A Jóban Rosszban szereplője fotómontázst készített a szájáról, hogy bebizonyítsa rajongóinak, a megjelent hírrel ellentétben nem töltette fel ajkait. Jól érzi magát így, köszöni, sokat olvas, lovagol, és nem fáj neki, hogy éppen nincs pasija.

„Dehogy töltettem fel a számat” – reagált a Velvetnek a napokban megjelent hírre Szabó Zsófi, aki több állapotban (natúran, alapozóval, szájfénnyel, rúzzsal, rúzzsal és szájfénnyel) is készített fotót ajkáról, és ezt montázsként fel is töltötte a Facebookra. „Azért készítettem a képet, mert hiába cáfoltam, a rajongóim közül sokan így sem hitték el, hogy még mindig eredeti, pedig semmit sem változtattam rajta” – magyarázta a Jóban Rosszban 24 éves szereplője, és hangsúlyozta, szó sincs arról, hogy ne lenne elégedett magával.

Kiszórta a hamis barátokat

Az utóbbi hónapokban rendszeresen kijár hétvégente lovagolni Ausztriába, igaz, az elmúlt hetekben erre nem nagyon jutott ideje, megállás nélkül forgatják a TV2 sorozatát. Mellette színházban is játszik, fellépett Keszthelyen, most Dombóvárra megy majd, amikor meg nem dolgozik, akkor edz. A celebpartiktól távol tartja magát, mert amellett, hogy nem vágyik a partimellékletbe, az éjszakai életből is kivonta magát. Vagyis nagyrészt.

„Időnként, persze, előfordul, hogy elmegyek bulizni, amikor van egy-egy ilyen összejövetel, de azért az nem jellemző, hogy erősen mozognék éjszakánként” – mondta a Nemzet Színészének lánya. Miután a tavalyi éve a volt Fradi-vezér Berki Krisztiánnal erősen bulváros volt, most törekszik a visszafogottságra, nem mellesleg jól is érzi magát ebben. Azt mondja, a barátságait is áttekintette, a hamis barátokat kiszórta az életéből, a valódiakkal viszont szorosabbra fűzte a kapcsolatát, és szerzett új, civil társaságot is.

Nem a celebségben keres utat

„Amikor kimegyek Ausztriába, egyedül töltöm az estéimet. Ilyenkor főleg olvasok, egy hétvége alatt megvan egy könyv. Sok mindent átértékeltem az elmúlt évben, nem mondom azt, hogy szentfazék lettem, csak egy kicsit magamba néztem” – mondta, majd pontosította is, mire gondol. „Így, hogy egyedül vagyok, sokkal több időt töltök a családommal, ott van a kutyám is, elképesztő, mennyi szeretetet ad. Fontossá vált a nyelvtanulás is, amire Ausztriában is van lehetőségem, ha kimegyek” – szóval, színes az élete, és ezért igencsak hálás.

„Próbálok nem a celebségben, a hírnévben utat keresni, hanem a saját magam kis életét élni” – jelentette ki, aztán meg azt, hogy mégiscsak örül, hogy ismert, mert így népszerűsítheti a sportolást, és segíthet a beteg gyerekeken is. „Ez sokkal jobban foglalkoztat, mint az, hogy felvonuljak a vörösszőnyegen, és aztán arról beszéljenek, hogy éppen milyen ruhát viseltem. Ezerszer jobb, hogy nem szépségkirálynő-választásra hívnak zsűrizni, hanem alapítványok keresnek meg azzal, hogy szeretettel látnak a futócsapatukban.”