néhány évvel ezelőtt már lefogyasztotta Schobert Norbert Update-pápa, ám Kovinak nem túl erős az önkontrollja, elég, ha egy kicsit nem figyel oda, és máris bekap két-három szelet pizzát. Áprilisra százötven kilóra hízott, holott négy évvel ezelőtt még elég jó bőrben volt. A probléma nemcsak azzal van, hogy nagy darab, a lába sem bírja a terhelést. "Egyre nehezebben járok, le kell fogynom, mert itt már komoly a tét. Néhány kiló már lement, nem is szenvedek, csak a szalámis kenyér hiányzik" – mondta akkor a Blikknek Kovi, aki korábban 75 kilót fogyott, most azonban már az ötvennel is boldog lenne.

Mádai Vivien biztosan nem 51 kiló

Kinek áll jól a pluszkiló?

  • 52
    Mádai Viviennek
  • 41
    Király Lindának
  • 24
    Oláh Ibolyának
  • 24
    Muri Enikőnek
  • 13
    Falusi Mariannak
  • 10
    Kovinak
  • 7
    Gáspár Evelinnek

Az RTL Klub Reflektor műsorvezetője, Mádai Vivien is kikerekedett az utóbbi időben – a változás nagyjából a válásától datálható. Tavaly auguszusban még azzal dicsekedett, hogy öt hónap alatt tizenkét kilót fogyott, idén januárra meg mínusz tizennégynél tartott, de hiába evett, nem hízott, de nem volt nagy baj, a férjének úgy (is) tetszett – talán nem is volt akkora véletlen a drasztikus fogyás. Aztán májusban kiderült, hogy válik, és onnantól a mérlegen is megindultak a számok fölfelé, most már biztosan nem 51 kiló. És majd jöhet megint a fogyókúra.

Muri Enikő hirtelen legalább két nadrágméretet fogyott az első X-Faktor alatt, ám nagyon úgy tűnik, itt is megmutatkozott a gyors fogyás átka: egy, a közelmúltban rendezett divatbemutatón már tokája is volt, de persze az is lehet, hogy csak nagyon előnytelen volt a megvilágítás. Oláh Ibolya sosem volt túl vastag alkat, de a depressziója idején lötyögtek rajta a ruhák, mígnem mostanra magára szedett tíz kilót, és most már 62 kilót nyom.