Vannak párok, akiknél ha csak a külsőségeket vesszük figyelembe, egyszerűen nem értjük, miért vannak együtt. Szó sincs róla, hogy most lecsúnyáznánk egyiket, vagy a másikat, csak olyan párokat gyűjtöttünk össze, akik nem a saját ligájukban választottak párt maguknak.

Beyonce és Jay-Z

Próbáljunk meg eltekinteni attól, hogy mindketten híresek, sikeresek és pénzesek maguktól is, és figyeljük csak a külsőségeket. Beyonce Knowles egy alapvetően csinos nő, aki egy olyan férjet választott magának, aki – hogy finoman fogalmazzunk – nem az arcvonásai miatt lett ismert. Természetesen nem állítjuk, hogy az énekesnő a pénz miatt van együtt vele, hisz önmagában is elég jól elboldogulna, de biztos találhatott volna szebb férfit. Például Denzel Washingtont.

Sean Connery és felesége

Az egy dolog, hogy Sean Connery borzasztóan megöregedett, de nagypapának is jól és férfiasan néz ki, ezért furcsa látvány mellette a felesége, aki a tetejébe még jóval alacsonyabb is. Felesége, a francia-marokkói származású festő, Micheline Roquebrune nem volt annyira csúnya nő fiatalon sem, talán csak túl kartakteres az arca, és nem tanulta még meg, hogy milyen frizura áll jól neki. Mindenesetre Connery a mai napig találna maga mellé fiatal modellt is, ha nagyon szeretne.

Salman Rushdie és Padma Lakshmi, illetve Olivia Wilde

Az indiai születésű brit író, Salman Rushdie sem a külsejéről híres, mégis négyszer volt házas, negyedik felesége pedig az ismert indiai modell, Padma Lakshmi volt, akivel 2007-ben váltak el. Hogy Padma Lakshmi miért pont Rushdie-ra indult rá, nem tudni – biztos lehengerlő dumája van. Már csak azért is hisszük ezt, mert 2011-ben Olivia Wilde-dal, Dr House tizenhármasával hozták hírbe az írót.

Hugh Jackman és felesége

Dolgok, amiket tényleg nem értünk. A sírós Hugh Jackman akár a világ legjobb pasija is lehetne (igazából az is), mégis olyan felesége van, aki tökéletesen beleolvadna egy buszmegálló tömegébe is. Természetesen Deborra-Lee Furness önmagában nem csúnya, és semmi gond nincs a külsejével, Jackman viszont finom mozdulattal akár az összes bugyiban éneklő Victoria's Secret angyalt is megkaphatná.

Mila Kunis és Macaulay Culkin

Ha már volt 'világ legjobb pasija', akkor jöjjön Mila Kunis, aki pedig sokak szerint a világ legszebb nője. Már csak ezért is megdöbbentő, hogy Kunis nyolc teljes évet töltött Macaluay Culkin oldalán, aki lehet, hogy a Reszkessetek, betörők idején még halálosan cuki volt, de ma már csak egy lepukkant drogos.

Jennifer Lopez és Marc Anthony

Ugyanazt a zenei stílust képviselik, valószínűleg hasonló méretű vagyonnal és ismertséggel is rendelkeznek, mint a másik, külsőre mégsincsenek egy szinten. Jennifer Lopez még a méretes hátsója ellenrée is jónőnek számít, főleg akkor volt ez feltűnő, mikor Marc Anthony volt a férje. Az énekesnő erre viszont magától is rájött, mert 2011-ben szakítottak is.

Adriana Lima és Marko Jaric

A fehérneműmodell Lima simán megkaphatná Hugh Jackmant, vagy a világ összes pasiját, hisz a legtöbben ölni tudnának érte, ő mégis Marko Jaricot, a szerb kosarast választotta. Jaric lehet, hogy magas, sportos és izmos, de a világ egyik legnehezebb dolga lehet szemezni vele. Az ijesztően pici szemű férfi mégis Lima férje, és már két gyerekük is van, szóval ne adja fel, ha önnek nem tökéletes a külseje, attól még élhet boldog párkapcsolatban egy félelmetesen szép emberrel is.