Vasárnap tizenkilencedik alkalommal rendezik meg az MTV European Music Awardsot, ami talán a zenecsatornához hasonlóan nem tündököl régi fényében, de még mindig az év egyik legfontosabb zenei eseménye, ahol ha történik valami nagy dolog, az örökké a folklór része marad. Ezekből válogattuk össze a legjobbakat.

Marilyn Manson zsinórtangája

Napjainkban Szikora Róberten kívül talán mindenkinek egyértelmű Marilyn Manson helye, de a napjainkban elhízott nosztalgiazenészként haknizó Brian Hugh Warner 1999-ben még simán a legfontosabb előadók egyikének számított, akinek minden mozdulatára érdemes volt figyelni. Például a dublini EMA-n is, amin egy szál zsinórtangában, feketére mázolt tesstel adta elő a Rock is Deadet. Az égő kereszt persze már Madonna óta nem olyan nagy etvasz, de így is emlékezetesre sikerült a performansz.

A Spice Girls utolsó fellépése

Egészen az idei olimpiáig Stockholmban esett meg az utolsó Spice Girls-fellépés, mivel az EMA után feloszlottak. A zenekar már erősen mutatta a haldoklás jeleit, amiről talán az is sokat mond, hogy a Holler című dalukat adták elő, ami már viszonylag kevés embernek mond bármit is. Mindeközben beköszöntött a kétezres évek, Jennifer Lopez repülővel landolt a színpadon, Sascha Baron Cohen pedig először lépett fel a rendezvényen.

Christina Aguilera és Kelly Osbourne cicaharca

Edinburghben csúcsosodott ki Christina Aguilera és Kelly Osbourne cicaharca. A vita akkor alakult ki, amikor az akkoriban épp a csúcson lévő The Osbournes valóságshowban a fiatal lány hangot adott véleményének, ami szerint Aguilera egy tehén. Az azóta tényleg kicsit eltehenedő Aguilera ezért nem volt hajlandó rálépni a skót vörös szőnyegre, ameddig Osbourne is ott volt, ami azért volt különösen nehéz, mert épp ő volt az est egyik műsorvezetője. A balhét annyira sikerült csúcsra járatni, hogy egy rövid vágókép erejéig abba is betekintést nyerhetett a világ, ahogy Aguilera egy Kelly Osbourne-arcképet használ darts táblának. Mindeközben fellépett az örökké tartó unalmas megzenésítő Travis zenekar is, aminek a fellépésén egyszer csak meztelen tüntetők jelentek meg, egy táblával takarva elsődleges nemi jegyeiket. A dal végén természetesen felemelték a táblákat.

A Gorillaz hologramkoncertje

Sokak szerint Damon Albarn és rajzfilmzenekara, a Gorillaz 2005-ben ölte meg végleg az élő fellépéseket azzal, hogy 3D-s hologramokkal jelenítette meg kitalált formációjának kitalált szereplőit a színpadon. A műfaj azóta iparággá változott, 2Pac például ebben a formában tért vissza az amerikai Coachella fesztiválra, és egy ideig szó volt róla, hogy egy egész turnét is csinálnak az 1996-ban lelőtt rappernek. Minden onnan indult, hogy az azóta megint a Blurrel haknizgató Albarn tényleg életre akarta kelteni a figuráit. Mellesleg a lisszaboni rendezvény házigazdája ekkor már másodszorra volt Sascha Baron Cohen, aki ezúttal Boratként köszöntötte az Eurovíziós dalfesztivál nézőit, majd kifejezte elismerését, amiért az MTV bevállalta, hogy egy igazi transzvesztitával nyitja a showt, miután látta Madonna előadását.

Lady Gaga budapesti díjátvétele

Magyarországnak kevés köze van jelenleg az EMA-hez, de két évvel ezelőtt legalább egy lábjegyzetnyi helyet sikerült kiharcolnunk a díj történelmében, miután Lady Gaga Budapesten vette át a díjat. Persze nem azért, mert erre rendezték a díjátadót, hanem mert Gaga itt adott koncertet. Az amúgy is remekül sikerült fellépésről videón jelentkezett be Madridba, jól megintegettette a magyar közönséget, majd folytatódott is tovább a Monster Ball.

Hayden Panettiere meztelen férfival beszélget

Tavaly Belfastban is volt pucérkodás, de itt nem is maga a faszlóbáló férfi jelenléte az érdekes, hanem a funkciója. Az szinte teljesen egyértelmű, hogy előre megbeszélt jelenetről van szó, hiszen nagyon valószínűtlen, hogy más esetben hagyták volna hősünket beszélgetni Hayden Panettiere-rel, de nem akart üzenni semmit, nem tüntetett, és igazából semmi nem történt azon kívül, hogy láthattunk faszt a tévében. Emlékezni mindenesetre fogunk rá, szóval valamit elértek a szervezők.